Uwe Boll a 21. század Ed Woodja, így amikor kiderül, hogy ismét filmet próbál rendezni, akkor a legtöbben a fejükhöz kapnak, hogy ÚRISTEN!!! Nem csoda, hiszen katasztrófa a legtöbb filmje, ám ez őt nem igazán zavarja, mert csakúgy, mint elődje (Wood), ő is boldogan veti bele bármikor magát a munkába, és tárja elénk legújabb mesterművét. 2007-ben a hozzá talán legközelebb álló alapanyagból főzött, a filmje a nagysikerű Postal játék alapján készült, és a játékhoz hasonlóan a film is beteges lett, és egyben szórakoztató is.

Postal Dude élete romokban. A mázsás felesége mindenkivel megcsalja, a munkahelyén kifigurázzák, és még a csekket sem tudja beváltani. David bácsikájához fordul segítségért, aki viszont le van égve, így közösen kell tervet kieszelniük, hogy pénzt szerezzenek. A Krotchy babákban látják a pénzt, ám a tervüket megnehezíti Bin Laden is, aki szintén szeretné megszerezni a babákat. Dude egyre idegesebb lesz, ahogy a „szeretett” városában mindenki elkattan, így nem marad más hátra, mint elővenni néhány fegyvert…

A játék nagysága abban rejlett, hogy szabadjára engedhettük a bennünk lakozó állatot, és azt csinálhattunk Paradise-ban, amit csak akartunk (több országban be is tiltották emiatt). Emellett persze csinálhattunk küldetéseket is, például elmenni tejért a boltba, de ez már csak mellékes volt. A Running With Scissors játéka tele volt fekete humorral, beteges jelenetekkel, és agyatlan dolgokkal. Ezek után fel is lehet tenni a kérdés, hogy vajon ebből milyen filmet lehet csinálni? Hát valami ahhoz hasonlót, mint amit Uwe Boll rendezett. Boll filmje nem hibátlan, és nem is adja át teljes mértékben a játék hangulatát, de nagyon szépen megközelíti, így a végeredmény egész pofás.

A Postal egy olyan film, amit nem szabad komolyan venni, de egyébként nem is lehet. Paradise népe buta, és teljes mértékben az ellenkezője a normális lakosságnak. Random elkezdenek lövöldözni az utcákon, a reakcióik 1-1 dologra, felrúgnak minden egyes viselkedési normát, ráadásul semmit nem tisztelnek, de még a rendőrök sem! Ebben a világban kell élnie Dude-nak, aki megpróbál normálisan viselkedni, de nem engedik neki, és ez még a legkevesebb, hiszen az apokalipszist is a fejére akarják hozni. Uwe Boll filmje megpróbálja átadni az agyatlan, erőszakos, morbid érzetet, amit anno a játéktól kaptunk. Ez többé-kevésbé sikerül is neki, noha azért az üresjáratok is fel-felütik a fejüket. Ugyanakkor ez a film első felére igaz, mivel Dude elkattanása után elszabadul a pokol, és megkapjuk az igazi játék-feelinget. Zack Ward mondhatni tökéletes volt a főszerepre, bár kicsit lehetett volna agresszívabb is a végjátékban, de ki lehet jelenteni, hogy pozitívum az ő jelenléte.

A Postal csak és kizárólag azoknak ajánlott, akik kipróbálták már a játékot, és még tetszett is nekik. Ők tudják majd értékelni, ám ez sem garancia a sikerre. Viszont, akik nem játszottak vele, azoknak nem lesz több, mint egy selejtes Boll film, amit bátran be lehet írni a világ legrosszabb filmjei közé. 7/10

Sokak szerint a 2013-as év vígjátéka - amit valamilyen szinten meg is tudok érteni - de nálam csak egy korrekt iparosmunka, ami bár felüdülésként hat a vígjáték műfajban, de nem tudok annyira odalenni érte, mint a legtöbben. (Bár ez legyen az én bajom…) A Családi üzelmek egy szókimondó, nem kertelő film, ami végtelenül szerethető.

Davidnek elvei vannak. Csak egy bizonyos rétegnek árul kábítószereket. Arra gondol, hogy ha piti kis díler marad, akkor nem érheti baj, ám egyszer egy kamaszokból álló banda kirabolja, így nehéz helyzetbe kerül a felettese előtt. Brad, a nagyágyú viszont elnézi neki a dolgot abban az esetben, ha véghezvisz egy küldetést. Davidnek nincs választása, ám a munkához kellenek segítők is, így összeránt egy családot…

Rengeteg pénzt hozott a konyhára az új Rawson Marshall Thurber film, amit a nézők itthon is imádtak. Adott volt egy remek alapstory, amit ügyesen töltöttek fel a legismertebb sablonokkal. Tehát nem kellett mást tenniük, mint összeboronálni 4 különböző személyiségű egyént, akik amúgy ki nem állhatják egymást, de mint minden efféle filmben a végén egymásért fognak küzdeni. Igen, valahogy így néz ki a modern hollywoodi tündérmese. Thurber ráérzett arra, hogy, ha a bevált elemeket lelkiismeretesen gyúrja össze, akkor a végeredmény csak is sikeres lehet.

A siker nem is maradt el, ráadásul még a filmre sem lehet haragudni. Meglepően jó tempót diktálnak az első perctől kezdve, és még a poénokon is lehet nevetni, kiváltképpen, amikor megpróbálják felvezetni a karaktereket. Azonban a kezdeti lendület kissé aláfagy a film közepétől, és néhol már felüti a fejét néhány erőltetett jelenet. Igaz, nem Adam Sandler-i szinten, így még mindig elégedettek lehetünk. Azonban a film második felében tényleg észlelhető egy bizonyos vágás, ami miatt már nem tud olyan szép tempót diktálni.

Azonban a film másik erőssége a szerethetőség mellett, hogy a színészeket is jól választották ki. A Jennifer Aniston, Jason Sudeikis, Emma Roberts, és Will Poulter négyes mondhatni tökéletesnek bizonyult.

A családi üzelmek egy korrekt munka, amit érdemes megtekinteni, mert vicces, szerethető, káromkodós, kalandos, és jó. Bár én még mindig nagyon várok egy olyan vígjátékot, ahol a színészi játék is pluszt ad a filmhez olyan szinten, mint anno Jim Carrey, vagy éppen Leslie Nielsen esetében. Hiányzik az egyéniség a zsánerből. De azért Millerék jók voltak. 7/10

Csakúgy mint a legtöbb díjátadónál az Oscar-gála történelmében is megtalálhatóak a nagy vesztesek, a mellőzöttek, a nyertesek, és a rekorderek is. Idén sem volt ez másként, és úgy gondolom, hogy miután megtudtuk a jelöltek névsorát illene összeszedni néhány nagy vesztest.

Nézzük is hát, hogy kik maradtak le a döntőről. (Azt nem említem meg, hogy ki helyett kéne ott lennie az adott filmnek, színésznek, mert azt döntse el mindenki maga.)

Mint minden évben, a január és február azzal telik el a filmszeretők körében, hogy számolgatnak, és esélyeket latolgatnak, hogy vajon ki teszi zsebre a legtöbb Oscart, illetve ki marad hoppon. Idén sincs ez másként, pláne, hogy egy eléggé erős mezőny gyűlt most össze, és több olyan név és film is van, aminek bátran oda lehetne adni a díjat.

Az idei lesz a 86. Oscar-gála, melyet majd március 2-án rendeznek meg.

Tehát a jelöltek: 

Meg kell hagyni, hogy Christian Bale 2013-as éve eléggé erős volt, hiszen nem elég, hogy brillírozott az Amerikai botrányban, de az Out of the Furnace-ben is jól hozta a szerepét, bár azért ezt valamilyen szinten el is várjuk az átalakulómestertől, mivel ott van a legnagyobbak között, ha a jelenkort vesszük alapul. A film Scott Cooper által készült el, akinek ez volt a második rendezése, és ez sajnos látszott is rajta, de ettől függetlenül nem lehet azt mondani rá, hogy rossz munkát végzett volna.

Russell élete nem mondható túl eseménydúsnak, ám az ittas vezetés közben okozott autóbalesete után ez némileg megváltozik. Börtönbe kerül, majd a szabadulása után minden a feje tetejére áll. Az apja elhunyt, a barátnője már mással van, és még a testvére is eltűnik, hála az ügyes-bajos dolgainak. Rodney eltűnése azonban kicsapja a biztosítékot Russellnél, és látva, hogy a rendőrség mit sem tesz, úgy dönt, hogy maga veszi kezelésbe az ügyet…

Mondanám, hogy csalódás volt a film, de nem teszem, mert semmilyen elvárásom nem volt a film felé, azon kívül, hogy jól akartam érezni magam a játékidő alatt. Ez ugyebár a szépen csengő nevek miatt elvárható is volt, és ezt némileg meg is kaptam tőlük. Helyesbítve, tőlük megkaptam maradéktalanul, de Scott Coopertől már nem egészen. Az Out of the Furnace egy korrekt iparosmunka, ami nem akart több lenni egy jó filmnél. Cooper nem kockáztatott, és egy lassan folyó drámát készített nekünk, ami egy pillanatra sem pörög fel nagyobb fordulatszámra. Fordulatok ugyan voltak benne, és némelyik egészen jól is lett megalkotva, de összességében nem voltak eléggé hatásosak. Hiányzott belőlük a mélység, és az erő.

Tehát Cooper az átlagosnál egy kicsivel jobb munkát végzett, de szerencséjére ott volt Christian Bale, Woody Harrelson, Zoe Saldana, Casey Affleck, Williem Dafoe, és Forest Whitaker is. Mit ne mondjak, eléggé impozáns névsor. Azonban az igazi pluszt csak Bale és Woody szolgáltatta, de ők bizony odatették magukat, utóbbi meg pláne… Woody fantasztikusan formálta meg a kegyetlen, velejéig romlott fő****t. Nélkülük jóval kevesebb lett volna a film, de valószínűleg ezt Cooper is tudta, épp ezért szedte össze őket.

Az Out of the Furance megtekintése után végül azt tudom mondani, hogy Coopernek van még hová fejlődnie – bár jó úton halad – és azt, hogy Bale-nek nem kell majd szégyenkeznie az elvállat szerep miatt. A film lassú, és néhol lehetett volna hatásosabb is, de ettől függetlenül egy jó filmélménnyel lehet gazdagabb az, aki megtekinti, de figyelembe kell venni, hogy nem egy rendezőzseni alkotása, és az elvárásokat nem kell az egekbe tenni. Ha ezt valaki el tudja fogadni, akkor nagy baj nem lesz. 7/10

David O. Russell neve manapság egyenlő a sikerrel. A rendező a 90-es években kezdte a karrierjét (már, ami a mozifilmeket illeti), de 2010-ig mondhatni csak tanulta a rendezői szakma csínját-bínját. Abban az évben azonban felmászott a ranglétra legtetejére, és a Harcos című filmjével beírhatta magát a jelenkor legnagyobb rendezői közé. Pihenni nem nagyon állt meg, és 2 évvel később a Napos oldalt rendezte meg, ami szintén sikeres volt, ám a tavalyi évben újra szintet tudott lépni, hála az Amerikai botránynak.

Irving egy kopaszodó, sörhasú zseni. Ezzel csupán az a baj, hogy a hazugság, és az átverés szakmáját sajátította el a legmagasabb szinten. Egy elvetemült szélhámosról van szó, aki az újdonsült társával, Sydney-vel jutott el az Egyesült Államok olyan bugyraiba, ahová átlagemberként nem juthattak volna el. Egyszer azonban kénytelenek összeállni az egyik FBI-ügynökkel, hogy politikusokat, szenátorokat, maffia tagokat tegyenek hűvösre. A terv jól is halad…egy ideig…

Christian Bale hazudik, Amy Adams hazudik, Jennifer Lawrence szintén hazudik, de nem ez a legnagyobb poén, hanem az, hogy David O. Russell is a képünkbe hazudik, és elhiteti velünk, hogy egy normális filmet forgatott le. De az Amerikai botrány nem egy közönséges film, hanem egy show-műsor, melynek házigazdái Batman, Lois Lane, Mystique, Sólyomszem, és Rocket Raccoon. Ez az ötös kegyetlenül odatette magát, és rajtuk kívül minden létező dolgot a háttérbe szorítottak. De ez nem is véletlen, hiszen Russell kijelentette, hogy a színészekre akar fókuszálni, és azt akarja, hogy kiteljesedjenek a vásznon. Improvizáltak, bohóckodtak, játszottak, és varázsoltak, így nem is csoda, hogy a nagy ötösből, 4 színészt is jelöltek a Golden Globe-ra, amiből kettő meg is nyerte a maga díját. Igazából egy egész posztot lehetne írni arról, hogy ki milyen jól formálta meg a maga karakterét, illetve, hogy a karakter mennyire változtatta meg az adott színészt.

Ugyanakkor az Amerikai botrány storyval is rendelkezik, még akkor is, ha a legtöbb esetben elfeledtetik a színészek, és még így is tudott meglepetéseket okozni a fordulataival, bár azért katarzist nyújtó, és korszakalkotó forgatókönyvről nem igen beszélhetünk a film esetében, de erre itt most nem is volt szükség. Úgy érzem, hogy Russell ezt a filmjét remekül összedobta, még akkor is, ha az első fél óra csak csordogál, de az akció feltűnésével már nem volt megállás. Az élményt tovább gazdagítja a megteremtett hangulat, mely a 70-es éveket idézi meg, amihez hozzájárultak még a jól kiválasztott zenék, és a díszletek is.

Az Amerikai botrány ugyan nem a nagybetűs popcorn-mozi, de kétségkívül, hogy többet tud nyújtani, mint a legtöbb velejéig hype-olt társa, amik kimerülnek a látványban, és az akciókban. Ez a film a színészekről és karaktereikről szól, és azokat mesterfokon járatja. Bátran lehet nevezni az egyik legerősebb színészi alakításokkal dúsított filmnek, és bátran lehet ajánlani azoknak, akik szeretik élvezni, ha a karakterek coolak. Bár az is lehet, hogy hazudtam, és a film egy kalap szar, de ezt majd döntsétek el ti. Én mindenesetre megajándékozom egy erős pontszámmal, tehát 9/10

Egyszerűen nem tudok leállni a dicséretekkel, amik Matthew McConaughey-t illetik. A Lincoln Lawyer óta egyszerűen szárnyal, és hála az égnek, elhagyta a bugyuta, romantikus, giccsekkel teli vígjátékait, mert azok csak arra voltak jók, hogy a tehetséges, de elkallódó színészek közé soroljuk. Most azonban színészkedik és díjakat gyűjt. A Mielőtt meghaltam című filmjével elnyerte a legjobb férfi főszerepért járó Golden Globe díjat, és nem is érdemtelenül.

Ron Woodroof a texasi emberek sztereotípiája, hiszen a kockás ing, farmer kombináció teszi ki a ruhatárát, illetve közel áll hozzá a bika rodeó, a cigi, és a sör is. Egyszer azonban rosszul lesz, és a kórházban találja magát, ahol kivizsgálják, majd közlik vele, hogy 30 napja van hátra, mivel HIV fertőzött. Ron a hír hallatán kiborul, de hamar észhez tér, és minden idejét annak szenteli, hogy alternatív gyógymódot találjon, ami segít neki életben maradni. A kutatása sikerrel jár, ám nem csak magán akar segíteni, hanem a sorstársain is, így kereskedővé válik…

Nehéz jó életrajzi filmet készíteni, mert a helyes út nagyon keskeny, és könnyű letérni róla. Vagy giccses lesz, vagy pedig olyan száraz, hogy porzik a képernyő is tőle. Jean-Marc Vallée filmjének sem sikerült eltalálnia a középutat, de többnyire érintette azt, így az összkép egyáltalán nem vészes, bár sajnos így is voltak üresjáratai, és unalmasabb pillanatai a filmnek, de a pozitívumoknak sikerült feledtetniük a hibákat. Olyannyira sikerült feledtetniük, hogy a Dallas Buyers Club-ra nem lehet azt mondani, hogy rossz film, sőt… egy nagyon is jól összerakott életrajzi film volt, aminek sikerült feledtetnie azokat a sablonos elemeket, amikkel tele szokták pakolni az efféle filmeket. Gondolok itt arra, hogy a főszereplő HIV fertőzése miatt, meg vannak számlálva a napjai, így célszerű lenne a nézőben szánalomérzetet, és a sajnálatot kiváltani. Marc Vallée erre azt mondta, hogy; nem. Így nem is fókuszál a filmje erre, és pont emiatt lett jó a végeredmény.

A Mielőtt meghaltam, Ron kalandos útjait, és a vállalkozásának működését veszi alapul, illetve, hogy mennyire megváltozik egy bizonyos dologban, amit addig elítélt. Itt jön a képben Jared Leto, aki szintén Golden Globe-ot nyert az alakításával, és szintén nem érdemtelenül. Ketten együtt simán, lazán elvitték a hátukon a filmet, és egy rendkívül erős duót formáltak meg, akik hajlandóak voltak óriási áldozatot hozni a saját szerepük miatt, hiszen rengeteget fogytak. Utóbbinak (Leto) akár az Oscar-díj is kinézhet, mivel ott talán kisebb a konkurencia, mint a főszereplőknél, de azért nem lesz könnyű dolga. (Hozzáteszem, McConaughey is simán megérdemelné)

A Dallas Buyers Club (Mielőtt meghaltam) tehát egy nagyon jó film, amiben okosan és ügyesen tálalták a storyt, valamint remek színészi alakításokkal fűszerezték meg azt. Zeneileg talán lehetett volna erősebb, és talán egy kicsivel rövidebbre is vághatták volna, de összességében rendben volt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nem egy olyan film, amit a nagyközönségnek szántak, hanem egy jóval szűkebb körnek, így nem vagyok benne biztos, hogy a nagy többség felhőtlenül tudna rajta szórakozni, ám aki szereti a lassú folyású drámákat, azoknak ajánlott. 8/10

Az idei volt a 71. Golden Globe-díjátadó, és egy meglepően erős mezőny gyűlt össze. A díjakat barátságosan elosztották a legjobb, és legnagyobb hátszelet kapó filmek, színészi alakítások, stb között, így kijelenthető, hogy szinte mindenkinek jutott valami. Gondolok itt az Oscar-díjért is nagy versenyt futó 12 év rabszolgaság, Gravitáció, Amerikai botrány hármasra, valamint színészeikre, rendezőikre. Rendkívül nagy meglepetések nem születtek, azt majd meghagyják az Oscar-gálára.

Íme a nyertesek:

- Legjobb film (dráma): 12 év rabszolgaság

- Legjobb film (vígjáték): Amerikai botrány

- Legjobb férfi főszereplő (dráma): Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam)

- Legjobb női főszereplő (dráma): Cate Blanchett (Blue Jasmine)

- Legjobb férfi főszereplő (vígjáték): Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)

- Legjobb női főszereplő (vígjáték): Amy Adams (Amerikai botrány)

- Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto (Mielőtt meghaltam)

- Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)

- Legjobb forgatókönyv: Her (Spike Jonze)

- Legjobb filmzene: Alex Ebert (Minden odavan)

- Legjobb betétdal: "Ordinary Love" (Mandela: Long Walk to Freedom)

- Legjobb idegen nyelvű film: La grande bellazza (Olasz)

- Legjobb animációs film: Jégvarázs