A tavalyi év egyik meglepetés filmje volt az Útvesztő, mely Wes Ball legelső egészestés játékfilmjeként jelent meg a nagyközönség előtt. James Dashner könyvének filmes adaptációja meglehetősen ötletes és hangulatos képet festett magáról, ami által azt a bizonyos lécet igencsak magasra tehettük a folytatás számára. A Tűzpróba viszont csalódás volt, még annak ellenére is, hogy élvezhető volt szinte minden perce.

Al Pacino és Meryl Streep után már a harmadik színészóriás, méghozzá Robert De Niro is jelentkezik idén egy olyan filmmel, amelynek bonyodalmait az általa alakított főhős kora okozza. Azonban kollégáival szemben a nagymenő ezúttal nem a drámai oldalát mutatja be, hanem komikusi vénáját csillogtatja meg. Ráadásul rég nem látott módon brillírozik ebben a szerepben.

Miután a 90-es évek elején egycsapásra híres lett Robert Rodriguez, a Columbia Pictures támogatásával azon dolgozott, hogy elkészítse a Zenész folytatását, ami jóval minőségibb és grandiózusabb lesz majd a tervek szerint, mint elődje. A pénz itt már nem volt akadály, így a főszerepre olyan neveket tudott szerződtetni, mint Antonio Banderas és/vagy Salma Hayek. A két neves színész segítségével pedig célba ért, mi több, létrehozta a 90-es évek egyik klasszikus akciófilmjét is.

Kemény fába vágja fejszéjét az, aki fekete-fehér alkotással próbálkozik a 21. századi CGI-orgiák világában. Még nehezebb feladatnak ígérkezik, hogy a számtalan road movie ellenére az illető olyan szkripttel áll elő, ami alapvetően “csak” egy utazás története. Valamint egyenesen lehetetlen küldetésként aposztrofálható azon igyekezete, amely során Werner Herzog legendás, Amazóniában játszódó lélektani drámáit (Aguirre, Isten haragja és Fitzcarraldo) próbálja megfosztani kiérdemelt trónjától. A kolumbiai Ciro Guerra azonban vállalta a kihívást, és egészen emlékezetes útra invitálja nézőit.

Egyszer mindent el kell kezdeni valahol… Robert Rodriguez, a Sin City és a Machete filmek rendezője a 90-es években robbant be a köztudatba, méghozzá azzal a filmjével, amit mindösszesen csak 7 ezer dollárból forgatott le. Mint később kiderült, ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy nagymenő direktor, valamint Tarantino egyik legjobb barátja, illetve a B-filmek és a trash-zsáner újragondolója legyen a későbbiek során. Íme a Mariachi-trilógia első darabja, a Zenész.

A Facebook-film. Rengeteg alkotást skatulyáztak már be jóval megjelenésük előtt, de olyan kaliberű film, mint Fincher nyolcadik - ha az általa nem sajátjaként kezelt Alien³-at nem számoljuk, akkor he7edik - egész estés rendezése korántsem érdemelte meg ezt a sértő billogot. Merthogy a szóban forgó remekmű pont annyira szól az ominózus közösségi hálóról, mint amennyire Az elveszett frigyláda fosztogatói a frigyládáról. Kicsit pontosabban: a “címszereplő” ugyan része az alkotásnak, a történet előrehaladását is segíti, de alapvetően egy sajtos szendvicsre is ki lehetne cserélni, mivel a sztori úgy is működne. Nem szaporítanám ezzel a szót, inkább betöltöm az oldalt.

A romkomok mindig jelentős hányadát adták a moziba kerülő filmeknek. Azonban míg a 80-as évektől még csak árnyaltan utaltak a szereplők közti szexuális feszültségre, addig a 2000 évektől ezen már határozottan túlléptek a készítők. Az utóbbi években ellepték a mozikat az olyan romantikus filmek, melyekben a főszereplők közötti szexuális kapcsolat változik át szerelemmé. Ezen filmek körét bővíti a mozikban most vetített (Sz)ex az oka mindennek.

Meryl Streep a Mamma Mia! után újra dalra fakad (és gitárt ragad), most azonban sokkal kevésbé vidámabb témájú filmben.