Török Ferenc a legpáratlanabb filmes hagyományok mentén készítette el legújabb filmjét, ami egy percig sem hagy minket nyugodni, sem a mozi teremben, sem miután kisétáltunk onnan.

A film egy tipikusan koreai alkotásokra jellemző intenzív és véres, de egyben nem kicsit komikus akciójelenettel indít, amiben a film középpontjában lévő jól összeszokott rendőrosztag lefülel egy nemzetközi autótolvaj hálózatot. Mivel a lopott kocsik útja egészen az oroszokig vezet, a főszereplő zsaru kikérdezi a banda vezetőjét, még ott a helyszínen. Persze a rendőri túlkapásra és a “kihallgatás” törvényes voltára feltétlen ügyelni kell, mégse lehet csak úgy ököllel nekiesni a dolgoknak, ezt mindketten jól tudják. A zsaru előveszi az öngyújtóját, begyakorolt mozdulattal kitöri annak egyik fém alkatrészét, és csak pont annyira mártja bele a saját homlokába, hogy abból épp kiserkenjen a vér. Szétnéz, majd lazán felkap egy lábánál heverő vascsövet. A piti gengszter szeme megtelik félelemmel vegyes értetlenséggel, miközben a zsaru a saját homlokához emeli azt, és szétkeni a vért, hogy abból bőven jusson a csőre és az arcára is. Ebben a pillanatban fojtott kuncogás söpör végig a mozitermen, ahogy a nézők kezdenek rájönni, mire megy ki a játék. A zsaru letörli az ujjlenyomatait a csőről, majd kelletlenül odanyújtja azt a lassan könnyeivel küszködő maffiózónak, hogy “fogd má’ meg egy pillanatra…csak egy kicsit”. Ekkor szinte már sajnálod szerencsétlent, és ahogy az ujjai megérintik a csövet, a zsaru jajveszékelve elkiáltja magát a tettetett fájdalomtól… és eközben mosolyog. Hirtelen azt se tudod, melyik a nagyobb rohadék.

Nem fogok kertelni, sem lassan felvezetni a témát, csak annyit írok, hogy már vagy 3 órája kijöttem a moziból, de még mindig nem értem, hogy ez mi akart lenni. Ez a produkció a suttyóságnak és az igénytelenségnek egy oldalát mutatta meg nekem, amire nem igazán vágytam, hogy megismerjem. Ez pláne annak fényében kínos, hogy egészen érdekesen indult.

1993-ban, Haim Saban és Shuki Levy útjára indították a Power Rangers rajzfilmsorozatukat, mely az évek során akkora sikerre tett szert, hogy egy egész franchise épült köréje. További rajzfilmsorozatok, élőszereplős sorozatok, mozifilmek, valamint játékfigurák láttak napvilágot azokról a hősökről, akiket a legendás Zordon képzett ki. A Power Rangers a 90-es évek közepén élte aranykorát, mikor is két mozifilm, valamint élőszereplős széria került a nézők elé. A látványos és akciódús kaland sok-sok fiatal gyerek napi szórakozását tette lehetővé, amit idén, 2017-ben ismét elérhet, hiszen április 6-ától újra a mozikban a Power Rangers!

Bár mostanában a magyar filmkészítés kezd feltámadni hamvaiból, az azt megelőző időszakot az igénytelenebbnél igénytelenebb vígjátékok jellemezték. Mikor először szembesítettek a Brazilokkal, azt hittem, hogy ez a produkció is ebbe a sorba fog beállni, így nem is érdekelt. Ugyanakkor a sajtóvetítés után ráébredtem, hogy az év eddigi legkellemesebb meglepetése a Kojot mellett ez az alkotás lett.

Az új évezred első évtizedének közepén igencsak megváltozott a magyar emberek televíziós szokása. Először a Lost, majd egy évvel később, 2006 nyarának végén (USA-ban 2005. augusztus 29-én kezdődött) a Szökés (talán a Dr. House is idevehető) indított el egy olyan folyamatot, ami azt eredményezte, hogy még a korábbinál is nagyobb étvágyunk lett az amerikai sorozatokra, és egyre szélesebb körben kezdtünk el érdeklődni a FOX, a CW és sok más csatorna közvetítése iránt. Természetesen ezeket a csatornákat továbbra sem tudtuk itthon befogni, de hála az RTL klubnak, az AXN-nek és még néhány másik csatornának, bár szinkronosan ugyan, de élvezhettük a 40 perces játékidőket. Ugyanakkor hiába a Lost iránti rajongás, az igazi sikert a Szökés hozta el az első évadával, legalábbis számomra!

Ki ne ismerné Scooby-Doo történetét, mikor már majd' fél évszázados múlttal rendelkezik a kedvenc szellemvadász kutyusunk. 1969-ben kezdődött minden, a Hanna-Barbera produkciójában, Joe Ruby és Ken Spears ötlete alapján. A hatalmas sikernek örvendő rajzfilmsorozat az évtizedek alatt számos újításon ment keresztül, számos egész estés rajzfilmmel gazdagodott és megannyi rajongóra tett szert. Ám ahogy az lenni szokott, Hollywood nem bírta ki, hogy ne nyúljon hozzá a történethez, így Raja Gosnell-nek jutott az a megtiszteltetés, hogy megfilmesíthette a sorozatot. Sajnos...

Na, akkor a továbbiakra: a rajongóknak ugyan nem fog könnyen menni (vagy épp sehogy, nekem se ment), de próbáljunk úgy tekinteni erre a filmre, mintha egy teljesen új, különálló, gyökerek nélküli akció-scifi lenne. Képzeljük el, hogy nem létezik az 1995-ös anime mestermű, a Ghost in the shell. Sokat kérek, tudom, de másképp nem biztos, hogy tetszeni fog, amit a moziban láttok majd.