Szinte elkerülhetetlen, hogy M. Night Shyamalan legújabb filmjének kitárgyalását ne azzal kezdje az ember, hogy a rendező eddigi életművéhez viszonyítsa azt. Köztudott, hogy az egykor ünnepelt és körülrajongott direktor, aki egyedi hangvételű rémtörténeteivel  képes volt a frászt hozni a nézőke, az utóbbi tíz évben önmaga árnyékává silányult. Neve már jó ideje nem a minőségre garancia, épp ellenkezőleg, ami igen szomorú. Adott tehát a kérdés, miszerint sikerült-e a nagy visszatérés végre? Azt hiszem, hogy aki emiatt izgult, az megnyugodhat. És ha ez a visszatérés azért nem is olyan nagy és látványos, értsd: nem kapjuk meg azért az új Hatodik érzéket, azért bőven kielégítő és több, mint amit pár éve még remélni merhettünk. Igazság szerint Shyamalan már az előző filmjével, A látogatással elkezdte rehabilitálni magát, amit a Széttörvéhez hasonlóan szintén Jason Blum producerrel karöltve hoztak tető alá. Bár a found footage, áldoku, POV, vagy nevezzük akárhogy is hullámot meglovagoló kis horror egészen hatásos volt (és véleményem szerint jobb is, mint több manapság sikeres mainstream horrorfilm), azt a bizonyos magasra tett lécet nem sikerült megugrania. Azzal a két idegesítő gyerek karakterrel mondjuk nem is csoda, de ez egy másik történet.

Tom Hardy újabb zseniális sorozatban szerepel. Ő az a színész, akinek minden megjelenésére érdemes odafigyelni, mert jó ideje csak minőségi projektekre mond igent. 

Mindannyiunk Leia hercegnőjének elvesztése 2016 egyik legfájdalmasabb történése volt. Míg a színésznőről nem sokat tudott a nagyközönség, esetleg csak hogy alkohol- és drog függő volt sokáig, addig a hercegnő bikinis képe nagyon sok tinisrác falára kikerült, kakaóscsiga haja pedig a popkultúra (ki ne emlékezne Ross szexfantáziájára) szerves része lett. A HBO GO-n egy hónapig regisztráció nélkül megnézhető Vágyivászat című one man shownak köszönhetően közelebb kerülhetünk az emberhez.

Acéltájfún, acéleső. Ezekkel a nevekkel ruházta fel az utókor az okinavai csatát, amik elég szépen körülírják, hogy milyen nagy és milyen borzalmas csata is volt ez. Talán a legfontosabb hadművelet mind közül a Hacksaw nevezetű, körülbelül 121 méter magas hegyoldal elfoglalása volt. A hadműveletben vett részt a 77. gyaloghadosztály 307. ezredének egészségügyi alakulatának fegyvertelen hőse, Desmond Doss. És Mel Gibson nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy Doss szemszögéből mutassa be a hacksaw-i eseményeket. Az a Mel Gibson, akit Hollywood szinte már kiutált antiszemita megnyilvánulásai miatt. Hogy erről kinek mi a véleménye, az magánügy. Viszont arról szemernyi kétsége sem lehet senkinek, hogy ez az ember egy jó színész, és egy nagyon jó rendező. Vagyis az volt a Fegyvertelen katona előtt. Viszont ezzel a filmmel meg merem kockáztatni, hogy már-már a zsenik közé emelkedett. Bizony A fegyvertelen katona piszkosul fergeteges produkció lett (és lehet, hogy ez még sértés is a műre nézve).

Tarr Béla nemzetközi elismertségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kritikusok idén két filmjét is delegálták a 21. század 100 legjobbjait felvonultató listára. Helyet kapott a Werckmeister harmóniák mellett legutolsó filmje A torinói ló is. A lassan hömpölygő apokaliptikus vízió méltóképpen zárta le a rendezőmester pályáját.

Kinek mit jelent David Bowie? Hangzik el a kérdés a film végén, melyre a Victoria and Albert Musem „David Bowie is” című kiállításának látogatói válaszolnak a legkülönfélébb módokon. Példakép, legenda, ikon, sőt, maga az Isten. És valóban, ezt a roppant sokoldalú művészt túlzás nélkül aposztrofálhatnánk a popkultúra egyik istenségeként, szerteágazó kreatív munkájának hatása ugyanis már-már mérhetetlenül nagy.

Az első után félve vettem kézbe a trilógia következő részét. Lev Grossman már ott érdekes világot kezdett el felépíteni, azonban stílusa hagyott még némi kivetni valót, hiszen leginkább egy vázlatnak tűnt az egész, mint egy jól kidolgozott regényfolyam kezdetének. Vajon a folytatásban előnyére változott a helyzet?

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha Matt Damont látom majd viszont egy Zhang Yimou filmben, miközben lassított felvételben hajol el egy gyilkos hüllő vicsorgó állkapcsa elől, azon lendülettel útjára engedve egy hajszál pontosan kilőtt nyílvesszőt, ami keresztülfúródik a szörny egyik szemgolyóján, méregzöld vérbe borítva ezzel a vásznat, mindezt 3D-ben. A mai mainstream vonalon viszont éppen az dívik, hogy soha ne mondd, hogy soha. Na de mit keres Zhang Yimou a mainstreamben? És mit keres Matt Damon egy Zhang Yimou filmben? És mit keresek én a moziban? Sok a kérdés, keressük meg a válaszokat.