Akarom mondani Rozsomák! Nevezhetném úgy is, hogy a Marvel Batmanje, a kívülállók kívülállója, aki egy igazi vadállat. Sajnos az utóbbi jellemzőjéből itt sem kaptunk szinte semmit, csak morzsákat, és ezzel együtt bátran ki is lehet jelenteni, hogy egészen addig, amíg nem képesek egy igazi 18-as karikás filmet készíteni Logannek, addig mindig lesznek hiányérzetek vele kapcsolatban.

Logan régi cimborája haldoklik, és az utolsó kívánsága, hogy elbúcsúzhasson attól az embertől, aki megmentette az életét. Logannek egészen Japánig kell utazni, ahol azonban olyan ajánlatot kap az idős baráttól, ami véglegesen megváltoztathatja az egész életét. A Farkas habozik, és a felhők folyamatosan gyűlnek a feje felett, valamint életek hullnak. Nem elég legyőzni az ellenséget, mert a saját démonjaival is meg kell küzdenie, de ha ezt túléli, akkor minden eddiginél erősebb Farkast láthatunk viszont…

Belecsöppenünk egy realisztikus világba, ahol már tényleg kezdjük elhinni, hogy léteznek mutánsok. James Mangold elképesztően hatásosan, és jól vezette fel a történetet, amit szerencsére folytatni is tudott egészen addig a pontig, ahol szintet kellett volna lépnie. Talán lépett is volna, de a stúdió fejesei nem engedték neki, mert a filmet a PG-13-as kategóriába kellett sorolni. Na bummm… óriási baklövés. (No, persze nem nekik, mert így fog jönni a nagy lóvé, de sajnos a film hiányos marad)

A story ugyebár Chris Claremont és Frank Miller képregénye alapján készült, amit Adósság és becsület néven dobtak a piacra. Ez mind szép és jó, mert a story tényleg a helyén van, ráadásul a japán látképet az operatőrök rendkívül hangulatossá tudták varázsolni. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy totálisan működjön a film, de mégsem.

Hiányzott az átütőerő, hiányzott egy kis brutalitás (még úgy is, hogy azért voltak szép kis részek benne). Nem volt elég mély, pedig volt rá alkalom, hogy drámázzanak, de ezekkel együtt is élvezhető a film, mert leköti az embert az, ami a filmvásznon történik, plusz néhol ütős poénokat is elhintettek. De a székből mégis úgy állunk fel, hogy nem vagyunk teljes mértékben elégedettek. Mosolygunk persze, de hiányzik valami. Talán ebben közrejátszik az is, hogy a kezdeti lassú áramlás egy óriási árvízzé alakul át, mely romba dönti az útjába kerülő dolgokat.

Összegezve tehát azt mondom, hogy a mozijegy árát mindenképpen megéri, mert megbánni nem fogjuk, hogy megnéztük, de a csodát sem szabad tőle várni, mert nem kapjuk meg. Korrekt popcorn mozi, de azért vannak hibái. 7/10

A legvégére még idebiggyesztem Hugh Jackmant is, aki még mindig meg tudja lepni az embert, mert egy született Rozsomák. Olyannyira tökéletes a szerepre, hogy a kiöregedése után egyszerűen elképzelni sem lehet, hogy mi lesz majd a karakterrel. Reméljük ez nem mostanában fog megtörténni.

Jensen Ackles is bejelentkezett az új Batman szerepre. Az Odaát sztárja a Comic-Conon jelentette ki, hogy; "Meghalnék azért, hogy a Denevérember bőrébe bújhassak." (valamint Batmanes pólóban mászkált)

Jensennek amúgy volt már köze egy Batman alkotáshoz, ami nem más, mint a Batman - Piros Sisak ellen című animációs film, melyben a Piros Sisak hangja volt. Ráadásul korábban nem sok kellett volna ahhoz, hogy ő alakítsa az Amerika kapitányt, így tehát kijelenthető, hogy ott van a tűz közelében, de vajon megbírkózna-e a szereppel? Batman elég nagy falat, ráadásul Superman oldalán kéne érvényesülni. 

Keanu Reeves egy látványos filmmel érkezik az év végén, mely a trailer alapján akár sikeres is lehet. Bevallom engem megvettek ezzel az előzetessel. Íme a 47 Ronin trailere...

2010-ben a Gru óriási sikert aratott, mind a nézők körében, mind a pénztáraknál, így hamar biztossá vált, hogy itt bizony lesz folytatás. Az idei évben el is érkezett az a bizonyos második rész, ami bár nagyon jóra sikeredett, de már érződik rajta, hogy „na, ebből még egy kicsit a nézőknek, mert ez jó…”

Grutól segítséget kér az AntiGonosz Liga, hogy segítsen nekik elkapni az újdonsült gonosztevőt, aki egy egész kutatóközpontot képes elrabolni egy szempillantás alatt. A munka mellett a kopasz hősnek a saját félelmével is meg kell küzdenie, hogy boldoggá tegye a lányait…

Olyannyira érződik a folyatás íze, hogy az első perctől kezdve tudjuk, hogy mit fognak jobban nyomatni. Gru és a lányai egy kicsit háttérbe szorulnak, mert bár az alap story róluk szól, de már nem képesek elvinni a hátukon a filmet. Itt jönnek képbe a drága kis minionok, akik mára már közönség kedvencek lettek, valamint jövőre egy saját mozifilmet is kapnak, hiszen olyannyira Gruék fölé nőttek a kicsik, hogy nélkülük semmi nem lenne a film.

Persze mondhatjuk, hogy hozzátartoznak a filmez, és nélkülük tényleg nem lenne Gru, de kézzel fogható a minionok hatalomátvétele. Amikor a film leül egy pillanatra, akkor jönnek ők, ha poénkodni kell, akkor ismét feltűnnek, és ha nem történik semmi, akkor szintén ott vannak.

Ez jópofa meg minden, de inkább már a kisebb korosztály számára lesz felhőtlen szórakozás, mert míg az első rész a nagyobbaknak is szólt, addig a 2. rész már a kisebbeknek készült. (A Minion film meg pláne, bár ez nem jelenti azt, hogy a nagyok nem szórakoznak rajta jól). Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a mozijegy árát teljes mértékben megéri, és a hét bármely napján meg lehet nézni, mert vicces, szórakoztató, és fokozott tempót diktáló műről van szó.

A történetet ügyesen vitték a vászonra, mert bár sablonos a romantikus szál, de egy percig sem gondolkodunk ezen a játékidő alatt. A Gru 2 a folyatások rögös útját átvészelte, és nem fog a feledés homályába merülni. Még mindig a legjobb animációs filmek között szerepel. 7,5/10

Két új karakterposzter is érkezett Tom Cruise új sci-fi filmjéhez, az Edge of Tomorrowhoz.

Gore Verbinski nem tud kilépni a saját árnyékából, és ezáltal a filmgyártás terén sem tud újat mutatni. Összegyúrta két korábbi alkotását, a Rangot és a Karib-tenger kalózait, majd elnevezte Magányos lovasnak.

Butch Cavendish a hírhedt bandita a csapata segítségével lemészárolja az őket követő rangereket, ám az egyik jelvényes elesett visszatér a való világba egy bizonyos Tonto nevezetű indián segítségével, akik együttes erővel állnak bosszút a rosszfiúkon…

Verbinski agyára ment a siker, mert úgy gondolta, hogy aki egyszer már a csúcson volt, az mindig is ott lesz. Ha ez így menne, akkor sokan készítenének tökéletes filmet, de mint tudjuk ez lehetetlen, és Verbinski is csak ember, és aki ráadásul most duplán is besült, mert nem elég, hogy óriási bukta lett a film, de ezek után a stúdiók kétszer is meggondolják, hogy adnak-e ismét 200 millió dollár feletti összeget a kezébe, hogy abból készítsen filmet.

A magányos lovas alapjába véve nem lett volna rossz, ha tudott volna olyan érzést kelteni, hogy „na, ezt még nem láttuk”. Nem tudott, sőt… Johnny Depp karaktere annyira egy másolat volt, hogy aki látta a Karib tenger filmeket, annak egyből a jó öreg Jack Sparrow jutott eszébe. Ez nem csoda, hiszen egy kiköpött másolat volt Tonto (egy kicsit gyengébb kiadásban).

Sajnos nem éreztük, azt, hogy ez a film új, ez a film adni szeretne nekünk valamit. Verbinskitől az egyetlen bátor lépés, hogy a westernhez nyúlt, mert a zsáner haldoklik, és elkél a jó western a népnek. De, amit Tarantino a Djangoból kihozott, azt Verbinski még csak megközelíteni sem tudta.

A magányos lovas se akciónak, se vígjátéknak, se kalandfilmnek nem jó. A storyt bő másfél órában lehetett volna tálalni, ehelyett majdnem két és fél órás lett a film. De oké, legyen… viszont akkor ki kéne tölteni a játékidőt, mert ha egy érdektelen, semmitmondó ökörködés lesz a film, akkor bizony nagyon kevés nézőnek fog bejönni. Sajnos nagyjából ez is lett a sorsa a filmnek, mert bár volt benne néhány ütős poén, meg néha-néha megvillant valami, de összességében hatalmas csalódás lett a film, még úgy is, hogy alapból nem voltak nagy elvárások vele kapcsolatban.

No, de a végére egy kis pozitívumot is írok, hogy ne látszódjak szőrösszívűnek. A fényképezés egyszerűen parádés a filmben, így legalább ezért érdemes megnézni. Valamint a színészek közül William Fichtner, Armie Hammer is jók voltak. (Deppet nem említem meg, mert ő tud ennél sokkal többet is, és rég nem ilyen gyenge filmekben kéne szerepelnie.) Összességében viszont nem több, mint 4/10, még akkor sem, ha a film utolsó 15-20 perce végre mutatott valami értékelhetőt is.

Nicolas Winding Refn a 2011-es esztendőben megalkotta a Drive című remekművét, mely könnyen lehet, hogy a rendező pályafutásának a csúcsát is jelenti majd. A filmet a kritikusok szerették, és Ryan Gosling pályafutásának is óriási lökést adott a film. Így, amikor hivatalossá vált, hogy ez a páros ismét együtt fog dolgozni, akkor mindenki elkezdte dörzsölni a tenyerét.

Julian egy gyilkosság miatt menekülő, amerikai kábítószer-kereskedő, aki hazájából egészen Bangkokig menekült, ahol a drogügyek elfedése érdekében bátyjával, Billyvel egy thai-boksz klubbot is üzemeltetnek. Billy halála után az anya, Crystal is megérkezik a városba, ahol bosszút forral az elkövető ellen, valamint Juliant is arra készteti, hogy tegyen valamit az ügy érdekében…

Maga a forgatókönyv nem lehetett több pár oldalnál, hiszen jóindulattal is nagyjából fél órába bele lehetett volna sűríteni, és még akkor sem éreztük volna, hogy összecsapott lenne az egész. No, de Refn a filmet belassította, és megalkotott egy zseniális légkört, mely könnyen beszippanthatja a nézőt, ha egy kicsit is oda van a direktor munkásságáért, illetve nem fordít hátat a „másnak”. Ezzel a lépéssel elfedte az üresjáratokat, és egy remekbe szabott összképet kaptunk tőle.

Az előzetesek alapján sokan egy Drive 2.0-át vártak, de egyáltalán nem lett az. A film lassabb, és jóval brutálisabb. Nem féltek átlépni bizonyos határokat. Emellett olyan érzéseket is kelt az emberben, mintha egy Gaspar Noé, Stanley Kubrick, és Tarr Béla egyveleg lenne, mert tartalmaznak olyan kliséket, melyek az említett hármast jellemzik. Színes, lassú, illetve operatőri munkában jeles teljesítményt mutató a Csak Isten bocsáthat meg. Utóbbi jelenség valószínűleg azért vehető észre, mert a kamerák mögött egy bizonyos Larry Smith állt, aki az említett Stanley Kubrickkal is együtt dolgozott már. A filmet valódi környezetben fényképezték, és fantasztikusan komponálták össze a színekkel és a zenei kísérettel.

Hibái vannak a filmnek, és ez ott kezdődhet, hogy nincs kidolgozott karakter, és ez sokaknak szúrhatja majd a szemét. Azonban, ha úgy ülünk le nézni ezt a filmet, hogy kikapcsolunk mindent a külvilágból, lehúzzuk a redőnyöket, és csak és kizárólag a filmre koncentrálunk, akkor a hibák ellenére is egy magával ragadó alkotást láthatunk.

Egy olyan filmet, melyet Refn nem a legnagyobb rétegnek készített, hanem mondhatni saját magának, és azoknak, akik azonosulni tudnak vele. Valószínűleg ezért is rossz a visszhangja az Only God Forgivesnek, mert egyáltalán nem nézőbarát, és amíg a Drive mondjuk tízből hat-hét embernek bejött, addig ez a film egy jóindulattal is maximum tízből kettőnek fog tetszeni.

Én úgy gondolom, hogy Refn kockáztatott, ami lehet, hogy nem jött be neki teljes mértékben, de arról árulkodik, hogy nem akar beállni a sorba, és továbbra is olyan filmeket akar készíteni, amit ő akar, és nem a megmondó emberek. Remélem a jövőben sem okoz csalódást, és még sok jó filmet láthatok majd tőle, és ha végre bepótolom a filmográfiáját, akkor könnyen lehet, hogy bekerül a kedvencek közé, mint rendező. 8/10

Végre! Elérkezett az a pillanat is, amikor egy olyan alkotást lehet kritizálni, amiben Flash főszerepet kap, és ráadásul minőséget is képvisel. Jay Olivanak hála az idei évben a Warner egy olyan animációs filmet adott ki a kezei közül, ami a kategóriáján belül közel tökéletes, de önmagában is egy nagyon erős film.

Flash egyik napról a másikra elveszíti a szupererejét. Az időutazás segítségével helyrerakhatja egy múltbéli hibáját, ám a változás következtében egy alternatív világ jön létre, melyben teljes a káosz. Az Igazság ligáját meg sem alapították, és senki sem az, akinek látszik. Wonder Woman és Aquaman seregei élet-halál harcot vívnak egymással, és Flashnek csak két ember jutott, akiben bízhat. Egy sötétebb, komorabb Batman és Cyborg az, akiknek a segítségével kell visszaállítania az eredeti világot…

Óriási! Jay Oliva már többször megmutatta, hogy érti a dolgát, ha DC univerzumos animációsfilmről van szó. Rengeteg alkotásnál ügyködött már, de az eddigi csúcspontja a Batman – A Sötét lovag visszatér című 2 részes rajzfilm volt, ám a Flashpoint simán felér az említett filmjéhez. No, de miért is?

Mert minden percén érződik, hogy nem akar a tucatalkotás közé állni. A story jól és érthetően van felvezetve, majd egy rövid idő után fejest ugrik a mélyvízbe, ahol semmilyen akadály nem áll az útjába. Egy olyan történetet kapunk, melyben egy olyan alternatív világot ismerünk meg, amit már sokan szerettünk volna látni. No, nem pontosan így, de ehhez hasonlóan. A kérdés sok-sok embernél felvetődik, hogy „mi lenne, ha…” Oliva és csapata választ ad erre a kérdésre. Ám ezt sem egyszerű módon, hanem sok meglepetéssel dúsítva, melyek során tátva maradhat a szánk. (nem is egyszer!)

Az egyetlen hibája a filmnek a rajzolás… igen egy animációs filmnél elég nagy gond, ha a rajzolással van baj, amit részben egyensúlyozni tudtak a történésekkel, de a szánkat akkor is húzhatjuk, mert igen is dolgozhattak volna még a karaktereken. Meg volt az esély a szinte tökéletes DC rajzfilmhez, de ez a fránya hiba belerondít az összképbe.

Abba az összképbe, ami elképesztően jó még így is, mert nem elég, hogy magával ránt, minket a story, még a különböző hősökből is kapunk több-kevesebb adagot. Nincsenek túlzások, nincsenek hullámvölgyek, mert Oliva megtalálta az arany középutat.

A Flashpoint paradox kicsit véres, néhol durva, de végtelenül szórakoztató is, ráadásul megmerték húzni, hogy nem 70 percben adják le a filmet, hanem közel másfél órában. 9/10