[Supernatural Movies]

[kritika] Transz / Trance (2013)

2013. július 10. - REMY

Danny Boyle néhányszor már megmutatta, hogy ért a filmkészítéshez, hiszen olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Trainspotting vagy a Gettómilliomos, ám a mostani alkotása egy puzzle játékhoz hasonlít, amit az ég felé hajít, hogy aztán a földön darabokra hulljon, majd a játékidő alatt velünk, nézőkkel kirakat.

transz.jpg

Franck és néhány haverja egy nagyszabású rablást terveznek, melynek a célpontja egy Goya festmény. A rablásban kulcsszerepet játszik egy bizonyos Simon is, aki megsérül a történések közepette, mert egy puskával fejbevágják. A sérülés azonban kihatással volt az emlékezetére, így nem tudja, hogy hová rejtette a drága festményt. Az átlagos módszerek nem segítenek visszanyerni az emléket, így Franck egy hipnotizőrhöz küldi a férfit, hogy megtudja, hogy hová lett rejtve a kép…

A filmet egy puzzle játékhoz hasonlítottam, de nem is akármilyenhez, hiszen ezt nagyon nehéz kirakni, ha nem figyelünk oda a darabokra (történésekre). A rendkívül sok helyszín, időbeli ugrálások, transzállapot nagyon könnyen összezavarhat minket, és eközben Boyle a háttérben röhög a markában. Ügyesen játszik velünk, és hiteti el a dolgokat, de azért vannak hibái.

…amik ott kezdődnek, hogy nem képes olyan szintű (vagy legalább ahhoz hasonló) hatást elérni, mint anno a Trainspottingnál. Nincs akkora ereje a filmnek, hogy tátva maradjon a szánk, holott a figyelmünk oda van szegezve a monitorra az elsőtől az utolsó percig.

A potenciál megvolt a filmben, hála a storynak és a színészeknek. Az elmúlt években elég szépen felkapott James McAvoy ügyesen mozog a vásznon, és ezzel erősíti továbbra is azt, hogy tehetséges színész. Mellette a jelenlegi legjobb francia színész Vincent Cassel is hozza azt, amit elvárhatunk tőle, és ezt szerencsére olyan könnyedén teszi, mintha csak a kisujját mozdítná meg. Ám kettejük játéka nem lenne teljes, ha nem szerepelt volna mellettük egy bizonyos Rosario Dawson is, aki összekapcsolja a karaktereket, és együttes erővel vernek át bennünket.

transz2.jpg

A Transz összezavar, átver, csavarodik és a feje tetejére áll, de a játékidő végére a darabkák helyreállnak és a kirakós megmutatja magát.

Danny Boyle készített már jobbat is, és valószínűleg készíteni is fog, de a Transz így is megállja a helyét a filmek között, és nem bánja meg az, aki elindítja. 7/10

[kritika] A Csodanő / Wonder Woman (2009)

2013. július 08. - REMY

Diána, Themüszkira hercegnőjének, azaz a Csodanőnek a kezdetét mutatta be nekünk Lauren Montgomery animációs filmje. A direktor előszeretettel alkot DC képregénymeséket, amik ráadásul minőséget is képviselnek. Szerencsére ebben az esetben sem okozott csalódást.

csoda.jpg

Büszke és harcos amazonok lakják Themüszkira szigetét. A férfiak erkölcstelen világától elzárva élik mindennapjaikat, mígnem egy vadászpilóta zuhan a szigetre. A raboskodó háború istene, Árész megszökik a börtönből, hogy visszavágjon az amazonoknak a korábbi vereségéért. Diana a királynő lánya azt a feladatot kapja, hogy Steve-et visszavigye a külvilágba, és a szökevényt megállítsa, mielőtt pusztulást hozna a világra…

Az még rendben van, hogy egy rajzolt mesében létre lehet hozni a Csodanőt, de nagyon kíváncsi leszek, hogy miként fog megelevenedni a filmvásznon. Az eredeti képregényeket nem ismertem, de a filmben látott férfiak viszonyulása Dianához, hááát... kíváncsi vagyok ki lesz majd a főszereplő.

Csodanő ugyebár alapja az Igazság Ligájának, aminek az alapkövét az Acélember letette az idei évben, így biztosra vehetjük, hogy lesz igazi film is belőle. No, de rátérve a filmre, azt kell mondanom, hogy tökéletes arra a célra, hogy közelebb hozza hozzánk a Csodanőt. Egy remek felvezető story az ő életéhez, bekapcsolódásához a külvilágba, így egy mezei néző számára is érthető lesz minden.

Montgomeryék nem fogták vissza magukat, mert egy egészen nagy csatát vittek bele a történetbe, így akcióból nincs hiány. Grafikailag a film szintén említésre méltó, mert igényes, nem túlzó, és nem giccses. Tehát adott minden a jó szórakozáshoz.

csoda2.jpg

A film más pozitívuma, hogy finom humorral fűszerezték meg a történetet, így nem csak élvezhető, hanem sokszor megmosolyogtató is a film. (jó értelemben).

A Csodanő egy erős képregényrajzfilm, amit csak ajánlani lehet. Rajongók, és nem rajongóknak is ajánlott, mert szerethető, rövid, és szórakoztató. 7,5/10

Az őrzők legendája / Legend of the Guardians (2010)

2013. július 06. - REMY

Zack Snyder egy stílusos rendező, de sose tudja, hogy mikor álljon le a szeretett dolgaival. Olyan filmek után, mint a 300 vagy a Watchman, készített egy animációs filmet is, ami fura, de nem sikerült olyan rosszul.

őr.jpg

Soren az ifjú bagoly az apja meséin nőtt fel. A mesék a nagy fa és Ga-Húl őrzőiről szóltak, akik a gonosztól védték a baglyokat. A fiatal szárnyas álma, hogy a mesék valóra váljanak, nem tart soká, hiszen az egyik nap, amikor Tukkal repülni tanulnak, az egyik pillanatról a másikra a legendába csöppennek, aminek a kezdete nem is olyan fényes, mint a szóbeszédben…

Meglepő lépés Snydertől, hogy egy animációs filmbe vágta a fejszéjét, mert nem ezt szokhattuk meg tőle, és ez érződik is rajta. Nem mondom, hogy rossz lenne az Őrzők legendája, mert vannak nagyon jó pillanata is, de ha a többi animációs filmhez hasonlítom, akkor nincs a legjobbak között. Nincs meg benne az a báj, az a varázs, ami miatt szívesen emlékeznénk vissza rá, akár évek múlva is.

A forgatókönyv nem lenne rossz, ha a lényegi kérdést tökéletesen kibontották volna. Kik is azok az őrzők? Miért övezi őket egy óriási legenda? Néhány információ morzsát kapunk, de elmarad a várt hatás, elmarad az az érzés, hogy őrzőnek lenni igenis nagyszerű. Ez mondjuk, lehet annak a hibája, hogy egy 15 kötetes műből 3-at sűrítettek bele a másfél órás játékidőbe. De számomra ez akkor sem mentség, mert én nem olvastam a könyveket, és én a filmmel szerettem volna kikapcsolódni.

Snyder szerencsére nagy hangsúlyt fektetett a látványba, így ha a film nem is tetszik annyira valakinek, a látvány még dobhat a végső megítélésén. Azonban a látvány, és hatásvadász érzés szempontjából Snyder átesett a ló túloldalára is, amikor a kedvenc effektjeit, a lassításokat ott is el lőtte, amikor már nem kellett volna.

őr2.jpg

A karakterek sajnos szintén áldozatául estek a forgatókönyvnek, mivel egyikőjüket sem tudták rendesen kibontani, egyik baglyot sem ismertük meg igazán, így egyikért sem tudunk rendesen izgulni.

Az Őrzők legendája több sebből is vérzik, de mégsem mondom azt, hogy ne nézzük meg. 6/10

Tiszta Románc / True Romance (1993)

2013. július 04. - REMY

Egy film, mely a 90-es évek fantasztikus hangulatát, Tony Scott zsenialitását, és Tarantino stílusjegyeit is magába foglalja. A Tiszta Románc egy nagyszerű akciómozi, amin nem fog az idő vasfoga.

true.jpg

Clarence, a képregénybolti eladó, és Alabama, a múltjával leszámolni készülő call-girl egymásba szeretnek. A fiú úgy gondolja, hogy végeznie kell a lány korábbi stricijével, így vérfürdőt rendez a kiszemelt lakásában. Drexl házából egy bőrönddel távozik Clarence, aki akkor még nem sejti, hogy a ruhák helyett egy kokainnal teli táskát hozott el. Az ifjú pár megpróbál minél hamarább túladni a szajrén, csakhogy a nyomukban van a maffia is, akik mindenáron vissza akarják kapni a kokain adagjukat…

Őszintén szólva, ajánlás képpen nem is kéne többet írnom, mint a színészi gárdát, hiszen olyan sztárok játszottak benne többet-kevsebbet, mint Christian Slater, Patricia Arwuette, Brad Pitt, Gary Oldman, Dennis Hooper, Val Kilmer, Christopher Walken, Samuel L. Jackson, James Gandolfini, Chris Penn és Tom Sizemore…

Tehát egy igazi sztárkavalkád a film, amihez a zseniális Quentin Tarantino írta a forgatókönyvet. Őt ismerve tudhatjuk, hogy szeret játszani a karakterekkel, és előnyben részesíti a dialógusokat, így ezeket tökéletesen megkapjuk. A forgatókönyv alapjaiba véve egy romantikus történet, amit Tarantino kiegészít 1-2 ínyencséggel.

Scott az őt jellemző lazasággal rendezte meg a filmet, amit egy percig nem tudunk megunni. Megkapjuk a romantikát, az akciót, a humort, a drámát, és minden egyéb elemet, amivel színesíteni lehet egy adott filmet. Tehát a Tiszta románc egy mindenkihez szóló film, hiszen az összes ízlés kielégülést nyerhet a megtekintésével. Ritka az ilyen alkotás, de Tony Scottnak és csapatának hála 1993-ban megkaptuk.

true2.jpg

Minő meglepetés, a zenét is egy neves ember, nevezetesen Hans Zimmer szerezte, így minden egy pozícióba minőségi munkás tevékenykedett. A Tiszta románc egy kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas, könnyed, de mégsem faék egyszerű storyval megáldott film, amit a hét bármely napján szívesen nézünk meg a TV-ben. 8/10

Bosszútól fűtve / Dead Man Down (2013)

2013. július 02. - REMY

Szépen a fű alatt, a hazai mozikat elkerülve jött ki a Bosszútól fűtve című akció-thriller, mely sokkal minőségibb, mint amire az előzetesek alapján számítani lehetett. A film amerikai, de a rendezői székben egy dán direktor ült, aki szerencsére belecsempészett némi európai jellemet is a műbe.

boss.jpg

Victor egy profi bérgyilkos, aki a New York-i maffiavezér kezei alatt dolgozik. A főnöke korábban megkeserítette a férfi életét, így az évek során egy jól felépített terv alapján szeretne bosszút állni, ám a képbe kerül Beatrice, aki tud 1-2 érdekességet Victorról, úgyhogy nincs más választás, mint szövetkezni a nővel. A kettejük kapcsolata döcögősen indult, de hamar pálfordulatot vesz…

Az első képsorok megjelenésével egyből felkeltette az érdeklődésemet a film, mert úgy éreztem, hogy egy nagyszerű bosszúálló filmet fogok látni. Ez részben teljesült is, de sajnos vannak gyengéi is. Először is a hibával kezdeném, ami a film elején egyáltalán nem ütötte fel a fejét. A forgatókönyv remekül meg volt írva, és elérte a kellő hatást is, ám a film közepe felé óriásit zuhant, és unalomba fulladt az egész story. Persze itt-ott próbálják megmenteni néhány csavarral, amik jól is sülnek el, de nem eléggé. Túlságosan is elnyújtották a dolgokat, holott az alapötlet nagyon jó. Szerencsére a film, a vége felé ismét jó irányba megy, de az összképet nem sikerült teljesen kicsinosítani.

A rendezés egészen jó, a film hangulata rendben van, és ehhez a sötét képi világ is sokat tett hozzá. Véleményem szerint több volt az alapötletben, mert ha a forgatókönyvet megnézzük a film után, akkor láthatjuk, hogy nem egy deszka egyszerűségű, de mégis hiányzott belőle egy kis „kakaó”.

boss2.jpg

Colin Farrell rém idegesítő volt a film nagy részében, de a karaktere tudott fejlődni, aminek örültem. Az elején, egy mellékszereplő szinten mozgott, aztán egy kedvelhető személlyé alakult át. Mellette Noomi Rapace volt még, aki megemlíthető, de azért tőle sem kell várni sokat.

A Bosszútól fűtve tehát egy jó akció-thrillernek mondható film, amit érdemes megtekinteni, de azért sokat nem kell várni tőle. Lehetett volna jobb is, de azért így is vállalható. 6/10

süti beállítások módosítása
Mobil