Mindig nagy örömmel ülök le olyan film elé, amiben a 60-as, 70-es évek nagyágyúi kapnak főszerepet, és megmutathatják 70 vagy akár 80 év felett is, hogy ők a filmezésre születtek. Robert Redford 77 évesen vette fel a harcot a természet hatalmas erejével, és a tengeren hánykolódva mutatta meg, hogy az utolsó másodpercig küzdeni kell, ha az életünkről van szó.

Robert Redford (Hiszen nincs neve a filmben) a vitorlás hajójával vágtat az Indiai-óceán kellős közepén. Egy szerencsétlen baleset miatt a hajója megsérül, és folyamatosan telítődik vízzel. Megpróbál minden tőle telhetőt megtenni, de a természet nem engedi neki, hogy nyugta legyen. A folyamatos esőzések és viharok keresztülhúzzák Redford számításait, és nehezebb helyzetbe kerül, mint valaha…

J.C. Chandor filmje, már az első előzetes után a szívembe lopta magát, hiszen odavagyok az egy helyszínes, kevés szereplőt felmutató filmekért. Ilyenkor az már csak hab a tortán, ha egy sztár kapja meg a főszerepet. Robert Redford nagyszerű játékával színesíti az amúgy kissé vontatott, és a történethez képest hosszú filmet. (igen, egy bő 15-20 percet simán le lehetett volna vágni belőle). A szótlan főhős (Alig beszél benne. Hozzá képest még Goslingnak is szófosása van a Csak Isten bocsáthat meg című filmben) remekül adja át azt, amit percről-percre láthatunk a képernyőn, azaz a kilátástalan helyzetet. Olyan érzésünk lehet néha, mintha a Gravitációt néznénk, csak ez nem az űrben, hanem az óceánon játszódik. Tény, hogy nem annyira hatásos, mint Cuarón filmje, de a zene használatával J.C. Chandor is tudott egészen elképesztő jeleneteket forgatni, ami miatt érdemes meglesni a Minden odavan-t.

A színészi játék, és a zene mellett a fényképezést lehet még kiemelni, mert sok esetben olyan képet tárt elénk az operatőr, hogy a saját bőrünkön éreztük Redford kilátástalan helyzetét, illetve a sötét óceán nagyságát. Ide pont illik egy Jurassic Park-os idézet is, hogy „A természet mindig utat tör magának”, hiszen Mi emberek tehetünk akármit, ha a természet úgy dönt, hogy pusztít vagy erőt fitogtat. Ebben az esetben Mi mindig a rossz oldalon leszünk. Redford az utolsó pillanatig próbál küzdeni, de a karaktere percről-percre kezd rájönni, hogy a küzdelme mit sem ér, ha nem tűnik fel egy hajó a közelben. Redford csak veszíthet, de nem mindegy, hogy a helyszínt élve vagy holtan hagyja el.

A Minden odavan egy remek film, ami bár nem egy széles rétegnek készült, de aki vevő a kissé elvont monodrámákra, azoknak erősen ajánlom. Robert Redford nagyszerűen játszik, és Chandor a Krízispontja után egy újabb dicséretre méltó filmet készített. Kissé vontatott, kissé hosszú, de összességében remek. 7/10

Az előzetesek alapján Steve McQueen produkciója az idei Oscar-gála legfőbb száma, és ha minden igaz, akkor tarolni készül. De vajon megérdemli majd a sikert? Vajon tényleg jó film ez a 12 év rabszolgaság? Az a legnagyobb helyzet, hogy jónak jó film, de semmi több. Sok ziccer maradt ki, és az átütőerő is hiányzott a filmből, ami miatt nem lehet elégedetten felkelni a vászon elől. McQueen tud ennél többet is, és ezt a Szégyentelen című filmjével meg is mutatta.

Solomon Northup szabademberként él a családjával Északon. Hegedűművész a foglalkozása, és az élete mondhatni tökéletesen telik egészen addig, amíg el nem rabolják, és el nem adják rabszolgának. Solomon helyzete egyre kilátástalanabb mikor gazdáról, gazdára „vándorol”. Telnek az évek és Solomon nem tudja, hogy haza fog-e még térni valaha is…

Steve McQueen munkásága nem ismeretlen számomra, mert az Éhség című filmjével már megmutatta, hogy ért a rendezéshez. Ugyan a film nem igazán tetszett, de értékeltem a stílusát. Az azt követő alkotása a Szégyentelen viszont már óriási meglepetés volt a számomra, mert amit ott Fassbenderrel műveltek, a több mint nagyszerű volt. Azonban eddig egy filmje sem kavart akkora port, mint a 12 év rabszolgaság, amit Solomon Northup életrajzi könyve alapján készített el a direktor. Rengeteg Oscar-díjat jósolnak neki, de azért láttunk már pofára esést egy favorizált film kapcsán. Elég csak a Lincolnra gondolni.

A 12 év rabszolgaság legnagyobb hibája, hogy nem képes átadni Solomon gyötrődését. 12 évig volt rabszolgaságban, de ennek ellenére, mintha alig változott volna a karaktere. Szinte nulla fejlődést mutatott, és ebben bizony Chiwetel Ejiofor keze is benne van. Nem játszik ugyan rosszul, de ennek édes kevésnek kell lennie majd a díjátadón. Egyszerűen nem volt meg a kellő erő a karakterében, és a játékában, holott a vele történt események feljogosították volna arra, hogy mutasson valamit, mert azt nem hiszem el, hogy ha valakit elrabolnak a gyerekeitől és a feleségétől, az ne törjön meg, és ne látszódjon a tekintetén a 12 év keserűség. Emellett a játékidőre is lehet panaszkodni, mert egy jó 20-25 percet simán le lehetett volna vágni belőle. Sokszor indokolatlanul hosszúak voltak a jelenetek, főleg a film közepén.

No, de a hibák ellenére sem lehet azt mondani a 12 év rabszolgaságra, hogy rossz film lenne. Ugyan nem egy nézőbarát film, de hát végtére is egy Steve McQueen filmről beszélünk. A fényképezés nagyszerű volt, a film hangulata szintén ügyesen lett eltalálva, valamint zeneileg sem volt rossz. Ám a legnagyobb pozitívum, annak ellenére, hogy az egyik negatívumot is éppen emiatt írtam, az a színészi játék. Hiszen ezt a filmet a mellékszereplők viszik el a hátukon. Ez lehet dicséret is, de lehet leszólás is, hiszen Ejiofornak adott volt a lehetőség, de Fassbender és Lupita Nyong'o is lejátszotta a vászonról a főhőst. Mellettük volt még egy Brad Pitt, Paul Giamatti, Benedict Cumberbatch is, de ők nem sok pluszt tudtak hozzáadni a filmhez.

A 12 év rabszolgaság, tehát csalódás is meg nem is, mert vannak nagyon jó periódusai, de összességében nem elég jó ahhoz, hogy taroljon az Oscaron. A jelölései meglesznek, de ennél jóval több kellett volna, és McQueen tud is ennél többet. De valószínűleg a témája miatt (amiben amúgy elég erős) a zsűri szeretni fogja, így nem kel félteni a filmet. De nálam nem több mint 7/10

Eltelt a 2013-as év, mely sok szempontból fontos volt számomra, és a blog számára is. Ebben az évben fordult elő először, hogy kikerült valamelyik cikkem az Index-re, ami óriási meglepetésként hatott. Majd az azt követő hetekben egyre többször láttam viszont valamelyik kritikámat az oldalon, ami vagy az Index blogketrecében, vagy az Index 2-n köszönt vissza. Ezek általában elég szép számú látogatóval jártak, és a hónapok folyamán ez már a facebook oldalamon is meglátszott, hiszen gyűltek a like-ok. Jelenleg 411-en vagyunk, ami nagy meglepetés számomra, mert a blog indulásakor nem gondoltam volna, hogy valaha is összegyűlik ennyi ember. Viszont most már a cél, hogy átlépjük az 500-at, majd szépen sorjában, és végül az 1000 like-olót. Az Indexen mondhatni most már állandó helyem van, és már az a meglepő számomra, ha nem kerül ki valamelyik cikkem. És erre büszke is vagyok, és valószínűleg ez azt mutatja, hogy sikerült lépésről-lépésre fejlődöm.

2013-ban 338 filmet sikerült megnéznem, ami jóval elmaradt a 2012-es terméstől, de nem vagyok csalódott, mivel sokszor jó okom volt arra, hogy miért nem filmezek. De, amikor csak tehettem, akkor elindítottam egyet, aztán „láss csodát”. Ami viszont szembetűnő volt számomra, hogy 2013-ban előszeretettel vettem elő régebbi filmeket, amiket nosztalgia miatt néztem újra. 50 filmet ismételtem.

Eme cikk keretein belül egy olyan toplistát szerettem volna összeállítani, ami 1-1 konkrét zsánerre, vagy egyéb Legjobb címszóra fókuszál. Nézzük is tehát, hogyan néz ki a Supernatural Movies toplistája a 2013-as évről. (A legjobb filmet szándékosan nem írom bele, mert azt majd január végén, vagy február elején írom meg)

Sok esetben, ha moziba megy az ember, akkor azt azért teszi, hogy látványos filmet nézzen meg a nagyvásznon, mert otthon egyik TV sem tud olyan élményt nyújtani, mint a mozi, lehet akármilyen csúcsminőségű a TV. A technika fejlődésével évről-évre egyre szebb képeket láthatunk a termekben, és egyre grandiózusabb alkotások készülnek a pop-corn filmek között. De vajon idén, azaz 2013-ban mely filmeket illeti a leglátványosabb jelző?

Steve Rogers címlapfotójával búcsúzok a 2013-as évtől, és kívánok Mindenkinek Boldog Új Évet! 

Superman/Shazam! – The Return of Black Adam

2010-ben, a DC Showcase keretein belül megismerhettünk egy nagyszerű és felettébb érdekes hőst, Marvel kapitányt! Aki úgy született meg, hogy Shazam, a nagy varázsló, kiválasztott egy fiút a Földön, akit az igazság bajnokává avatott. Mikor Billy Watson (eredeti neve) kiejti a száján, hogy Shazam!, akkor egy villám belecsap a testébe, és felruházza emberfeletti képességekkel. A karakter 1940 februárjában született meg, Bill Parker és C. C. Beck jóvoltából.

Joaquim Dos Santos ismét kitett magáért, és szerencsére Marvel kapitány történetét nem 10 percben, hanem majd’ 25 percben mesélte el, valamint az egész rajzfilm pofásra sikeredett, így nem lehetett okunk a panaszra (csak a játékidőre sajna…). Tehát A Kísértet után egy újabb hőssel ismerkedhettünk meg, hála a rendezőnek, és egy újabb hős eredettörténetét láthattuk viszont mozgókép formájában. Érdemes megtekinteni!

(1974 és 1977 között még sorozatot is készítettek a hősről!)

DC Showcase – Catwoman

Két dologra illik figyelni, ha Gothamben járunk. Először is ne lőjünk macskára, másodszor pedig ne raboljunk nőket. Ha mégis megtennénk valamelyiket, akkor könnyen lehet, hogy egy, az arcunkon lévő karmolással zárjuk a napot.

Bill Finger és Bob Kane antihőse 1940-ben bukkant fel először a képregényekben, majd az évek során egyre nagyobb hírnévre tett szert. Selina Kyle elengedhetetlen szereplője lett a Batman történeteknek, és ezt tapasztalhattuk a Batman filmekben is. Lauren Montgomery a Batman – kezdetek kezdete című rajzfilmje mellé készített egy rövid rajzfilmet a Macskanőről, amit a DVD-ken lehetett látni extra videóként. Sajnos nem lett annyira hangulatos, mint a Zöld Íjász, a Kísértet, vagy éppen a Shazam, de azért még így is megéri megnézni, hiszen alig több mint 10 perc.

Illetve a legnagyobb csalódások… Minden évben vannak meglepetés filmek, vannak csalódások, vannak eleve jónak ígérkező filmek, valamint eleve rossznak készülő filmek (Asylum). Ezt a listát azon rossz filmekből állítottam össze, melyek az előzetesek alapján nem ígértek ekkora pofont.

Úgy érzem, hogy ettől függetlenül nem zártunk/zárunk rossz évet, de ahol a jó feltűnik, ott a rossz is jelen van, így tehát vessünk egy pillantást a 2013-as év leggyengébb filmjeire… (Nyilván lehetett volna még mit írni egy toplistába, de nem az volt a célom, hogy a legrosszabb filmeket nézzem meg, de még így is a kezeim közé akadt jó néhány...)

Úgy tartja a mondás, hogy a pénz nem boldogít, de azért erről megkérdezném Jordan Belfortot is, aki valószínűleg jól bedrogozva csak annyit mondana erre, hogy bullshit, aztán fél órán keresztül röhögne az arcunkba, és konfettiként szórná a pénzt a szemetesbe. Martin Scorsese filmje nem egyszerűen csak jó, hanem fantasztikus. 3 óra tömény szórakozás, egy maximális fordulatszámra állított DiCaprioval.

Jordan Belfort egy menő brókercégnél kezdte a pályafutását. Egy darabig minden jól is ment, aztán jött a csőd, és úgy tűnt, hogy mindennek vége. Azonban Jordan nem adta fel és egy kis kitérő után saját brókercéget alapított, mely rendkívül gyorsan fejlődött. Hamarosan az USA egyik legsikeresebb embere lett Jordan, és annyi pénze volt már, hogy nem tudta mire elkölteni. Ám a sikerhez vezető út nem volt tiszta, mert a korrupció, és az illegális üzletelések mind megtalálhatóak voltak rajta…

Martin Scorsese azon rendezők egyike, akik életük során több mesterművet is képesek voltak letenni az asztalra. Ki ne ismerné a Taxisofőrt, a Casinót, a Nagymenőket, vagy éppen a Téglát. De említhetném a Viharszigetet és az Aviátort is. Egészen elképesztő, amit az élete során véghezvitt, és hol van még vége? A 71 éves rendező ahelyett, hogy tisztességes iparosmunkát dobna elénk, újra megtudott újulni, és a Wall Street farkasával ismét megmutatta, hogy miért ő az egyik legnagyobb rendező, aki valaha megszületett. Martin Scorsese legújabb filmje könnyen lehet, hogy az év legjobbja lesz.

Idén a Családi üzelmek, a Női szervek vagy éppen az Itt a vége volt a beszédtéma, ha az év legjobb vígjátéka került szóba. Tegnap óta csak annyit tudok mondani, hogy a Wall Street farkasa… Ennyire jól összerakott poénok, ennyire ütős jelenetek egyik filmben sem voltak pedig a film egy nagyon komoly társadalmi problémáról mesél, de ezt megpróbálja minél viccesebb körítéssel előadni. Arról, hogy az ember mennyire szívtelen tud lenni, ha a pénz, és hatalom áll előtte. Mennyi embert vagyunk képesek eltaposni azért, hogy mi sikeresek legyünk, mert sajnálatos módon csak így lehet eljutni valahová, mert ha valaki nem így tesz, akkor őt fogják eltaposni. Ilyen világban élünk…ez van…

Scorsese egy olyan világot tárt elénk, ahol csak a kokain, a pénz, és a kurvák a fontosak, és minden más dolog elhanyagolható. És ebben a világban DiCaprio, és Jonah Hill is rendkívül otthonosan mozgott. Előbbi talán élete alakítását nyújtotta, mert bár mindig nagyon odateszi magát, de most mintha egy újabb szintre tudott volna lépni. Illene már megkapnia azt a fránya szobrocskát, még akkor is, ha nem jelent az olyan sokat… Jonah Hill pedig kitűnő társként bizonyult, és neki sem kell szégyenkezni az alakítása miatt.

A Wall Street farkasa egy olyan kábítószer, amit nem felszívni vagy nem megenni kell, hanem megnézni. Az igazi hatása 3 órán át tart, de az élménye felejthetetlen. Az elején még csak jó-jó, de amint telnek a percek, annál nagyobb lesz a káosz, annál nagyobbakat fogunk röhögni. Martin Scorsese mozija hatalmas, és fenomenális, valamint minden elemében tele van energiával, és boldogsággal. Kell ennél több? Nem. 10/10