Újabb évtized, újabb kiváló filmzenék. Szerencsére a 90-es években sem kellett szomorkodnunk, hiszen a zeneszerzők, illetve énekesek sok-sok gyöngyszemmel leptek meg minket, aminek hála nem csak szórakoztató mozifilmek, hanem milliószor hallgatható dallamok is születtek. Nézzük is, hogy melyek voltak azok a 90-es években, melyekre emlékeznünk kell.

Betűzni semmiség – gondolná bárki. Gondolom én is: mindannak ellenére, hogy a spelling bee ezen a kontinensen, pláne itthon, a gyermekkort azon sok jobbá tehető élményeinek egyike, melyekben természetesen egyikünknek sem lehetett része, akármikor is találkozok a jelenséggel, kívülállóként holmi gyerekjátéknak tűnik mindcsupán. Aztán persze mindig rájövök, hogy 1) a „magyarnak-magyarul” közelébe se ér az „angolnak-angolul”-nak (ne várjatok logikus magyarázatot); 2) már határozottan nem járok általánosba.

Ahogy Jason Bateman sem, és az a hetedik osztály is régen lehetett már, lévén 40 évesen ennél magasabb iskolai képzettséggel nemigen rendelkezik, mégis - kijátszva a szabályzatot -, mellkasdöngetve alázza a kerületi, majd országos betűzőversenyt, legalábbis ami filmbéli karakterét illeti. A valóéletben már bőven van sütnivalója: szépen előkapta a feketelistás szkriptet, és önönmaga vezényelte le a vígjáték direktori munkálatait. Ez lehetett talán a legjobb dolog, ami az egyébként zseniális alapkoncepciójú, közben kissé sivár forgatókönyvvel történt. Bateman-nél nagyobb suttyót nagy valószínűséggel már nem fog kitermelni az idei ipar, melyet a film az év egyik legtahóbb felvezetésével is simán igazolt: el tudom képzelni a forgatást, ahogy a színész-rendező nyájasan kiosztja az instrukciókat, majd a kamerák előtt hirtelen átalakul, és csak fröcsög (de tényleg) szűk másfél órán keresztül.

Azonban szórakozásunk forrása bőven kimerül ebben az egyetlen, de legalább tág dimenzióban. Úgy tűnik, mintha ennél több szándék nem is fért volna ebbe az alkotásba (ami sajnos tényleg a fenti magyar címet viseli nevéül, feltételezve, hogy valaki igenis használja ezt a szószerkezetet), Bateman mégsem érdemel ezért korbácsot, mert amit művel, az közel sem annyira pitiáner, mint amilyennek első látásra tűnik. Talált egy igazi szemétláda ötletet, a hangvétel is ördögi, de ez nyilván nem eredményez annál dicsőbb pillanatokat, mint amikor kisiskolásokat S-Z-O-P-A-T. 6/10

Amikor Amy Heckerling megalkotta a Nicsak, ki beszél? című filmjét, szerintem egyáltalán nem gondolta, hogy ezzel az alkotásával fogja meg majd az Isten lábát. Az 1989-es évben olyan filmeket utasított maga mögé a pénztáraknál, mint a Szellemirtók 2, a Vissza a jövőbe 2, vagy a Tango és Cash. A 89’-es esztendő 4. legtöbbet kaszáló filmjéről beszélünk, ami ráadásul 25 év távlatából is kiváló szórakozásnak bizonyul. John Travolta és Kirstie Alley mosolyt csaltak az emberek arcára.

Molly, a nagyszájú könyvelő, gyereket vár az idióta főnökétől, aki nem akar elválni a feleségétől, ráadásul még a most születő fiát sem akarja felnevelni. A kilátástalan helyzettől függetlenül Molly megtartja a babát. Mickey megszületése után azonban elkélne egy segítő kéz az otthoni munkáknál, amire pont kapóra jön a kissé felpörgött taxisofőr, James…

Bár a kritikák sose éltették, vagyis inkább úgy mondom, hogy messze van attól a szinttől, amit A-kategóriás vígjátékoknak nevezünk, legalábbis papíron. Az IMDB-n is csak 5.8 pont, ami valljuk be nem valami hatalmas eredmény. De mindez kit érdekel, amikor egy olyan filmről beszélünk, ami egy korosztály meghatározó vígjátéka volt, és amit a mai napig bátran elő lehet venni, mert csalódni tuti nem fogunk benne. Lényegében a Nicsak, ki beszél? Egy örökéletű vígjáték.

Azonban nem korszakalkotó. De nem is kell annak lennie. Amy Heckerling filmje rendelkezik egy egyszerű, sablonos, de érdekes történettel, ami már alapból megfoghatja a családokat egy vasárnapi ebéd után. John Travolta és Kirstie Alley játéka, karaktere pedig elhozzák azokat a poénokat, amik megkoronázzák a filmet. Igazság szerint semmi rendkívüli nincs benne, de mégis érdekes és vicces, azaz kiválóan lett összerakva. Illeszkedik a 80-as és 90-es évek világába, ahol tudhatjuk, hogy nem feltétlenül kellett valaminek csúcsminőséget képviselnie ahhoz, hogy szeressék az adott filmet az emberek.

Szóval összegezve csak azt tudom mondani, hogy aki még esetleg nem találkozott ezzel az alkotással, az tegyen vele egy próbát, mert mindenképpen megéri. Egyszerű, de nagyszerű. 7,5/10

A legtöbb gamer ismeri a Prince of Persia játékokat, még akkor is, ha nem játszottak a széria egyik részével sem. Egy nagy múltú, egészen 1989-ig visszanyúló franchise-ról beszélünk, ami meghódította a videojátékokat, illetve a számítógépeket. A 2010-es esztendőben azonban megpróbálták a filmvászonra is megálmodni a Herceg történetét, amit hellyel-közzel sikerült is az alkotóknak.

A perzsa király örökbe fogadja Dastant, a bátor utcagyereket. Miután felnő, kiváló harcos és herceg lesz belőle. A perzsák megtámadják Alamut szent városát és térdre kényszerítik az ott élő Tamina hercegnőt. A siker után hatalmas ünnepséget rendeznek, ahol Dastan egy szörnyű árulás áldozata lesz. Úgy állítják be, mint aki megölte a perzsa királyt. Az ifjú hercegnek menekülnie kell…

Emlékszem még anno a fehér ruhás, 2D-s PoP játékra, amit soha nem tudtam kijátszani, mert iszonyú nehéz volt. Ezután egy ideig hagytam is az egész szériát, majd amint lehetett, a két legújabb epizódot gyorsan ki is toltam. Sosem voltam PoP rajongó, de valamiért mégis szerettem a Herceg történetét, így a Jake Gyllenhaal főszereplésével készült mozifilmet sem hagyhattam ki. A 2011-es esztendőben meg is lestem, majd mosolyogva keltem fel a fotelemből, mert kellemesen csalódtam. 

Nem várt pozitív élménnyel gazdagodtam, ugyanis a játékadaptációk az esetek többségében csúfos végeredménnyel zárnak, így mindig van egy kis félnivaló, amikor bejelentenek egy újabb projektet, pláne, ha egy híres játékról van szó. Azonban Mike Newell, ha nem is egy korszakalkotó fantasy filmet alkotott, de képes volt arra, hogy a filmjét élvezhetően tálalja. Egyrészt jól castingoltak, ami már alapból plusz pont egy alkotásnál. Külön-külön nem térnék ki a szereplőkre, de annyit mindenképpen megemlítenék, hogy Jake Gyllenhaal fantasztikus választás volt Dastan szerepére. Illett rá a karakter, ráadásul jól is játszotta. Másrészt pedig hangulatosra és látványosra sikerült megalkotni a Prince of Persia mozifilmet. Igaz, nem kellett Avatar szintű látványvilágot megalkotnia a stábnak, de sikerült ötletesre készíteni a harcokat, illetve a helyszíneket. Azonban az viszont egy kicsit hiányzott, hogy a PoP játékokból ismert falon való futást nem nagyon erőltették. Ez egy kis hiányérzetet hagyott maga után, de a végeredmény ezzel együtt is értékelhető lett.

A történet nem egy öt csillagos, ezer fordulattal tarkított valami, de mégse érzi azt az ember, hogy kevés, vagy, hogy gyenge lenne. Elfogadható, és ez ebben a kissé felhígított, kissé egyszerű, de nagyszerű tálalásba jól beleilleszkedett.

A Prince of Persia film nem helyezte új szintre a játékadaptációkat, nem lehet klasszikusnak nevezni, mert ahhoz nem volt elég bátor, és nem volt elég ütős, de mégis élvezhető, így összességében nem tudok rá haragudni. Akár többször is elő lehet venni, úgyhogy a végső pontszám legyen… 6,5/10

Mi történik, ha Woody Allen egész nap az orosz irodalom nagyságait (Puskin, Csehov, ki mire emlékszik az irodalom órákról) olvassa? Hát valami olyasmi, mint a mostani filmünk, avagy műfajparódia Woody Allen módra!

Borisz a csetlő-botló ifjú muzsik, balszerencséjére a napóleoni háborúk idejére születik. Hamarosan a fronton találja magát, ahol gyors katonai karriert sikerül befutnia. Majd groteszk és vicces helyzetek után magát Napóleont is megpróbálja megölni. Közben a magánélete is érdekes alakul, szerelmes lesz unokatestvérébe, a törtető Szonjába (Diane Keaton), aki hamarosan férjhez megy egy heringkereskedőhöz, majd özvegy lesz, ezután pedig újraházasodik. Eközben pedig az élet nagy kérdéseiről mondanak mindketten nagy monológokat, és egy paptól azt is megtudhatjuk, hogy mi a világon a legjobb dolog.

 Ha egy szóval lehetne jellemezni a filmet, azt mondanám: zseniális! Remek dialógusok (mondjuk ezt Woody Allentől alap), de ráadásul tele van a film jobbnál jobb jelenetekkel. Leginkább Tolsztoj, vagy Csehov irományait parodizálja (filmek terén meg Bergman idéződik meg a végén), de megkapja a magáét egy valós történelmi személyiség, maga Napóleon is. De vannak benne egyedien kifacsart és egészen groteszk poénok is. A zenét, ami kivételesen nem jazz, - ez a megidézett kor miatt is lehet - a híres orosz zeneszerző Szergej Prokofjev szolgáltatja, de halható benne Mozart Varázsfuvolája is, de érdekes módon, őt nem tüntetik föl, mint zeneszerzőt.

Hasonlóan a Fogd a pénzt és fuss (1969) vagy az 1979-es Annie Hall-hoz ezt is maga a rendező/főszereplő kommentálja. Bár az említett filmekhez képest a szinkronja nem sikerült annyira jól, de a fiatal Woody Allenhez Kerekes József orgánuma egészen jól illik. A többi szereplő mind orosz akcentust kapott (ez az eredetiben is így volt, ez szerintem valami rendezői elképzelés része lehetett), csak ez magyarul egy kis idő múlva cseppet zavaróvá válik.

Woody Allen jelleme nagyjából ugyanaz, mint bármelyik másik filmjénél, annyira, hogy a következő alkotásaiban, visszaköszönnek egyes helyzetek (például az öngyilkossági hajlam, ami a Hanna és nővéreiben szerepel, ami, hogy összeérjen a kör, egy Három nővér átirat).

Érdekes még az is, hogy a film kisebb részét, a csata jeleneteket, és azt a részt ahol kihívják főszereplőnket párbajra, Magyarországon forgatták (egészen pontosan Budapesten). A többi részét Franciaországban (a végét és elejét, valamint a belsőket), ami azért is érdekes mert a rendező a következő nagyjából húsz év film termését (a 1996-os a Varázsige: I love you-ig) összesen 21 filmet, csak New York és környékén forgatott (talán ennyire rossz volt Budapest?). És ha már a számoknál tartunk, akkor ez volt az első film, ahol Diane Keaton, Woody Allen filmbeli partnere volt.

A filmmel, ami hiába lett nagyon jó, az időzítése tette a nem annyira ismert mozik egyikévé. Hiszen a rendező ezután készítette el a már emlegetett Annie Hall-t, ami élete fő műve, így simán elhomályosította ennek a mozinak a fényét, de ez ne szegje kedveteket, mert nagyon is érdemes rászánni 83 percet erre az alkotásra. 9/10

Sokak szerint ez minden idők legjobb sorozata, bár én ezzel a kijelentéssel még várnék, hiszen csak az első évadot láttam. Azonban vannak olyan jelek, pillanatok, amik azt vetítik előre, hogy itt bizony egy igazi kultsorozatról beszélünk. Nyilván nem véletlenül zengnek ódákat róla, és nem véletlenül lett tele az internet a BB-vel, amikor leadták az utolsó epizódot. Walter White, azaz Heisenberg a 2014-es esztendőben legenda lett!

Ugyanakkor, ha csak az első évadból indulok ki, akkor messze nem lehet kijelenteni azt, hogy ez minden idők legjobb sorozata, sőt… mondjuk azt, hogy egy kiváló sorozat, amit gondosan elkészítettek. Ugyanis hiába a zseniális történet, illetve hiába szerepelnek kiváló színészek a sorozatban, amikor a cselekmény egy berozsdásodott fogaskerékhez hasonlít, amit jól be kell olajozni, hogy utána beinduljon. (Utólag is sok embertől hallom azt, hogy az első évad kicsit döcög, de a 2.-tól kezdve már nem lesz gond a történetvezetéssel, mert beindulnak a dolgok) Viszont eddig csak azt kaptam a Breaking Bad-től, hogy remekül össze van rakva (attól eltekintve, hogy lassan folyik), 1-2 karakteren kívül a castingolás is el lett találva, valamint a hangulatra se lehet panaszkodni.

Apropó castingolás. Bryan Cranston, Aaron Paul, Dean Norris, illetve a kisebb szerepekben lévő fontosabb személyek is jól mozognak a képernyőn, de mégis van hiányérzet. A női karaktereket, gondolok itt a Skyler – Marie kettősre, egyszerűen nem találták el. A játékukkal még talán nincs is baj, de rém idegesítőek, és fele annyira sincsenek kidolgozva, mint a többiek, holott viszonylag sok időt eltöltenek a kamerák előtt. Remélem, ezek majd változnak a későbbiekben…

A következő 2 bekezdésben: SPOILER ALERT!!!

Viszont, ami mégis megfogott a sorozatban, hogy nem hazudik, amikor elolvasod a magyar címet. Igen, a magyar címet!! Totál szívás. Gondoljunk csak bele. A főszereplőnk rákos lesz, majd betör a drog-bízniszbe, ahol egy átlagos utcai drogossal társul. Majd mind a magánéletében, mind pedig az új „munkahelyén” akadályokba ütközik. Hazudnia kell a feleségének, az első „bevetésén” pedig már ki is kell iktatnia két embert. Plusz, szerencsétlennek még a haja is hullani kezd, hiszen kemoterápiára jár. Hát nem szívás ez? Dehogynem!

Tisztán látszik, hogy a készítők minőségi munkát végeztek, még úgy is, hogy egy percig nem akartak sokat markolni. És talán pont emiatt lett az első évad kissé lassabb, és a hírek szerint gyengébb, mint a többi. Itt inkább ment a biztonsági játék. Felvezették azt, ami majd vár Walterre, és ránk, nézőkre. Továbbá egész jól vezették fel azt, hogyan is néz ki a kristálymet-üzlet. De engem mégis az fogott meg, ahogy Walter fejlődik. A belső harcai, az, ahogy átgondolja az életét, és ahogy elindul a drog-bíznisz irányába. Egy mezei kémia tanárról van szó, aki metet alkot. Igen, alkot, hiszen egy művész.

Szóval úgy ültem le az első évad elé, hogy bár, csak jókat hallottam a sorozatról, de mégsem voltak nagy elvárásaim. Gondoltam kicsit belenézek, és meglátom, hogy mi lesz belőle. Hát az lett, hogy hamarosan indítom a 2. évadot is, mert egyszerűen kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a szereplőkkel a továbbiakban. Ha pedig tényleg beindulnak a dolgok, és már nem csak fellángolások lesznek, akkor bizony megérte leülni elé, mert maradandó élménnyel gazdagodtam. Meglátjuk. 7,5/10

Néha a legrosszabb előjelű filmek is tudnak pozitív meglepetéssel szolgálni. A 2003-as Shredder nevezetű tini horrorfilm esetében is ez történt, ugyanis hiába a sok sablon, hiába a színészi játék gyengesége és hiába nem mutatott semmi újat a film, de beleesett abba a kategóriába, amit még lehet értékelni, és lehet nézni. Greg Huson kihozta a legtöbbet az alapanyagból.

Egy baráti társaság úgy dönt, hogy felmegy a hegyekbe snowboardozni. Egy lepukkant helyi pultos azonban figyelmezteti őket, hogy tartsák távol magukat a helytől, mert akár az életükbe is kerülhet az ott töltött vakációzás. A fiatalok fittyet hánynak az ürgére és folytatják az útjukat a síparadicsom felé, ahol bizony tényleg érdekes dolgok történnek…

Tipikus sablon történet, amiben egyesével hullanak el a szereplők. Nincs ezzel gond. Lehet ebből is érdekfeszítő film készíteni, főleg, ha vevők vagyunk az efféle baromságra. Greg Huson nem markolt nagyot. Az alacsony költségvetésből megpróbált egy olyan filmet készíteni, ami legalább arra a szintre eljut, amit már meg lehet nézni, ha a zsáner berkein belül kutakodunk. Tény, se színészileg, se történetileg nem tudott újítani vagy bármiféle értékelhetőt felmutatni. Hozta azt, amit bármelyik másik rendező megtenne ilyenkor. Egy kis szex, egy kis öldöklés, egy kis dráma és egy kis szerelmi szál. Sablon, sablon hátán.

No, de akkor mégis miért nézhető ez a film? Egyszerű a válasz: Mert hangulatos! Zeneileg nagyon odatették magukat a készítők. Ha csak azt hallgatjuk, akkor azt hinnénk, hogy valami elsőosztályú horrort nézünk, mert ez a titokzatos, de idegölő zene elképesztően felturbózta az alkotást. Amint átadjuk magunkat a film zenei világának, már egy kicsit jobbá is válik az egész film összképe. És ez a nem mindegy. Mert ez is azt mutatja, hogy mennyire sokat tud dobni egy produkción a zene. 4,5/10

A Supernatural Movies újra tagfelvételt hirdet! Olyan jelentkezőket keresünk, akik szeretnének filmekről írni. Elhivatottak, lelkesek, és szeretnék megosztani a nézeteiket. Természetesen bármiről lehet írni! Te döntesz! 

+ Szívesen látjuk azokat is, akik játékokról szeretnének írni. (PC, + konzolok)
+ Valamint azokat, akik Marvel vagy DC képregényekről szeretnének írni. 

Elvárások:
- Legyen aktív és megbízható.
- Ismerje a kiválasztott témát.
- Tudjon fogalmazni, és helyesen írni.

Amit kínálunk:
- Bejutást a sajtóvetítésekre.
- Része lehetsz egy fejlődő, egyre több látogatóval rendelkező blognak.

Amennyiben megtetszett valamelyik téma, akkor nincs más dolgod, mint írni egy kritikát az adott témából, és elküldeni a supnatmovies@gmail.com címre. Ha ezenfelül bármi kérdésed van, akkor azt a megadott email-címen bátran felteheted!