Mi lenne akkor, ha Mary Shelley Frankenstein története igaz lenne, és a Szörny valóban létezne? Elhinné valaki? Lehetne bizonyítani? Valószínűleg nem, hiszen a Szörnyeteg elvesztette a hitét az emberekben, és aki a közelébe férkőzne - már ha lenne olyan, aki a keresésére indulna - akkor azt nagy valószínűséggel megölné. Andrew Weiner ezekre a kérdésre próbál választ adni, és bizony arra jut, hogy a Szörnyeteg…

John Venkenheim-t felfüggesztik az egyetemen, mert olyan kérdések fogalmazódnak meg a fejében, amik nevetségessé teszik. Ezért, úgy dönt, hogy egy filmezős bandát felbérel, hogy beigazolja a teóriáját, miszerint Mary Shelley története nem csupán kitaláció, hanem egy valós esemény, azaz a Szörny ma is létezik. A kaland jól indul, aztán…

Katasztrofálisnak tartom, amikor kézikamerás filmet forgat valaki, mert élvezhetetlenné teszik a legtöbb esetben az egész filmet, ráadásul mindig akkor kezdik el rángatni a kamerát, amikor azt kéne látni, hogy mi történik a karakterekkel. Értem én, hogy dokumentarista ábrázolás meg miegymás, de élvezhetetlen, és idegesítő. Azt nem mondom, hogy a kukába ezzel a stílussal, de nagyon kevés értékelhető filmet tudtak eddig így elkészíteni. A Franeknstein-teória esetében nem is nagyon volt ezzel baj, mert meglehetősen visszafogottan oldották meg, és a rángatásnak nyoma sem volt. Azon határon belül mozogtak, ami még nem rontotta a filmélményt. Azonban a film ettől függetlenül sajnos nem lett jó, mégpedig azért nem, mert a Szörnyről tulajdonképpen semmit nem tudtunk meg, csak azt, hogy létezik.

A film igazéból nem szól másról, mint néhány ember kalandjáról, akik téli tájakon mászkálnak, és beszélgetnek. Egyedül az utolsó 10-15 percben lépett abba az irányba a film, ahová addig is mennie kellett volna. De előtte mondhatni semmi érdemleges nem történt, még akkor sem, ha próbálták fokozni a hangulatot Mozart – Requiem dallamával. A film unalmas, és telis-tele van felesleges párbeszédekkel, sőt vannak jelenetek, amik csupán időhúzás jelleggel kerültek bele a film, de még ezekkel együtt sem tudták elérni a másfél órát.

A Frankenstein-teóriája tehát egy olyan film, ami ötletként jól funkcionál, de megvalósítani sajnos már nem tudták. Kidolgozatlan, gyenge, és érdektelen. Kár azért, hogy a legendás Szörny már csak bohóckodásra jó, mert bő 80 éve nem tudnak vele mit kezdeni. Akkor Boris Karloff zseniálisan keltette életre, de azóta semmi… 3/10

A zöld Conan, a dühös szörnyeteg, és az új világ megmentője. Ez mind Hulk, aki egy rajzfilm keretein belül mutatja be, hogy bizony van szíve, és nem csak zúzni tud. A Marvel 2010-ben kiadott egy rajzfilmet, ami talán az egyik, ha nem a legjobb alkotásuk lett, hála az eseménydús, és szórakoztató történetnek, és persze Hulknak.

A Bosszúállók csapata úgy dönt, hogy száműzik a fékezhetetlen szörnyeteget egy olyan bolygóra, ahol nem tehet kárt senkiben. Azonban Hulk dühe miatt az űrhajó nem a megadott bolygót veszi célba, hanem egy másikat, ahol bizony nem ülhet tétlenül egymagában. Hulk fogságba esik, és gladiátorküzdelmeken kell részt vennie. A végtelen ereje miatt viszont felkelti a király érdeklődését…

Nem vagyok kibékülve a Marvel rajzfilmekkel még akkor sem, ha nem akarom összehasonlítani a DC-vel. Üresek, néhol unalmasak, ráadásul többnyire erőltetettek. Olyan, mintha nulla energiát fordítanának a film elkészítésére. Ám a Hulk világa más, itt többnyire jól működtek a dolgok és a végeredmény egy szórakoztató rajzfilm lett.

Sam Liu és csapata nem fecsérelték az időt felvezetésre, drámázásokra, egyéb időhúzó dolgokra, hanem gyorsan feltekerték a fordulatszámot. Hulk megérkezik, zúz egy sort, majd pihen, és ezt a ritmust tolják végig a bő 80 perc alatt. Igazából jól is tették, hogy nem pakolták tele akciókkal, mert az valószínűleg megfeküdte volna a gyomrunkat. Az egyensúlyt megteremtették, és így kapott Hulk egy karakterdrámát, még ha felszínesen is. Szükség volt erre, mert annak ellenére, hogy a dühöngő szörnyetek egy megállíthatatlan katasztrófa, még akkor is van az izomzata alatt egy szív.

Viszont az már nem volt jó húzás, hogy túlságosan is kiszámíthatóvá tették a filmet, és Hulkot. Ő pont azért veszélyes, mert nem lehet kiszámítani, nem lehet tudni, hogy mikor kattan el, és zúz szét valamit a környezetében, de ebben az alkotásban szinte minden lépését előre lehetett látni. Ettől függetlenül persze élvezhetjük a kalandját, de akkor ütött volna igazán nagyot az egész, ha kivetítik a személyiségét az egész rajzfilmre.

A Hulk világa tehát egy ügyesen megalkotott Marvel rajzfilm, melyben volt fantázia. Szórakoztató, kellően komoly, így bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a zöld szörnyeteget, és azoknak is, akik eddig nem barátkoztak meg vele, mert hátha… 7/10

Egyszerű történet, egy helyszín, sok szereplő, és csak egyetlen egy győztes. Sose mondok ellent egy efféle horror/thriller filmnek, mert az esetek többségében a bő 90 perces játékidővel remek kikapcsolódást nyújtanak, ám a Would You Rather esetében kissé keserű szájízzel keltem fel a székemből, mert egy gyenge Fűrész utánzat lett a végeredmény.

Nyolc idegen ember kap meghívást egy vacsorára. Az este folyamán egy versenyben vesznek részt, aminek a tétje, nem kisebb, mint egy zsák pénz, valamint bármi egyéb, amire szükségük van. Azonban a verseny nem egyszerű, és az est szervezője a meghívás előtt elfelejtette elmondani, hogy akár az életükbe is kerülhet a részvétel…

Az alapötlet nem rossz, de a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után, még úgyis, hogy az esetek 99%-ban nem várunk el semmiféle meglepetést az efféle B kategóriás horroroktól. A Fűrész tudta csúcsra járatni az egy helyszínen játszódó filmeket, amiben különböző emberek versengenek a túlélésért. Ugyanezt kaptuk meg a Rettegés ízében is, ám jóval visszafogottabban, és unalmasabban.

A visszafogottabb tálalás még nem is lenne baj, de az, hogy unalmas, az már eléggé nagy gond. Pedig a képernyőn azt látjuk, hogy a verseny egyre keményebbé válik, és az embereken egyre jobban eluralkodik az állatias énjük, és a kegyetlenség áttöri a legnagyobb akadályokat is. Igazság szerint ez már alapból szórakoztató, ha valaki vevő az ilyesfajta élményekre, de itt ez valahogy mégsem működött. Nem tudott meghatni, és sótlan volt az egész. Erre rátett még egy lapáttal az is, hogy teljesen kiszámítható volt a történet, és még a legutolsó csavart is könnyedén ki lehetett találni.

A film főszerepében Brittany Snow volt látható, akire panaszunk nem lehetett, de az összes többi színész a felejthető kategóriába tartozott. És ami a legszomorúbb, hogy a pornós Sasha Grey sem tudott hozzátenni semmi pluszt a filmhez. Így összességében a Rettegés íze egy gyenge másodrangú horror, amiben sokkal több volt, mint amennyit kihoztak belőle. Kevés… 3,5/10

Itt az első sorozat-kibeszélő, ahol SPOILERekkel teletűzdelve, szubjektíven próbálom „kibeszélni” az adott sorozat adott részét. Mind ezt VELETEK. Hozzászólásban lehet érvelni, ellenérvelni esetleg elmondani a saját szemszögetekből, hogy éppen mi miért történt, és ami történt az tetszett avagy sem.

Mivel a Vámpírnaplók 100. részénél kezdem az egészet ami az 5.évad 11. részét jelenti kicsit összegezném mi történt az 5.évadban ez idáig. Silas távozott az élők(?) sorából, ugyanakkor Bonnie visszatért, és a legjobb barátnőivel Elenával és Carolineal próbálnak új életet kezdeni a Whitmore főiskolán, ahol akadályba ütköznek. Még pedig az Augustineokba. Természetesen mint eddig nagyjából mindent, ezt a problémát is sikerül megoldania a Salvatore testvéreknek. Viszont Katherine problémája nem oldódik meg mert az emberré válása miatt öregedik de gyorsabban a vártnál, ezért lánya Nadia aki "Utazó" próbálja megmenteni nem is akárhogy. Így jutottak el dióhéjban az 5.évad 11.részéig.

Ez a rész az 500 év magány címet viseli szóval már az elején tudhatjuk, hogy ebben a részben a főszereplő nem más mint Katherine Pierce, akit személy szerint gyűlöltem az elején viszont a sorozat haladtával egyre jobban megszerettem. Vele is kezdődik a rész egy flashback formájában 1490-ből Bulgáriából ahol elszakítják lányától szülése után és ő ezt tétlenül végignézi. Stefan tudatja mindenkivel, hogy az orvosok nem látnak esélyt Katherine felépülésére, erre a reakció Damon ivászatot "rendez" volt szerelme halálának a megünneplésére, és el is mennek rá többen mivel mindenkinek keresztbe tett már Katherine. Én ezen a részén be kell valljam jót nevettem.

Azonban Nadia nem, és kezébe veszi anyja sorsát. Elrabolja Mattet, ezzel mindenkit arra kényszerít hogy segítsenek neki. A terve, hogy kihasználva az Utazók képességét belebújtassa Katherinet a saját testébe (mármint ezt hiszi mindenki). Aztán elkíséri Elenát és Stefant egy házba, ahol fogságba esnek, és lecsapolnak tőlük egy rakat vért. Személy szerint ötletem sincs, hogy miért. Eközben Caroline, Bonnie és Jeremy is keresik Mattet az erdőben, de sikertelenül. Felvetődik a kérdés, és mit csinál Damon? Hát persze, hogy Katherinet trollkodja a halálos ágyán, és igazából meg is ölné de Liz meggyőzi Damont az ellenkezőjéről. Itt is látszik, hogy Damont még érdekli Katherine, különben Liz érve miszerint beviszlek az őrsre ha megölöd édes kevés lett volna plusz nem egy párnával próbálta volna megölni.Ezután jön egy sokak által várt jelenet. Caroline és a kedvenc színészem, karakterem a sorozatból Niklaus találkozása az erdőben. Ahol Klaus őszinte vallomást kér Carolinetól aki eleinte még úgy tesz, mintha látni sem akarná őt, ám a végére beadja a derekát, és ennek az egyenletnek az eredménye Caroline + Klaus = Klaroline. Így végre egymásra találnak, és kielégítik a kiéheztetett fanokat, meg egymást is. Mondjuk engem az elégítene ki, ha Klaust visszahoznák de hát arra ott az Originals.

Eközben Rebekah is rátalál Mattre, és kiszabadítja a koporsóból, így Nadianak nincs már lap a kezében..vagy mégis? Stefan megpróbálja széppé tenni Katherine halálát, ahogyan azt anno Damon tette Roseal. Ezzel egy időben a többiek társalognak, és Bonnie horgony képességével több régi szereplő is megszólal, köztük Vicky és az az Alaric aki a kedvencem volt. Itt Damonnel a kis beszélgetése szerintem epic lett. Ekkor megpillantja Bonnie Katherinet ami jelen esetben azt jelenti hogy meghalt, de előjött Katherinenek az a képessége ami miatt túlélte Klaust, és 500 évig magányos volt. A túlélési ösztöne ami olyan erős mint senki másé. Így visszatér a lelke a testébe, és Elenával találja magát, aki épp búcsút venne tőle. Majd elkezdenek beszélgetni, de ekkor jön a csavar a csattanó: belebújik Elena testébe az Utazók képességével, amit Nadia aktivál telefonon keresztül az igével, és ezzel újabb bonyodalmakat, kérdéseket vet maga elé a sorozat. Mondjuk, ha nem hülyék akkor rájönnek egyből, mivel Bonnien keresztül kellett volna mennie ahhoz, hogy végleg eltávozhasson, de nem tette..Szóval én kíváncsian várom a következő részt hogy mit tartogat számunkra.

Egy biztos. Van egy rakat kérdésünk a következő részig: Mi lesz Elenával, Klaus marad-e vagy Caroline megy? Egyik se? Mi lesz az Elena-Damon-Stefan triumvirátusból? Mire kellett Stefan és Elena vére?
Reméljük kiderül a következő részben.

Úgy gondolom, hogy a vígjáték az a műfaj, ami a legjobban összehozza az embereket. Erről árulkodnak a bevételek is, hiszen a legigénytelenebb vígjátékok (Nagyfiúk…) is rengeteg pénzt hoznak a konyhára. Ezzel csak részben van baj, de ebbe most inkább nem megyek bele, inkább azt a részét célzom meg, ami miatt érthető is az özönlés az adott filmre, és ami nem más, mint a röhögés. Az emberek szeretnek nevetni, ez természetes.

Vannak olyan vígjátékok, amik nem mai darabok, de mégis előveszik őket az emberek újra és újra, mert annyira tökéletes szórakozást nyújtanak, hogy nem lehet nem újrázni az adott filmet. Nézzük is hát azokat, amelyeket ÉN örökzöld vígjátéknak tartok, és az év bármely napján szívesen veszek elő, ha nevetni szeretnék.

(Szeretném leszögezni, hogy ez nem TOP 10 örökzöld vígjáték, hanem a saját, szubjektív listám azokról, amiket szeretek. Nyilván közrejátszik egy ilyen lista elkészítésénél a kor, mely mélyen befolyásolni tudja, hogy mi lesz a végeredmény. Azt szeretném kérni, ha nem értesz vele egyet, akkor írd le a saját listádat, hogy megismerjük mi a közös, és mi az, ami esetleg más…)

Mindenhez pénz kell, legyen itt szó a szórakozásról, tanulásról, és magáról az életről is. A Vakszerencsében betekintést kapunk Costa Rica egzotikus világába, a gazdag emberek életébe, és a szerencsejáték rejtelmeibe. Legalábbis ezt gondolnánk, de ezeket csak felszínesen kapjuk meg ebben az akció-thrillerben, melyet még a Ben ’Batman’ Affleck és Justin Timberlake duó sem tudott megtölteni élettel.

A Princeton Egyetem fejese fülébe jut, hogy az egyik diák online szerencsejátékot reklámoz, ami ugyebár tilos az Egyetem területén. Richie tudja, hogy a tűzzel játszik, de nincs más választása, mert a tandíjat fizetni kell, és ő nem a tehetősebb réteget erősíti, így kénytelen kockáztatni. Utolsó dobásra még nekiül egyet pókerezni, de mindent elveszít. Azonban feltűnt neki, hogy valami nem stimmel a játékkal, és csalás vádjával megkeresi az online kaszinó tulaját, aki viszont többet ajánl neki, mint a bukott pénze visszafizetését…

Igazából a Vakszerencse nem egy rossz film, csak éppen nagyon kevés. Tipikusan olyan, amit leül megnézni az ember, mert nincs jobb dolga, de amint vége már el is felejti. A film története, úgy ahogy jól muzsikál, vannak benne kisebb fordulatok, pörgősebb események, ám összességében kevés ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Nagyjából egy olyan autóhoz hasonlít a film, amiben nincs motor. A kaszni szép, de ennyi.

Amíg a Wall Street farkasában működött a gazdagság és a jólét bemutatása, addig itt szinte semmit nem kaptunk belőle. Nem éreztük át azokat a bulikat ahová Affleck és Timberlake járkált, nem éreztük a rengeteg pénz illatát, illetve az ügyleteik súlyát. Azonban még menthető lehetett volna a helyzet, ha a karakterek jól muzsikálnak, de mondanom sem kell, hogy ezt sem kaptuk meg. A 90 perces játékidő alatt – ami amúgy teljesen korrekt volt, és mindenképpen pozitívumként kell megemlíteni, mert sokkal rosszabb fényt vethetne a filmre egy esetleges 120 perces játékidő – kaptunk egy néha-néha villantó Timberlaket, aki azért próbálta menteni a menthetőt, és egy nulla életkedvvel rendelkező Gézát, aki gondolatban valószínűleg már Gotham utcáin mászkált.

Összességében tehát az a baj a Vakszerencsével, hogy üres, élettelen, és ezáltal egy felesleges film arcát mutatja. Azonban utálni mégsem lehet, de sajnos szeretni sem. Mondanám, hogy nézzétek meg, de nem teszem. Elég csak a pontszámra (IMDB-re) pillantani… 4,5/10

Az előzetes várakozásokkal ellentétben az Inside Llewyn Davis meglepően rosszul jött ki az Oscar-jelöléseket tekintve. Se főszereplői, se zenei jelölést nem kapott, pedig senkinél nem lett volna keserű szájíz, ha Oscar Isaac, vagy a legjobb betétdalnál a „Please Mr. Kennedy” neve is ott szerepel a listán. Utóbbi hiánya mindenképpen érvágás…

Llewyn Davis egy folkzenész, akinek ez a hivatása. A probléma csupán az, hogy alig tud megélni belőle, és napról-napra kell változtatnia a helyét, ugyanis saját lakása sincs. Barátok fogadják be, illetve bepofátlankodik ahhoz, ahol úgy érzi, hogy egy-két éjszakát meg tud szállni. Ez a tengés-lengés azonban folyamatosan csökkenti a zenélésbe vetett hitét…

Nem vagyok rajongója a Coen tesóknak, nem rajongok a filmjeikért, ám elismerem és megtapsolom azt, amit eddig véghezvittek. A filmjeik általában 7-8 pont körül mozognak nálam, és ez köszönhető a filmjeikben szereplő karaktereknek, illetve a rendkívül jól megteremtett hangulatnak. Ezeket itt is megtalálhatjuk, mi több a hangulat egyenesen fantasztikus.

A mostani film esetében bepillantást nyerhetünk Llewyn Davis néhány napjába, ami ugyan nem jelent sok időt, hiszen tényleg csak néhány napról van szó, de ez idő alatt mégis rengeteg minden történik. Ezt Coenék, jól megírt párbeszédekkel, a főszereplő karakterfejlődésével, illetve az egyre mélyülő drámai szállal fűszerezték meg, mely végül pofás összképet mutatott. Ugyanakkor mégsem ezek a film legnagyobb erényei, hanem a zene, valamint a színészek. Előbbi adja a sava-borsát az egésznek, és mondhatni elvarázsol, amikor felcsendül egy-egy hangulatos zene. Igazi életérzést ad át a cigifüsttel átitatott 60-as évekből, és a folkzene szépségéből.

Ám ez mind nem jöhetett volna létre, ha nem Oscar Isaac kapja meg a főszerepet, ugyanis remekül formálja meg a bunkó, kissé arrogáns Davist, aki ezek hallatán a való életben egy p**s, de amint gitár kerül a kezébe, az egész róla kialakított kép megváltozik, és megmutatja, hogy mit is tud igazán. Mellette természetesen voltak még kiváló alakítások, gondolok itt John Goodmanre, Carrey Mulliganre, vagy éppen a „Please Mr. Kennedy” dalnál főszerepet játszó Justin Timberlakere, illetve Adam Drivera.

A Coen tesók tehát büszkék lehetnek a legújabb alkotásukra, mely a zenés filmek között előkelő helyen szerepel majd, illetve a rendezőpáros filmográfiájában is a jobb helyeken fog majd feltűnni. A filmet a hangvágás, valamint az operatőri munka miatt láthatjuk viszont az Oscar-gálán, amiből szerintem egyiket sem fogják behúzni, de ez nem von le semmit a film értékéből. A hangulatteremtés, az operatőri munka, a zene, a színészik is mind-mind dicséretesek. A folkzene kedvelőinek mindenképpen ajánlott a film megtekintése. 8/10

Oké… most már kijelenthető, hogy Jay Oliva a képregényrajzfilmek koronázatlan királya! De miért is?! Hát azért, mert egészen elképesztő, amit a 2012-es Batman – A sötét lovag visszatér óta művel. Egyrészt azzal a két részes rajzfilmmel megalkotta a DC Comics/Warner legjobb darabját, másrészt a tavalyi évben megmutatta, hogy nem csak egyfilmes rendező, hiszen létrehozta a Flashpoint paradoxont is, ami szintén egy elsőosztályú alkotás. De ő úgy látszik nem elégedett meg ezzel, és tovább szeretné folytatni a hadjáratát, mely a szuperhősök mennyországába vezet. Az utat ismeri, és esze ágában sincs letérni róla!

Gotham, Metropolis, Central City, stb… mi a közös bennük? Az, hogy mindegyiknek van egy hőse, aki megvédi a város lakóit. Ez szép és jó, hiszen nem mindennapi dolgokat tudnak művelni a hősök, de mi a helyzet akkor, ha egy másik világból jön az ellenfél, és nem elégszik meg 1-1 város elfoglalásával? Mi történik akkor, ha neki az egész Föld és annak lakó kellenek? Egyszerű a válasz. Működj csapatként!

Oliva most nem a dolgok közepébe csapott bele, hanem megpróbálta az elejét megfogni, azaz felvezetni az Igazság Ligáját. Az alapanyag a New 52 Justice League volume 1: Origin című sztoritól származik, ami által szemtanúi lehetünk Superman, Batman, Wonder Woman, Zöld Lámpás, Shazam, Flash, és Cyborg kalandjának. Mi több, utóbbi eredetsztoriját is megkapjuk, amit véleményem szerint meglehetősen pofásan mutattak be nekünk. Ugyanakkor Cyborg története csak az egyik szelet pozitívum a nagy egészből.

Az Igazság Ligája – Háború csakúgy, mint a már említett 2 (3) rajzfilm, kiemelkedően jó történetvezetéssel rendelkezik. A 80 perces játékidőt úgy töltötték fel, hogy mind az akciók, a poénok, a drámázás is maximum fordulatszámon pörögjenek, és ezáltal egy pillanatra se tudjuk levenni a szemünket a képernyőről. A poénokat ráadásul olyan jól eltalálták, hogy több vígjáték is megirigyelhetné azokat. Viszont fontos megjegyezni, hogy nem esik túlzásokba, mert azért akárhogy is nézzük a háttérben zajló események elégé súlyosak, és komolyak, hiszen mégis csak a Föld élete forog kockán.

A legnagyobb hiba az efféle rajzfilmeknél a végjátéknál szokott bekövetkezni, amikor a kapkodás, és az összecsapott munka válik úrrák, hiszen a dolgozók rájönnek, hogy itt a játékidő általában nem több mint 70-80 perc. Oliva ezt is jól oldotta meg, annak ellenére is, hogy több szálon futtatta a végjátékot. Darkseid szála, Batman és Superman szála, és nem mellesleg a csapattá alakulás jellemezte az utolsó fél órát.

Végül tehát én úgy gondolom, hogy ismét szemtanúi lehettünk egy nagyszerű DC szuperhősös rajzfilmnek, ami minden elemében kitűnően teljesített. Most már csak az a kérdés, hogy az idő mennyire szépíti meg ezt az élményt, és végül mennyi is lesz a végső pontszám. Én nem igazán tudok belekötni, mert valahogy így kell kinéznie egy rajzfilmnek, de jelenleg még csak 8/10, aztán majd kiderül…