[Supernatural Movies]

Toplista 2013

2014. január 03. - REMY

Eltelt a 2013-as év, mely sok szempontból fontos volt számomra, és a blog számára is. Ebben az évben fordult elő először, hogy kikerült valamelyik cikkem az Index-re, ami óriási meglepetésként hatott. Majd az azt követő hetekben egyre többször láttam viszont valamelyik kritikámat az oldalon, ami vagy az Index blogketrecében, vagy az Index 2-n köszönt vissza. Ezek általában elég szép számú látogatóval jártak, és a hónapok folyamán ez már a facebook oldalamon is meglátszott, hiszen gyűltek a like-ok. Jelenleg 411-en vagyunk, ami nagy meglepetés számomra, mert a blog indulásakor nem gondoltam volna, hogy valaha is összegyűlik ennyi ember. Viszont most már a cél, hogy átlépjük az 500-at, majd szépen sorjában, és végül az 1000 like-olót. Az Indexen mondhatni most már állandó helyem van, és már az a meglepő számomra, ha nem kerül ki valamelyik cikkem. És erre büszke is vagyok, és valószínűleg ez azt mutatja, hogy sikerült lépésről-lépésre fejlődöm.

toplis.jpg

2013-ban 338 filmet sikerült megnéznem, ami jóval elmaradt a 2012-es terméstől, de nem vagyok csalódott, mivel sokszor jó okom volt arra, hogy miért nem filmezek. De, amikor csak tehettem, akkor elindítottam egyet, aztán „láss csodát”. Ami viszont szembetűnő volt számomra, hogy 2013-ban előszeretettel vettem elő régebbi filmeket, amiket nosztalgia miatt néztem újra. 50 filmet ismételtem.

Eme cikk keretein belül egy olyan toplistát szerettem volna összeállítani, ami 1-1 konkrét zsánerre, vagy egyéb Legjobb címszóra fókuszál. Nézzük is tehát, hogyan néz ki a Supernatural Movies toplistája a 2013-as évről. (A legjobb filmet szándékosan nem írom bele, mert azt majd január végén, vagy február elején írom meg)

Legrosszabb film: Horrorra akadva 5. A miértre a választ a 2013-as legrosszabb filmek toplistájában találhatjátok.

1top5.jpg

Legjobb sci-fi: Gravitáció. Szerintem itt nincs kérdés, hogy miért, de majd ezt is kifejtem a toplistában (illetve, ha a címre kattintotok, akkor a kritikában is olvashatjátok), mivel tuti, hogy benne lesz a Legjobb filmek felsorolásában. (Tetszett még: Feledés, Star Trek - Sötétségben, Elysium)

1top6.jpg

Legjobb vígjáték: A Wall Street farkasa. (Tetszett még: Itt a vége, Pain & Gain, Don Jon, Családi üzelmek, és a The World’s End)

1top7.jpeg

Legjobb horror: Evil Dead (Tetszett még: Démonok között, Mama, Open Grave)

1top2.jpg

Legjobb dráma: Rush (Tetszett még: Fogságban, Phillips kapitány, Fruitvale Station, A 42-es, Csak isten bocsáthat meg)

1top8.jpg

Legjobb animációs film: Gru 2 (Tetszett még: Szörny Egyetem, Croodék)

1top3.jpg
Legjobb animációs film #2: Batman – A sötét lovag visszatér 2 (Tetszett még: Igazság Ligája – Flashpoint Paradoxon, Dragon Ball Z – Istenek harca)

1top9.png

Legjobb képregény-adaptáció: Acélember (Tetszett még: Thor – Sötét világ)

1top111111.jpg

Legjobb filmzene: Hans Zimmer - An Ideal of Hope (Acélember)

 

Legjobb akciófilm: Tűzgyűrű (Tetszett még: Szupercella, Z világháború, Halálos iramban 6)

1top4.jpg

Legalulértékeltebb film: Csak Isten bocsáthat meg

only1.jpg

Legjobb főgonosz:

Benedict Cumberbatch - Star Trek
Űr - Gravitáció (A Gravitáció erőssége a végtelen űr tökéletes bemutatásában volt, és ha elkapott a film hangulata, akkor könnyedén jöhettünk rá, hogy mennyire kegyetlen a sötét világ)

startrek.jpg

SPOILER VESZÉLY!!!

Legjobb jelenet: Ebből kettő is van, mert mind a kettőnek óriási hatása volt, amit a mai napig érzek. 

1 - Acélember: Superman vs terraformáló gép
2 - A Wall Street farkasa: Leonardo DiCaprio vs fehér Lamborghini

Legjobb poszter: Farkas

farkas.jpg

Legnagyobb meglepetés: Zöld Íjász

1top.jpg

Igaz, nem film, hanem sorozat, de számomra nagy meglepetés volt. Az első évad megadta az alaphangját a sorozatnak, amivel könnyedén a szívembe zártam Oliver Queen kalandját. De, amit a 2. évadban művelnek eddig, az több mint nagyszerű. Épp ezért reménykedek benne, hogy mihamarabb bejelentik, hogy a Zöld íjász is benne lesz a DC filmes univerzumban, és az Igazság Ligájában majd Ben Affleck és Henry Cavill oldalán fog ügyködni. A 2. évaddal, magasan a legjobb képregény-adaptációs sorozattá lépett elő, amit most már illik komolyan venni.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr225720467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.03. 00:17:15

Bár sok helyen nem értek veled egyet, szépen összeszedett lista lett ez!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.03. 00:19:11

410, valaki köcsög volt és dislikeolt, hogy kiszúrjon veled. :D Na de gondolom pár óra, és újra igaz lesz a 411.

Nézegetve a kollégák toplistáit, azt kell, hogy mondjam, elhamarkodtam azt a túlértékeltes listát, pl. az Only God Forgives-nek, A nagy szépségnek most már mindenképpen szorítanék helyet. :P

Egyébként én nagyon hamar leszámoltam azzal az illúzióval, hogy az indexen valami minőségi szűrésen is átesnek a posztok, és hogy mekkora dolog kikerülni. De mostanában is nézegettem az indexre/index2re kikerülő posztokat és blogokat, de annyira színvonaltalan néhány, hogy lassan nem hogy büszke nem vagyok rá, de néha kifejezetten szégyellem is, hogy ilyenekkel vagyunk egy platformon. De mondjuk Lisztes meg a te írásaid között mindig szívmelengető viszontlátni egy-egy SmokingBarrels posztot a címlapon. :D

Ez a főgonosz - űr meg ötletes volt :D Mondjuk abban a filmben Murphy és a törvényei is lehettek volna főellenség.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.03. 12:39:38

Az a Rozsi poszter tényleg nagyon szép volt. Nem is emlékszem, hogy mikor láttam utoljára ennyire szép posztert.

szemlelodo 2014.01.03. 14:50:21

Legjobb animációs film sorozat: Korra Legendája :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.03. 15:24:32

@szemlelodo: amennyire csíptem az aang legendáját ezt annyira unom. :S

Nyílméregbéka 2014.01.03. 16:11:54

Én nem szoktam műfajokra bontani. Nálam ez a sorrend 2013-ban.

#1. Megosztva: Django Unchained (10/10) és Gravity (10/10)
#2. Rush (10/10)
#3. Flight (9/10)
#4. Silver Linings Playbook (9/10)
#5. Captain Philips (8/10)
#6. The Hobbit: The Desolation of Smaug (8/10)
#7. Lincoln (8/10)
#8. Oblivion (8/10)
#9. Now You See Me (8/10)
#10. Star Trek Into Darkness (8/10)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.03. 16:24:57

@Nyílméregbéka: A 10 legjobb 2013-as filmes toplistába majd beleírom, hogy mi alapján állítottam össze. Django meg Lincoln azért nem szerepel nálam, mert eredetileg 2012-es filmek. Tudom nem külföldön élünk, de a film hivatalos bemutatóját veszem alapul, és nem a magyar bemutatóét.

Egyrészt nincs alkalmam minden nagyobb filmet moziban nézni, és ugye így várnom kell hónapokat is 1-1 filmre, és pont emiatt döntöttem így. Január végén vagy február elején érkezek majd egy top 10-el.

Nyílméregbéka 2014.01.03. 16:41:43

Mindkető 2012-es film hivatalosan, de csak az USAban mutatták be december végén, a világpremier mindenhol 2013-ban volt.
Nekem jobban tetszik ez a szisztéma, hogy a magyar bemutatókat veszik, mert most van itt az ideje a listáknak, az év legvégén/elején, szerintem csak feleslegesen bonyolítod. :) akkor már érdekesebb lenne Oscartól Oscarig venni az évet, mert sok jó film csak a jelölés után jut el hozzánk, februárban(pl tavaly a Flight), akkor kapnak észbe a forgalmazók.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.03. 17:06:00

@Nyílméregbéka: Igazság szerint Oscartól Oscarig van, mert ha valaminek 2013-ban adták át a díjat, az 2012-es film volt. A top 2013-as filmek közötti Oscar jelöltek meg 2014-ben kaphatják meg a díjat. Tehát végül is eszerint csinálom.

A lényeg az, hogy nem a magyart veszem figyelembe, mert akkor sok film kimaradna. Sajna így sem lehet mindent pótolni.
süti beállítások módosítása