Egészen egyedi, olykor-olykor megmagyarázhatatlan sorsa van a Ragadozónak. Maga a karakter önmagában hatalmas népszerűségnek örvend mind a mai napig, sőt… képregények, videójátékok, akciófigurák tömkelegei árasztották el a világot az elmúlt évtizedekben. Ám a filmes megjelenése valahogy mégsem igazán akar összeállni. Hiába lett óriási siker, egy legendás filmklasszikus az 1987-es Arnold Schwarzenegger és Carl Weathers nevével fémjelzett produkció, ott meg is állt a tudomány. Sem a folytatások, sem az AvP filmek nem képviseltek olyan szintű minőséget, ami kijárt volna a karakternek.

Se több, se kevesebb. És, hogy belecsapjak rögtön a közepébe, az új Predátorban talán az a legjobb, hogy nincs benne egy cseppnyi megalománia sem. Semmi grandiózum, semmi univerzumépítés, semmi cicó, csak ami a csövön kifér. És A ragadozónak, gyerekek, iszonyú nagy csöve van.

Különleges nap a mai. Negyed évszázaddal ezelőtt pillanthatta meg az amerikai közönség először a világ legismertebb FBI ügynökeit, Fox Muldert és Dana Scullyt. A Fox csatorna sugárzásában 1993 szeptember 10-én, még az ikonikus nyitó szekvencia nélküli pilot epizóddal, a Sebhelyekkel, útnak indult a világ egyik legjobb sorozata. Huszonöt éves az X-akták.

Figyelmeztetés! Az alábbi írás hatásvadász elemeket, érzelgős túlkapásokat és csúnya érzelemkitöréseket tartalmaz, valamint nem mentes a bűnös nosztalgiától sem. Olvasása csak saját felelősségre ajánlott!

Ahogy a filmszakmában, úgy a tévés berkekben is megvannak azok a személyek, akiknek az alkotásai megkerülhetetlen klasszikusoknak számítanak. Az egyik ilyen személy David Simon, aki a Dróttal már tévétörténelmet írt, legújabb sorozatának második évada pedig hamarosan startol és ha csak fele olyan jó lesz, mint az első etap volt, remek szórakozást fog nyújtani.

2013-ban a két gigász, Stallone és Arnold egyesítették erejüket, hogy legyőzzék az öregségüket, valamint elhozzák azt a filmet, amire mi rajongók, a 80-as évek óta vártunk. Egy filmet, amiben Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger a két főszereplő. Mikael Håfströmnek hála ez a projekt meg is elevenedett a filmvásznakon, sőt mi több, összességében be is került a bőven vállalható kategóriába. No, nem úgy, mint a folytatás… A Szupercella 2 ugyanis a vártnál is gyengébbre sikeredett!

Majdnem pontosan 32 évvel az eredeti bemutatóját követően visszatér a mozikba Ternovszky Béla és Nepp József kultikus rajzfilmje, a Macskafogó. A Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum igazgatósága által digitálisan felújított és a Pannonia Entertainment által forgalmazott animációs mestermű lenyűgöző  minőségben kerül ismét a gyöngyvásznakra szeptember 13-ától. A restaurálást maga a rendező, Ternovszky Béla felügyelte, ügyelve arra, hogy a karcoktól és szennyeződésektől tökéletesen megtisztított, eredeti negatívról szkennelt képanyag az eredeti elképzeléseknek megfelelő színvilággal kerüljön újra műsorra. Az  mono hangsáv is új, többcsatornás keverést kapott, a kor követelményeinek megfelelően, a végeredmény pedig igazán meggyőzőre sikerült. Egy biztos, sokszor láttuk már a Macskafogót, de így még biztosan nem.  E jeles alkalomból összeszedtünk néhány érdekességet a filmről, a cikk végén pedig egy kis meglepetés is vár rátok!

Ritka manapság, hogy az ember úgy ül be a moziba, hogy csak sejtése van arról, hogy mire számíthat, a vetítés alatt pedig sorozatos meglepetések érik, majd a távozáskor némileg értetlenül morfondírozik a látottakon. David Robert Mitchell, a nagyszerű Valami követ rendezője pedig pontosan ezt éri el legújabb agyszüleményével, visszahozva a rácsodálkozás felemelő élményét a filmszínházak látványos, és kétségkívül szórakoztató, de egy kaptafára felhúzott, emiatt pedig kissé kiábrándító hollywoodi megaprodukciókkal telezsúfolt világába. Az irónia pedig az egészben az, hogy ezt az egészet pont egy az álomgyárat is pellengérre állító, körmönfont szatírával teszi.

Az évadzáró első szenvelgős 20 percében csak arra tudtam gondolni, hogy már nem kell sokat kibírni, a fele eltelt. Aztán véget ért. Én pedig nem azt éreztem, amit a készítők akartak, hogy érezzek. Az járt a fejemben, hogy nagyon csúnyán át lettem verve. Utána viszont csak magamra voltam dühös, mert a sorozat a finálét megelőző részekben is ugyanezt csinálta: feleslegesen túlnyújtott epizódokkal operált, közben meg felülírt mindent, amit eddig tudtunk, hogy aztán sokkal kisebb legyen a tét. Vagy ne is legyen igazán?