2006-ban Adam Green megalkotta a 2000-es évek egyik legérdekesebb slasher-horroros sorozatgyilkosát, Victor Crowley-t. Noha a baltás gyilkos már trilógiává bővült az évek alatt, a fő karakteren kívül lényegében a filmek nem igazán tudtak emlékezetes pillanatokat okozni a nézőknek. A filmek, az első rész kivételével lényegében rosszak lettek (és még az első sem feltétlenül jó), így semmi nem indokolta a tovább epizódok megjelenését. Green viszont úgy érezte, hogy van még ebben a történetben tartalék, így tavaly elhozta a Victor Crowley-ra keresztelt vérgőzös moziját, ami lényegében a széria 4. része.

Mire lennél képes, hogy ha olyan bűnért kéne bíróság elé állnod, amit nem biztos, hogy elkövettél? Milyen érzés lenne börtönben ülni, amíg az ítéletre vársz? Az ártatlanság vélelme vajon akkor is ugyanúgy megillet, ha nem keresztény vallású vagy? Erre ad válaszokat az Aznap éjjel.

A HBO ismét egy remek sorozatot nyújt át nézőinek, amiben az egyik legaktuálisabb problémával, a muszlimok helyzetével foglalkozik az erősen és tűpontosan megrajzolt társadalmi háttér segítségével, melyet egy gyilkosság elkövetése foglal keretbe.

Igyekszem nem spoilerezni, de ezt nehéz elkerülni, így mindenki saját felelősségre olvasson tovább.

Mikor a tinik összejönnek bulizni a csapat egyik tagjának a házába egy horrorfilmben, akkor tuti biztos, hogy történik valami olyan az ott tartózkodásul alatt, ami az életükbe kerül. Christopher Roosevelt filmjében sem volt ez másképp, annyi különbséggel, hogy ezt, néző szemmel még élvezni sem lehetett igazán.

Fél évszázaddal ezelőtt mutatták be minden idők egyik legnagyobb hatású sci-fi kultuszfilmjét, a 2001: Űrodisszeiát. Az évforduló alkalmából május 21-én hétfőn 19:00 órakor filmklub vetítést lesz a Pólus Mozi Nagytermében, ahol 120m²-es mozivásznon láthatják a nézők Stanley Kubrick időtlen mesterművét. A vetítés előtt beszélgetés lesz Csákvári Géza filmkritikus-újságíróval és Kovács Gellért filmszerésszel a mű keletkezéséről és hatásáról a filmművészetre. Nyereményjáték következik!

Két évvel ezelőtt Deadpool jött, látott és győzött, bár hozzá kell tennem, hogy engem nem győzött meg igazán. Pedig már akkor is úgy tűnt, hogy minden adott lesz egy olyan filmhez, amit szenvtelenül, cinkos mosolyra húzott szájjal ülhetek végig. A számat sokszor aztán húztam is, de nem vigyorra, inkább kínomban. Voltak a filmnek jó pillanatai, de ezek mellé rendre előbukkant egy-egy rossz is, mely leginkább túltolt, erőltetett poénok formájában mutatkozott meg. Önmagában pedig az sem tudott igazán meglepni, hogy a film mennyire „meta”, meg a negyedik falat áttörő, mert igazából erre is láthattunk már példát, még ha nem is ilyen intenzíven, bár ezt az intenzitást is inkább túlzásba esésként fogalmaznám meg. Szóval eddig nem volt túl jó a kapcsolatom, az ugrabugráló, nagypofájú, piros szexbábunak öltözött ex-zsoldossal, ám bíztam benne, hogy ez változni fog. Bizalmamat pedig azon túl, hogy az alapanyagban nyilvánvalóan óriási potenciál van, nagyrészt az új film promóciós anyagaira alapoztam, nevezzetek bármily naivnak is. Igazából mindegy is minek neveztek, mert a számításaim bejöttek. A Deadpool 2 az, aminek már az első résznek is lennie kellett volna, igazi bűnös élvezet, és meglepő módon még a szíve is a helyén van.

A nagypofájú, öntörvényű antihős visszatért, hogy megint mosolyt csaljon az arcunkra és beolvasson a komplett hollywoodi filmgyártásnak.

A boszorkány szó hallatán jellemzően a bájitalokat kotyvasztó, görbe orrú, csúf banyák képei villannak be, esetleg a boszorkányüldözés, illetve a salem-i perek. Azonban bármelyikről is legyen szó, nem igyekszünk igazán történelmi dimenzióba helyezni őket, azt, miként váltak üldözöttekké és mivé lett az egykoron olyannyira elítélt boszorkányság. Benjamin Christensen 1922-es némafilmje viszont így tesz: a svéd-dán koprodució történelmi tablót fest a boszorkányság okkult világának sok évszázados, sőt, évezredes útjáról, hogy aztán néhány példázattal a gyakorlati oldalára is fény derülhessen.

A Gyilkos kobold cikkemben már kitértem arra, hogy maga a széria nem képvisel valami komoly minőséget, de azért elvétve voltak szórakoztató pillanatai Mark Jones agymenésének, többek között például a címszereplő, Warwick Davis megformálásában. 2014-ben a HETEDIK (!) Leprechaun film keretein belül Zach Lipovsky rendező és Harris Wilkinson író viszont egy teljesen új oldalát mutatták meg a kobold mítosznak, egy olyat, ami szimplán szar.