1972. május 2-a, a nap, mikor a Szikla kis kavicsként a világra jött, hogy meghódítsa a világot. A kis Dwayne, pankrátor családban született, lényegében az összes rokona űzte a sportot, az apjától a nagyapján át egészen az unokatesójáig. A kis Szikla végül mégsem ezen az úton próbált meg elindulni a világhírnév felé, hanem NFL álmokat dédelgetve, az amerikai focival. Sportösztöndíjat kapott a Miami Hurricanes csapatánál, amivel végül egyetemi bajnokságot is sikerült nyernie. A kezdeti siker után viszont jött az a sérülés, ami az utolsó egyetemi évére ki is nyírta a karrierjét.

Ezután kapta elő végül a családi bizniszt, hagyta a fenébe a kriminálpszichológiát és fogott bele a pankrációba. És milyen jól tette! Pillanatok alatt Rocky Maiviából Dwayne „The Rock” Johnson lett, aki szinte egy szemvillanás alatt feledtette a felmenőit és önálló, fényesen csillogó karriert épített ki magának. Mi több, annyira élvezte a médiafelhajtást, hogy szinte otthonának tekintette a kamerák kereszttüzét. A Szikla padlót fogott, felkelt és nagyobb erővel sújtott le a világra, mint azt bárki is gondolhatta volna.
Hollywood pedig elkezdett kopogtatni az ajtaján…
Néhány kisebb sorozatos mellékszerep után minden idők egyik, ha nem a legrosszabb CGI szörnyeként jelent meg a 2001-es Múmia visszatér című alkotásban Skorpiókirályként, amit aztán egy évre rá, 2002-ben egy önálló spin-off filmként folytatott. Bár karrierjének messze nem a csúcspontjáról kell beszélni ezen szerepek esetében, de belépőt nyert a filmvászonra, a megállás pedig esélytelen volt. The Rock lényegében minden lehetőségre lecsapott, volt vígjáték szereplő, katona, edző, fogtündér, profi NFL-játékos és bármilyen karakter, amit felkínáltak neki. Az igazi áttörés ugyanakkor a 2010-es évekre jött el nála. Résztvevője lett a Halálos iramban franchisenak, kimaxolta komikus oldalát, valamint blockbusteres húzónév lett, aminek hála a világ legjobban fizetett színészévé tudott avanzsálódni.

Noha valószínűleg sosem lehet majd a Sziklára minden idők legjobb színészeként tekinteni, de óriási tisztelettel kell ránézni arra a parádés karrierre, amit egy padlófogás után, rengeteg melóval végül sikerült elérnie. A Szikla egyszerre pankrátor-legenda, Hollywood-i szupersztár és nagybetűs EMBER, aki nem a botrányaival hívja fel magára a figyelmet, aki a kopasz fej, kigyúrt és tetovált teste ellenére, mindvégig egy végtelenül szimpatikus figura tudott maradni, mind a mai napig.