Minden évben tele van a mozis kínálat tucat horrorokkal. Olyanokkal, amik nem, hogy újat, de még az ezerszer látott sablonokat sem tudják megfelelően tálalni. Van, hogy már a cím beszédes, de van, mikor már az első előzetes után azt a kérdést teszed fel magadnak; hogy már megint? Aztán persze megnézed egy gyengébb pillanatodban, majd ráeszmélsz, hogy megint kidobtál másfél órát az életedből.
Nehezen tudom elképzelni, hogy a Város a hegyenből (City On A Hill) is olyan rajongói sorozat legyen, mint amilyen például a Breaking Bad, vagy a hozzá stílusában is közelebb álló Maffiózók. A második évad már be van rendelve, így idővel megtalálhat egy szélesebb közönséget is (megjegyzem, a Breaking Bad-nél is így volt), ám ehhez nem árt némi kompromisszum az írók részéről, hiszen a történetét tekintve meglehetősen széttartó sorozat lett, amit szerencsére ellensúlyoz az egyenletes tempó és nem utolsósorban Kevin Bacon kiváló alakítása.
Többnyire a színészek, legyen itt szó az akciósztárokról, vagy bármi más kategóriáról, az esetek többségében mellékszerepekkel kezdik karrierjüket. Steven Seagal viszont egyből megkapta a lehetőséget arra, hogy főszerepben bizonyítsa akcióhős mivoltát. Élt is a lehetőséggel, a Nico című filmjével nem csak, hogy elindította karrierjét, de be is robbant a köztudatba, sztár lett!
Egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően kivételes bemutatót kapott az első magyar nyelvű Valiant-képregény. A ’90-es években elinduló, de igazán a 2012-es relaunch után berobbanó képregény-univerzum a több, mint 2000 jegyzett karakterével a világon a harmadik legnagyobb ezen a téren, egyedül a két gigász, a Marvel és a DC előzi meg. Világszerte eladott képregényeiknek a száma meghaladja a 81 milliót, és a magyar kiadás azt is jelenti, hogy a Valiant már 43 országban van jelen. A kiadó szemszögéből az elkövetkező évek kulcsfontosságúak lehetnek, hiszen a Sony-val 2015-ben megkötött szerződés értelmében hamarosan betörnek a TV-s és a filmes a piacra. Jelen írás a GooBo magyar kiadása apropóján megrendezett és a magyar képregénypiacot általánosságban is elemző premier összefoglalója, egyben az első kötet, a Kard által ajánlója.
Egy viszonylag korrekt első rész, majd egy moslék második után még mindig van olyan ember a Földön, aki azt hiszi/reméli/tudja, hogy szüksége van a világnak egy újabb Szupercella folytatásra. És ebben nem az a legszomorúbb, hogy el is készült maga a film, hanem, hogy Stallone és Bautista is a nevét adta ehhez a trilógiává fejlődő szarhoz.
Kő, papír, o...ja nem, nem ez. Ecc pecc kime...nem, ez se stimmel. Egy, kettő, Freddy érte...na, ez aztán meg főleg kilóg a sorból. 98, 99, 100. Aki bújt, aki nem, megyeeeek! Eeeez lesz az. Ennyi a recept. Mindenki ismeri ezt a játékot, mindenki játszott gyerekkorában (igen te is, aki ráncolod a szemöldöködet, kár is tagadnod), és bizony volt, aki túlé...akarom mondani megnyerte a játékot azzal, hogy nem találták meg az idő lejárta előtt. Az Aki bújt erre alapozza a filmje cselekményét, és teszi mindezt véresen, humorral tarkítva, és a káromkodást se visszafogván. Ez utóbbi kapcsán hála az égnek nem esett át a ló túloldalára, nem lett öncélú és nem lett túltolva. Amikor csattan a 'zdmeg, az bizony üt, amikor fröcsög a vér az kellően beterít mindent és mindenkit, amikor pedig elcsattan egy-két poén, az bizony nem teszi röhejessé az összképet. Már ha azt veszem alapul, hogy ezt a filmet egy kicsit sem szabad komolyan venni
A sci-fi irodalom egyik legnagyobb alakja, Isaac Asimov a fenti sorokat a robotika három törvényeként írta le, amelyek célja a robot és ember közötti munka/lét zökkenőmentességének biztosítása. Gondolatainak irodalomtörténeti és popkulturális jelentőségét mi sem bizonyíthatná jobban, minthogy a törvények első, 1941-es megjelenését követően még mind a mai napig hivatkozási alapként szolgálnak. Az 50 évvel később elinduló és jelenleg is futó olasz képregény, a Nathan Never sem maradt ki a sorból, már ami az asimovi szellemi hagyaték bevonását illeti, hiszen címszereplőjének első publikált küldetése az, hogy megállítsa a robotika törvényeit felülírni óhajtókat.
A The Loudest Voice-nak (magyar keresztségben A legharsányabb hangnak) már a címéből kiolvasható az a két narratíva, amely a hét epizód során végigvonul. Az egyik ilyen Roger Ailesnek a filozófiája, miszerint le kell nyomni a többi hírcsatornát úgy, hogy olyan világot kell ábrázolni, ami a valódi Amerikát tükrözi és amilyennek a nézők látni szeretnék. Ha ez ellentmondásosnak tűnik, nem véletlen, de hát a jobboldali populizmus már csak ilyen. Roger Ailes amellett, hogy a Fox News megalapítója volt, az ellenkező neműekhez előszeretettel közelített a nem megfelelő módon. És igen, ez most egy rossz eufemizmus volt az orális szexre való kényszerítésre. A másik hang tehát, amely szót kér magának, a zaklatott nőké lesz.
