Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem pörkölte meg a szemöldököm a fellobbanó lángszórók gomolygó pokla, ahogyan a radar alatt érkező „Overlord” trailere előtt ülve keresgéltem az állam. Már a plakát puszta látványától megindult a nyálelválasztásom. A világháborúk vértől bugyogó környezetébe fecskendezett okkultizmus témája olyan elemi gyenge pontom, aminek nem tudok parancsolni, igazából nem is akarok.

Adja magát, hogy egymás mellé tegyük a Battle Angel Alita és a Ghost in the Shell amerikai adaptációját. Mindkettő eredetije a ‘90-es évek legelején meredeken felívelt cyberpunk tüskében fogant, hogy nem is sokkal később saját kultuszra tegyenek szert japán óriási manga dömpingje közepette. Bár a következő lépéssel csak utóbbi szerzett magának igazán széles közönséget világszerte, mind a két kibernetikusan áramvonalasított, kleopátra frizurás női android animeként folytatta karrierjét. Hollywood már ekkor szagot fogott, és rengeteg későbbi filmbe beépítette a mangák és animék látványvilágát (a filozófiáját már kevésbé sikerült), de több mint két évtizednek kellett eltelnie, hogy megtudjuk, milyen a Ghost in the Shell csillagsávos változata. Hát ilyen. És mostanra már az is világos, hogy az Alita se járt sokkal jobban.

Kicsit messzebbről fussunk neki. 2018. hangos év volt a filmiparban. Túl hangos. Az egyébként is harsány, általános marketing hadtest robajló, mindent eltaposó káros tevékenységét szépen fokozza - mondhatni katalizátora - a legtöbb nagyobb, mainstream cím megjelenését övező, menetrendszerű feminista, pc, social justice warrior stb… hisztéria és hangulatkeltés.

Felemás érzésekkel ültem be a filmre, hiszen a premier előtti sajtóvetítés idején még a legutóbbi sajtóértesülések akár 100 millió dolláros buktát is megelőlegeztek, és a kritikusok sem fogadták tárt karokkal a tengeren túlon a filmet. Ugyanakkor újra és újra felötlött bennem az az év közepi emlék, amikor először láttam az első előzetest a moziban: azonnal magával ragadott és már akkor eldöntöttem, hogy én ezt a filmet meg fogom nézni. Ezek a gondolatok viaskodtak bennem, amikor végre elsötétült a terem és feltűnt egy hatalmas, guruló város, London, ami éppen egy sokkal kisebb települést cserkész be és csak percek kérdése, hogy utolérjen...ekkor már tudtam a választ.

A bűnügyi filmek megszokott, csaknem állandó karaktertípusa a meggyötört, az anyagi javak reményében a bűn posványába belecsöppenő kisember, aki a gazfickók szemében hasznos, ám feláldozható és bármikor lecserélhető eszköz csupán. Ezek a szánalomra méltó figurák rendszerint a periférián maradnak, mellékszereplők, sokszor pusztán annak eszközei, hogy az alkotók az ő szenvedésükön keresztül szemléltethessék az alvilági figurák kegyetlenségét. Matteo Garrone (Gomorra, Szörnyek és szerelmek) filmjében főszereplővé léptet elő egy ilyen nehéz sorsú figurát és megmutatja, hogy mi történik akkor, ha fordul a kocka.

M. Night Shyamalan karrierjét már nagyjából mindenki temette, amikor a kissé bugyuta, de hatásos és szórakoztató A látogatással felvillant a remény szikrája, aztán egy évvel később a Széttörve című thrillerrel újra a csúcson érezhette magát. A film anyagilag és kritikailag egyaránt sikeres volt és a közönség is szerette, a rendezőnek pedig ismét sikerült az, amivel az ezredforduló környékén belopta magát a filmrajongók szívébe. Amellett, hogy egy kifejezetten élvezetes mozival állt elő, a csattanóval ismét sikerült óriási meglepetést okoznia, akárcsak fénykorában.

Lassan vége a januárnak, és a tavalyi évvel kapcsolatos toplisták, legyen az film, sorozat vagy akár játék, a végét járják, így talán az utolsó pillanatok utolsó pillanatában megmutatom nektek, mi volt számomra, a tavalyi év öt legjobb játéka, illetve jó pár különdíj is lesz. Sok helyen olvastam, hogy nehezen vagy sehogy nem tudtak emberek egy top ötös listát összeállítani, annyi volt a csalódás illetve a félresikerült cím, de számomra a 2018-es év kimagaslóan jó év volt játékok terén és bizony nem volt ám olyan egyszerű megtalálni, eldönteni a helyes sorrendet. Néha csak apróságokon múlott, hogy pl. mi lett az ötödik, és mi csúszott le így a hatodik helyre. Fontos leszögezni, hogy ez csak az én véleményem, a többi kollégám listájáról nem tudok nyilatkozni.

Alig három évvel a Brexit népszavazás után már film készült a rendkívül érzékeny és komplex témáról, méghozzá Benedict Cumberbatch főszereplésével. A film Dominic Cummings politikai stratéga harcát mutatja, ahogyan a népszerű, de megosztó kampánya során megpróbálja meggyőzni az angolokat, hogy szavazzanak a kilépésre.