A már több, mint 100 éve, 1912-ben napvilágot látott Edgar Rice Burroughs által kreált Tarzan, minden idők egyik legtöbbször megfilmesített személlyé avanzsált az idők során. Sztárja volt a némafilmeknek, sztárja volt több évtizednek, illetve a képregények és rajzfilmek világát is meghódította. 1984-ben, Hugh Hudson próbált szerencsét, egy addig lényegében ismeretlen színésszel, Christopher Lamberttel az oldalán.

I waited for you

Leigh Whannel neve nagy valószínűséggel sokaknak semmit nem mond, pedig elég fontos dolgokban volt benne a keze az elmúlt 20 évben. Egyfelől ő a Fűrész széria egyik megalkotója (az első és a harmadik részben még szerepelt is), de az Insidious filmek is az ő fantáziájának szüleményei. Az írói feladatok mellett még a produceri tevékenykedéseket is nagyon sok film esetében magára vállalta, ám aztán 2015-ben, az Insidious harmadik részével (mely kis hazánkban „A gonosz lélek” alcímet kapta) a rendezéssel is megpróbálkozott. Viszont az igazi áttörést nem ez a film hozta meg számára, hanem a 2018-as Upgrade, amit sajnálatos módon nem mutattak be nálunk. Egy remekül megírt és megalkotott cyperbunk sci-fi lett, mely mind kritikailag, mind a nézők oldaláról pozitív fogadtatásban részesült, ráadásul mindössze öt millió dollárból készült, viszont az összképen ez egyátalán nem volt észrevehető. Nem is kellet sokat várni a következő projectjére, ugyan is a Dark Univerzum csúfos buktája után, magához édesgette, a korábban még Johnny Depp főszereplésével tervezett láthatatlan embert, majd újraértelmezte ezt a jól ismert, ősrégi receptet. És milyen jól is tette.

Régen megszoktuk már, hogy a mesék legtöbbször happy enddel végződnek, nagyon ritkán borús hangulatúak és mindig a jó győzedelmeskedik/nyeri el méltó jutalmát. Persze vannak kivételek, mint mondjuk a Vadregény vagy a Grimm című filmek. Így igen csak üdítően tűnik ki ebből az átlagos posványból a Mondj egy mesét antológia sorozat, mely a világszerte ismert meséknek a sötét és kicsavart pszichológiai thrillerbe ágyazása.

Az ezredforduló környéke Christopher Lamberttel sem volt kegyes. Kis túlzással a karrierjének érdemli része ez idő tájt ért véget és a korszaka lényegében lezárult. Ám még mielőtt lekerült volna a tékák polcairól, zsarunak állt és elhozta a Feltámadást.

Sötét vizeken gondolatébresztő film, ami lassan indul be, viszonylag száraz témát dolgoz fel, néha a tempó is döcögős, így nem mindenkinek fog tetszeni. Azonban egy égetően fontos problémára irányítja rá a figyelmet. Rob Billott harca és kitartása pedig igazán szükséges a vegyipari cégek tevékenységének magasabb fokú ellenőrzése miatt. Hiszen kellenek az olyan (kis)emberek, akik kiállnak a céljaikért és szem előtt tartják, hogy ha ők feladják, akkor a hétköznapi, elesett emberek (és a bolygónk) veszít. 

A programozó Miles (Daniel Radcliff egész szórakoztató hakni üzemmódban) egy sörrel, chipssel és netes trollkodással átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy ő az egyik főszereplője a Skizm nevű underground viadalnak, ahol erőszakos gyilkosok és bűnözők küzdenek egymással az utolsó vérig, miközben az egészet élőben közvetítik a dark weben. Ellenfele a dögös-szőke, kokainfüggő Nix (Samara Weaving az Aki bújt után ismét könyékig merül a vérben), akinek a combjainál csak a fegyverének csöve hosszabb, nem mellesleg régóta verhetetlen. Hogy Miles helyzete még szánalmasabb legyen, kézfejéhez és ujjainak csontjaihoz két jókora pisztolyt csavaroztak, egyenként ötven golyóval a tárban, újratöltés nincs. Ezzel a játék kezdetét veszi, éljen az erősebb, haljon a gyengébb!

Mindig aktuális a túlnépesedés kérdése a Földön, de vajon mi a megoldás? Hozzuk törvénybe, hogy egy párnak maximum 1-2 gyereke lehet? És mi van azzal, aki megszegi? Egy biztos, előbb vagy utóbb radikális döntéseket kell hoznunk nekünk, embereknek, ha nem akarunk olyan világot, amit egy rakás sci-fi filmben láttunk már. De ez egy másik történet…

Christopher Lambert előbb a Tarzannal szerzett nevet, majd a Hegylakó című kult klasszikus mozijával ténylegesen a halhatatlanok táborába került. Noha az amerikai színész végül nem vált színészóriássá a későbbi években, sőt még csak A-listás sztárrá sem, de annyit legalább sikerült elérnie, hogy a 90-es években több kevesebb sikerrel, de szórakoztató alkotásokban üsse fel a fejét. Ez az évtized róla IS szólt.