A legtöbb ember, ha meghallja Michael Bay nevét, akkor a Transfomers filmek, illetve a sorozatos robbanások jutnak eszébe. Na már most a Pain and Gain felborította az elmúlt években jelentkező Bay stílust, mert a látványorgia helyett egy karakterközpontú, igaz történeten alapuló (csak nagy vonalakban) fekete komédiát készített a rendező.

Daniel Lugo személyi edzőként tevékenykedik, de csakúgy, mint a legtöbb ember, ő is többre vágyik. Célja a nagy amerikai álom teljesítése, amivel dúsgazdaggá szeretne válni. A terv megvalósításához beszervezi két haverját is, akikkel együtt elrabolnak egy milliomos ipsét, akit megpróbálnak kisemmizni. A terv nagyszerű, de...

Nagyon úgy néz ki, ha Bay "kevés" pénzt kap egy film elkészítéséhez, akkor képes megújulni, és odatennie magát. Igen, odatenni hiszen a film is ezt hangsúlyozza. Csak akkor leszel képes elérni a céljaidat, ha odateszed magad.

Bay végre jó filmet rendezett, és bár nem fog mindenkinek tetszeni, mert nem a legszélesebb réteget célozta meg, de aki képes értékelni a fekete komédiát, és nem lesz rosszul attól a gondolattól, hogy úgymond kifiguráznak egy igaz történetet (aminek ráadásul magyar halottjai is voltak), akkor bizony a felhőtlen szórakozás garantált.

A Pain and Gain egy gyors tempójú alkotás, melyben a vígjáték, akció, dráma, és a horrorisztikus hentelés is nagy szerepet játszik. A két órás játékidő nagyon gyorsan eltelik, annak ellenére is, hogy 1-2 helyen érződik az üresjárat hatás. A szórakozás a 3 (+1) főszereplőnek köszönhető leginkább, akik remekül lettek kiválasztva a szerepre. Wahlberg, The Rock, Mackie óriási löketet adnak a filmnek, és bátran kijelenthető, hogy simán elviszik a hátukon a filmet. (meglepő módon a szinkron hangjaikat is nagyon eltalálták) Karaktereik kidolgozottak, és egyiknél sem érezzük azt, hogy adhattak volna egy kicsit többet, mert valami hiányzik... A +1-es színész Tony Shalhoub, aki a dúsgazdag embert alakítja, szintén pluszt tudott adni az alkotáshoz). A P&G esetében az operatőri munkát is érdemes kiemelni, hiszen a fényképezés minőséget képvisel. Emellett a színekkel, lassításokkal, és a kép kimerevítésével is jól játszottak (+ feliratozás).

A film egy szép nagy pofont ad az amerikai álomnak, ami az emberek fejében csillogó gyémánt, míg a valóságban közel sem mutat olyan szépen.

Bay nem alkotott maradandót, de erőteljesen ajánlott a megtekintése, mert jó film, és egy szombat esti lazuláshoz elég tökös. 7/10

Új poszter a Don Jonhoz, Joseph Gordon-Levitt első rendezéséhez.

Véleményem szerint elég sok ember gondolt már bele, hogy milyen lenne, ha a játék amivel nap, mint nap játszik, egyszer csak valósággá válna. Legyen itt szó akcióról, kalandról vagy éppen sci-firől. William Brent Bell a 2006-os esztendőben bemutatta, hogy nem minden esetben lenne ez túl jó, sőt...

New Orleansban brutálisan megölnek egy fiatalt. Az áldozatnál egy videojátékot találtak, mely a Stay Alive címet viselte. A játék a XVII. századi sorozatgyilkos, Báthory Erzsébetet kelti életre, a szó szoros értelmében. Ugyanis, ha játszol vele, és elbuksz, akkor a való világban is kampec...

A Stay Alive című horror abba a kategóriába sorolható, amiben az adott film semmi újat nem mutat, nem lesz kedvenc film, és tele van hibákkal, de mégis szerethető, ráadásul ehhez társul egy barátságos 85 perces játékidő is. A film egy könnyed, nem bonyolult történetet tár elénk, és ráadásul nem habozik a lényeg bemutatásával. Ez persze egy célszerű lépés volt a játékidőt tekintve.

Az alapötletből egy jobb filmet is ki lehetett volna hozni, ami keményebb és brutálisabb lehetett volna, de még ezek hiányában sem érezzük kényelmetlennek a helyzetet. A film kikapcsolódásra alkalmas, ám a szánkat így is húzhatjuk a tini horror beütése miatt. Sajnos kevés volt a feszültséggel teli időszak. Ez alapján bátran kijelenthetjük, hogy rémálmaink, illetve rossz gondolataink biztosan nem lesznek a film megtekintése után.

Színészi játékban semmi kiemelkedőt nem láthatunk, mert se nem jó, se nem rossz teljesítményt hoztak a szereplők. Ami viszont szemet szúr, az a CGI. Nem ártott volna ha egy kicsivel többet foglalkoznak vele.

A Stay Alive nem akart több lenni, mint ami, és ez látszik is rajta. A stáb az első vázlatok után jóllakott, ahelyett, hogy finomítottak volna még rajta. No, de ”nem” baj, mert élvezhető, de semmi több. 6,5/10

A veretes névsor majdnem olyan magasra nyúlik, mint maga Forest Whitaker

Madarak randalíroznak Rio utcáin, miközben tart a világhírű karnevál. Carlos Saldanha animációs filmjében a valótlan is valóság lesz, valamint több romantika szorult a 90 perces játékidejébe, mint sok élőszereplős alkotásba.

Rio de Janeiro színes, fényes, és telis-tele van jelmezekkel. Egyedül Azúr a házi papagáj gondolja úgy, hogy jobb a lakásban, mint kint a nyüzsgésben. Ám egy pechsorozat kezdetekor kikerül a városba, ahol a csempészek elől kell menekülnie az egyetlen fajtársa és néhány új barátja társaságában. A rioi élet teljesen felkavarja Azúrt, aki kalandból kalandba, és a földről az égbe kerül…

Az animációs filmekben azt szeretjük, hogy könnyedek, és szinte kivétel nélkül szórakoztatóak. Viszont közöttük is vannak jobbak és gyengébbek is, amik bár még mindig élvezhetőek, de nem érezzük azt a varázst, amit egy mesének nyújtania kéne. A Rio is sajnos az utóbbi kategóriába tartozik.

A kicsiknek azonban mosolyt fog csalni az arcára, de a nagyobbak számára már kevés lesz az, amit látnak. A poénok nem ütnek akkorát, mint kéne, és hangulatilag sem olyan, mintha egy karneválon lennénk, pedig ezzel óriási hatásvadász lépést hagytak ki a készítők.

Karakterügyileg viszont elég szép munkát végeztek Saldanhaék, mivel kellően kidolgozták őket, így mindenki talál magának kedvencet, akivel akár azonosulni is tud. Egyik szereplőnek sincs felszínes szerepe, mindenkinek megvan a dolga, amivel segítik a sallangmentes történetmesélést.

A Rio a legtöbb ember számára az egyszer nézhető kategóriába fog tartozni, ám ez ne tántorítson el senkit a filmtől, mert szerethető, aranyos, romantikus és azért még bele esik abba a kategóriába, hogy humoros is. 6/10

Johnny Knoxville visszatér, hogy ismételten szórakoztasson bennünket. A Jackass sztárja felveszi az öregember külsejét és nekivág a nagyvilágnak, hogy minden ökörségben benne legyen. Az év vígjátéka? Lehetséges...

Lauren Montgomery a Csodanő után a Zöld Lámpásnak is életet adott egy film keretein belül a 2009-es esztendőben. Ez a rajzfilm tökéletesen megmutatja, hogy miért olyan nehéz a filmvászonra vinni a DC képregényeket. Ezek a hősök egyszerűen kinőtték a Földet.

Hal Jordan pilóta elfogadja a különös idegen gyűrűjét, mely hatalmas energiával bír. Miután felhúzta a zöld színű gyűrűt, a kinézete megváltozott, és csatlakozott a Zöld Lámpások társaságához. A Lámpások az univerzum védelmezői, és az életüket az igazságnak szentelik. Jordant a magas rangú Sinestro mellé helyezik, ám a fiatal Lámpás hamar rájön, hogy a háttérben a hatalmas gonosz készülődik a világuralomra…

A Zöld Lámpás a DC képregények egyik alappillére volt, hiszen már 1940-ben megjelent az All Star Comicsban. A hőst Bill Finger és Martin Nodell alkotta meg. A hős sokáig csak képregényekben, illetve animációs film keretein belül jelent meg, de 2011-ben Martin Campbellnek „hála” sikerült a filmvászonra vinni Hal Jordan történetét. A film nem aratott nagy sikert.

A Zöld Lámpás története rendkívül tág, hiszen nem csak a Földön, illetve az Oa bolygón játszódik, hanem az univerzum minden egyes szegletében, így sosincs könnyű dolga annak a rendezőnek, valamint forgatókönyvírónak, aki foglalkozni szeretne vele. Montgomery bicskája is beletört, bár azért élvezhetőbb, mint a film.

A forgatókönyv kissé összecsapott, hiszen másodpercek alatt változnak a dolgok, és pillanatok alatt fejlődnek a karakterek. Ez sose jó egy filmnél. Kell időt szánni a felvezetésre, és kell hagyni, hogy kibontakozzon a karakter, főként, ha a főszereplőről beszélünk. Jelen esetben olyan gyorsan tanul Jordan, hogy azt még Flash is megirigyelné.

Az alapötlet jó, mert nagyvonalakban ezt kaptuk a mozifilmtől is, de sajnos a kivitelezés… Akcióból nincs hiány, de ez nem elég a felhőtlen szórakozáshoz. Ami viszont tetszetős, hogy Montgomery hű a megszokott rajzstílusához, és itt is azt kapjuk tőle. Egyszerű, de nagyszerű.

Végül pedig annyit, hogy a hibái ellenére is érdemes megnézni, mert egyáltalán nem unalmas, csak éppen összecsapott. Érdekes hős elevenedik meg benne, és én kíváncsian várom, hogy képes lesz-e egy mozifilmben is nagyot durranni a közeljövőben. 6,5/10

Vannak filmek, melyek soha nem fognak a legnagyobbak közé emelkedni, nem játszanak benne Oscar-díjas színészek, nem a legnevesebb rendezők közül dirigálta le valaki a forgatást, de mégis olyan varázzsal bírnak, mellyel felejthetetlen élményt képesek nyújtani a nézőknek, pláne, ha valaki abban a korban nőtt fel, amikor a filmet készítették. A Zűr az űrben a tökéletes példája az említett műveknek.

Tapsi Hapsi és bandája nagy bajban vannak, mert a Földre érkező kis űrlények azzal a céllal szállták meg a bolygót, hogy elrabolják szeretett hőseinket. Mégis mit lehetne tenni ebben a helyzetben? Az ellenfél körülbelül 10 centis, míg a rajzfilm figurák viszonylag magasra nőttek.

Egyszerű a képlet; hívjuk ki őket egy kosárlabda meccsre. Könnyű is lett volna, ha kicsik nem lettek volna ennyire fifikásak, hiszen az NBA sztárjaitól loptak tehetséget, így jobb játékosok lettek, mint gondolták volna. Erre rákontrázott a nyúl és elrabolta Michael Jordant…

Tapsi Hapsi, Dodó Kacsa, Cucu malac, Csőrike, stb stb és persze a történelem egyik, ha nem a legnagyobb kosarasa egy filmben? Igen! Joe Pytka ötlete óriási őrültségnek hangzik, de elképesztően jól működik. Hiszen ki ne tudná szeretni azt a filmet, amiben a bolondos Dallamok sztárjai összecsapnak a gonosz űrlényekkel egy kosármeccsen? Megmerem kockáztatni, hogy a gyerekek 99%-a élvezte akkoriban a játékidő minden egyes percét.

Miért ne élvezték volna? Adott volt egy egyszerű, de annál jóval viccesebb alapötlet, majd ehhez társultak a karakterek, akik kivétel nélkül szállították a poénokat a film elejétől kezdve. A hatásvadász elemek persze nem maradhattak el, és ha nem egy ilyen filmről beszélnénk, akkor már bántóan sok lenne benne, de itt minden működik, minden a helyén van. Persze lehet, hogy a nosztalgiaérzés és a gyerekkor beszél belőlem, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik ugyanígy gondolnak erre a filmre. A filmre, mely szó szerint a nagybetűs gyerekélet.

Sok-sok móka és kacagás, majd egy ici-pici dráma, hogy aztán felállva tapsoljuk a finálét, mely nagyobbat szól, mint a legtöbb családi mozifilm. Michael Jordan nem csak a kosárlabda pályán mozgott jól, hanem a kamerák előtt is, mert játszi könnyedséggel találta meg a közös hangot az animált figurákkal.

A Zűr az űrben tehát bátran nevezhető klasszikus alkotásnak, mert többet ad, mint gondolnánk, és bár felnőttként nem biztos, hogy szórakoztató lesz, de a gyerekeknek olyan szintű kikapcsolódást nyújthat, amit nem biztos, hogy hamar elfelejtenek. 9,5/10