[Supernatural Movies]

Rács mögé zárt szerelem - A következő három nap

2016. december 07. - Fincherista

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Hiába keresnénk 2010 legromantikusabb filmjei között Paul Haggis A következő három napját, a listákon többnyire elcsépelt szerelmes történeteket, másod- és harmad vonalas romkomokat találnánk. Pedig joggal szerepelhetne rajtuk, mivel - bár tálalását tekintve valóban nem a klasszikus műfaji vonásokkal operál - végső soron egy olyan férjről szól, aki szó szerint képes lenne elmenni a legvégsőkig, hogy újra együtt lehessen hőn szeretett feleségével. Ugyanakkor hiába van központi szerepben a klasszikus romantikus túlzás, lányos filmnek a legkevésbé sem lehetne nevezni, hiszen a játékidő nagy részét rózsák és csókok helyett egy szöktetés megtervezése teszi ki.

ntdd.jpg

Tovább

Hathúros memoár - A nyughatatlan

Walk the Line, 2005

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Életrajzi filmet készíteni nem egy hálátlan feladat, ha pedig egy zenész legenda életéről van szó, akkor meg végképp nem. Egy ilyen alkotást simán be lehet lengetni az Oscar szezonban, ezenkívül pedig lehet játszani egy színes karrier magasságainak és mélységeinek bemutatásával. Johnny Cash pedig bizony járt fent is, lent is, ezt James Mangold felemás direktori pályájának legjavát belerakva méltóképp mutatta meg, méghozzá akkora sikerrel, hogy talán A nyughatatlan óta nem is készült jobb zenés film.

walk_the_line_2.jpg

Tovább

Egy egzisztencialista paradoxon - Időhurok

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Ha abból indulok ki, mennyire fontosnak tartja a filmek befejezését Charlie Kaufmann, a kortárs forgatókönyvírók egyik legelismertebb alakja, akkor rögtön meg is van a válasz arra, miért érzi úgy rengeteg író, hogy alkotása végére - függetlenül annak szükségességétől - be kell szúrnia legalább egy komolynak szánt fordulatot. Extrémebb esetekben azonban előfordul az is, hogy a látszat ellenére nem is a történet végén keresendő a csavar, hanem maga az alkotás válik egy nagy fordulattá. A Spierig-testvérek Robert A. Heinlein All You Zombies című kisnovelláján alapuló sci-fije is tökéletesen beilleszthető ebbe a sorba, még a (félre)értelmezhetőségi faktor tekintetében sem marad alul riválisaitól.

idh.jpg

Tovább

Amikor Cameron romantikus filmet rendez - Titanic

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Hosszasan lehetne vitázni arról, mennyire tekinthető romantikusnak és mennyire polgárpukkasztónak egy olyan történet, amely tulajdonképpen arról szól, hogy egy idős hölgy néhány vadidegennek beszámol a legpikánsabb erotikus kalandjáról. Mint ahogyan az is megérne egy misét, mennyire nevezhető etikusnak az, ahogyan Hollywood hasznot húz - jelen esetben rekordot jelentőt - a valódi katasztrófákból. Mindazonáltal ezen kérdéseket meghagyom másoknak, én a Titanicot nem egy hasonlat alapjaként, hanem filmként szeretném a továbbiakban megközelíteni.

tita.jpg

Tovább

Fanboys - Rajongók háborúja

Egy messzi-messzi galaxisban... ez talán egy jó film.

2016. december 03. - REMY

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok. 

Kyle Newman filmje majdhogynem aktuális a 2016-os esztendőben, amikor is elmondhatjuk, hogy átéltük a közelmúltban mindazt, amit a Fanboys elénk tárt a 90 perces játékideje alatt. Miután 2014 decemberében kijött az Ébredő erő előzetese, az igazi fanboyok olyannyira rápörögtek a VII. Star Wars filmre, hogy a csapból is a Disney égisze alatt készülő alkotás folyt. A tavalyi év decemberében pedig el is érkezett a várva várt film, ami ismét összehozta a világ Star Wars rajongóit.

„Han Solo egy ribanc!”

fan1.jpg

Tovább

Egy abszurd szerelem beteg krónikája - Visszafordíthatatlan

Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Valahol már önmagában az hatalmas eredmény, ha egy szerző képes kiverni a biztosítékot Cannes-ban. A művészfilmek Mekkájában, ahol az öncélúság legalább annyira méltatott, mint a tényleges kreativitás, valami olyannal kell előrukkolni, amit az edzettebb gyomrú esztéták sem tudnak könnyen megemészteni. Gaspar Noé visszafordíthatatlan bűntette megtette ezt a szívességet, a premierjén felháborodott nézők tucatjai hagyták el a termeket, többségüknél ugyanaz az ominózus jelenet bizonyult vízválasztónak. A film leginkább annak a jelenetnek köszönhetően gyorsan ki is vívta magának a kultstátuszt, pedig igazából az csak a kegyetlen utazás egyik megállója, igaz, a legemlékezetesebb,  de valójában az út egészével igazolódik be szükségessége, valamint úgy válik teljessé a visszafelé forgatott történetszál.

irrev.jpg

Bellucci kisasszony élete legbevállalósabb szerepében alkotott maradandót

Tovább

Ember embernek farkasa - The 100 pilot

Mihez kezdenél, ha 99-ed magaddal ledobnának a földre, hogy rajtatok teszteljék, milyen állapotban van a szülőbolygónk? Ha 97 éve senki sem járt lent és senki sem tudja élhető-e egyáltalán? Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, milyen veszélyek fenyegetnek. Vajon életben maradnál? A sorozat december 1-jén debütál Magyarországon az egyik kereskedelmi csatornán.

ic2xrou.png

Tovább
süti beállítások módosítása