Tavaly hatalmas sikert könyvelhetett el a Galaxis őrzői csapata (itt a blogon mindenképpen), így várható volt, hogy valamilyen szinten a Marvel majd tovább fogja gondolni a későbbiek során Star-Lordék kalandjait. Idén – még mielőtt megkapnánk a mozifilm folytatását – el is érkezett az a bizonyos továbbgondolás, amit egy rajzfilmsorozat formájában kaptunk meg mi nézők/rajongók. Bár a pilotot elnézve látható, hogy fele annyi energiát se fordítottak erre a projektre, ám ettől függetlenül is bőven a vállalható kategóriába tartozik az újdonsült rajzfilmsorozat.

Fű alatt készült, majd az első előzetessel egy csapásra érdekessé vált az a Big Game nevezetű b-mozi, amiben Samuel L. Jackson alakítja az Egyesült Államok elnökét. Noha, itt a szerepe miatt inkább másodhegedűs, de hát ez kit érdekel, amikor arról szól a film, hogy Finnországban lelövik az elnök gépét, majd Jackson élete egy 13 éves, tapasztalatlan vadász kezébe kerül.

…avagy Uwe Boll Gyűrűk Urája! Általában az emberek úgy ülnek le egy Uwe Boll film elé, hogy úgyis egy kalap szar filmet fognak kapni, történjék bármi. A német „legenda” viszont ezt megcáfolta a 2007-es esztendőben a Király nevében című alkotásával, hiszen ez már közelített egy olyan minőség felé, amire azt mondjuk, hogy b-kategória! Boll szintjén pedig ez hatalmas szó, hiszen az esetek többségében a zs-kategória legalját súrolják a filmjei.

Steve McQueen második egész estés alkotása a 2011-es év legnagyobb filmes blöffje. A brit író-rendező Fassbender péniszével, számos gyönyörű, meztelen női testtel és egy elég gyengén megírt kamudrámával próbálta palástolni a Szégyentelen kongó ürességét. A direktor igencsak gyenge leosztással játszott, de a kritikusok érthetetlen módon nem tromfolták a pókerarccal végigült, közel két órás blöffjét.

Bíztam Josh Trankben, mivel Az erő krónikája, ha nem is maradandó, de a maga nemében egy teljesen vállalható szuperhősös mozi lett, ráadásul a nem éppen zsánerhez illő kézikamerás megoldásból némi kreativitással kihozta, amit ki lehetett. Ezt követően nyilván örültem, hogy megadatott a lehetősége a bizonyításra, méghozzá egy elég mélyre süllyedt blockbuster felélesztésére. Reménykedtem, hátha ismét sikerül egyedi megközelítésben interpretálnia az emberi alakba szorított gigászok küzdelmét. Aztán ugye kijött a film, megjelentek az első kritikák…

Hiába Josh Trank próbálkozása, 21 év után sem készült el az a Fantasztikus Négyes mozifilm, ami elégedettséggel töltheti el a rajongókat és a stúdiót egyaránt. Bár már a NEGYEDIK! alkotásról van szó, a FOX továbbra sem képes úgy bánni a jogokkal, ahogyan azt elvárhatnánk. Ennek ellenére viszont foggal-körömmel védik Stan Lee csapatának a jogait, amit először 1994-ben vittek a vászonra, méghozzá a b-filmes királlyal, Roger Cormannal.

Class of Nuke 'Em High

A TROMA stúdió kivételes tehetségű embereket foglalkoztatott a fennállásuk során, így olyan klasszikus alkotások születtek a 80-as években, mint például a Toxikus bosszúálló vagy éppen a Class of Nuke 'Em High, avagy a Nukleáris osztály. A „minőség” tehát garancia volt, a trash zsáner pedig kiemelkedő magasságokba jutott Lloyd Kaufman-ék által. Bár tény, hogy a filmjeik nem sok művészi értékkel rendelkeztek, mégis szórakoztatóak tudtak lenni a zsánert kedvelő emberek számára.

Nagy reményekkel vártam az Everest-et már az első előzetesek megjelenése óta, melyek egy szuperlátványos, pattanásig feszült, életszagú hegymászós drámát ígértek. Különösen a film IMAX-mivolta fokozta izgatottságomat és kíváncsíságomat, ha valamikor, hát ennek a filmnek az esetében több, mint indikolt a technológia maximális kihasználása. Sajnos azonban az Everest nemcsak ebben nem ugrotta meg a várakozásaimat, hanem a többi vonalon is csak helyenként volt képes villantani.