[Supernatural Movies]

5 Christopher Lambert film, amit látnod kell

2020. március 23. - REMY

Ha van ember, aki VHS kazettákra született, akkor az Christopher Lambert. A francia felmenőkkel rendelkező színész gyakorlatilag a karrierjének kezdeti időszakát leszámítva, a Tarzan, valamint a Luc Besson-féle Metró kitérőket nem számolva, csupa olyan alkotásban szerepelt, amikről már messziről leolvasható, hogy hová tartoznak. Noha a 80-as évek elején tényleg nem úgy nézett ki a dolog, hogy Lambert a VHS-korszak B-kategóriája lesz. A Tarzannal berobbant, a Metróval pedig egészen a Cézár-díjig jutott. Mindezek ellenére mégsem ezek miatt jegyezték meg az emberek a nevét. Kis túlzással mind a feledés homályába kerültek, mikor a Hegylakóval feljutott a csúcsra és lényegében halhatatlanná vált. A Hegylakó és Connor MacLeod egybeforrtak a nevével.

05_4.jpg

Végül a kimondottan nagy mozisikerek elkerülték, ráadásul a 90-es évek legvégére elfogyott a lelkesedés is iránta, Lambert kisugárzása és karizmája elegendőek voltak ahhoz, hogy több B-kategóriás alkotást is klasszikussá tegyen abban a bő másfél évtizedben, mikor róla IS szólt Hollywood.

Íme 5 film, amit kötelező megnézi tőle:

Tovább

Van Damme újra a csúcson - Kickboxer: Megtorlás

2020. március 20. - REMY

A 2016-ban érkező Kickboxer reboot híre nem igazán kavart fel egészen addig, amíg ki nem derült, hogy maga Van Damme is benne lesz a projektben. Sőt mi több, Gina Carano és Dave Bautista is tiszteletüket tették, utóbbi ráadásul a legendás Tong Po karakterét keltette életre. Noha, ezen összetevőkkel együtt sem fűztem nagy reményeket a filmhez, de mindenképpen elérte azt, hogy érdekeljen és várjam. Aztán, ha egy üzlet beindul… jött is a folytatás.

k2_1.jpg

Tovább

A dzsungel királya - Tarzan, a majmok ura

2020. március 15. - REMY

A már több, mint 100 éve, 1912-ben napvilágot látott Edgar Rice Burroughs által kreált Tarzan, minden idők egyik legtöbbször megfilmesített személlyé avanzsált az idők során. Sztárja volt a némafilmeknek, sztárja volt több évtizednek, illetve a képregények és rajzfilmek világát is meghódította. 1984-ben, Hugh Hudson próbált szerencsét, egy addig lényegében ismeretlen színésszel, Christopher Lamberttel az oldalán.

grey3.jpg

Tovább

Mesterien megalkotott félelem - A láthatatlan ember

I waited for you

Leigh Whannel neve nagy valószínűséggel sokaknak semmit nem mond, pedig elég fontos dolgokban volt benne a keze az elmúlt 20 évben. Egyfelől ő a Fűrész széria egyik megalkotója (az első és a harmadik részben még szerepelt is), de az Insidious filmek is az ő fantáziájának szüleményei. Az írói feladatok mellett még a produceri tevékenykedéseket is nagyon sok film esetében magára vállalta, ám aztán 2015-ben, az Insidious harmadik részével (mely kis hazánkban „A gonosz lélek” alcímet kapta) a rendezéssel is megpróbálkozott. Viszont az igazi áttörést nem ez a film hozta meg számára, hanem a 2018-as Upgrade, amit sajnálatos módon nem mutattak be nálunk. Egy remekül megírt és megalkotott cyperbunk sci-fi lett, mely mind kritikailag, mind a nézők oldaláról pozitív fogadtatásban részesült, ráadásul mindössze öt millió dollárból készült, viszont az összképen ez egyátalán nem volt észrevehető. Nem is kellet sokat várni a következő projectjére, ugyan is a Dark Univerzum csúfos buktája után, magához édesgette, a korábban még Johnny Depp főszereplésével tervezett láthatatlan embert, majd újraértelmezte ezt a jól ismert, ősrégi receptet. És milyen jól is tette.blmhouse-invisible-man-poster-hd.jpg

Tovább

Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! -Mondj egy mesét 1. évad

Régen megszoktuk már, hogy a mesék legtöbbször happy enddel végződnek, nagyon ritkán borús hangulatúak és mindig a jó győzedelmeskedik/nyeri el méltó jutalmát. Persze vannak kivételek, mint mondjuk a Vadregény vagy a Grimm című filmek. Így igen csak üdítően tűnik ki ebből az átlagos posványból a Mondj egy mesét antológia sorozat, mely a világszerte ismert meséknek a sötét és kicsavart pszichológiai thrillerbe ágyazása.

alakok-990x556.jpg

Tovább

Ügyvéd bőrbe bújt HULK szélmalomharca- Sötét vizeken

Sötét vizeken gondolatébresztő film, ami lassan indul be, viszonylag száraz témát dolgoz fel, néha a tempó is döcögős, így nem mindenkinek fog tetszeni. Azonban egy égetően fontos problémára irányítja rá a figyelmet. Rob Billott harca és kitartása pedig igazán szükséges a vegyipari cégek tevékenységének magasabb fokú ellenőrzése miatt. Hiszen kellenek az olyan (kis)emberek, akik kiállnak a céljaikért és szem előtt tartják, hogy ha ők feladják, akkor a hétköznapi, elesett emberek (és a bolygónk) veszít. 

sv.jpg

Tovább

Másfél órás videoklip - Guns Akimbo

A programozó Miles (Daniel Radcliff egész szórakoztató hakni üzemmódban) egy sörrel, chipssel és netes trollkodással átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy ő az egyik főszereplője a Skizm nevű underground viadalnak, ahol erőszakos gyilkosok és bűnözők küzdenek egymással az utolsó vérig, miközben az egészet élőben közvetítik a dark weben. Ellenfele a dögös-szőke, kokainfüggő Nix (Samara Weaving az Aki bújt után ismét könyékig merül a vérben), akinek a combjainál csak a fegyverének csöve hosszabb, nem mellesleg régóta verhetetlen. Hogy Miles helyzete még szánalmasabb legyen, kézfejéhez és ujjainak csontjaihoz két jókora pisztolyt csavaroztak, egyenként ötven golyóval a tárban, újratöltés nincs. Ezzel a játék kezdetét veszi, éljen az erősebb, haljon a gyengébb!

guns-akimbo-2.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása