VHS, blockbusterek, képregényhősök, akciósztárok, sci-fi, horror, trash, Tarantino és egy rakás nosztalgiabomba a videotéka korszakból. Mindemellett nem feledkezünk meg az ismeretlenekről, valamint a nagyágyúkról sem, azaz itt van Kubrick, Fincher, Nolan, Scorsese, Eastwood, Mijazaki, Cameron és még sokan mások is… Nálunk mindent megtalálsz, hiszen mindannyian filmőrültek vagyunk!

(Nevekre kattintva előjönnek a szerző cikkei. Kommentben pedig leírhatjátok, hogy ti kikért rajongtok!) 

Bemutatkozik a szerkesztőség!

Valahol törvényszerű volt, hogy a rendezőként eddig hibátlan Ben Affleck előbb vagy utóbb bukni fog. Ugyanakkor minden ok megvolt a bizakodásra, hiszen annak a Dennis Lehane-nek a regényét adaptálta, akinek olyan klasszikusok alapjait köszönhetjük, mint a Titokzatos folyó, a Viharsziget, vagy éppenséggel Affleck első rendezése, a Hideg nyomon. Az éjszaka törvénye ezekkel szemben noha könyvként talán kiváló (erre hamarosan fény derül), filmként egyáltalán nem állja meg a helyét. Még úgy sem, hogy manapság finoman szólva sincs túlkínálat a szesztilalom idején játszódó gengszterfilmekből. Legalábbis nem a nagyvásznon, mert sorozat formájában bizony ott van a Boardwalk Empire és a Peaky Blinders is, hogy azért valamennyire tartsa a frontot.

Pitch Black-el kezdve, majd xXx-en át a Halálos iramban szériáig bezárólag Vin Diesel megpróbált mindent beleadni, hogy betörjön abba a szűk elitbe, ahol a nagy öregek már a 80-as évektől kezdve lazulnak. Sztár akart lenni, egy olyan akciósztár, mint Arnold vagy Stallone. Vajon mindez sikerült neki? Fogjuk rá, de Rob Cohen tett róla, hogy ne ezzel a filmmel lépjen rá arra a bizonyos útra. 

A magyar HBO legújabb sorozata a későbbiekben még hivatkozási alap lesz. A hazai palettán biztosan, de jó esélye van a nemzetközi elismerésre is (Romániában például már be is mutatták). A Társas játék–Terápia–Aranyélet háromszögét a kritikusok és a nézők is egyaránt szerették, de közös bennük még, hogy mindegyik lincenszelt sorozat. Utóbbi viszont olyan jellegzetesen magyar ízt kapott, hogy finn eredetijét bátran megtagadhatja.

Még mindig itt vannak a mínuszok, úgyhogy továbbra is javasolt az otthon melegében tölteni időnket. De, ha tehetjük, akkor még jobb a moziban, tehát úgy gondoltuk, éppen itt az ideje, hogy egy páros mozijegyet nyerjetek a MAFAB jóvoltából a Cinema City bármely mozijának tetszőleges előadására.

Hayao Miyazaki egészen kora gyermekkorából eredeztethető repülés iránti rajongása minden bizonnyal termékeny táptalaja lehetett horizont nélküli, határtalan képzeletének. Erre nyomokat találhatunk az egész eddigi életművében, hiszen a repülés - akárcsak az ebben a tárgykörben gyakran felbukkanó természeti jelenség, a szél is - állandó szereplői, vagy olykor szimbólumai is filmjeinek. A 2013-ban bemutatott Szél támad című művében az immáron 76 éves legenda e köré a két dolog köré fűzi fel a történet főbb eseményeit, ahogy egy szerelmi történettel fűszerezett, lélegzetelállító képekkel operáló animációs filmben mutatja meg a rettegett Mitsubishi A6M “Zero” vadászgép, a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legendás, gyilkos vasmadarának megszületését.

Hogy rögtön a sűrűjébe csapjak, remélem, hogy a nagy filmes recycling korszakban A Harcosok nem fog terítékre kerülni, mert kár lenne a gőzért. Bár egyszer voltak már erre irányuló tervek, akkor egy tévésorozat keretein belül koptathatták volna a bandatagok a flasztert, abból se lett semmi. Walter Hill kultuszműve az a fajta film ugyanis, ami akkor és ott készülhetett csak el, ahol és amikor elkészült. Nagyságának legfőbb bizonyítéka pedig az, hogy 37 évvel később, egy csepeli panel megnyugtatóan kispolgári komfortjában végigülve is képes annyira szuggesztív lenni, hogy mihamarabbi újranézésre késztessen. Ebből kiindulva pedig elképzelni sem tudom, hogy miféle zsigeri élmény lehetett bemutatása idején, egy mocskos 42. utcai moziban megtekinteni. Ha épp a megfelelő közönséget fogta ki az ember, akkor talán valami olyasmi, mint ami manapság a béna 4DX akar lenni. Az biztos, hogy a néző tutira átérezte a film hangulatát, hiszen amúgy is valami hasonló vette körül.

Mivel az első és a második rész igen felemásra sikerült, és határozott javulás mutatkozott minden téren A varázslók- trilógiában, ezért reménykedve vettem kézbe a befejező kötetet, hiszen félő volt, hogy az író letér arról az izgalmakkal szegélyezett útról, amelyre A varázslókirályban szerencsésen rátalált. Vajon az utolsó rész melyik elődre hasonlít?