A magyar filmgyártásban egyetlen egy probléma van. Nincs váratlan, nincs kockázat, csak a jól bevált módszer, amit újra és újra felhasználnak. No, de talán majd most… A R.E.M. elhozhatja a változást! A készítők jóvoltából pedig 3 szerencsés közületek páros belépővel gazdagodhat, amit március 8-án, vasárnap 12:00-kor a Sugár moziban tud felhasználni, a film díszbemutatóján!

A jegyek elnyeréséhez pedig nem kell mást tennetek, mint hogy küldtök egy levelet a (supnatmovies@gmail.com) címre (március 5. 22:00-ig), melyben leírjátok, hogy melyik a kedvenc sci-fi filmetek.

Itt a rendező, Molnár Szilárd rövid bemutatkozója:

A magyar zsánerfilm manapság gyakorlatilag nem létezik, mi ezen az állapoton szeretnénk változtatni. Filmünk egy kis költségvetésű, minimalista sci-fi thriller, amely olyan alkotások nyomdokait követi, mint Christopher Nolan Csapdája vagy Shane Carruth Találmánya. A R.E.M. létrejöttének története szűk egy éve kezdődött, amikor Molnár Szilárd elhatározta, filmet fog forgatni, akkor is, ha ehhez sem szakmai tapasztalat, sem gazdag producerek nem állnak mögötte. Hitvallásunk ugyanis, hogy egy jó filmet nem az határoz meg, hogy mennyi pénzt költöttek rá, mennyi effekt került bele az utómunka során, hanem alapvetően az, hogy milyen ötletek és mennyi munka áll mögötte. Így mindvégig hittünk abban, hogy R.E.M. képes lehet ugyanazt, ha nem magasabb szintű élményt nyújtani, mint jó pár, több százmillió dolláros költségvetésű alkotás. Az erőforrások hiánya természetesen rengeteg kihívást szült és improvizációt kívánt, de úgy érezzük, sikeresen megoldottuk a feladatot, és örömmel jelenthetjük be, hogy a film elkészült és remélhetőleg a kezdete lesz egy hosszú filmográfiának.

A film előzetesét itt tekinthetitek meg.

És itt az R.E.M. film Facebook oldala.

1997 már egy olyan időszak volt Jean-Claude Van Damme életében, amikor már nem feltétlenül tudott elvinni a hátán egy alkotást. Öregedett, az akció jelenetei már nem ütöttek akkorát, mint korábban, a filmjeinek a minősége pedig egy, akár két szinttel is lejjebb estek, aminek hatására már nem volt meg bennük az a tipikus b-mozi feeling, ami korábban felejthetetlenné tette egy-egy filmjét.

Jack Quinn terroristaelhárító vissza akar vonulni. Ám a szervezet nem hajlandó elengedni, és új feladattal bízza meg. Stavros a világ legveszedelmesebb terroristája egy minden eddiginél veszélyesebb akcióra készül. Quinn az egyetlen ember, aki megfékezheti. A küldetés azonban rosszul sül el, Jack-et pedig halottnak nyilvánítják…

Van Damme legnagyobb szerencséje, hogy egy olyan színes egyéniség kapott szerepet mellette a filmben, mint Dennis Rodman. Az akkoriban igencsak nagy népszerűségnek örvendő NBA sztár a laza, nagydumás, néhol beszari karakterét remekül párosította a tökéletes katonához, akik együttes erővel képesek voltak arra, hogy a filmet szinten tartsák, és egy viszonylag élvezhető, ám messze nem kiemelkedő kategóriába helyezzék. A Mickey Rourke által alakított főgonosz pedig csak hab volt a tortán.

Egyetlen egy gond van ezzel a filmmel. Nem szerethető. Nincs meg benne az a varázs, ami naggyá tudta tenni korábban több ízben is ezeket a tipikus „only VHS” szintű alkotásokat. Van Damme szürke, a történet nem igazán szórakoztató, a film pedig bűzlik a teljesen átlagos b-filmek szagától. A Nyerő páros csupán néhány esetben tudta kiváltani azt a gyermeki rajongást, ami körül szokta övezni az akcióhősök filmjeit. Így tehát a csalódás garantált, a Nyerő páros inkább Átlagos páros, ám még mielőtt végleg eltemetném a belga akcióhőst, meg kell jegyezni, hogy vissza tudott még térni a későbbiekben, legalább annyira, hogy ne csak alig néhány szép évre tudjon visszatekinteni, amikor rápillant a karrierjére. 5/10

Nem nagyon szeretnék belemenni egy DC vs Marvel vitába, de annyi biztos, ha átlagos nézői szemmel figyelek, és nem a szuperhősöket veszem figyelembe, akkor a DC Comics kerül ki győztesen. Egyszerűen azért, mert jobb rosszfiúkat képes felvonultatni, emellett talán jobban is vannak megírva, legalábbis a legtöbbjük. Épp ezért döntöttem úgy, hogy összeszedek nektek 10 olyan DC gonoszt, akiket érdemes megjegyezni, és akik már a megjelenésük óta kiáltanak azért, hogy felkerüljenek a filmvászonra. Néhányuknak már megadatott ez a lehetőség, de vannak, akik még várnak a sorukra.

Az alábbi felsorolásban NEM konkrétan a 10 legjobbról olvashattok, mert az túlságosan is szubjektív lenne. Túl nagy a választék, és túl kevés a hely. Jöjjön tehát 10 felejthetetlen DC Comics ellenség.

Tarzan egyértelműen megunhatatlan, 1912-es kitalálása óta nem múlik el évtized, hogy ne kapjunk legalább egy olyan filmet amely vele foglalkozik. Az első regény megjelenése után 6 évvel már kapott egy egész estés film feldolgozást, ám a kultikus státuszt mégis az egy akkori országunk határain belül született úszó révén nyerte el. Igen, Johnny Weissmüller Tarzanjáról fogok írni, és a blog hasábjain hamarosan végig nyálazzuk az ő 16 évig tartó 12 filmet felölelő dzsungel uralmát.

A siker lehet áldás, illetve átok is. Kérdés az, hogy ki mennyire tudja meglovagolni a sikeresség kőkemény hatásait. Broly feltűnése a Dragon Ball Z movie-szériában talán az egyik legnagyszerűbb dolog volt, amit a rajongók átélhettek az egészestés rajzfilmek történetében. Azonban a készítők nem tudtak leállni, és már ott hibát-hibára halmoztak, amikor a Legendás harcos másodjára feltűnt. A harmadik, egyben az utolsó megjelenése pedig egyenesen katasztrofálisra sikeredett. 1994-ben elkészítették a leggyengébb Dragon Ball Z movie-t!

Broly elbukott, ám egy bosszúszomjas milliomos ördögi terve miatt újra az élők sorába került. A teste azonban nem volt a régi, de az ereje megmaradt. Hőseinknek tehát ismét fel van adva a lecke, ugyanis ismételten milliók élete forog kockán…

A kreativitás teljes hiánya látszódott az egész rajzfilmen. És nem csak azért, mert képtelenek voltak Brolyt újra rendesen a vászonra álmodni, hanem azért is, mert maga a történet sem volt ütőképes. Mr. Sátán erőlködése, illetve az ellenfelének a motivációja is pont annyira volt gyerekes, ami ebben az esetben már inkább kínossá vált, mint viccessé. Ekkora tétnél, ráadásul Brolyval a fedélzeten pedig ez már nem fér bele. Túl sok ökörködés és túl kevés komolyság jellemezte az egész játékidőt. Broly itt már nem egy Legendás harcos volt, hanem egy kiherélt idióta, akit már nem lehetett komolyan venni. Hol van az már, amikor Broly a puszta tekintetével megfagyasztotta a levegőt...

Szóval hiába szórakoztató Goten és Trunks, amikor összességében ők sem voltak képesek arra, hogy teljes mértékben feledtessék a történet hibáit. Unalmas, és veszettül nagy erőlködés az egész játékidő, amiben csak nagyon kevés pozitívumot lehetett felfedezni. És azokat is inkább csak a két kicsinek köszönhetjük. 

A Bio-Broly tehát nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de legalább arra jó volt, hogy a stábot egy kicsit felpörgesse, és jobb munkára ösztönözze. A maradék két movie-nál meg is tapasztalhattuk a fejlődést. 

Rengeteg játék, két mozifilm, és egy óriási sikerstory. Ez a Tomb Raider, avagy Lara Croft története. Az első játék 1996 október 25-én jelent meg a Core Design fejlesztőstúdió jóvoltából, ami rögtön hatalmas sikereket ért el a játékosok körében, hála a karakternek és a 3D-s kivitelezésnek. Bár eredetileg férfi főhőst szerettek volna a Tomb Raider játékba beletenni, de egy szerencsés gondolat hatására megszületett az első igazán nagy, - mára már igazi szimbólummá váló – női főhős. A játékok sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a PC-s megjelenés mellett a TD franchise betört a konzolok, valamint a mobiltelefonok világába is. Lara Croft eljutott minden olyan emberhez, akit egy kicsit is megmozgatott a kalandozás, illetve a régészek meglepően varázslatos élete.

A lassan már 20 éves franchise több játékot is termelt az évek során, ám nem mindegyik tudott felnőni ahhoz a szinthez, amit elitnek nevezünk. Az élmezőnyben a következő három cím tanyázik:

Tobe Hooper büszke lehet magára, hiszen az első Texasi láncfűrészes filmjével történelmet írt, majd a folytatással szintén elért egy új szintet. Létrehozta minden idők egyik legrosszabb folytatását, ami teljes egészében méltatlan az első filmjéhez. Bőrpofa kezében a láncfűrészes továbbra is jól áll, de a második fellépése kegyetlenül unalmas lett. (Az alábbi poszter jobb, mint az egész film)

Az egyetlen túlélő Sally Hardesty nagybátyja Lefty Enright bosszút esküdött, hogy nem nyugszik, ameddig Bőrpofáékat el nem kapja, már csak meg kéne találnia őket. Bőrpofa és családja ezúttal egy elhagyott vidámparkba fészkeli be magát. Lefty útja a halál barlangjába vezet, ahol elkezdődik a kíméletlen bosszú…

Miután megpillantottam, hogy imdb-n 5.5 pont a film, nem gondoltam, hogy egy ennyire gyenge alkotáshoz lesz szerencsém. Konkrétan az egész Texasi láncfűrészes folytatás olyan, mintha valami szerencsétlen idióta próbálta volna meg lemásolni Tobe Hooper remekművét. No, persze ez már csak azért is érdekes, mert a rendező nem más volt, mint Tobe Hooper. Ekkora minőségbeli romlást pedig még M. Night Shamayalaman-nál sem lehetett észlelni, pedig ő is mestere a hátrafelé futásnak.

A történet egy kész káosz, se eleje, se vége. A karakterek teljes mértékben kimerítik az idegesítő figurák fogalmát, az első rész remek hangulata sehol, Dennis Hooper gáz, az összkép pedig botrányos. Egyedül a díszleteket lehet dicsérni, mert ott legalább lehetett észlelni valamiféle kreativitást, de összességében ez is kevés volt a sikerhez, vagy egyáltalán ahhoz, hogy egy kicsit is lehessen csak élvezni a mészárlást. Azt a mészárlást, ami igazából csak egy bohóckodás. A film megtekintése senkinek nem ajánlott! 2,5/10

„Elszántnak látszik, de mégsem kegyetlen. Van benne valamilyen hősiesség. Láthatóan bátor. Nem úgy néz ki, mint egy gyilkos. Higgadtan viselkedik, mint akinek célja van. Csupa szenvedély.”  Igazság szerint ez a rövid idézet a filmből tökéletesen összefoglalja John Woo egyik, ha nem a legnagyobb alkotását, amivel beírta magát a legnagyobb akciófilmes rendezők közé. 1989-ben a dráma és az akció egymásra talált az ázsiai kontinensen.

Jeffrey, a bérgyilkos, aki igyekszik biztosra menni, egy alkalommal azonban mégis véletlenül súlyosan megsebesít egy Jennie nevű énekesnőt, aki kis híján megvakul. Lelkiismerete megnyugtatására Jeffrey elhatározza, hogy anyagilag támogatja a lány igen költséges szemműtétjét, és ezért elvállal egy utolsó megbízást. Egy közvetítőn keresztül azt a feladatot kapja, hogy végezzen a kábítószermaffia főnökével, Wenggel. A küldetése ugyan sikerrel jár, mert megöli a célszemélyt, ám a zsaruk észreveszik, így menekülnie kell…

John Woo nevét valószínűleg a legtöbben az Ál/arc vagy a Tökéletes célpont című filmekből ismerik, hiszen miután feljutott a csúcsra hazájában, a kínai rendező betévedt Hollywoodba is, hogy többé-kevésbé tisztességes iparosmunkával jelentkezzen az amerikai közönség előtt. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy Woo csak egy tisztességes iparos, ugyanis, aki képes olyan filmet rendezni, mint a Bérgyilkos azzal számolni kell. Mondom ezt úgy, hogy ezen filmje nem fog bekerülni a kedvenceim közé, de mégis olyan élménnyel gazdagított, amit nem mostanában éltem át. Ízig-vérig 80-as évek, amit megfűszerezett a sajátos stílusával és szenvedélyével. Mély és drámai képekkel operál az egész alkotása. Woo így próbálta – sikeresen – kiküszöbölni azokat a dialógusokat, ahol azért meglátszik, hogy nem a párbeszédek az erősségei a Bérgyilkosnak. Így viszont óriási szíve lett a mozinak, ami nem megszokott a legtöbb akciófilmnél.

Ugyanakkor hiába a szenvedély és a rengeteg drámai képsor, John Woo filmje egy kőkemény akcióorgia. Ezt pedig a végső leszámolás, a templomi vérfürdő támasztja alá a legjobban. Lőporszagú, veszettül hangulatos, lélegzetelállító csatát tár elénk Woo, ami, ha nem is egyedülálló, de mindenképpen kirívóan magas színvonalat képvisel a filmtörténelemben. Nincs CGI, nem Transformerszek zúzzák szét egymást, hanem hús-vér emberek, akik vért izzadva próbálják legyűrni egymást.

A Bérgyilkos valószínűleg sokak számára ott van a legjobbak között, viszont számomra „csak” egy kitűnő filmes élmény marad, amire jó szívvel fogok visszagondolni. Ám ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, még azoknak is, akik nem szívesen néznek ázsiai filmet. 8/10