A legjobb 10 film után, most következzen az 5 legrosszabb, merthogy ez az év sem telt el minősíthetetlen filmek nélkül. Néhány közülük alapjában sem tartogatott túl sok jót, de azért mindennek van egy bizonyos határa, és ezek a filmek messze túlszárnyalták:

Egy saját TOP 10-es lista a 2012-es évről.
Bevallom őszintén nekem nagyon tetszett az idei felhozatal, és rengeteg jó filmet dobtak a rendezők a közönség elé. Ugyanakkor nagyon sok film még így is kimaradt, és talán 1-2 még felfért volna a listára, de még nem volt idő mindegyiket megtekinteni, vagy csak a jövő évben kerül a hazai mozikba. (pl. Lincoln). Így a megadott kereteken belül az alábbi lista állt össze:

Csoda: A csoda olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek vagy valószínűnek tapasztalataink és ismereteink fényében. A csodát ezért főleg különböző vallások hívői élik meg, fogadják el és magyarázzák úgy, hogy az az isten és/vagy természetfeletti erők munkájának eredménye.

…Igen, Pi élete egy csodálatos történet, melyet csak akkor hiszünk el, ha látunk.
Pi élete már gyerekként sem volt hétköznapi, hiszen a nevét egy uszodáról kapta, plusz az apjának volt egy állatkertje is. De ez még nem volt elég, mivel Pi a különböző vallásokért is rajongott és egyszerre hármat is gyakorolt (Keresztény, Mohamedán, Hindu). Azonban a fordulat az életében akkor történt, amikor pénzhiány miatt el kellett adniuk az állatkertet, és Kanadába kellett költözniük. Az óceánon hajótörést szenvedtek, mely során a hajó teljes legénységét elnyelte a mély, és csak Pi élete túl a katasztrófát egy bengáli tigrissel együtt. A fiatal fiúnak észnél kellett lennie, mert egy kisebb hiba miatt is az életével kellett volna fizetnie. Viszont Pi felnőtt a feladathoz, és ezzel együtt az életét is megváltoztatta…

Az Oscar díjas Ang Lee (Túl a barátságon) ismét bebizonyította, hogy érti a dolgát, és egy rendkívül jó könyvadoptációt hozott létre. Mind a rendezés, mind az operatőri munka dicséretet érdemel. A képi világ a vizuális effektekkel olyan látványt tár elénk, ami lehengerlő és gyönyörű, egészen a kristálytiszta víztől a CGI tigrisig.

A film erőssége ott mutatkozik meg igazán, hogy a lassú folyása ellenére sem lesz unalmas. Viszonylag hosszú felvezetést kapunk, de úgy érzem, hogy ez kellett a történet kiteljesedéséhez. Fontos volt, hogy néha visszaugorjunk a jelenbe és tudatosítsa továbbra is a film a mesélést. Ugyanakkor itt vettem észre egy kisebb hibát, ami miatt a film pontszámán faragnom kellett, mégpedig, hogy a végén túl gyorsnak éreztem a lezárást. Remekül folyt a történet, aztán hirtelen vége lett, és ez sajnos valamiért kétes érzéseket keltett bennem. Persze, ettől függetlenül nagyon tetszett a film.

Megemlítettem már a rendezést, az operatőri munkát, és a történetet is, azonban volt a filmben egy bizonyos Suraj Sharma nevezetű színész is, akinek ez volt a legelső filmje. Viszont a játékából ezt egyáltalán nem tudtuk volna megmondani, és bizony ő az élő példa arra, hogy nem mindig csak a rutinos színészek tudnak jól mozogni a filmvásznon. Élmény volt nézni a játékát. Mellette két ismertebb név is feltűnt, mégpedig Irrfan Khan, és Gérard Depardieu is. Előbbi az idősebb Pi, míg a francia csak egy rövid cameo szerephez jutott. 

Összegezve az élményt, azt mondom, hogy megérte a mozijegy árát. Mindenképpen érdemes megnézni, mert egy magas színvonalú filmről van szó. 8/10

Az ünnepi filmezés folytatódott, mégpedig egy animációs filmmel, a Karácsony Artúrral. A kedves kis mesének ismét a szeretet és a karácsony varázsa volt a fő mondanivalója, melyhez kapcsolódott néhány vicces jelenet is.

Mindenkiben felmerült már az a kérdés, miszerint, hogyan szállítja ki a Télapó az összes ajándékot egyetlen éjszaka alatt. Nos, a Karácsony Artúr tökéletesen bemutatja ezt a bizonyos hadműveletet. A Mikulás feladatát megannyi manó és kütyü segíti, hogy az ajándékok mindenképp eljussanak a gyerekekhez. Az idei évben viszont hiba csúszik a rendszerbe, és egy kislány nem kapja meg a várva várt biciklijét. Artúr ezt nem nézi jó szemmel, és nekivág a hosszú útnak, hogy az ajándékot elvigye Gwennek…

Az animációs filmekkel sosem volt bajom, így alapjába ezzel sem volt, de… messze nem volt tökéletes. Remek ajánlólevélként hatott az a bizonyos Golden Globe jelölés, amit 2012-ben kapott a film. Így ennek tudatában különösen sokat vártam a filmtől. A történetet a jól bejáratott „először minden rosszra, majd minden jóra fordul” cselekményszál jellemezte. Ezzel nem is volt különösebb gond, mivel a karakterek a hátukon vitték a filmet. Szerethetőek és viccesek voltak, ráadásul megismerhettünk egy egész Santa famíliát. Emellett egy remek látványvilág fogadott minket, ami hangulatot vitt az egész filmbe.

Viszont voltak hátulütői is, mégpedig a Télapó teljes kifigurázása. Ez a dolog személy szerint nekem nem tetszett. Valamint 1-2 helyen erőltetettnek éreztem a humort.

Elmondható tehát, hogy egy viszonylag jó animációs filmet láthatunk Artúr által, és bátran lehet ajánlani. Kicsik mindenképpen, de szerintem a nagyobbak is simán élvezhetőnek találják. 7/10

Boldog Karácsonyt minden kedves olvasónak !!!

Az ünnepi hangulat miatt mindenképpen egy karácsonyi filmet szerettem volna megtekinteni, és a keresgélés során ráakadtam, Bob Clark klasszikusnak mondható filmjére, a Karácsonyi történetre.

Ralphie az egyik Észak-Indiana állambeli kisvárosban él a szüleivel és az öccsével, Randyvel. A fiatal kisfiú alig várja a karácsonyt, hisz akkor végre megkaphatná a hőn áhított Red Rider légpuskáját. Azonban senki, még maga a Mikulás sem tartja jó ötletnek, mert a puska könnyen sérülést okozhat. Ralphie viszont fittyet hány mindenkire, és mindent bevet a cél érdekében…

Egy hangulatos, könnyed karácsonyi filmre vágytam, amit sajnos nem kaptam meg. Nem mondom, hogy rossz volt, de egy sokak által dicsért filmtől, azért többet várna az ember. Talán az volt a gond, hogy nem a maga idejében néztem meg (mondjuk ez lehetetlen lett volna). Kicsit unalmasnak és erőltetettnek éreztem, holott az alapötlet szerintem remek volt. Szerethető karaktereket tettek bele a filmbe, és a színészek is jól teljesítettek. Főleg Ralphie, és az öccse Randy.

Ugyanakkor a legnagyobb pozitívum a zenei aláfestés volt, amivel az ünnepi hangulatot tökéletesen megteremtették. Ezért is örültem volna, ha több helyen szólal meg 1-1 karácsonyi zene. Mindenesetre így is lehetett érezni a szeretet ünnepét, és a karácsony igazi varázsát.

Végezetül csak annyit, hogy bánni, nem bánom, de többet nem hiszem, hogy megtekintem. 6,5/10

Hol vannak már azok az akciófilmek, amik a 80-as években bejárták az egész világot, és egy igazi tesztoszteronbombaként hatottak a nézőkre? Ki tudja… mindenesetre, ha körültekintőek vagyunk, akkor néhol ráakadhatunk 1-2 gyöngyszemre, amik átadják azt a bizonyos feelinget. Pete Travis, Dredd című filmje is idesorolható, mely az 1995-ös Danny Cannon által készített, több-kevesebb sikert elérő filmjének a remakeje. Anno több neves színész is képviseltette magát a filmben, többek között: Sylvester Stallone, Rob Schneider, Jürgen Prochnow, vagy éppen Max von Sydow. A mostani egy kicsit visszafogottabb volt ezen a téren, de erről majd később.

A story a következő: A távoli jövőben tombol a bűnözés, és az igazságszolgáltatás messze nincs a helyzet magaslatán. Egyedül a bírókban, és közöttük is Dreddben lehet csak bízni. Dredd minden erejével azon van, hogy megállítsa a bűnözést és elítélje a rosszakat. A mostani küldetése azonban elég veszélyesre sikerül, ráadásul egy társat is kap maga mellé, aki még csak most tanulgatja a szakmát. A küldetés helyszíne a Peach Trees nevezetű épület, melyben a drogkereskedő Ma-Ma is tevékenykedik. Kettejük harca sok ember életébe kerül, de a feladatot mindenképp véghez kell vinni…

17 év elteltével ismét a filmvászonra került a képregényhős, Dredd bíró. A régivel ellentétben ez sokkal komolyabb és sötétebb hangulatú volt, ami tökéletesen illik a karakterhez. A minőségbeli javulás szemmel látható (főként az épületek megformálásában), tehát a rendező jó munkát végzett. Ráadásul az akciófilmek terén is előkelő helyre sorolható, mivel a műfajt jellemző hentelés és vér jellemezte. A korhatár besorolásnál egyértelműen a legnagyobbat kapja a film, ami mindenképpen pozitívum. A cselekmény kiszámítható, de mégis a játékidő végéig odaköti a figyelmünket a képernyőre. Az operatőri munkát még érdemes megemlíteni, mivel a képi világ nagyon jól sikerült, ráadásul a slow-motion effekteket is remekül használták.

A főszerepre szerintem remek választás volt Karl Urban. Azt nem mondom, hogy hatalmasat alakított, de volt egy jó kisugárzása, ami kellett a hős megformáláshoz. Könyörtelen, komoly és a lehetetlent is teljesítő bíró képét mutatta felénk. Mellette a többiek hozták azt, amit a film elvárt, tehát én nem panaszkodom a színészekre.

Végül összegezve az egész filmet, azt mondom, hogy felüdülés volt megtekinteni, és ezért bátran ajánlom. Kellett már egy ilyen akciófilm. 7,5/10

A Fleischer Studios 1919. decemberében megalkotta Popeyet, a tengerészt. Először csak képregény formájában jelent meg, de látva a sikert, a stúdió úgy döntött, hogy rajzfilmsorozatot is készítenek a világhírű figurából, melyet 1937-ben el is kezdtek vetíteni.

Az alaptörténet Popeyeről szól, aki minden áron meg akarja hódítani Olivát, akinek viszont van egy nagyméretű barátja, Bluto. Ők ketten többször is összetűzésbe keverednek a lány miatt, ugyanakkor a tengerésznek nem csak a férfival kell foglalkoznia, hiszen a kalandjai során sok más ellenféllel is meg kell küzdenie. A győzelmet csak a kedvenc étele elfogyasztásával, a spenóttal érheti el, ami egy különös energiával ruházza fel őt.

1980-ban az elismert rendező, Robert Altman megpróbálta filmvászonra vinni Popeye történetét, ami sajnos nem bizonyult jó döntésnek, mert közel sem tudta azt a szintet hozni, amit a rajzfilm. Egyrészt a forgatókönyvíró messze nem a legjobb történetet írta a filmhez, másrészt az egész mozinak a megalkotása gyengére sikeredett. Összességében a történet színtelen és szagtalan volt, pedig néha már úgy éreztem, hogy eltalálták azt a bizonyos pontot, ami sikeressé tehetné a filmet, aztán hirtelen elillant a hatás. Mindazonáltal voltak bíztató jelek, többek között Robin Williams és Shelly Duvall játéka. Az előbbi remekül játszotta el Popeyet, míg az utóbbi kiköpött Oliva volt. Tehát a karakterek megformálása kellemes csalódást hozott, de a rendezés, és a story sajnos nem.

Végül mindent egybevetve azt mondom, hogy egy felejthető alkotás. Akik viszont szeretik Popeye kalandjait, azok megpróbálkozhatnak vele. 5,5/10