Kocsik szinte mindig feltűnnek a filmekben, és előfordul olyan helyzet is, amikor nagyobb szerepet kapnak, mint 1-1 emberi karakter. Az autós filmekben ugyebár elengedhetetlen kellék, de van olyan is, amikor nem a kocsikról szól a film, és mégis találkozunk benne egy olyannal, aminek a megjelenése egyedi, így könnyen bele tud égni az ember tudatába az adott járgány. Főleg, ha valami úton-módon megmenti a főhős életét.

A filmtörténelem során sok olyan autó látta meg a napvilágot, ami később kultikus lett, de vajon melyik 10 a legjobb? Melyik 10-re lehet azt mondani, hogy a legcoolabb?

13 év és többszöri újranézés, valamint a Szörny Egyetem után jutottam el odáig, hogy megszeressem az eredeti Mike és Sullivan történetet. Mind ez idáig nem tudtam értékelni a Pixar ezen filmjének az eredetiségét, a karakterek poénjait, és a – most már – nagyszerű végeredményt.

Minden este lekapcsolják a szülők a lámpákat a kicsik szobájában, aztán jön a rémálom. A fiataloknak minden éjjel szembe kell nézniük a gardróbban lakozó szörnyekkel, akik a félelmeikből táplálkoznak, ám nem jó kedvből rémisztgetnek, hanem mert ez a munkájuk. Gyűjteni kell a félelmet, mert a szörnyek világa becsődöl. A Szörny Rt-t az a vállalat, amely a legjobb rémisztgetőket foglalkoztatja, ám arra nem gondolnak, hogy a lehető legnagyobb probléma hamarosan felüti a fejét…

Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy miért tudott gyökeresen megváltozni a véleményem a filmről, és miért kellett ennyi időnek eltelnie, hogy így nézzek a Szörny Rt.-re. Én úgy gondolom, hogy nem mindegy a film megítélése szempontjából, hogy mikor, milyen passzban, esetleg hány évesen (mondjuk az animációs filmek esetében ez utóbbi nem játszik nagyon közre) nézzük meg az adott alkotást. Ahogy fejlődünk, ahogy idősödünk, úgy változik meg a gondolkodásmódunk és bizony sok esetben másként hat egy film, ha eltelik néhány év a megtekintések között.

A Szörny Rt. magában hordozza azokat az elemeket, amikért az animációs filmeket szeretjük. A jól megírt poénok, a vicces, de annál jóval szerethetőbb történet, a fantasztikusan megírt karakterek, a zene, a megalkotott világ, és szinte minden, amit csak látunk a szemünkkel. Ilyen az, amikor valami eredetit látunk.

No, nem akarom az egekig magasztalni, de tény, hogy egy nagyon jó filmről van szó, amiben érződik, hogy lelkiismeretesen dolgoztak, és elénk tárták azt a világot, amiben kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik. Ne ítéljük elsőre, mert lehetséges, hogy a szörnyek sem rosszak. Elsősorban ugyebár a gyereknek szól a film az előítéletek kapcsolatos mondanivaló miatt, de a Szörny Rt.-t a felnőttek is tökéletesen élvezni tudják. 8/10 

Kimberly Peirce horrorja, egy Stephen King regény nevét viseli, de inkább hasonlít egy X-Men spin-offra, amiben a fiatal Carrie White annyira egyedül van, hogy egy másodperces jelenet erejéig sem látjuk X-Professzort feltűnni a kerekes székében, így egyedül kell kiismernie az erejét, és megtanulnia azt kezelni.

Carrie White egy visszahúzódó, félénk lány, aki senkivel nem barátkozik a suliban. A legtöbben utálják, és amikor csak tudnak, akkor belekötnek. Egyszer az egyik tesióra után a fürdőben menstruálni kezd, és ezt egyből ki is használják a többiek. Gúnyt űznek belőle és kinevetik. Carrie nem tudja, hogy mi történik, hiszen a „kissé” beteg anyja nem világosította fel, hogy mi fog történni vele ebben a korban, így Ő azt hiszi, hogy meg fog halni. A helyzete egyre rosszabb, de amint megjelenik az első dühkitörése, akkor rájön, hogy valami természetfeletti erő lakozik a testében…

A 70-es években Brian De Palma megalkotta az első sikeres SK-adaptációt. Azóta eltelt 37 év, és el is érkezett a remake, amin már meg sem lepődünk. De vajon szükség volt erre? Én úgy gondolom, hogy valamilyen szinten igen. Az eredetivel az a baj, hogy nagyon gagyi hatást kelt. Néhol ugyan nagyon erős hangulatot áraszt, és Sissy Spacek is remekül játszott a szerepében, de az összkép nem túl fényes. (Ennek ellenére érdemes megnézni) Az új filmmel szintén vannak problémák, de ezt már lassan betudhatjuk annak is, hogy képtelenek jó horrort forgatni a rendezők.

Az új Carrie-nek az a legnagyobb problémája, hogy nem horror, hanem egy karakterdráma, bár annak is gyenge. Ugyanakkor szerethető, és nézhető film, de sajnos nem hatásos. A karakterek kidolgozása nulla, (és ebbe Carrie is beletartozik), és a forgatókönyv megírásához sem sok erőfeszítés kellett, ennek ellenére lett Kimberly Peirce filmje élvezhető. A hibákat talán a színészi játék tudta valamelyest elfedtetni, mivel Julianne Moore remekül hozta a betegesen vallásos anyukát, míg Chloë Grace Moretz-re sem lehetett panasz (de azért Sissy Spacek jobb volt). A papírmasé karakterek legalább jól mutattak a képernyőn, hála nekik.

A Carrie remake tehát nem lett jobb, mint az eredeti, de legalább könnyedebb tálalást kapott, ami ugyan nem dicséret, de legalább többen meg fogják nézni. A film adaptációnak kevés, remake-nek jó (mivel az első sem volt nagy szám), de a film igazán úgy „ütős”, ha önálló filmként kezeljük. 6/10

George Reeves-nek adatott meg az a megtiszteltetés, hogy először képviselhette Supermant a filmvásznon, egy egész estés mozi keretein belül. A Superman and the Mole-Men egy egyszerű történettel rendelkező film, amit a végletekig leegyszerűsítve tálaltak. Jöttek a kis Gnóm kinézetű idegenek, majd egy-két konfliktus után távoztak. Az alig egy órás játékidővel rendelkező film nem valami érdekfeszítő a mai néző számára, de legalább láthattuk a kultikus megjelenésű Supermant, amint kinyomja a mellét és csípőre teszi a kezét. George Reeves karrierjének csúcspontja volt, hogy megformálhatta az Acélembert, de ekkor nem a filmre, hanem a sorozatra kell gondolni. 104 részen keresztül volt Clark Kent az 50-es években. A hardcore-rajongóknak erősen ajánlom a filmet, amúgy felejthető…

Ha hülyét csinálsz magadból, akkor könnyedén híres lehetsz, főleg a mai világban, amikor szinte minden felkerülhet a youtube-ra néhány kattintás után. A Jackass tagjai, Johnny Knoxville-al az élen anno hatalmas sikereket értek el azzal, hogy egymást szívatták és betegebbnél betegebb dolgokat műveltek saját magukkal. Több mozifilmet is megélt a banda, ám a 2013-as évben, a Knoxville által kreált, világi paraszt nagyapó kapott egy különálló mozifilmet. Sajnos itthon nem került a mozikba, pedig megérdemelte volna.

Irving Zisman feladatot kap, ami nem más, mint, hogy felügyelnie kell az unokájára és el kell vinnie az ország másik végébe az apjához. Bily anyja a börtönbe megy, az apja ez utolsó pöcs, de a nagyapa se 100-as. Ebben a helyzetben mégis mit kéne tennie? Nem maradt más hátra, mint a kevésbé rosszat választania…

A korábbi Jackass filmek rendezője (illetve a sorozatnak is társrendezője volt) Jeff Tremaine most egy teljesen új, és eddig nem látott dologgal próbálta meg felturbózni az egész produkciót, ami nem más, mint egy történet. A Bad Grandpa ugyanis történettel is rendelkezik, és így egy kerek egész alkotássá vált, ami néhol átcsapott reality show-ba. Utóbbi nem újdonság, hiszen eddig is dolgoztak már rejtett kamerákkal, hogy a poénok még ütősebbek legyenek, hála az emberi reakcióknak, amik ugyebár cseppet sem voltak megjátszva. Érdekes és tényleg jó ötlet volt ez (mármint a történet), de ennek is akadtak hátulütői, mégpedig az üresjáratok (annak ellenére, hogy bot egyszerűségű). A film első felében többször felütötte a fejét ez a jelenség, épp ezért voltak időszakok, amikor unalmassá váltak a látott képek. Úristen… egy Jackass lehet unalmas?

Sajnos igen, de végül nem vont le annyit az élvezeti értékből, mint amilyen rosszul hangzik így elsőre. A Bad Grandpa ugyanis egy nagyon korrekt vígjáték, ami az eredetiségével simán kitűnik a mai gagyi és végtelenül sablonos vígjátékok közül. Knoxville és haverja a kicsi Jackson Nicoll nagyszerű párost alkottak, és sok jó pillanatot okoztak az ökörködéseikkel. (Amúgy elképesztően jó a maszkolás a filmben. Első osztályú munka volt a sminkesek részéről!)

A Bad Grandpa tehát bőven megállja a helyét a vígjátékok között, de fontos megjegyeznem, hogy nem mindenkinek fog tetszeni. A Jackass-es humor néhol túlzó, néhol beteges, és ezért nem mindenki vevő rá. Így, akik nem ismerik őket, azoknak nem hiszem, hogy tetszene, de akik ismerik őket, és szeretik őket, azoknak erősen ajánlom, mert jópofa, ugyanakkor jóval visszafogottabban tolják a hülyeséget, mint amikor együtt van az egész csapat. 7,5/10

Az előzetes bemutatók alapján 2014-ben is érdemes lesz moziba menni, mert több nagyszabású projekt is arra vár, hogy megjelenjen a filmvásznon. Úgy gondoltam érdemes lenne összeszedni azokat, amikre valószínűleg özönleni fog a nép, annak ellenére is, hogy a minőség nem mindig lesz garantált. (De reméljük azért csalódni nem nagyon fogunk).

Nézzük is hát, hogy melyik 14 film lesz várhatóan az, ami bankot fog robbantani.

Peter Berg nem tartozik a legnagyobb rendezők közé, de azért néha elkapta a fonalat és leforgatott egy Amazonas kincse és egy Péntek esti fények című filmet. 2012-ben elérkezett számára a mélypont, hiszen a Csatahajó nevezetű katasztrófát is megrendezte, de hamar fordult nála a kocka, mivel egy évvel később leforgatta a karrierjének legjobb filmjét a Túlélőt.

A filmje az azonos című, megtörtént esetet feldolgozó Marcus Luttrell könyve alapján készült. 2005-ben négy Seal kommandós az afganisztáni Hindu Kush hegyei között próbált meg elfogni egy hírhedt Al-Kaida vezért. A bevetésük során egy nem számolt problémával találkoztak, ugyanis néhány afganisztáni kecskepásztor felfedezte őket. Ekkor még nem is lett volna baj, de miután a katonák élve elengedték őket, az egyikőjük riasztotta az ellenséges katonákat…

Berg filmje se rest tiszteletet állítani az amerikai katonáknak, épp ezért érezni lehet a filmjén, hogy ezt azért forgatta le, hogy ismételten megmutassa, hogy az amerikai katonák milyen nagy hősök, és mennyire nagy hazafiak. Ezt már sokszor láttuk, és sok rendező készített erről filmet. A történet nyilván itt más, de a cél itt is ugyanaz volt. No, de akkor a Túlélőt mégis hova lehet sorolni? A Túlélő egy olyan akció-thriller melyet érdemes volt megrendezni. Nem tocsog a nyálban, és a giccs is távol áll tőle, bár nem minden esetben, de messze nem ez jellemzi a filmet.

A Túlélő egyik nagy erőssége a forgatókönyv, amit a Forgatókönyvírók Szakszervezete (WGA) is észrevett, és nem is érdemtelenül. A 2 órás játékidő alatt nincsenek üresjáratok, ezáltal nem ül le a film, hanem szép tempót diktál, így kijelenthető, hogy Peter Berg remek munkát végzett a forgatókönyv terén is. Emellett az akciók kivitelezése is szót érdemel, mert hál’ Istennek Berg operatőrét nem kapta el az a „betegség”, hogy a harci jelenet közben eszeveszettül rángassa a kamerát. Ezt mindenképpen érdemes megemlíteni pozitívumként, mert manapság ez egyre ritkább… valamint a sminkelésre se lehet panasz, de ezt már csak így mellékesen jegyzem meg.

Ami még mindenképpen dicsérendő az a szereplőválogatás. Mark Wahlberg, Taylor Kitsch, Emile Hirsch, Ben Foster megállták a helyüket, mi több, egészen jól viselték a harcot a tálibokkal. Emellett még Eric Bana is tiszteletét tette a filmben, bár az ő szerepe nem volt olyan nagy.

A Túlélő tehát egy pofás akciófilm, neves színészekkel, és egy virágzó rendezővel. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a film nem lesz világmegváltó, nem lesz sokak kedvence, de mindenképpen korrekt a maga nemében, és aki egy tökös, és jól megrendezett akciófilmre vágyik, annak erősen ajánlom. 7/10

Batman 1939-ben látta meg a napvilágot, amikor Bob Kane és Bill Finger összeültek, hogy kitalálják a képregények egyik, ha nem a legnagyobb alakját. A DC Comics májusi számában találkozhattak vele az olvasók először, és az azt követő években egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el a nézők körében, mind a karakter, mind a képregény-kiadó.

De vajon mi a helyzet a filmekkel, vagy más néven az élőszereplős változatokkal? Mikor volt az első, és ki formálta meg Bruce Wayne-t? Ki volt a legsikeresebb, és ki okozta a legnagyobb csalódást?