A bűnügyi filmek megszokott, csaknem állandó karaktertípusa a meggyötört, az anyagi javak reményében a bűn posványába belecsöppenő kisember, aki a gazfickók szemében hasznos, ám feláldozható és bármikor lecserélhető eszköz csupán. Ezek a szánalomra méltó figurák rendszerint a periférián maradnak, mellékszereplők, sokszor pusztán annak eszközei, hogy az alkotók az ő szenvedésükön keresztül szemléltethessék az alvilági figurák kegyetlenségét. Matteo Garrone (Gomorra, Szörnyek és szerelmek) filmjében főszereplővé léptet elő egy ilyen nehéz sorsú figurát és megmutatja, hogy mi történik akkor, ha fordul a kocka.

M. Night Shyamalan karrierjét már nagyjából mindenki temette, amikor a kissé bugyuta, de hatásos és szórakoztató A látogatással felvillant a remény szikrája, aztán egy évvel később a Széttörve című thrillerrel újra a csúcson érezhette magát. A film anyagilag és kritikailag egyaránt sikeres volt és a közönség is szerette, a rendezőnek pedig ismét sikerült az, amivel az ezredforduló környékén belopta magát a filmrajongók szívébe. Amellett, hogy egy kifejezetten élvezetes mozival állt elő, a csattanóval ismét sikerült óriási meglepetést okoznia, akárcsak fénykorában.

Lassan vége a januárnak, és a tavalyi évvel kapcsolatos toplisták, legyen az film, sorozat vagy akár játék, a végét járják, így talán az utolsó pillanatok utolsó pillanatában megmutatom nektek, mi volt számomra, a tavalyi év öt legjobb játéka, illetve jó pár különdíj is lesz. Sok helyen olvastam, hogy nehezen vagy sehogy nem tudtak emberek egy top ötös listát összeállítani, annyi volt a csalódás illetve a félresikerült cím, de számomra a 2018-es év kimagaslóan jó év volt játékok terén és bizony nem volt ám olyan egyszerű megtalálni, eldönteni a helyes sorrendet. Néha csak apróságokon múlott, hogy pl. mi lett az ötödik, és mi csúszott le így a hatodik helyre. Fontos leszögezni, hogy ez csak az én véleményem, a többi kollégám listájáról nem tudok nyilatkozni.

Alig három évvel a Brexit népszavazás után már film készült a rendkívül érzékeny és komplex témáról, méghozzá Benedict Cumberbatch főszereplésével. A film Dominic Cummings politikai stratéga harcát mutatja, ahogyan a népszerű, de megosztó kampánya során megpróbálja meggyőzni az angolokat, hogy szavazzanak a kilépésre.

A főhőseink egy, a kaliforniai aranyláz idején élő testvérpár, akik mellesleg bérgyilkosok. Ezek alapján akár egyszerű western témájú regény is lehetne, azonban ebben a kötetben semmi és senki sem az, mint akinek és aminek először látszik.

Kezdjük néhány számadattal: A Csempész Clint Eastwood negyvenedik rendezése, és ez volt a nyolcadik alkalom, hogy az idén nyolcvankilenc éves legenda egy éven belül két produkciót is tető alá hozott. (A párizsi vonat volt a másik.) Hetvenkét filmszerepe volt eddig, a 2008-as Gran Torino bemutatása idején pedig azt nyilatkozta, hogy többé nem lép a kamerák elé. Ezt az ígéretét szerencsére aztán négy évre rá meg is szegte Az utolsó csavar című sportfilmmel, arra viszont mostanáig kellett várni, hogy ismét önmagát dirigálja. De a jó dolgokra megéri türelmesen várni.

I wanna play a game

Ne köntörfalazzunk. A Fűrész szériát túltolták. Én személy szerint az első két részt imádom, és bármikor újra tudom nézni. A harmadik még elmegy kategória, de a többi inkább max az „ok, ezt is láttam” szintet képviseli. Kivéve a legújabb, Jigsaw névre keresztelt rettenet, ami nálam a nézhetetlenségig süllyedt. Négy részletben bírtam csak lenyomni a torkomon. Nagyon remélem, hogy végleg elengedték az öreget, és végre hagyják békében nyugodni. Viszont az mindenképpen a széria számlájára írható, hogy világszerte hatalmas sikereket ért el. Konkrétan kötelezően el kellett menni egy Fűrész filmre két évente a moziba, kész, pont, vitának helye nincs. Akkor is ott voltunk, ha már az előző rész se tetszett. Viszont ennek is vége szakadt és kellett valami új. Valami, ami pár évente szintén kikapcsolja a brutalitásra váró emberek agyát. Így jött be a képbe a mostanában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szabaduló szoba receptje. Viszont ami egy-egy ilyen szobában elég, az a vásznon nem fogja megállni a helyét, így fel kell dobni valamivel. És ezt a valamit, ha nem is teljes mértékben, de megkaptuk a Végtelen Útvesztőtől.

Timothée Chalamet már most Hollywood egyik legfényesebben ragyogó üstököse, Steve Carellről pedig az elmúlt években kiderült, hogy rendkívüli érzékkel képes megformálni a drámai szerepeket és Jonah Hillhez hasonlóan végre ő is kitört a comic relief szerepéből. Ők ketten a főszereplői ennek a drogfüggőségről szóló apa-fia történetnek.