Talán többünkben felmerült már, hogy mit tennénk, ha lakóhelyünk elszigetelődne. Mi történne a körülöttünk élőkkel, hogyan reagálnának az emberek, ha nem hagyhatnák el a városukat? A készletek végesek, az emberek pedig könnyen befolyásolhatóak. Csak idő kérdése, hogy elszabaduljon a pokol.
Stephen King, a horror koronázatlan királya ezt a lehetőséget járja körbe.
Szuperhősök. Szuperhősök mindenhol.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a képregényfilmek olyan magaslatokat járnak meg mostanság, amiről kb. egy évtizeddel ezelőtt még csak álmodni se mertünk volna. Ez főként a MARVEL filmes univerzumára igaz, mert bár próbálkozik a DC is, de az igazi átütő erejű bomba még nem durrant el náluk (mondom ezt úgy, hogy mind az Acélembert, mind a Batman V Supermant szeretem), ami nagyrészt az elrontott koncepciónak köszönhető. Annyira tartani akarják ugyan is a lépést a MARVEL filmes univerzumával, hogy kukázták a lassú építkezést és rögtön - az eredetfilmek szinte teljes hiánya nélkül - lenyomták a torkunkon a Justice Leauge csapatfilmet, ami hát…nos…nem sült el túl jól. Lehet egy full nulláról való újrakezdés helyretenné a dolgokat, de kétlem, hogy megmernek lépni egy ekkora horderejű döntést. Bár ha igazak lesznek azon pletykák, miszerint Henry Cavill dobbantott az Acélember szerepéből, akkor lehet meg kellene fontolniuk. Engem személy szerint azért is bánt ez a DC-s dolog a kelleténél talán picit jobban, mert pl. a játékok terén a tavaly megjelent Injustice 2 bizonyította (de a 2013-as első rész is), hogy igen is bőven van potenciál ebben az univerzumban, csak tudni kell, hogyan nyúljunk az alapanyaghoz. Vagy, hogy visszakanyarodjunk a filmekhez, említhetném még pozitív példának a Nolan féle Sötét Lovag trilógiát is, de hiába ugyan az az univerzum, még is totál más világ, más felfogás, más szint. Játékok terén azonban már nem vagyunk ennyire elkényeztetve. Természetesen jó pár olyan cím van, ami remekül sikerült, úgy mint a már említett Injustice széria, a Batman Arkham széria vagy éppenséggel a LEGO Super Hero szériái, de még sem vagyunk olyan szinten elkényeztetve, mint a filmek terén. Viszont a Sony égisze alatt készült piros-kék pizsamás hős legújabb kalandja lehet elindít majd valamit, ami ha nem is fogja forradalmasítani a játékos műfajt, de arra simán megvan az esély, hogy egyre több fejlesztő merjen majd belevágni egy-egy szuperhősös kalandba, és a szokásos, minden éves Call of Duty valamint Assassin’s Creed kalandokat egy idő leváltsák a minőségi képregényjátékok.
Négy évvel a halála után olyan dokumentumfilm készült a színészről, amit minden középiskolában kötelező jelleggel kellene levetíteni, egyrészt, hogy a legifjabb generációk is tisztában legyenek vele, ki is az a Robin Williams, másrészt ez a film maga a két órába összesűrített életöröm és élni akarás.
A 80-as és 90-es években tonnaszámra gyártották a bunyós akciófilmeket a mozikba. A receptet szinte mindenki ismerte; Adott egy legyőzhetetlen főgonosz és egy bosszúra szomjas főhős, aki kitanulja a harcművészet csínját-bínját, majd megmérkőznek. Hongkong ebből a szempontból egy aranybánya volt akkoriban. A távol-keleti feeling, illetve a harcművészet szinte könyörgött a filmvászonért. Ha pedig volt egy Bolo Yeung-od is, akkor már nem volt választásod, kellett egy bunyós filmet csinálni.
Egészen egyedi, olykor-olykor megmagyarázhatatlan sorsa van a Ragadozónak. Maga a karakter önmagában hatalmas népszerűségnek örvend mind a mai napig, sőt… képregények, videójátékok, akciófigurák tömkelegei árasztották el a világot az elmúlt évtizedekben. Ám a filmes megjelenése valahogy mégsem igazán akar összeállni. Hiába lett óriási siker, egy legendás filmklasszikus az 1987-es Arnold Schwarzenegger és Carl Weathers nevével fémjelzett produkció, ott meg is állt a tudomány. Sem a folytatások, sem az AvP filmek nem képviseltek olyan szintű minőséget, ami kijárt volna a karakternek.
Se több, se kevesebb. És, hogy belecsapjak rögtön a közepébe, az új Predátorban talán az a legjobb, hogy nincs benne egy cseppnyi megalománia sem. Semmi grandiózum, semmi univerzumépítés, semmi cicó, csak ami a csövön kifér. És A ragadozónak, gyerekek, iszonyú nagy csöve van.
Különleges nap a mai. Negyed évszázaddal ezelőtt pillanthatta meg az amerikai közönség először a világ legismertebb FBI ügynökeit, Fox Muldert és Dana Scullyt. A Fox csatorna sugárzásában 1993 szeptember 10-én, még az ikonikus nyitó szekvencia nélküli pilot epizóddal, a Sebhelyekkel, útnak indult a világ egyik legjobb sorozata. Huszonöt éves az X-akták.
Figyelmeztetés! Az alábbi írás hatásvadász elemeket, érzelgős túlkapásokat és csúnya érzelemkitöréseket tartalmaz, valamint nem mentes a bűnös nosztalgiától sem. Olvasása csak saját felelősségre ajánlott!
Ahogy a filmszakmában, úgy a tévés berkekben is megvannak azok a személyek, akiknek az alkotásai megkerülhetetlen klasszikusoknak számítanak. Az egyik ilyen személy David Simon, aki a Dróttal már tévétörténelmet írt, legújabb sorozatának második évada pedig hamarosan startol és ha csak fele olyan jó lesz, mint az első etap volt, remek szórakozást fog nyújtani.
