Nem könnyű olyankor megszületni, amikor a saját zsánereden belül éppen virágzik egy franchise, hiszen könnyen arra a sorsra juthatsz, mint az árnyék, ami történjék bármi, mindig csak árnyék marad. Ez a sors várt Veronica Roth regényére, a Beavatottra is, mely bár lehetett volna sokkal több is, sajnálatos módon nem tudott kitörni a másodhegedűs szerepből, így az Éhezők viadala könnyűszerrel elhomályosította a filmes porondon.
Egy-egy házasságban, kapcsolatban sok mindenről szó esik. A legtöbb esetben ilyen az előző kapcsolat. Azonban az már más kérdés, hogy erről mennyire részletesen mesélünk a párunknak. Mert egyáltalán nem lehet elvárni, és akár a kapcsolatot is megmérgezheti, ha mindenről beszélünk. Van olyan dolog, ami jobb, ha sosem kerül a felszínre.
Kevés természetesebb, ösztönös cselekedeteken alapuló kapcsolatot tudnék mondani, mint amilyen egy anya és gyermekei közötti. A szülő már pusztán jelenlétével egyfajta biztonságérzetet nyújt utódai számára, továbbá viselkedéskultúrájával elévülhetetlen szerepet játszhat a gyermekek megfelelő jellemfejlődésében. Viszont mi van akkor, ha ez a kapcsolat megszakad? Mi van akkor, ha az anya alkalmatlannak érzi magát a szerepre? Illetve mi van akkor, ha a gyerekek tagadják meg édesanyjukat? Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen tavaly két alkotás is született a témában, ráadásul mindkét fél szemszögéből kapunk választ a feltett kérdésekre.
The Babadook
Woody Allen kivételes helyzetben van. Egyedülálló módon olyan szerződést kötött producereivel, amelynek értelmében évente készíthet egy olyan filmet, amibe semmilyen beleszólásuk sincsen. Cserébe azonban elkészíti a mozit határidőre és a megadott büdzsén belül marad. Szeptember közepén érkezett az idei adag a magyar mozikba.
Ridley Scott javarészt nálunk forgatott sci-fi filmje, az Andy Weir bestsellere alapján készült Mentőexpedíció sokak várakozását felcsigázta. Könyves ismeret ide vagy oda, a legtöbben mind olyan eredeti, tudományos alapon hihető(nek eladott), sci-fibe oltott lélekdrámát vártunk a Marson rekedt asztronauta történetétől, mely jó eséllyel utasíthatja maga mögé e területen a tavalyi év sikerét, a végül kissé nyáltengerbe fulladt Csillagok közöttet. Matt Damon és Jessica Chastain itt is adott volt, a recept és a végeredmény mégis teljesen más, mint a Nolan-tesók vállalkozásában.
Nem újdonság az, amikor valaki megpróbálja meglovagolni egy adott franchise vagy egy adott film sikerét. Robert Rodriguez nyolc év után, 2003-ban tért vissza a poros Mexikóba, hogy pontot tegyen az El Mariachi-történet végére és megalkossa a trilógia záródarabját, a Volt egyszer egy Mexikót. Bár ne tette volna…
Bő 20 évvel ezelőtt, életem első filmes élménye közé tartozott, Stuart Baird kliséhegyekkel teletűzdelt akciófilmje, mely karöltve a Star Wars 4. részével, indította útjára a filmek iránti rajongásomat. Ekkor még nem volt se CD, se DVD, csupán a jó öreg videótéka, ahonnan végül kivettük a Tűzparancsot és az Új reményt, hogy egy családi filmnézés keretei között lezavarjuk őket. Mondanom sem kell, nem sokra emlékszek belőle, (SW-re annál inkább) ám mégis mély nyomot hagyott bennem eme alkotás.
A Victoria a 2015-ös év legegyedibb filmje. Tudom, elcsépelt ilyen jelzőkkel dobálózni, meg falsnak is tűnhet, ha végigveszem, hogy idén - a teljesség igénye nélkül - már láthatott a nagyérdemű közönség Turing-tesztet, posztapokaliptikus flúgos futamot, megtestesült érzelmeket, szexszörnyet, valamint amazóniai spirituális utat ábrázoló alkotásokat. És akkor még hol van az év vége! Mégsem vonnám vissza a Sebastian Schipper rendezésére vonatkozó kijelentésemet, mert stábjával olyan téren alkotott maradandót, amivel szökőévente sem találkozik az ember.
