Visszatért a rabszolgaság és az ezzel járó reménytelenség. A hivatalos szervek, mint a rendőrség ugyan jelen van, de olyan könnyen megkenhető, mint a régi, 50-es 60-években játszódó maffia filmekben. Ebbe az alternatív, nem túl távoli jövőbe kalauzol el minket Hajdú Szabolcs, ami a western elemeit hordozza magában. Kár, hogy nem sikerült egy végig kitartó színvonalat és egyensúlyt teremtenie.

Fransic (Isaach De Bankolé) Elefántparti futballista, egy bundabotrány miatt kénytelen menekülni, és mit ad isten, menekülésének egyik állomásának kis hazánkat választotta. Tudja jól, hogy az eddigi életét és azt a jövőképet, amit elképzelt magának elfelejtheti, de arra ő sem számított, hogy a helyzet ennyire más mederbe kényszeríti. Mikor véget ér a vonatútja és a rendőrök már éppen beszállítanák a bundabotrány miatt az őrsre, megjelenik Cisco (Razvan Vasilescu) bandája, és jó pénzért kimenekítik a börtön élettől. Csak azt nem árulják el neki, hogy az elkövetkezendő napjai (hetei, hónapjai, évei) bizony a börtön életnél is keményebbek lesznek. Francsic barátunkra rabszolgaság vár, de neki semmi kedve ehhez az élethez és elhatározza, hogy egyedül vagy szövetségesekkel, de kitör ebből a nyomorból, és tovább folytatja az útját, hazánkat pedig csak egy rossz élményt tárolja majd el az emlékeiben.

A film hangulata remek, és bizony a felvezetés is arra enged következtetni, hogy egy magyar földön játszódó, ámbár régi vágású western egyveleget kapunk. De ez csak részben jött össze. Az első és legnagyobb baj, hogy a főhős teljes mértékben semmilyen és érdektelen, éppen ezért minimális érzelmi kötődést se tud kiváltani a nézőből, de még utálni se lehet úgy isten igazából. Persze több ponton is megmutatják nekünk, hogy milyen kemény is ő meg, hogy a keménység ellenére azért bizony ő is el tud gyengülni, de mindezt olyan minimalista stílusban teszik, hogy nem lesz belőle igazi karakter. Csak úgy van a vásznon, és teszi a dolgát, de semmi több. Amikor dolgozni kell, akkor dolgozik, amikor szembe kell menni a rabszolgatartók akaratával, akkor szembe megy, amikor pedig puskát kell ragadni, az sem esik nehezére. Kár, mert a körülötte tevékenykedő „gonosz” karakterek bizony elég jóra sikeredtek, főleg a már említett Cisco „nagyúr”, aki több nyelven is beszél és bizony teljes mértékben hitelesen adja elő magát. De vannak még az emberei, akik a tipikus, nagyszájú magyar stílusban kegyetlenkednek, és bárki bármit mond, azért ezt jó látni. Még ha furcsán is hangzik ez.

Ami még picit furcsán és helyenként idegesítőnek hat, hogy Hajdu Szabolcs érthetetlen okokból, de rendre megszakítja a film ritmusát a vágásokkal. És itt nem egy egyszerű, hátköznapi vágásról beszélek, hanem a totális elsötétedésről. Megy a jelenet, akár egy akció, kezd felforrósodni, előjön a feszültség, erre puff…a kép elsötétül és 2-3 másodperc erejéig bámuljuk a fekete vásznat. Majd visszatér a kép, és folytatódik tovább a jelenet, egyes esetekben csak pár másodperc különbséggel, mint ahol az elsötétedés előtt tartott. Érthetetlen, hogy ezt miért csinálta, mert főleg a vége felé, amikor már be is indulnak az események zavaró ez, mert totálisan képes lerontani az amúgy se túl pörgős ritmust.

Összességében tehát kijelenthető, hogy Hajdu Szabolcs nagy fába vágta a fejszéjét, és bár bele nem bukott, de azért kicsit megcsorbult. Az alapjáraton rendben lévő hangulat valamint a negatív szereplők mentik meg a filmet attól, hogy ne legyen totális, csak enyhe csalódás. Ám azt azért el kell ismerni, hogy ez a hangulat, bizony helyenként nagyon erős, amihez hozzájárul az imént említett rabszolgatartó brigád, valamint a zseniális, helyenként 10/10-es operatőri munka. De a film egyik nagy erénye az is, hogy meri a karaktereit idegen nyelven megszólaltatni, ezzel érzékeltetve, hogy hiába Magyarországon vagyunk, azért itt sem minden ugyan az, ami régen. Kár a bosszantó és helyenként érthetetlen hibákért, mert egy picivel jobb kidolgozással és odafigyeléssel, ez bizony egy zseniális film lehetett volna, nem csupán egy szelet a tortából. 6/10

Oké… azt hiszem hivatalosan is odaadható a Vasembernek a minden idők legcoolabb első másfél perce díj. A Marvel megcsinálta. A stúdió már a film elején érzékeltette a nézőkkel, hogy mi fog várni rájuk az elkövetkezendő években, ugyanis a Marvel stúdió egy olyan univerzumot kezdett el építeni, ami nem csak, hogy egyedülálló a filmtörténelemben, de még stílusos is. A stílust pedig maga Robert Downey Jr. formálta meg.

Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen a legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a katonai csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Tony élete veszélyben, és sajnos az idő se neki dolgozik. Elrablói azt kérik tőle, hogy készítsen egy szuper rakétát, ami végzetes pusztítást tud végrehajtani. Tony el is kezd dolgozni, de nem a rakétán, hanem egy páncélon, ami nem csak, hogy segít neki a szökésben, de még az életét is megváltoztatja…

Továbbra sem lehet vitatni azt a tényt, hogy Vasember a Marvel arca és az aranytojást tojó tyúkja. Jon Favreau-ék talán nem is gondolták anno, hogy a filmjük sikeressége éveket fog átölelni, és alapköve lesz egy olyan precízen és masszívan felépített univerzumnak, mint amit évről évre láthatunk bővülni a különböző Marvel szuperhősös filmekkel. 6 év telt el az első Vasember óta, de még mindig az a legnagyobb kérdés, hogy vajon Robert Downey Jr. ott lesz-e a következő filmben, vagy, hogy Vasember túlfogja-e élni  következő harcot. Egy ikon, egy arc, egy márka lett a konzervdobozból, a stúdió, és a nézők lehető legnagyobb örömére.

Sokáig egész egyszerűen nem tudtak normális, épkézláb, szórakoztató szuperhősmozikat készíteni. Természetesen voltak kivételek, de rengeteg melléfogás is jellemezte a nagyjából, 2005-ig bezáródó időszakot. Nolan Batmanje változtatta meg az egész világ hozzáállását a képregényhősökhöz, amiből természetesen a Marvel is kivette a részét. Jon Favreau-ék többet akartak, mint egy szimpla földhözragadt, túlzottan is realisztikusnak mondható blockbustert. Épp ezért a Marvel egy olyan utat kövezett ki magának, amiben keveredik a kettő. Legyen szürke is és legyen színes is. Így ebből kiindulva azért egy kicsit megdőlni látszik, azaz elmélet, miszerint a DC Comics akar mindenáron elszakadni a Marveltől, hiszen a DC is fontos szerepet játszott abban, hogy most a szuperhősök aranykoráról beszélhetünk. A Marvel váltott, a váltás pedig jó döntésnek bizonyult, mert így mindenki megkaphatta azt, amit szeret. Válogathattunk a különböző szuperhősös mozik közül, hiszen volt drámai, és volt humoros is. Magyarul, DC nélkül nincs Marvel, Marvel nélkül nincs DC.

A Vasember film pedig pont az alfája és omegája a Marvel filmek kikövezett útjának. Tökéletes felvezetése a legnépszerűbb Bosszúállók karakternek, aminek majdhogynem minden perce aranyat ért. Hiszen gondoljunk csak bele. A történetvezetés, a hangulat, a stílus, az akciók is remekül működtek. Ráadásul sikerült egy olyan színészt leszerződtetni a szerepre, aki nem egyszerűen csak eljátszotta a karaktert, hanem Ő MAGA volt a karakter. Robert Downey Jr. Vasembernek született.

Azonban mégsem tudok teljesen elégedett lenni a filmmel. Ugyanis egy pontont homokszem került a gépezetbe. Mégpedig a főgonosznál. Az magától értetődő, hogy egy eredettörténetnél nem fogják ellőni a legnagyobb ágyúkat, de azért egy jól felépített filmnél elvárhatnánk azt a kis apróságot, hogy ne csak a főhős legyen korrektül megírva, hanem az is, aki az életére tör. Jeff Bridges Obadiah Stane-ként jól mozgott, de maga a karakter nagyon egysíkura, és érdektelenre készült, aminek hála a film után már el is felejtjük, hogy kivel harcolt Vasember. De igazából ez az összes Marvel filmre kivetíthető, mert a rosszfiúk bemutatása terén igencsak el vannak maradva a DC-től.

Mindazonáltal a Marvelnek sikerült egyből megdobnia azt a bizonyos 6-ost a kockával. Így a későbbiekre nézve már meg volt a kezdő sebességük, ami tovább tudta vinni őket a siker útján. Úgy gondolom, hogy szerencsések lehetünk, hogy elkezdődött ez az univerzumépítés projekt, mert igenis szükség van ezekre a filmekre. A Vasember pedig nagyon oda lett rakva! 9/10

2008-ban, 5 évvel az első igazán komolyan vehető Hulk film után (Lou Ferrigno alkotásait nem számolnám bele…) Hollywoodban elérkezettnek látták az időt egy Hulk reboothoz, ami konkrétan a kukába helyezi majd Ang Lee próbálkozását. A reboot gondolata jó ötletnek bizonyult, ám Edward Nortonnal sem sikerült megugrani azt a lécet, amit a Bosszúállók többi tagjai felállítottak az évek során. A Hihetetlen Hulk a leggyengébb Avengers film lett.

Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gamma-sugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot. Banner kénytelen bujkálni és száműzetésben élni, mert ha egyszer valaki felbosszantja, akkor bizony nincs megállás. Az amerikai hadsereg azonban nem feledkezett meg róla. Ross tábornok minden használható eszközt bevet annak érekében, hogy megfékezze Hulkot…

A legnagyobb pozitívum a 2008-as újrázásban, hogy itt már kevesebbet drámáztak. Többet kaptunk magából Bruce Bannerből, és Hulkból. Azonban a végeredmény itt sem olyan fényes... Továbbra is tartom, hogy sem Bana, sem pedig Norton nem alkalmas Hulk szerepére. Egyszerűen nem tudós alkatok. Mark Ruffalo épp ezért volt tökéletes a szerepre a Bosszúállókban. No, nem magukkal a színészekkel van bajom, mert egytől-egyig kiváló színészek, de ami nem passzol azt nem kéne erőltetni. Ráadásul a Hihetetlen Hulkban még egy másik casting hibát is vétettek. (Nem, nem Liv Tylert) Nevezetesen Tim Roth-nál éreztem azt, hogy „Vajon mit keres ebben a filmben? Ő, mint szuperkatona? Na neee…” Így a Hulk még ebben is kitűnik negatív irányba a többi Avengers filmhez képest, mert míg azoknál szinte hibátlan a szereposztás, addig itt nem igazán akartak összeállni a dolgok.

Azonban a hibái ellenére is élvezhető a Hihetetlen Hulk. Louis Leterrier pont azt a színvonalat hozta, ami egy élvezhető, de nem emlékezetes blockbusternél elvárható. Nagyjából ez a Titánok harca minőség, egy badass zöld hőssel. A film története, és Hulk eredettörténete teljesen más vonalat követ, mint Ang Lee alkotása. Leterrier és gárdája az akciókra, és egy ici-pici drámára ment rá, de ez utóbbi szinte észrevehetetlen. Hulk jóval többet szerepelt, és jóval nagyobb pusztítást végzett, mint 2003-ban. És igen, ezt várja szinte mindenki Hulktól. Romboljon, ordítson, és verje szét az ellenfelét. Az egész hős erről szól.

A legjobban azt sajnálom, hogy második próbálkozásra se sikerült egy olyan Hulk filmet összehozni, ami emlékezetes tud maradni. Alig van pozitív tulajdonsága, nincsen stílusa, túl felületes, így egész egyszerűen nem jelent többet egy egyszer nézhető mozinál. Annak viszont teljesen korrekt. A képregényrajongók viszont ennél többet akarnak, úgyhogy gyerünk Marvel, kell nekünk az a Mark Ruffalo-féle Hihetetlen Hulk mozi! 6/10

ui: Az utolsó jelenet azért megér egy misét. 

Ang Lee ide vagy oda, Hulk filmet készíteni nem egy álommeló. No, nem azért, mert a technika nem teszi lehetővé, hogy a zöld óriás jól mozogjon a filmvásznon, hanem mert maga a zöld óriás nem teszi lehetővé, hogy egy önálló film keretein belül jól mozogjon a filmvásznon. Túl erős, túl nagy, így nagyon egyoldalúvá válik a története, ami csakúgy, mint Supermannél, itt sem tud tökéletesen működni. Hulk nagy király, de egyedül veszélyes.

Bruce Banner genetikust az egyik kísérlet során súlyos gamma-sugárzás éri. A férfi különös változáson megy keresztül. Ha feldühítik, a testében felgyülemlő adrenalin hatására fékezhetetlen, zöld szörnyeteggé változik. Az elkapására és megsemmisítésére az amerikai hadsereget kérik fel, ugyanis úgy gondolják a fejesek, hogy óriási veszélyt jelent a társadalomra…

Azt vettem észre, hogy a Bosszúállók közül Hulk az egyik legközkedveltebb figura, ám mégis ő az a karakter, akinek még nem adatott meg, hogy egy önálló filmben mutathassa meg az igazi arcát. Bár készült két film is belőle, utóbbi már csatlakozott a Bosszúállók univerzumához is, de mégis hiányérzete lehet a nézőknek, hiszen a Hulk filmek minősége messze elmaradt attól, amit a Marvel produkált a későbbiek során. A 2003-as évben Ang Lee számára nem is hozott elsöprő sikert a mozija, ugyanis pont abba bukott bele, hogy egy „más”, egy saját stílusra épülő filmet akart elkészíteni. Hulkot ketrecbe zárta, és inkább a drámára fókuszált, amiben az apa-fia, illetve a nő-férfi kapcsolatot próbálta meg szemléltetni. A méreteket, az erőt egyszerűen nem helyezte előtérbe, ezáltal kinyírta a zöld óriást. Bár a film utolsó 40 percében próbált akciókat rendezni, de a sivatagban játszódó kalandon kívül nem is volt igazán emlékezetes momentuma Hulknak. A végjáték pedig egyenesen botrány.

Ang Lee továbbá túlságosan is jelezni akarta, hogy ő egy képregényadaptációt készít. A játékidő egésze alatt szinte nem volt olyan perc, ahol ne vágott volna be egy új jelenetet a jelenleg is futóba. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy a filmje olyan hatást érjen el, mintha a néző egy képes füzetet lapozgatna. Ötletnek nem is rossz, de itt rettentően erőltetettnek tűnt az egész, ami nem pozitív, hanem erősen negatív irányba vitte el a filmet.

A 2003-as Hulk filmet azonban mégsem tudom lehúzni teljes mértékben, mert bár sok sebből vérzik, ráadásul Eric Bana castingja is hagy némi kívánnivalót maga után, de a viszonylag hosszú játékidő még így is hamar eltelik. A hibái ellenére is élvezhető (A helyén kezelve), ami akkor üt igazán, ha az elvárásaink nincsenek az egekben. 5,5/10

A mai napig az 1992-ben startoló Batman rajzfilmsorozat a legjobb képregényes mozgókép, ami valaha elkészült. A siker hatására 1996-ban már Superman is megkapta a saját sorozatát, ami szintén nem okozott csalódást a nézők körében. 1 évvel az Acélember szériájának indulása után a Warnernél úgy döntöttek, hogy összeeresztik a két gigászt, Batmant és Supermant. A végeredmény egy 3 fejezetből álló egészestés animációs film lett, ami minden téren hozta azt a színvonalat, amit korábban megkaptunk már ezektől a sorozatoktól.

Joker egy ördögi tervet eszel ki arra, hogy egy rakás pénzt szerezzen szórakozásból. A tervéhez az elrabolt kryptonitot és Lex Luthort használná fel. Utóbbi pénzére van szüksége, hogy Superman ellen felvehesse a kesztyűt. A terve még nem is lenne rossz, de Metropolis városban feltűnik egy bizonyos Batman is, aki beleköp Luthor és Joker levesébe…

Szóval Tim Daly, Kevin Conroy, Clancy Brown és Mark Hamill is közreműködtek, hogy újra a lehető legjobb hangon szólaljon meg Superman, Batman, Lex Luthor és persze Joker is. A rendezői székbe az a Toshihiko Masuda ült, aki korábban több epizódot is készített a Superman rajzfilmsorozathoz. A tapasztalata tehát megvolt ahhoz, hogy egy remekbeszabott DC Comics rajzfilmet produkáljon. A kiváló végeredmény elérésében az játszott főszerepet, hogy nem iktatott be radikális változtatásokat a korábbi munkákhoz képest, hanem fogta a jól bevált receptet, az atmoszférát, a rajzstílust és összekeverte az egészet, amiből megszületett a Batman és Superman „mozifilm”.

A játékidő rövidsége ellenére nem lehet azt mondani, hogy kevés dolog történik a 64 perc alatt. Egy pörgős, több karaktert mozgató történetet kapunk, amiben a poénok, az akciók és persze Batman és Superman ellentéte is jól működik. Mindezt a lehető legszebb rajzolással álmodták a vászonra, aminek hatására, mint mondottam a hangulatra sem lehet panaszunk.

Így végül csak azt tudom mondani, hogy ezt a rajzfilmet minden rajongónak, vagy nem rajongónak látnia kell, mert Batman és Superman is szórakoztató perceket okoznak a jelenlétükkel. A végeredmény pedig egy erős 8/10-es alkotás. 

Már ezer éve tervezgetem, hogy készítek egy rajzfilmes toplistát, hiszen a legtöbb esetben a rajzfilmek egy egész gyermekkort meg tudnak határozni. Mindenki nézi őket, és mindenki szereti őket. Épp ezért talán nem is lehet kijelenteni 100%-osan, hogy melyik a legjobb, mert rengeteg olyan alkotás készült, amire rá lehet sütni, hogy ott a helye egy 10-es listán. Ám ennek ellenére én megpróbálkozok vele, és a saját szájam íze szerint összeállítok egy 10 + néhány „futottak még kategóriás” listát, amik az én kedvenceim voltak anno.

És, hogy miért a 80-as, 90-es évekből? A válasz egyszerű. Ebben nőttem fel. Ezeket szerettem. És sajnos elnézve a 2000-es évek rajzfilmsorozatait, hát elkeserítő a felhozatal. Szóval vágjunk is bele, és nézzük, hogy mik jelentették a nagybetűs szórakozást a múlt évszázad utolsó két évtizedében. A régebbi alkotások, mint például a Tom & Jerry, ne keressétek, mert azok majd egy másik toplista keretében fognak felbukkanni. (Amennyiben a címekre kattintotok, meghallgathatjátok a főcímzenéket is)

Arnold Schwarzenegger lehet akármekkora ikon, azért ő sem tudott mindig belenyúlni a tutiba. A Kommandó sikere után, és a Predator jövőbeli sikere előtt egy felemás akciófilmmel mutatta meg a nézőknek, hogy mennyire izmos, és hogy mennyire nem tud színészkedni. Utóbbi szempont természetesen pont nem érdekel engem (és sokan másokat se) egy Schwarzenegger filmben, hiszen nem a színészi képességei miatt szeretjük az Osztrák tölgyet. John Irvin mozija ugyan dögunalom, de a vége azért tartogat meglepetéseket.

Kaminski ügynököt felfüggeszti az FBI. Most egy kisvárosban él a feleségével együtt. Egy nap azonban lehetősége nyílik arra, hogy visszatérjen a tettek mezejére, és újra nagy dolgokba vágja a fejszéjét. Be kell épülnie a chicagói maffia emberei közé, hogy aztán felszámolja az egész bandát…

Nem sokat hallottam a Piszkos alku című Schwarzenegger filmről, ami talán nem is véletlen. John Irvin megpróbált összehozni egy komoly és humortól mentes akciófilmet, amiben igazság szerint az akció meglehetősen a háttérbe szorult. Szóval a végeredmény egyáltalán nem fest túl jól. Véleményem szerint az már rég rossz, ha Arnoldot nem engedjük szabadjára. Nem engedjük neki, hogy felkapja a fegyvereket és szétzúzza az ellenséget. Sokáig úgy tűnt, mint, aki egy ketrecbe lenne zárva, ezáltal a film sem tudott felpörögni. Kevés akció, sok krimi rész, és még több üresjárat jellemezte az alkotást.

Ám végül megkaptuk azt, amire vártunk, azt, amiért leültünk, vagy leülünk egy Schwarzenegger film elé. Mindenki kedvenc testépítője felkapta a bőrszerkót, illetve azt a néhány fegyvert, ami elég egy egész hadsereg kiirtásához. A buli beindult, Schwarzi pedig elkezdett aprítani. A végeredmény pedig egy hatalmas nagy akcióbomba lett, amire illik emlékezni. Az egyetlen hibapont csupán az, hogy a bő 100 perces játékidőből ez csak egy jó 20 percet jelentett, ami nem valami sok, és nem valami kecsegtető egy szombat esti kikapcsolódásra nézve.

Mindenesetre nem tudok rá haragudni, mert ha félre is nyúlt néha, azért megmutatta, hogy tud ő jól választani, ha akar, így bőven elnézhető neki ez az egy-két baki. A Piszkos alku című filmet tehát csak a fanatikusoknak ajánlom, mert amúgy nem egy nagy durranás. Láttunk már sokkal jobb filmeket tőle. 5/10

Bár jómagamat Star Wars rajongónak tartom, de a 2008-ban indult Klónok háborúja című sorozatot mégsem néztem. Valahogy nem hozott lázba az animációs részleg, így ez kimaradt az életemből. Azonban a közelmúltban történt események (Disney feltűnése, stb) hatására az újonnan feltűnő, SW: Rebels néven futó sorozat mégis megmozgatott. Úgy gondoltam egy esélyt megérdemel, mert a concept art-ok, illetve az első előzetesek meggyőztek arról, hogy ez talán egy kicsit más lehet, és talán valami jó fog kisülni belőle.

A pilot alapján csak azt tudom mondani, hogy van benne fantázia. Bár az első epizód egy kissé gyerekes (talán a Disney hibája) lett, de ennek ellenére mégis szórakoztató volt a játékidő nagy része. Ami talán a legfontosabb, hogy a készítőknek sikerült a nosztalgikus hangulatot megteremteniük, ami azért valljuk be, nem egy elhanyagolható tényező egy Star Wars alkotásnál. A történet ugyebár a III. és IV. rész között játszódik, de ahogy azt a logikus gondolkodásmód diktálja, a stílus és a hangulat az Új reményre hajaz. És ez így van jól!

A szereplőkben pont annyi rokonszenvet, illetve rejtélyt találhatunk, amennyi kell egy kis figyelemfelkeltésre. A további részekre nézve ez jó lehet, hiszen lehet majd kiért szurkolni. Mondjuk néhol azt hittem, hogy egy repülő szőnyeg is megjelenik majd valahol a háttérben, mivel a főszereplő Ezra, kissé Aladdin utánzatnak tűnik így elsőre, de összességében nem tudom azt mondani, hogy rossz irányba vitte volna el az alkotást. Mindenesetre a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy a színvonalat mennyire tudják hozni, illetve az, hogy az Inkvizítor mennyire lesz badass főgonosz. A kinézete, illetve az a kis szerepe a pilot epizódban eléggé ütőképes volt, úgyhogy lehet reménykedni. Pontszámot még nem adnék rá, de annyi biztos, hogy neki lehet ülni!