Terror Billy visszatér

A Wolfenstein azok közé a játékok közé tartozik, amit még a nem gamer emberek is ismernek, ráadásul ha azt mondom, hogy korszakalkotó, akkor se fognak rám furcsán nézni tekintve, hogy már-már az „álmodból felpofozva is tudnod kell” tények közé tartozik, hogy a Wolfenstein 3D-vel született meg az FPS nézet, az FPS műfaj maga. Máig hatalmas kultusszal rendelkezik, de nem csak az eredeti 1992-es verzió, hanem példának okért a 2001-es Return the Castle Wolfenstein, ami korának egyik legszebb és legmeghatározóbb játéka lett. A remek grafika, a remek effektek, a karaktermodellek, a játékmenet, a kihívás faktor, a játékidő, mind-mind telitalálat volt és a mai napig egy kellemes nosztalgikus élményt tud nyújtani annak, aki újra játssza. Egészen 2014-ig kellett várni, hogy ez a siker és rajongás újra megismétlődjön (hiába volt 2009-ben egy simán csak Wolfenstein névre keresztelt epizód, ami finoman fogalmazva sem hozta meg a várt sikert), amikor is a Bethesda Softworks kezei alatt ügyködő, de még teljesen újoncnak számító MachineGames kapta meg a lehetőséget, hogy feltámassza poraiból a mindenki által ismert B. J. Blazkowicz kalandjait. A Wolfenstein: The New Order mind a kritikusoknál, mind a játékosoknál bezsebelte a jól megérdemelt sikert. Mind történet, a cselekmény, a karakterek és a játékmenet tudott sokkoló, de még is zseniális perceket okozni, amiben nem csak a széria szerelmesei, de maga az FPS műfaj kedvelői is megtalálhatták a számításaikat. A MachineGames nem is hagyta kihűlni ezt az új irányt, pár évre rá elkészítette a The Old Blood-ra keresztelt kiegészítőt, ami a New Order előzményeit dolgozta fel. A recept ugyan az volt, és a siker ezúttal sem maradt el, így nem volt kérdés, hogy nem állhatnak meg ennyinél, és bizony B. J. Blazkowicz története még közel sem ért véget.

Emberi érzékszervekkel fel nem fogható, egyszerre anyagi és anyagtalan borzalmak, a világunkba vezető átjáróikat őrző ciklopszfalú katakombák, s a páni félelem, amely az ezt sejtők elméjét teljesen összeroppantja. A vegytiszta lovecrafti borzongatás legalapvetőbb mozgatórugóit soroltam, az amerikai író leginkább ezen történeti elemekkel játszadozva építette fel novelláit, melyek műfajilag valahol a sötét fantasy, a horror és a sci-fi határmezsgyéjén mozogtak, legtöbbször egyszerre érintve mindhármat. Noha írásai közvetlenül csak szűkebb körökben kapták meg a minőségüknek járó fogadtatást, közvetetten számtalan regény, film és játék merített belőlük.

Vesztegetés, korrupció, prostitúció, sötét pénzügyi összefonódások, kétes alvilági machinációk, vagyis a dél-koreai társadalmi és politikai elit gyaníthatóan ijesztően valós látlelete. A 10. Koreai Filmfesztiválon bemutatott Inside Men a legkiválóbb politikai thrillereket ötvözi a kíméletlen bosszú- és gengszterfilmekkel. Aktualitása, tűpontos cinizmusa és irigylésre méltó bátorsága miatt pedig nagy valószínűséggel a legfontosabb koreai film az Oldboy óta – robbantja a bombát a szerénytelen firkász, már itt a kritika elején. Kabooommm!!!

Horrort nézni mondhatni hagyományos elfoglaltság mindenszentek előestéjén, és remek program lehet akkor is, ha egy filmkedvelő társaság gyűlik össze bulizni ilyenkor. A műfajon belül is kiváló választásnak bizonyulhatnak a szkeccsfilmek, vagy ha úgy tetszik horror-antológiák, melyek rövid csattanós kis történetekkel szórakoztatnak és/vagy borzasztanak el bennünket. Ezekből a számomra oly kedves művekből gyűjtöttem csokorba tizenhármat (hisz az szép szám). Akad köztük szándékosan és szándékolatlanul humoros, de véresen komoly, és kifejezetten ijesztő egyaránt, a repertoár meglehetősen széles. Borzongásra fel!

Újabb állomásához érkezett a Marvel Moziverzuma, egészen pontosan a tizenhetedikhez. A skandináv villámisten története is trilógiává duzzadt. A sikerhez ezúttal is minden adott volt, lássuk jól sáfárkodott-e lehetőségeivel a stúdió.

James Wan, 2004-ben, mindösszesen 27 évesen beírta magát a történelemkönyvekbe. A Fűrész című horrorfilmje ugyanis nem csak, hogy egy kiváló darab lett a műfajon belül, de elindított egy olyan szériát is, ami kétséget kizárólag felért a nagy elődökhöz. A Rémálom az Elm utcában, Halloween, Péntek 13, vagy éppen a Hellraiser után az új évezred horror rajongói is megkapták a saját horrorfilmes szériájukat, a Fűrészt.

Noha itt sem beszélhetünk arról, hogy mindvégig csúcskategóriás filmeket kaptunk az évek során, de méltán vált így is a zsáner egyik húzónevévé a széria. Így pedig halloween közeledtével illik erről is megemlékezni. Nézzük is hát, hogy Jigsaw milyen kirakóst rakott ki nekünk.

LENNE EGY JÁTÉK SZÁMODRA!

Nem gondoltam volna, hogy az idei év általam egyik legjobban várt akciófilmje, a The Villainess megfordul valaha is a hazai mozikban, de az élet – és a 2017-es Koreai Filmfesztivál – végül úgy hozta, hogy A bérgyilkosnő operatív területei közé immáron hazánk is beletartozik. Amit vártam: egy hiperstilizált, veszettül dinamikus, de a maga nyers brutalitásában mégis realitásközeli akciókat felvonultató vérzivatar, egy korrektül felépített drámai bosszútörténet deszkáin elbalettozva. Amit kaptam: egy hiperstilizált, veszettül dinamikus, de a maga nyers brutalitásában mégis realitásközeli akciókat felvonultató vérzivatar, egy korrektül felépített, drámai bosszútörténet deszkáin elbalettozva. Te most tényleg elolvastad az egészet még egyszer???4? Lol.

Mióta az olasz filmkészítők a hatvanas években elkezdték a saját képükre formálni, a western erőszakos műfajként él a köztudatban. Szakítva a korábbi, idealizált képekkel és vadnyugati hős archetípussal, filmjeik főszereplőiként kétes erkölcsi értékekkel bíró, morálisan ingoványos életszemlélettel felvértezett, marcona férfiakat tettek meg. Céljuk ritkán nemes, többnyire a pénzszerzés hajtja őket, ha jót cselekszenek, az esetek többségében azt is csak jutalom fejében teszik. Ennek az európai szemléletváltásnak az egyik legérzékletesebb darabja Sergio Corbucci A halál csöndje című remeke, melyben az egyébként valóban hősies fő karakter és a mellé szegődött nő a filmtörténet egyik legmeglepőbb befejezését követően már nem érik meg a stáblista felgördülését. A kendőzetlen erőszak ábrázolás tehát legitim eszköz lett a westernfilmek világában, mi több, elhozta a műfaj másodvirágzását. S bár többször is temették már, a western nagyon is él. Manapság ugyan nem gördülnek le tömegesen a zsánerbe tartozó filmek a stúdiók futószalagjairól, de rendre felüti a fejét egy-egy minőségi(bb) darab, melyek készítői előszeretettel alkalmazzák az olasz iskola tanait. Van persze, hogy az ember átesik a ló túloldalára. Nos, Martin Koolhovennel pontosan ez történt.