[Supernatural Movies]

A megelevenedett festmény - Áradás

2025. február 03. - Creativ3Form

A művészet maga

Az animáció egy fantasztikus dolog. Évről-évre egyre jobb, látványosabb és meghatóbb animációs filmeket láthattunk, amik egyszerre szólnak a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Éppen ezért mászok falra az "animáció és/vagy a rajzfilm dedósoknak való" kijelentésektől. Nagyon de nagyon nem. Vannak persze gyerekes pillanatok, nem is egy, de mellette rengeteg alkalommal úgy és olyan dolgokra tanít, amikre az élőszereplős filmek se mindig képesek. Az Áradás pedig egy olyan megelevenedett festmény, amilyet én még nem nagyon láttam nagy vásznon.
flow.jpg

Tovább

Drakula halott, de mi nem biztos, hogy ezt élvezzük- Nosferatu duplakritika

Az Északi megosztó nézői fogadtatását, valamint nem túl meggyőző mozis eredményét követően úgy tűnhetett, hogy Robert Eggers régóta dédelgetett álma szertefoszlik és mégsem készítheti el a saját Nosferatuját. A rendező korábbi (A boszorkány és A világítótorony) sikereire alapozva végül mégis zöld utat kapott a projekt és az eddigiek alapján a Focus és a Universal stúdiók részéről egyértelműen jó döntés született, hiszen a tavaly december végén debütáló film már most visszahozta az árát, valamint kritikai és nézői oldalról is pozitív fogadtatásban részesült.

10_7.jpg

Tovább

A kevesebb néha több - Gladiátor 2

Az aktív rendezők között keresve sem lehetne elnyűhetetlenebbet találni Ridley Scottnál. Az angol legenda még 86 évesen is javában dirigál nagyobbnál-nagyobb produkciókon, ráadásul az ereje teljében lévők is megirigyelhetik a tempóját. Csak ebben az évtizedben már negyedik mozifilmjénél jár, ugyanakkor ezek közül kettő - Az utolsó párbaj, valamint A Gucci-ház - a Covid-sújtotta filmipar martalékává vált, míg a sokak által várt Napóleonja közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Így idei filmje, a karrierjének egyik legnagyobb sikerét elhozó Gladiátor folytatása lehet az, ami fordíthatna a kockán és újra régi fényében tüntethetné fel Scottot.

gladfo.jpg

Tovább

Ma este gyilkolunk- A kihagyott ziccer

Bánsági Ildikó, Bálint András, Hámori Ildikó, Kern András, Koltai Róbert, Pogány Judit, Takács Katalin...ilyen névsor láttán minden filmrajongó szíve hangosan megdobban, hiszen szinte a mai magyar színjátszás legnagyobb és legkedveltebb színészeiről, színésznőiről van szó. Nem is lenne mitől félnünk, hiszen nevük garancia szokott lenni a remek szórakozásra...csak az a fránya forgatókönyv és rendezés is fel tudott volna nőni a feladathoz.

thumb_209917_default_medium.jpg

Tovább

Egy fecske nem csinál nyarat...na de egy pingvin - Pingvin (MAX Original - Pilot) - Dupla kritika

James Gunn féle DC univerzum nem lenni itthon nem...nem

Matt Reeves 2022-ben elhozta nekünk a saját Batman történetét, mely nem része semmilyen téren, és semmilyen szinten James Gunn nulláról újra alkotott DC univerzumának. Reeves szerette volna ezt, így ugyan is olyan szabadságot kap, amiben nem kell alkalmazkodnia a később érkező DC filmek történéseihez, karakter sorsaihoz és miegymáshoz. A film a kritikusoknál és a nézőknél is pozitívan csapódott le, plusz anyagilag is bőven pluszt termelt a költségvetés szimpla visszahozása mellett. Nem volt kérdés hát, hogy jön a második rész, viszont ameddig várunk, addig se fogunk unatkozni, ugyan is Reeves hosszú távra tervez a saját maga Batman univerzumával. Ennek első fejezete a Pingvin spin-off sorozat, melynek főszerepét továbbra is az a  Colin Farrell játssza, aki már a Batman filmben bizonyította, hogy tökéletes casting a karakterre. A sorozat pilot epizódjában pedig csak még jobban ráerősített arra, hogy Reeves bizony nem nyúlt vele mellé.
pingvin.jpg

Tovább

Beetlejuice Beetlejuice - Duplakritika

2024. szeptember 04. - kultúrfaló

Tim Burton Returns

Az 1988-as Beetlejuice mindössze a második rendezése volt Tim Burton papának, de már ekkor felfedezhető volt az összes olyan stílus elem, az összes olyan kézjegy, ami végig kísérte teljes pályafutását, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Az elmúlt 15-20 évét tekintve sajnálatos módon inkább a kisebb volt rá jellemző. 2022-ben azonban elhozta nekünk a Netflixre a Wednesday sorozatot Jenna Ortega főszereplésével, ami Burton saját Harry Potter „filmjének” is felfogható. Mai napig nem értem, miért nem kérték fel Harry Potter mozi rendezésére, a stílusa tökéletesen passzol abba az univerzumba. Mindegy is a lényeg, hogy a Wednesday jó lett, siker lett, és felcsillant a remény, hogy a kisebb siker jelzőt felváltja a nagyobb. A Beetlejuice Beetlejuice előzetesei pedig arra engedtek következtetni, hogy bizony ám, Tim Burton visszatalálhat a régi énjéhez.274369725_1579686022415159_5651924555165470361_n.jpg

Tovább

Volt egyszer egy életérzés - Motorosok

Száguldás, motoros szerelem

Jeff Nichols olyan egyedi hangulattal rendelkező alkotásokkal tette le a névjegyét, mint a Take Shelter, a Mud vagy az Éjféli látomás. Ám 2016-óta nem igazán hallatott magáról, 2023-ban viszont úgy döntött, megtöri a csendet, és egy impozáns színészgárda társaságában elmesél nekünk egy igaz történeten alapuló életérzést. A történet a 60-as években játszódik, amikor is egyszerű, hétköznapi, családos ember Johnny (Tom Hardy), aki imádja a motorokat és a haverjaival rendszeresen megtartott motoros versenyeket, kicsit többre vágyik. Marlon Brando 1953-as A vad című filmjének hatására, megalapítja a „Vandálok” névre keresztelt motoros bandáját, ami rövid időn belül akkorára nő, hogy felmerül a kérdés, meddig lehet ésszerű keretek között egyben tartani, a Johnnyhoz hasonló felfogást valló, kívülállók tömkelegéből álló bandát.
441510052_122184001256011143_4761875121035371415_n.jpg

Tovább

Csak egy Toyota Prius - Furiosa: Történet a Mad Maxből

George Miller és pionír lelkű őrültekből álló stábja ötödik alkalommal vonult ki a sivatagba, hogy iszonyú megpróbáltatások árán leforgasson egy újabb Mad Max filmet. A Gibson-éra alatt (1979-1985) az első három film minden idők legemlékezetesebb akciójeleneteit, és legjobb posztapokaliptikus filmjeit adta a filmtörténelemnek. Persze az sem volt mentes a bukkanóktól, a harmadik rész kritikailag már nem futott akkorát, mint az első kettő. Aztán 2015-ben a széria akkora erővel támadt fel, hogy jó pár évre idézőjelbe tette a többi akciófilmes próbálkozást gyakorlatilag az egész bolygón. Miller most is közel járt hozzá, hogy őrületes zsenijével kvázi nevetségessé tegye az akciófilmes szakma zöld háttér előtt kalimpáló maradékát, de ezúttal fellélegezhetnek a szakszervezetnél. A teljes megszégyenülést idén megúszták.

furiosa_kritika_main.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása