Egy karácsonyi filmnél a reinkarnációról beszélni nem a legkellemesebb dolog, de amikor Troy Millerék azt a csavart lépik meg, hogy az apa Hóemberként tér vissza a családjához, akkor egy kicsit érdekesebbé válik a történet.

Az első néhány vetítést követően bizonyos szabályszerűséget véltem felfedezni Az ébredő Erőt kritizálók körében. A csalódott nézők közös kiindulási pontjaik alapján könnyen beskatulyázhatók egy-egy csoportba, mivel mindig kicsit másabb megfogalmazásban ugyan, de újra meg újra ugyanazokkal a helyenként már elég elcsépelt frázisokkal találkoztam, amit a továbbiakban szemléletesebben be is mutatnék.

Üdvözöljük a Mon Signor Hotelben, ami a ’30-as és az ’50-es évek között a sztárok szállodája volt. Igaz ugyan, hogy az ezutáni évtizedekben egy rövidke, majdhogynem jelentéktelennek mondható visszaesés következett. Istennek hála (és a Canon Picturesnek) csillagunk újra felemelkedőben, és egyre több vendégünk van…még sztárok is.

Volt egy időszak, amikor végképp elegem lett a karácsonyi felhajtásból, a giccsből, mókából és kacagásból, ami ilyenkor kötelező és miután láttam, hogy az egyik adón a Végső állomás 3 fog menni, elhatároztam, hogy afféle lázadásként horrorfilmet fogok nézni karácsonykor. Ugyan a hullámvasutas vérfürdő nem köthető az ünnepekhez, A betolakodó (A l'intérieur) című francia horror viszont igen, még ha ez kimerül annyiban, hogy akkor játszódik. Karácsonykor viszont csak a legelvetemültebbek nézzék meg, mert az ünnep ténye nélkül is ez az egyik legbetegebb horror, ami valaha készült.

Minden megváltozott, de igazából nem változott meg semmi.

Bár kreff03 a kritikájában remekül összegezte Az ébredő Erőt, mégis úgy gondolom, hogy Mark Hamill fent idézett szavai jellemzik a legjobban a Star Wars hetedik epizódját. Hogy pontosan mire is gondolhatott a költő? Nehéz kérdés. Utalhatott a majdhogynem túlcsorduló fan service-re, a film erőteljes hommage jellegére, vagy az előbbi kettőből némileg következő déjà vu érzésre. Esetleg egyszerre mindre. A továbbiakban, ha már a forgalmazó személyesen kérte, akkor a jó szokásomhoz képest is spoilermentesebben próbálom összegezni gondolataimat a filmről.

Eljött az évtized filmes eseményének ideje, néhány óra múlva hivatalosan is debütál a mozikban a Star Wars hetedik epizódja, Az ébredő Erő. Milliók ültek tűkön világszerte az elmúlt másfél évben erre a pillanatra várva. A pillanat itt van és egészen biztosan rabul ejti a moziba járókat a következő hetekben-hónapokban!

Mert a moziba járóknak – neked és nekem – régóta szüksége van erre a pillanatra és az ezt követőekre. Arra, amikor kitágul a pupillád és szorosabban markolod a karfát a kék betűkkel írt ismerős felirat láttán ("réges-régen...") és arra, amikor végigfut a libabőr a karodon és a közönséggel együtt kurjantasz a felcsendülő zenére és az agyadba régóta beleégett logó feltűnésére. Aztán amikor a sárga szavak elkezdenek felfelé úszni a csillagos háttér előtt és mosolyogva hátradőlsz, már tudod, hogy ebben a végtelen pillanatban minden a helyén lesz és minden rólad fog szólni. Mert ez a film Neked készült.

1912-ben, 2 évvel az I. világháború kirobbanása előtt egy majd 50 éve zajló mozgalom érte el a csúcspontját, amelynek a női választójog elnyerése volt a célja. A szüfrazsett című filmnek köszönhetően ennek a küzdelemnek az angliai betetőzésébe kapcsolódhatunk be.

A luxemburgi-belga-spanyol-amerikai koprodukcióban készült animációs film üde színfoltja az idei év mozitermésének, igazi meglepetés darab, ha úgy tetszik. Raul Garcia rendező Stéphan Roelants producerrel karöltve Edgar Allan Poe munkássága előtt tisztelegnek ezzel az antológiával, amely az író öt novelláját dolgozza fel, más-más stílusban. A feldolgozott írások a következőek: Az Usher-ház vége, Az áruló szív, Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban, A kút és az inga, valamint az A vörös halál álarca.