Amikor először láttam a Mi történt Baby Jane-nel? című filmet, fekete-fehér formátuma és 1962-es évjárata ellenére is azonnal a székhez szögezett. Még ennyi évvel később is érezni lehetett azt a nagyon nehezen megfogalmazható mértékű utálatot, ami a testvérpár életét megkeserítette, így a stáblista lefutása után nem sokkal rákerestem a neten az alkotókra. Ekkor találkoztam először Bette Davis és Joan Crawford nevével és a köztük húzódó több évtizedes viszállyal, aminek az eredete már a múlt homályába veszett. Így amikor kiderült,hogy a FOX nálunk is bemutatja a Viszály: Bette és Joan című sorozatát, biztos voltam benne, hogy nézni fogom. 

Vannak azok a konspirációs részek az X-aktákban, amikor Mulder azt fejtegeti, hogy az idegenek már régen itt vannak, csak egy hatalommániás árnyékkormány visszatartja az információkat, pedig az embereknek tudniuk kell az igazságot. Idén megjelent egy dokumentumfilm, amiben ezt majdnem két órán át nézheted. Valós interjúk, titkosítás alól feloldott dokumentumok, képi és hanganyagok segítségével tárja elénk a bizonyítékokat arról, hogy ötven éve hazudnak nekünk, és Muldernek végig igaza volt. Az idegenek itt vannak, a kormány tagad, Roswell valóban megtörtént, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Legalábbis az Unacknowledged című dokumentumfilm szerint.

A Gyilkosság világvége előtt folytatásában a Maia név alatt száguldó üstökös három hónappal és egy küszöbön álló globális katasztrófával közelebb került a Földhöz. A legtöbb ember már feladta a munkáját, az infrastruktúra és a közteherviselés még egy túlságosan közeli emlék, de a legtöbben már rájöttek, hogy nincs visszaút, bizonyos dolgok örökre elvesztek. A civilizáció alkonya hamarosan végleg sötétségbe borítja az emberiséget, de Hank, a világtörténelem utolsó nyomozója továbbra is teszi, amihez ért, mert titkok egészen addig lesznek, amíg az utolsó ember is bele nem fullad majd a hamuba. Három hónap maradt hátra a becsapódásig, elérkezett a Végső ígéretek ideje.

Egész héten arra vártunk, hogy végre megint hétfő legyen és kiderüljön, vajon tényleg olyan pörgős, feszes és brutális lesz a hetedik évad, mint ígérték. Mert valljuk be, az első rész igazából csak arra volt jó, hogy a nézők számára letisztázzák a sorozat jelenlegi konfliktusait, ehhez mérten gyakorlatilag az összes történetszálat belezsúfolták egy részbe, de a történet előmenetelének szempontjából nem sok érdemleges történt. A második részben viszont nem csak, hogy valóban tovább halad a történet, de a lezárásról alkotott eddigi elképzeléseink is merőben megváltoznak. SPOILERES ÍRÁS!

Fábri Zoltán filmje, a Körhinta, Magyarország nehéz politikai háttere ellenére is képes volt megreformálni a hazai filmipart, és újra felhelyezni azt Európa filmes térképére. Soós Imre, a férfi főszereplő mellé - aki a Lúdas Matyival már 1949-ben berobbant a köztudatba – a Színművészeti Főiskola akkor még ismeretlen elsőéves hallgatóját, Törőcsik Mariannt szerződtették, akinek kiválasztását hosszas casting előzte meg, ám ami az 1956-os debütálást követően történt, az maga a történelem. A filmet elismert hazai és külföldi rendezők éltették, a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték, és a Mariann nevet immáron elhagyva (Jászai Mari után szabadon), megszületett Törőcsik Mari, akit maga Truffaut emlegetett egy lapon a legnagyobb színésznőkkel. Miben áll tehát a paraszti közegbe ágyazott Rómeó és Júlia történet nagyszerűsége?

A zseniális rendező legújabb filmje a második világháború egy olyan sorsfordító eseményéről szól, mely hadászati szempontból abszolút vereség, és csak a németek máig vitatott döntése miatt lehetett a végkimenetele az, ami. Az úgynevezett dinamó hadművelet során katonai és civil összefogással háromszázezer sarokba szorított brit katonát menekítettek ki a francia partokról, azaz az angol haderő nagy részét. A katonai és civil összefogással lebonyolított kétségbeesett akció során már a puszta túlélés is győzelemnek számított. Ezt Churchill és az akkori sajtó ki is használta, hogy aztán a "diadalon" felbuzdulva, szövetségeseik oldalán újult erővel győzhessék le a németeket.

Luc Besson az egyik legérdekesebb rendező a filmtörténelemben. Rendezett már olyan klasszikusokat, mint a Léon, a profi, a Nikita vagy a Malavita, de olyan borzalmas vagy felejthető alkotásokat is, mint az Arthur és a villangók, az Angel-A vagy a Lucy. Előbbiek inkább pályája első, utóbbiak pedig második szakaszába sorolhatóak. A törés valahol Az ötödik elemnél következett be, amit egyesek korszakos mesterműnek, mások idegesítő fércműnek gondolnak. Új rendezése, A Valerian és az ezer bolygó városa pedig legalább olyan, ha nem, még inkább megosztó lesz.

Nagyjából három év telt el azóta, hogy úgy jöttem ki egy moziból, hogy a látottaknak sikerült maradéktalanul a hatásuk alá vonniuk, és elejétől a végéig ott is tartaniuk. Ilyesmi azért nem történik minden nap sőt, sajnos egyre ritkábban. Nem olyan nehéz kitalálni, az Interstellarról van szó. Nolan film, ahogy most ez is. A Dunkirk a második alkotás az utóbbi egy hónapban, amit körberajong a sajtó (mert ettől odalesznek, efelől semmi kétség), de ha a Nyomd, bébi, nyomd abba a szerencsétlen helyzetbe kerülne, hogy véletlenül Nolan filmje mellé tennék, Bébi ott maximum a kávét főzhetné. Cukor nélkül, kis tejjel, köszönjük. A Dunkirk ugyanis maga a döbbenetes, varázslatos, utánozhatatlan moziélmény.