A megjelenések számát tekintve rekordévet zárt a hazai képregénypiac ugyanis az év végére a kepregenydb.hu adatbázisa szerint 499 képregény jelent meg. Ha a különböző címeket néznénk, akkor ennél azért kisebb mennyiségről beszélhetünk, hiszen az oldal külön kiadásként kezeli a normál és a limitált-, valamint keménytáblás és puhafedeles változatokat. Márpedig idén akadt bőven olyan cím, amelynél egyszerre több változat is elérhető volt. Mindenesetre a megjelenések zömében import-képregények voltak, a magyar alkotók által készítettek száma ugyan növekedett a korábbi évekhez képest, de arányaiban véve még így is jócskán elmarad a külföldiekkel szemben. A növekvő kínálat mellett az is jó hír lehetett a kilencedik művészet hazai rajongóinak, hogy a megkezdett sorokat a kiadók továbbra is tudják folytatni, tehát az évtized elején még reális aggodalmaknak nincs nyoma, egyelőre úgy tűnik, senki sem szorul majd rá, hogy a félbehagyott sorok hátralévő részeit külföldről pótolja be. A temérdek kiváló és hiánypótló kiadás közül nem volt egyszerű válogatnom, ezért feltételként kiszabtam, hogy a már korábbi években is futó sorozatok éppen aktuális darabjai közül nem választok, ugyanakkor - tekintettel azok minőségére - nem engedhettem meg magamnak, hogy ne válogassak be újrakiadásokat is. Továbbá nem nézhettem szigorúan csak a tartalmi szempontokat, lévén a megjelenéshez hozzátartozik a kiadás minősége is, valamint akár az is, mit is jelenthet egy adott megjelenés a későbbiekben. Sajnos még így is kimaradt sok olyan kötet, amit szívesen ajánlottam volna, de talán így előtérbe kerülnek olyanok is, amelyek egyébként nem feltétlenül kapták meg a nekik járó figyelmet. A lista a végső döntésem alapján 19 tételből áll (melyekből a Sandmant már fel is fedtem az alábbi képpel), ezeket a cím szerint soroltam betűrendbe, de a poszt végén kitérek a következő évre is, lévén már akad olyan cím, amit felfedtek a kiadók.  

A titkos ügynökös sztoriknál nehéz már újat mutatni, más megközelítést nyújtani a nézőknek, hiszen ez az a műfaj, amiben szinte mindent láttunk már...erre jön egy csupaszív történet, különc megoldásokkal és főhősökkel, ìgy teljesen kikapcsolódunk a nézése közben.

Évtizedek óta tartó rajongás tölti ki a szíveket, hiszen a Star Wars egy olyan generációkon átívelő energiaforrás, amit senki nem vehet el tőlünk. Jelen vannak ugyan az ellentétes érzések, az apró kis súrlódások, de mindig is megvolt a helyes út, a közös nevező, az egyensúly, amit a Star Wars maga jelent... a nagybetűs VARÁZSLAT. 2015-ben új időszak köszöntött be, mely hol az egyik oldalt, hol a másikat erősítette, és ennek köszönhetően meginogni látszott az egyensúly, amit ebben a nagyon messzi galaxisban megélt élmények egyetemes összessége jelentett számunkra. Hogy van-e még visszaút a közös nevezőre, arra a röppályára, amit George Lucas sok évvel ezelőtt megálmodott, azt az idő majd eldönti. Egy biztos, valahányszor megindulnak majd a sárga betűk a mozivásznakon, mi ott leszünk a hátsó sorokban, hogy újra meg újra tanúi legyünk a fény és a sötétség örök küzdelmének. Nem próbálunk majd üres kibúvókat keresni, hogy miért nem lesz ez már sosem olyan, mint régen, mert ahogy egy bölcs Jedi mester mondta volt egyszer: tedd vagy ne tedd, de ne próbáld.

Nem, ez nem még egy Star Wars: Episode IX kritika, és nem egy rajongói szerelem-esszé. Nem valamelyik filmkészítő tweetjéből kattintásvadász alibi-cikket kreáló magazin délutáni töltelékposztja, nem a komment rovatban, álnéven felköhögött véres torkú pocskondia. Kifejezetten nem egy remegő ajkakkal kiszenvedett, rajongói arcról lefelé gördülő könnycsepp, hogy “régen minden jobb volt”, és nem is egy ujjal mutogató dühös replika, hogy “régen se volt jobb semmi”. Nem elemezgetünk kimerevített képkockákat, nem keresünk rejtett utalásokat, nem gyártunk Baby Yoda mémeket. Ez itt most komoly cucc. Ez itt az idei legjobb Star Wars kisfilmeket összegyűjtő posztunk, ahogy az már így december végén lenni szokott, garantáltan Disney, Abrams és Johnson mentesen. Végül pedig most se feledjétek, az erőnek lehet akár sötét vagy világos oldala, az továbbra is egyenlő a tömeg és a gyorsulás szorzatával.

Aki belebotlott a temérdek promóciós anyag bármelyikébe, az aligha kerülhette el, hogy a Disney mintegy történelmi zárásként igyekezett beharangozni a Skywalker korát. Valamennyi megszólaló színész, filmes szakember, de még a takarító is egyértelműsítette, hogy ez lesz az a film, ami pontot tesz a már több, mint 40 éve elinduló eposz végére. A bökkenő mindössze annyi, hogy részint az eposz szellemi atyja, George Lucas időközben látványosan parkolópályára került, illetve a mostani trilógia az első két felvonása alapján önmaga sem igazán tudja, mi is szeretne lenni. Így pedig elég ambivalens zárásként tekinteni a Skywalker korára, hát ha még azt is figyelembe veszem, hogy aligha találhat az ember olyan személyt a Disney-nél, aki porosodni hagyna egy olyan franchise-t, aminek akvizíciója 4 milliárd dollárt kóstált.

Nem egyszerű téma

A válás semmilyen szempontból nem egy vidám dolog még akkor sem, ha békésen, normális viszonyok között történik meg mindez. Mindkét félben mély nyomokat, sebeket hagy, amik begyógyulnak ugyan, és a heget is csak az adott illető „látja”, érzékeli legbelül, de mindezek ellenére, végig vele marad. A Házassági történet ezt mutatja be a maga nyers, őszinte és bizony kegyetlen valójában. Nem kell azon izgulni, hogy főszereplőink tényleg elválnak-e, mert már az első perctől kezdve egyértelmű: igen, elfognak válni, és nem lesz a stáblista előtt 2 perccel egy nagy „nem tudok nélküled élni, hagyjuk a francba az egészet” összeborulás, így aki egy ilyesféle, cukormázas happy end-re vágyik, azt el kell szomorítsam…nem ezeket a droidokat keresi.

A magyar írók műfaji palettáján viszonylag ritkán fordulnak elő posztapokaliptikus művek, westernt még azoknál is nehezebb találni, s ezen kettő elegyét beszerezni - ráadásul light novelként - egészen biztosan lehetetlen lett volna. A jó hír, hogy már van a piacon mindhárom kritériumnak megfelelő mű, ráadásul a jobbik hír, hogy nem magyar narancsról van szó, tehát minőségét tekintve is megsüvegelendő a készítők teljesítménye. Az Eastern címet kapó, kevert műfajú alkotás ugyanis mind cselekményében, mind pedig illusztrációiban magas színvonalat képvisel és ugyan műfaján belül ugyan nem formabontó, de a hazai piacon mindenképpen üde színfolt.

Shaunék városkájában csészealj landol – természetesen idegen eredetű. Ám utasa (illetve egy ideális világban a közelgő ünnepi szezon kívánságlistájának No. 1-ja) csak beleveti magát az ismeretlenbe, hogy aztán összeismerkedjen a címszereplővel is. Hamar megtalálják a közös hangot, de ahogy annak lennie kell, mások is beleütnék csőrüket az úgynevezett invázióba – a gazda máris szolgasorba állítja juhászkutyáját, hogy valahogy meggazdagodjanak a jelenségből, de az ufóvadászok sem tétlenkednek egy pillanatig sem. Egyértelmű tehát: valahogy haza kell juttatni az égből pottyant jövevényt, még mielőtt rosszul sülnek el a dolgok.