Brian Taylor a Crank 1-2, valamint a Gamer című filmjével már megmutatta, hogy nem áll távol tőle a pörgés. Képes a lehető legmagasabb sebességfokozatba kapcsolni a céljai elérése érdekében, ami által mi nézők, egy igencsak intenzív filmélményt kapunk cserébe. Azonban Taylor azt is megmutatta már, hogy képes a lehető legalacsonyabb szinten is teljesíteni, hiszen amit a Szellemlovas 2-ben lerendezett, azzal a minimális elvárásokat is képes volt alulmúlni. 2017-ben viszont visszatért, hogy újult erővel csapjon bele a rendezésbe, illetve megpróbálja Nicolas Cage karrierjét is helyrerázni egy kicsit, ám végül egyik sem igazán sikerült…

A következő néhány bekezdésben olyat olvashattok, amire a blog fennállása óta még nem volt példa: egy kiállítás ajánlóját. És hogy mégis mitől olyan érdekes ez a tárlat, amiért kivételt teszünk vele? Röviden: John Malkovich.

Minden tiszteletem a Netflixé, mert bár nem mindig talál célt az, amit kitalálnak, de legalább felvállalják a kockázatosabb projekteket is, és a lesz, ami lesz felfogásban el is készítik. Viszonylag nagy pénzből, merész vállalkozásokat, egyedi ötleteket kínálnak a piacnak, sőt, mi több, képesek akár ezekhez a filmekhez nevesebb színészeket is megnyerni, így David Ayer tavalyi rendezéséhez, a Bright-hoz Will Smith mellett Joel Edgerton, Noomi Rapace és Edgar Ramírez is csatlakozott. A kérdés csupán már csak az, hogy a Bright vajon a bevált, vagy a bukott ötletekhez tartozik?

"A Tale of Tales visszarántja a tündérmeséket a forrongó vágyaink és ösztönös félelmeink közé, amelyekből valamikor réges-régen születtek" – ezt írtuk a filmről a kritikánkban, május 31-én pedig a hazai mozikba is befut az utóbbi évek egyik legjobb fantasyje, a Szörnyek és szerelmek (Il racconto dei racconti / Tale of Tales). Ha szeretnél ott lenni a hazai díszbemutatón, olvass tovább. Figyelmesen.

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró a 2014-ben bemutatott A berni követ utáni 2015-ös filmje megint egy, a magyar történelem utókor számára kevésbé ismert szeletét dolgozza fel. Egy 102 éves bűneset, Mágnás Elza meggyilkolása a történet alapja. A Mágnás Elza halálával végződő események kortalanok, a gazdag eltartó és a szerető története bármelyik országban és korban játszódhatna.

Apu élénk emlékezete vagyok

Kratos kalandjai...vagy inkább tragédiája, a Sony konzoljának legismertebb szériája, amiről még az is hallott, aki amúgy sohasem rendelkezett Playstation konzollal. Kratos Spárta egyik legfiatalabb, de annál vérszomjasabb katonája volt, aki elhatározta, hogy bizony leigáz mindent és mindenkit, aki az útjába áll. Ám utolsó csatája nem úgy alakult ahogy tervezte, és mielőtt lecsapnának rá, hogy a túlvilágra küldjék, kapva kap az alkalmon és felajánlja szolgálatait Árésznek, a háború Istenének. Ha segít neki legyőzni az ellenségeit, élete végig szolgálja majd. Árésznek se kell több, elfogadja az ifjú, vérszomjas Kratos ajánlatát, és egy csapással elintézi az ellenségeit. Szerződésük megkötésének margójára magához láncolja Kratost a hírhedt iker pengékkel, és Spárta legveszedelmesebb mészárosának innentől kezdve haláláig Árészt kell szolgálnia…ahogy azt ígérte neki. Jó darabig minden megy is a maga módján, de aztán Kratos kezd belefáradni abba, hogy Árész kifutófiúja legyen. Ám eme picsogást a háború Istene nem nézi jó szemmel, ezért megfertőzi Kratos elméjét, aminek következtében lemészárolja szeretett szülőföldjét, beleértve a feleségét is a kislányát is. Eme mészárlás után az elméje kitisztul, és saját családja, valamint a lángoló szülővárosa maradványain megtörve, bosszút esküszik.  Ám Kratos története nem ér véget Árész megölésével. Kiderül ugyan is, hogy nem más ő, mint Zeusz fia, aki annak rendje és módja szerint el akarja őt pusztítani, ám az újdonsült háború Istenét nem olyan fából faragták, hogy ezt csak úgy minden zokszó nélkül elfogadja. Olümposz összes Istenét, mitológiai alakját és Titánját lemészárolja, mielőtt szemtől-szembe találja magát apjával, majd miután a villámok Istenét is átküldi a másvilágra, csupán a káosz és tombolásának maradványai maradnak utána. Ám eme káoszban is van egy aprócska fény, ami ugyan az Olümposzt nem mentheti meg, de Kratos lelkét annál inkább.

Olyan időket élünk, amikor egy új Star Wars filmre már nem éveket, vagy adott esetben évtizedeket kell várni, csupán hónapokat. Mire kijön a legutóbbi rész Blu-Rayen vagy DVD-n, a mozikban már harsog a fanfár és gördülnek a betűk a következő részhez. Eszemben sincs ezt senkinek felróni, hiszen SW filmből aztán jöhet vakulásig, de felmerül a kérdés, kellenek-e ezek mellett a spin-offok, mellékszálak, eredettörténetek, és az egyszemélyes gitárszólók is? Két éve Gareth Edwards nyilatkozott az ügyben a Zsivány Egyessel, ami persze a közelében sem volt a legjobb SW epizódoknak, mégis volt benne valami esszenciális Star Wars, még úgy is, hogy szinte a film legvégéig kellett várni rá, a válasz tehát ez esetben, igen. A Solo: Egy Star Wars-történet viszont épp most szállít nekünk a mozikba egy ellenvéleményt.

Pawel Pawlikowski új filmje a szovjet éra Lengyelországába kalauzol el minket, a bizonytalanság, a kilátástalanság korszakába.