Wes Anderson legújabb filmje kapott egy plakátot. Sok mindent nem árul el, de annyi biztos, hogy a szereplőgárda megér egy misét: Ralph Fiennes, Edward Norton, Owen Wilson, Tilda Swinton, Jude Law, Bill Murray, Adrien Brody, Harvey Keitel, Jason Schwartzman, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Saoirse Ronan, Tom Wilkinson, Mathieu Amalric, F. Murray.

Rengeteg Arany Málna-díj, valamint az évszázad legrosszabb színésze címet is elnyerte az a bizonyos ember, aki az idők folyamán legendává vált. Hiába a sok lehúzó kritika, Sylvester Stallone nevét mindig emlegetni fogják, és nem a Málna gyűjteménye miatt. Véleményem szerint az akcióhősök közül Sylvester Stallone a legsokoldalúbb színész, köszönhetően annak, hogy nem csak főszerepekben jeleskedett, hanem a forgatókönyvírás és a rendezés terén is. Ő az egyik, ha nem a legnagyobb sztárja – és legmeghatározóbb alakja - az akciófilmek aranykorának, a 80-as, 90-es éveknek.

Bár az idő vasfoga meglátszik már rajta, de hála a töretlen szereplési és bizonyítási vágyának még mindig tud olyat nyújtani, hogy a filmjei után állva tapsoljunk (bár, ezzel lehet, hogy csak én vagyok így). Remélhetőleg még sok-sok évig szórakoztat minket az öreg Sly, mert az, amit ő képvisel, sajnos kezd eltűnni, és kevés olyan színész van, aki képes pótolni (legalábbis megközelíteni) őt, és kortársait.

Az Olasz Csődör a karrierjét 1970-ben kezdte és a mai napig szállítja a filmeket, így az a kérdés maradt már csak hátra, hogy melyik volt azaz 5 film, ami a legemlékezetesebb volt tőle. (Nagyon nehezen sikerült leszűkíteni a kört 5 filmre, de nem szeghettem meg a toplistára vonatkozó szabályokat. Valószínűleg az a néhány film, ami kimaradt, azt úgyis megemlítitek majd a kommentekben) No, de nézzük hát azt az 5 filmet, ami szerintem a legjobb.

Az Egyesült Államok újdonsült elnöke, Jamie Foxx a történelem leglazább és legjópofább elnöke. Miért is? Mert nem kell könyörögni neki, hogy interjút készítsünk vele egy videóbloghoz, nem rest fegyvert fogni az ellenségre, valamint Air Jordan csukában nyomul.

John Cale és lánya a Fehér Házba utaznak, hogy Cale csatlakozzon a testőrséghez. A munkát azonban nem kapja meg, de még mielőtt továbbállnának a lányával, elmennek egy fehér házi körútra. Eközben viszont támadás éri az elnököt, így Cale mégis csak munkára lel a helyszínen. Ő az egyetlen, aki képes megmenteni a bent rekedt embereket…

Déja vu érzésem támadt, miközben néztem a filmet, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben ezt egyszer már leforgatták, bár akkor Támadás a Fehér Ház ellen címen futott. A két alkotás szinte ugyanaz, annyi a különbséggel, hogy ez sokkal jobban sikerült.

Miért van az, hogy a 80-as évekbeli akciómozikat a mai napig élvezettel tudja nézni a legtöbb ember? Azoknál is voltak hibák, sőt… a forgatókönyvek egyszerűek, buták, logikátlanok voltak, a karakterek a fizikai törvényeket a játékidő nagy részében meghazudtolták, de mégis szerettük, és szeretjük őket. Miért? Hát azért, mert olyat tudtak nyújtani, amit más film nem, és ez a szerethetőség, a lazaság, és a felhőtlen szórakozás együttese volt. Hiába fogtuk a fejünket a sok ökörségen, amiket láttunk bennük, de a film végeztével mégis mosolyogva keltünk fel a képernyő elől, és ez az, ami a legfontosabb egy efféle filmnél, és ha ezt képes átadni, akkor a rendező elérte a célját.

Roland Emmerich megidézte a 2013-as évben a 80-as, 90-es éveket és ezzel a húzással le is pipálta a vetélytársát, a Támadás a Fehér Ház ellen című, Antoine Fuqua alkotást. Talán ez nem is meglepő, mert Emmerichnek azért jóval több tapasztalata van, és tudja, hogy mitől döglik a légy. A történetet nem csavarták túl és már az első perctől kezdve tudjuk a végét, de ez nem is baj, mert jó volt a tálalás. Channing Tatum és Jamie Foxx nagyszerű párost alkottak, és nekik hála a humor sem maradhatott el. Emellett a Maggie Gyllenhaal, James Woods, és Richard Jenkins szereplő gárda is jól hozták a szerepüket, és jó volt látni, hogy ismerős arcok köszönnek vissza a filmvászonról. Úgy gondolom, hogy ha valamelyik rendező egy efféle akció (vígjáték) filmet akar készíteni, akkor a legfontosabb, hogy ismert és sokat látott színészekkel töltse fel a névsort, mert ha gyenge is a film, a színészek sokszor ki tudják húzni a gödörből az adott alkotást.

Az Elnök végveszélyben ügyesen lett összerakva és Emmerich tudta, hogy ha a bevált sablonos storyt, a sablonos, de jó karaktereket, és az ismert színészeket összegyúrja, akkor a filmje élvezhető, és jó lesz. Bár a kasszáknál elbukott a film, de mégsem tudom azt mondani rá, hogy rossz lett, mert igenis jó. A lényeg azon van, hogy tudjuk a helyén kezelni az ilyen filmeket, és ha ez sikerül, akkor jól fogjuk érezni magunkat a 2 órás játékidő alatt. 7/10

Eli Roth a trancsír horror rendező most sem hazudtolta meg magát, pedig az Utórengés esetében még csak nem is ült a rendező székben. Ugyanakkor a forgatókönyvírói feladatokban részt vett, illetve a színészi részlegben is betöltött egy szerepet. No, de a film nem miatta lett érdekes, hanem mert egy magyar színésznő is tiszteletét tette a filmben, aki nem más, mint Osvárt Andrea.

Egy baráti társaság összejön Chilében, hogy kifújják a fáradt gőzt, és megállás nélkül bulizzanak. Minden megvan ahhoz, hogy tökéletesen szórakozzanak, ám egy este váratlan földrengés rázza meg a várost, ahol vannak, így fejvesztve menekülniük kell, hogy túléljék a katasztrófát…

Sajnálatos módon Eli Roth helyett Nicolás López rendezte meg eme „fantasztikus” alkotást, mely annyira sem volt képes, hogy a rövid, alig másfél órás játékideje alatt szórakoztasson. Bár felesleges is lett volna elvárni, hiszen az alapstory sem valami ütőképes, ráadásul erre rátett egy lapáttal a megvalósítás is, úgyhogy én vagyok a hibás, hogy elindítottam a filmet. No, de kezdjük is az elején, ahol elvileg a brutálisan jó chilei hangulatot szerették volna bemutatni, ám ebből semmit nem kaptunk. De oké, legyen… viszont a film egyharmada már eltelt, és semmi pozitívumot nem tudtam kiemelni az addig eltelt időből.

Aztán végre belecsaptunk a lecsóba, elkezdődött az igazi „buli”. Roth jelenléte érződött is ezen perceken, de viszonylag alacsony fordulatszámon pörgött. Itt-ott megjelent néhány szép trancsír jelenet, hullottak az emberek, majd megpróbáltak belevinni egy fordulatot, mely által a katasztrófát szerették volna fokozni, de ez nem sikerült nekik. Viszont ez még mindig nem a legnagyobb hibája volt a filmnek. Az egész stáb ott rontotta el, hogy az érzelmeket nem tudták kifejezni. Szinte már zavaróan rosszul adták elő az egyes jelenetekben.

Az Utórengés nem sikerült jól, de még a közepestől is messze van (de legalább elmondhatjuk, hogy van magyar szereplője), így nem is értem, hogy miért adták le a hazai mozikban. Eli Roth remélhetőleg a következő években a kamera mögött fog szerepelni, mert akkor van rá esély, hogy élvezhető filmhez adja a nevét, még akkor is, ha az valami beteges alkotás lesz. 3/10

A XXI. században az internet terjedésével egyre többen válnak szexfüggővé. Ez nem meglepő, hiszen a neten gyorsan és könnyen lehet beszerezni a pornográf anyagokat. Ennek „hála” egy társadalmi betegségről is beszélhetünk, melyet az újdonsült rendező, Joseph Gordon-Levitt is észrevett és filmet készített róla. No, nem egy Steve McQueen féle filmet hozott létre (Shame), hanem egy jóval könnyedebb és humorosabb alkotást.

Jonnak a lakása, a kocsija, a családja, a nők, és a pornó a legfontosabbak az életében. Haverjai csak Don Jonnak hívják, hiszen a hét minden napján jut neki egy olyan csaj, aki egy 10-es skálán a legfelső régiót erősíti. De hiába kapja meg mindig a szexet, egyszerűen nem tudja felhőtlenül élvezni, mivel számára a pornó a csúcs…

Levitt az első rendezésével – a forgatókönyvírói feladatokat szintén ő látta el – egyből belenyúlt a tutiba. Ráérzett arra, hogyan is kell egy társadalmi problémát könnyeden és humorosan tálalni úgy, hogy közben nem esik át a ló túloldalára. Stílusosan építette fel a filmjét, mely első ránézésre semmi extrát nem mutat, de ha mélyebbre ásunk, akkor megláthatjuk, hogy JGL milyen ügyesen bánt azzal, amit kitervelt. A forgatókönyvet és a karakterek nagy részét nem bonyolította túl, de ennek hatására bemutatta, hogy az egyszerű is lehet nagyszerű.

Ugyanakkor az egyszerűségében rejlik az egyetlen hibája is a filmnek, ami bár nem nagy, de észrevehető. (Egy kezdő rendezőtől nem is kell elvárni, hogy mindjárt hibátlanul dolgozzon.) No, tehát az volt a baj a Don Jonnal, hogy néhol túlzásba vitte az egyszerűséget, és a szürke, egysíkú karakterek poénos megnyilvánulásai unalmassá váltak, miután tucatjára ellőtték ugyanazon poénjaikat, de szerencsére a filmben több volt a pozitívum, mint a negatívum, így az összképet nézve elégedettek lehetünk.

JGL-nek a főbb szerepekre sikerült olyan neveket leszerződtetnie, mint Scarlett Johansson és Julianne Moore (a főszerepet, ugyebár saját maga vállalta el), akik a jelenlétükkel nagyban segítették az ifjú rendező munkáját. S. Johansson pazarul hozta a saját karakterét, míg utóbbi csak kirázta az kisujjából a szerepét.

A Don Jon egy nagyszerű első film egy olyan színésztől, aki a kamerák előtt is ügyesen és jól szerepel (itt sem lehet rá panasz, sőt…). Gordon-Levittnek van tehetsége, és ezt a jövőben remélhetőleg még sokszor megmutatja nekünk, de még mielőtt előre tekintünk, üljünk le a képernyő elé és élvezzük Jon mindennapjait, mert megéri! 8/10

Rendhagyó értékelés következik a Balta trilógiáról, mert úgy gondoltam, hogy felesleges egyenként kivesézni őket, így egyetlen poszton belül lezavarom az egészet. Ami biztos, hogy Victor Crowleyval senki ne akarjon haverkodni...

A balta (2006)

Egy turistacsoport kalandos kirándulásra indul, ám a várt szórakozás helyett a túra rémálommá válik, amikor megjelenik Victor Crowley. A gyilkos egy helyi legenda megtestesítője, akit a saját apja gyilkolt meg, miközben megpróbálta kimenteni az égő házból. A szerencsétlen balesetből egy kísértethistória lett, és Crowley szelleme a mai napig a mocsárban kísért. Az odaérkező embereknek nem sok esélyük van a túlélésre, de ezt ők sosem tudják előre…

Annyi biztos a filmmel kapcsolatban, hogy ízig-vérig slasher. Adam Green egyáltalán nem fogta vissza magát, mert brutálisabbnál, brutálisabb aprítást rendez a bő másfél óra alatt, ami persze nem vehető komolyan, mert a sok humor átlendítette egy vígjáték-horror műfajba az egész filmet. A Balta nem az a film, ami alatt a takaró alá bújunk, de még csak nem is az, ami elrettentő lesz a sok vér miatt. Az egész film egy beteges szórakozás, amit végig lehet röhögni, ezért a legjobb, ha baráti társaságban kezdünk hozzá.

A színészek elképesztően idegesítőek, így senkiért nem hullajtunk könnyeket, de pont emiatt lesz beteges film a Balta. Adam Green úgy rendezte meg a filmet, hogy a felvezetés alatt, egyfajta gyűlöletet váltson ki a nézőből a sok karakter, akiket aztán szépen bedob a darálóba, a felhőtlenül szórakozás érdekében. A film tele van csöcsökkel, belekkel, végtagokkal, és sok-sok liter vérrel.

A Balta az a film, amit nem szabad komolyan venni, és ha erre képesek vagyunk, akkor jól szórakozhatunk. 5/10

A balta 2 (2008)

Az első rész után 4 év telt el, majd megérkezett a folytatás a filmhez, melyet szintén Adam Green rendezett. Alapjában véve nem volt rossz ötlet, mert konkrét folytatást készített az első részhez, tehát a karakterek és az alapstory megmaradt: Marybeth visszatért a mocsárba, hogy leszámoljon a gonosszal. No, persze magával vitt néhány nagyfiút is…

Green a folytatásban a legtöbb értékelhető elemet kiölte a filmből. Itt már nem humorosra és könnyedre csinálta a filmet, hanem komolyra (már amennyire ez komoly lehet). A karakterek szürkesége miatt már nem váltott ki olyan érzelmeket a film, mint tette azt korábban, így kihalt benne az a varázs, ami miatt érdemes volt az elsőt megtekinteni egy baráti társaságban.

A Balta 2 nem több mint egy sablonos, tucatslasher, amiben csak a vérengzés a fontos, és minden más a háttérbe szorul. Felejthető élmény, (bár Victor néhol egész szépen végezte a munkáját) 3,5/10

A balta 3 (2013)

Az első rész folytatását még valahogy megértettem, de a második után már nem tudtam, hogy hová lehet ezt még csavarni. A projektből ki is szállt az eredeti rendező, és a helyét BJ McDonnell vette át. Különösképpen nem volt észrevehető a váltás, mert ugyanazt hozza, amit az előző epizód.

Marybeth él, és a mocsárban töltött kemény órák után fogja magát, és besétál a rendőrségre. Egy ici-pici hibát vétett, hiszen mindezt úgy tette, hogy az egyik kezében egy puska, a másikban Crowley testének egy darabja volt. Le is tartóztatták, stb, stb… majd eljutottunk odáig, hogy irány vissza a mocsár!

Tehát a mocsárba ismét visszatértünk, és ismét leírtuk azokat a köröket, amiket az előző részekben, valamint Crowley ismételten beaprított mindenkit. Teljes mértékben megegyezik a 2. résszel a film, annyi különbséggel, hogy itt nem krokodilvadászok, hanem zsaruk mentek vissza Marybeth-el. 3,5/10

A Balta trilógia a gyenge pontszámok ellenére is nézhető, mert az első rész megadja az alaphangot, és ha valakinek megtetszik Crowley karaktere, akkor úgyis letolja a folytatásokat. A trilógia során észrevehető egy óriási pozitívum is, hiszen a rendezők olyan színészeket csempésztek bele a filmekbe, mint: Kane Hodder (Jason Voorhees), Derek Meras (Jason Voorhees), Tony Todd (Kampókéz), Robert Englund (Freddy Krueger), Sid Haig (1000 halott háza című film Bohóca). Így tehát kijelenthető, hogy a Balta minden szegletében ott van a horror, még akkor is, ha nem történik semmi.

Katniss Everdeen

Keanu Reeves egyszerűen nem öregszik, és látszólag még mindig jól megy neki a bunyózás is. A 49 éves színész - és most már rendező - idén megalkotta az első saját filmjét, a Man of Tai Chi-t. Mondanám, hogy egy jó filmről van szó, de sajnos nem. Nézzük is, hogy miért…

Mark Donaka, egy jól menő biztonságtechnikai cég feje, aki él-hal a küzdősportokért. A saját cégét használja fel pajzsként, hogy titokban illegális bunyókat szervezzen. Mindig a legjobb versenyzőket keresi, akik könyörtelenek, és erősek. Egyszer aztán észrevesz egy bizonyos Tiger Chen-t, aki az utolsó képviselője a Tai Chi stílusnak. Donakát nemes egyszerűséggel lenyűgözte a fiatal harcos, így az üzletember minden követ megmozgat, hogy őt is kegyetlen gyilkológéppé változtassa…

A Man of Tai Chi legnagyobb problémája, hogy hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami miatt nem lett több mint egy közepes alkotás. Reeves számára adott volt egy faék egyszerű történet, amit teletűzdeltek rövid, és semmitmondó monológokkal. Ettől függetlenül még mindig kilehetett volna hozni belőle egy jó filmet, ha a jól kivitelezett akciójeleneteket úgy oldják meg, hogy felhasználják a jól bejáratott, hatásvadász sablonokat. Ekkor természetesen megkapta volna a kedves Direktor Úr, hogy nem alkotott semmi maradandót, viszont lehetséges, hogy a végeredmény sokkal szebben nézett volna ki. Ugyanis a harci jelenetek, hála Tiger Hu Chen-nek remekül voltak koreografálva. (A Mátrixban még kaszkadőrként tevékenykedett).

Ezt kellett volna kihasználnia Reevesnek, de nem tette. No, persze jól néznek ki, hiszen látványos (1-2 idétlen formát leszámítva), de semmi varázsa nem volt az egésznek, így mondhatni nem adott többet egy üres, csihi-puhinál. Talán a zenei játék hiánya okozta a problémát, talán Keanu még nem érett meg egy jobb film rendezésére, de annyi szent, hogy ebben több volt, de sajnos nem sikerült kihozni belőle a legjobbat.

A Man of Tai Chi a legtöbb helyes szépen fényképezett jelenetekkel van tarkítva, de az összképen nem változtat, mert több sebből is vérzik a film. Ugyanakkor, akik szeretik a kung-fu-t, és egyéb harcművészeti ágakat, azoknak egyszer érdemes leülni elé, de nagy dolgokat nem szabad tőle várni. Keanu Reeves fog ennél jobbat is rendezni, ebben biztos vagyok, de ez egy igazi közepes film, tehát 5/10