Már az első próbálkozás is azt mutatta, hogy nincs jó kezekben a Szellemlovas legendája. Bár pénzügyileg – ha világszinten nézzük – még talán nem is nevezhetjük oltári nagy bukásnak, de, amit a kritikusoktól és a nézőktől kapott a film, abból már ki lehetett volna indulni, és el kellett volna felejteni azt az ötletet, miszerint kell egy folytatást is készíteni. Nicolas Cage visszatért, de a korábbinál is gyengébb produkcióval „örvendeztetett” meg bennünket. A Szellemlovas továbbra is csak egy nagy potenciállal rendelkező projekt, amit még nem sikerült a filmvászonra álmodni.

2011-ben a Mark Neveldine , Brian Taylor duóra bízták a film rendezését. Néhány pillanat erejéig még lehetett azt érezni, hogy megpróbáltak újítani valamit a karakteren, és egy sokkal horrorisztikusabb Szellemlovast képzeltek el, de végül a kivitelezés olyan kudarcba fulladt, amit semmi nem tudott megmenteni. Hiába a jó elképzelés, hiába a sötétebb hangulat, ha a forgatókönyv egyenesen kukába való. Konkrétan semmiről nem szólt a film. Kaptunk egy olyan Ördögöt a filmbe, aminél még egy veszett róka is nagyobb galibát tud okozni. A Szellemlovast pedig lejáratták, annak ellenére, hogy badassabben nézett ki, mint az első filmben. Igazság szerint a 90 perces játékidőben azt követhetjük végig, ahogy a hozzá nem értő rendezőpáros megpróbál alkotni valamit a szakmájukban, de mivel zs-kategóriásak mind a ketten, így a végeredmény sem lesz szebb. Mindenki kerülje el jó messzire a Bosszú erejét. 2,5/10

Úgy gondolom, hogy Mark Steven Johnson alkotásánál felesleges kertelni. Ugyanis a 2007-es Szellemlovas szégyent hozott az új évezred Marvel-filmjeire, és azt hozta, amit a „szintén zenész” társa, a Fantasztikus Négyes – Az Ezüst Utazó című förmedvény. Ráadásul azt sem tudom megérteni, hogy mi került 110 millió dollárba ezen a filmen, hiszen se a CGI, se a színészek, se a rendező, se az író nem olyan nevekből álltak, mint például Robert Downey Jr. vagy Christopher Nolan. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy egy oltári nagy fejetlenség lengte körül ezt a mozit (is).

Johnny Blaze szinte minden nap a halállal táncol. Ő a világ legjobb motoros kaszkadőre. Egy nap egy titokzatos idegen egy üzlet reményében felgyógyítja Johnny apját a végzetes kórból. Az akkor még fiatal Blaze gyerek nem is sejtette, hogy örök rabságba kerül, ugyanis az Ördög nem kisebb dolgot, mint a lelkét kérte cserébe. Johnny ezek után egy pokol tüzében égő szörnyeteggé tud átalakulni, ami olyan erővel ruházza fel őt, aminek a segítségével végrehajthatja a küldetését…

A legszomorúbb az egészben az, hogy az alapkoncepció pazar. Egy tökös, véres, démonos, ördögös filmet lehetett volna kihozni az alapanyagból, de a hozzá nem értésnek hála egy zs-kategóriás, felejthető akciómozi lett végül belőle. Ráadásul mindezt úgy sikerült összehozni, hogy egy rakás pénzt kaptak az alkotok arra, hogy egy valamirevaló Ghost Rider mozit összedobjanak. Ám a PG-13-as korhatárbesorolás itt is megtette a hatását (Ha még csak ez lett volna a gond…). Egy olyan főhőst, akinek lángol a feje, ami ráadásul egy koponya, nem engedik szabadjára, valamint nem engedik neki, hogy kiadja a dühét és szabadjára engedje a pokol tüzét, azt nem lehet komolyan venni. Főleg akkor nem, ha az akciójelenetek olyan szintet képviselnek a filmben, amit még egy Steven Seagal moziban sem mernek megengedni. A dialógusok botrányos megírásába pedig nem is nagyon mennék bele… Emellett az sem egy elhanyagolható tényező, hogy az ellenfelek, Blackheart és csapata pont annyira jelentettek veszélyt magára a főhősre és a világra, mint egy lecsapott szúnyog.

Mialatt néztem a történéseket arra jutottam, hogy mekkora királyság lehet egy olyan Szellemlovas mozit nézni, ami nincs akadályok közé szorítva. Egy Dredd, Penge-féle keménytökű filmet kéne összehozni ebből az alapötletből, amiben még akár a lehurcolt Nic Cage-t is elnézegetném főszereplőnek. DE ez így, ilyen formában rém gyenge. Pedig olyan jól néz ki a lovas… 4/10

Loki: Már jön a Chituri. Nem akadályozhatja meg. Mitől is kéne félnem?
Tony Stark: A Bosszúállóktól. Így nevezzük magunkat. Csapat vagyunk. A Föld legjobb harcosai, ilyesmi.

2012-ben egy óriási mérföldkőhöz érkezett el Hollywood. Soha senki nem merte még meghúzni Joss Whedon és a Marvel stúdió előtt, hogy egy egész csapat szuperhőst rakjanak egy mozifilmbe. Ők ezt megcsinálták, és ez minden idők harmadik legsikeresebb vállalkozásának bizonyult, mind Amerika, mind pedig világszerte. A Bosszúállók nem csak a filmtörténelem egyik mérföldkövét, de a Marvel filmek egy új szintjét is jelentették. Vasember, Thor, Hulk, Amerika kapitány, Sólyomszem és Fekete Özvegy közös erővel hozták el az akkori év leghangosabb, legnagyobbat durranó, és legjobban várt filmjét.

Új fenyegetést észlel Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. vezetője. Az ellenfél minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre nézve. Fury egyetlen esélyt lát a katasztrófa elkerülésére: a szuperhősöket! A toborzás eredményeként hamarosan össze is áll az addig még sohasem látott szupercsapat. Hulk, Thor, Vasember, Fekete Özvegy és Sólyomszem…

Loki: Volt szerencsém.
Tony Stark: Igen. Eltartott egy ideig amíg összecsiszolódtunk, de vegyük csak számba: Ott a bátyja, a félisten, a szuper katona, aki egy élő legenda és rászolgált a nevére, a pasi, akinek dühkezelési gondjai vannak, a gyilkos duó. És magának, öregem, sikerült felbőszítenie minden egyes tagot.

A Bosszúállók egy olyan jelenség volt a mozik történetében, amire akkor is felfigyelt az ember, ha éppen utálta a szuperhősöket. Nem változtatta meg az emberek gondolkodását, nem írta újra az akciófilmek, de még a képregényadaptációk műfaját sem, de mégis olyan magasságokba jutott, amire mindig emlékezni fogunk. A Bosszúállók nem hibátlan film, sőt egész egyszerűen sablonos, de mégis olyan szórakoztatási faktor van benne a különböző hősök miatt, ami egész egyszerűen eltünteti az apróbb hiányosságokat. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a popcornmozik királyát, Michael Bayt letaszították a trónról. Joss Whedon és a Marvel elhozták az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb filmjét.

Loki: Ez volt a célom.
Tony Stark: Nem túl elmés. Ha megérkeznek, és erre mérget vehet, elkapják.

Óriási előnnyel indul a film, ami éppen ahhoz kellett, hogy biztos lábakon tudjon állni a játékidő legvégéig (Vajon az Igazság Ligája sikeres lesz?). Az eredettörténetekre nem kellett időt vesztegetni, ugyanis a nagyobb hősök közül mindenki megkapta már a saját kis szeletét a tortából a nagy csata előtt. Whedonéknak egyetlen egy feladatuk volt: A Bosszúállók játékperceit úgy elosztani, hogy senki ne szoruljon a háttérbe, vagy senki ne legyen főhős. És ezt mondanom sem kell, tökéletes meg is oldották. A Marvel-univerzum legnagyobb pozitívuma, hogy sose akar többet markolni, nem akar olyan képet festeni magáról, ami hamis. Ezáltal elkerülték a filmet a mély gondolatok, a távolba nézés közben elmorzsolt bölcsességek (Ugye, Optimus Prime!?), és csak arra fókuszáltak, amit a legjobban tudnak. A humorra és az akcióra.

Loki: Ott van a seregem.
Tony Stark: Nekünk meg Hulk.

Bár a játékidő jóval két óra felett van, de egy percig nem lehet azt érezni, hogy hosszú lenne a film. Miután egy akciójelenettel indítanak, majd poénkodnak egy sort, majd megint akcióznak, majd megint poénkodnak, és így tovább. Nem lehet leállni. Sok szereplő, de sok akció, és sok dialógus. Ráadásul egyszer sem csúszik hiba a gépezetbe. Ha Hulk és Thor kap játékperceket, ha Vasember és Amerika kapitány, akkor is olyan vicceket hallhatunk tőlük, amik miatt már megéri leülni a Bosszúállók elé. Ráadásul tényleg mindenből poént csinálnak. Az összekovácsolódásból, a harcokból, és még Lokiból is, aki pedig nem egy elcseszett főgonosz, hanem egy tökös, hataloméhes, jól megírt badass rosszfiú. Nem hiába lett az egyik legközkedveltebb negatív karakter a Marvel filmes univerzumában.

Loki: Azt hittem a fenevad meglépett.
Tony Stark: Nem érti a lényeget: nincsen trón. Nem létezik olyan opció, hogy győztesen kerül ki. Lehet, hogy megjön a serege, lehet, hogy nem tudjuk legyőzni, de magát elkapjuk. Mert ha a Földet nem is védhetjük meg, tuti, hogy bosszút állunk.

A végső harc pedig hatalmas és végtelenül szórakoztató. Könnyedén teszi fel a koronát Whedon szuperprodukciójára, ami egészen a Galaxis Őrzői bemutatójáig a legjobb Marvel film titulust viselhette. Azonban az idő telik, a filmek pedig jönnek. És látva a Bosszúállók – Ultron korának az első előzetesét, lehet még hová fokozni a dolgokat. Szóval el leszünk kényeztetve a következő években is, mert nagyon úgy tűnik, hogy nincs megállás képregényfilmes fronton. És ez így van rendjén. A technika, és a nézősereg is megvan ahhoz, hogy minőségi filmek szülessenek. 9/10

Látva a Marvel filmek megjelenési dátumait, arra a következtetésre jutottam, hogy a stúdió a sikeres Vasember első része után nem mert még váratlant húzni. Pláne, hogy a Hulk film nem igazán tejelt. Úgy gondolhatták, hogy ha még egy új hőst hoznak be a piacra a következő Vasember film előtt, akkor abból bukás lesz, nem pedig siker. Így A Hihetetlen Hulk bemutatása után két évvel, a 2010-es évben megérkezett Tony Stark legújabb kalandja is, ami bár pénzügyileg hatalmas sikert aratott, de mint film, eltörpült a legelső próbálkozás mellett. A Marvel vajon lejtmenetbe kezdett? Természetesen 2014-ben ezt már tudjuk, hogy nem.

A világ már tudja, hogy a milliárdos feltaláló, Tony Stark maga a Vasember. A kormány, a sajtó és a nyilvánosság egy emberként szorongatja őt, hogy ossza meg szupertechnológiáját a hadsereggel, de Tony nem akarja közkinccsé tenni a Vasember páncél titkait, mert attól tart, hogy az információ rossz kezekbe kerül. A félelme be is igazolódik, mert feltűnik a semmiből Ivan Vanko…

Ebben az epizódban már nem kellett azzal foglalkozni, hogy Stark vajon, hogyan építi meg a páncélját, és hogyan válik Vasemberré. Itt mindjárt beleugrottunk a közepébe, és a rosszfiú felfedte magát a film legeslegelején. Ez egy tökös húzás volt Jon Favreau-éktól, de továbbra sem tudtak előállni egy épkézláb, komolyan vehető gonosszal. Mickey Rourke még úgy, ahogy hozta a karakterét, azt az egysíkú, nulla, unalmas bosszút álló karakterét, amit szinte minden második filmben megkapunk. Ehhez hozzácsapták Sam Rockwell, végtelenül irritáló figuráját, aki szintén semmi újjal nem tudott szolgálni. Hataloméhes, egyszerű, buta egyént alakított, aki újfent nem tudott érdemben hozzájárulni Robert Downey Jr. showjához.

A film, amúgy elég feszes tempót diktál. Sok akció, és pörgős részek jellemzik a játékidő nagy részét. Bár az első résszel ellentétben, úgy érzem, itt egy kicsit sok lett a villogás, és a mesterkélt mutatványozás, és kevesebb a komolyabb, téttel bíró elem. Persze érthető, hiszen egy folytatásról van szó, így meg kell ugrani az első részt, de nem mindenáron. Ha nem működik biztonságosan a kezeink között a film, akkor nagy bajban lehetünk, lehet a rendező.

Favreau ugyan hibázott, nem tudta megismételni azt a kritikai sikert, amit az elsővel elért, de azért nem is vétett végzetes hibát. Tony Stark foltozgatta a film hiányosságait, így a végeredmény egy kissé hepehupás, de élvezhető blockbuster lett, ami még mindig belefért abba a kategóriába, amit elvárunk a Marveltől, az univerzumtágítás végett. Szóval a vége egy gyenge 7/10-es. 

Visszatért a rabszolgaság és az ezzel járó reménytelenség. A hivatalos szervek, mint a rendőrség ugyan jelen van, de olyan könnyen megkenhető, mint a régi, 50-es 60-években játszódó maffia filmekben. Ebbe az alternatív, nem túl távoli jövőbe kalauzol el minket Hajdú Szabolcs, ami a western elemeit hordozza magában. Kár, hogy nem sikerült egy végig kitartó színvonalat és egyensúlyt teremtenie.

Fransic (Isaach De Bankolé) Elefántparti futballista, egy bundabotrány miatt kénytelen menekülni, és mit ad isten, menekülésének egyik állomásának kis hazánkat választotta. Tudja jól, hogy az eddigi életét és azt a jövőképet, amit elképzelt magának elfelejtheti, de arra ő sem számított, hogy a helyzet ennyire más mederbe kényszeríti. Mikor véget ér a vonatútja és a rendőrök már éppen beszállítanák a bundabotrány miatt az őrsre, megjelenik Cisco (Razvan Vasilescu) bandája, és jó pénzért kimenekítik a börtön élettől. Csak azt nem árulják el neki, hogy az elkövetkezendő napjai (hetei, hónapjai, évei) bizony a börtön életnél is keményebbek lesznek. Francsic barátunkra rabszolgaság vár, de neki semmi kedve ehhez az élethez és elhatározza, hogy egyedül vagy szövetségesekkel, de kitör ebből a nyomorból, és tovább folytatja az útját, hazánkat pedig csak egy rossz élményt tárolja majd el az emlékeiben.

A film hangulata remek, és bizony a felvezetés is arra enged következtetni, hogy egy magyar földön játszódó, ámbár régi vágású western egyveleget kapunk. De ez csak részben jött össze. Az első és legnagyobb baj, hogy a főhős teljes mértékben semmilyen és érdektelen, éppen ezért minimális érzelmi kötődést se tud kiváltani a nézőből, de még utálni se lehet úgy isten igazából. Persze több ponton is megmutatják nekünk, hogy milyen kemény is ő meg, hogy a keménység ellenére azért bizony ő is el tud gyengülni, de mindezt olyan minimalista stílusban teszik, hogy nem lesz belőle igazi karakter. Csak úgy van a vásznon, és teszi a dolgát, de semmi több. Amikor dolgozni kell, akkor dolgozik, amikor szembe kell menni a rabszolgatartók akaratával, akkor szembe megy, amikor pedig puskát kell ragadni, az sem esik nehezére. Kár, mert a körülötte tevékenykedő „gonosz” karakterek bizony elég jóra sikeredtek, főleg a már említett Cisco „nagyúr”, aki több nyelven is beszél és bizony teljes mértékben hitelesen adja elő magát. De vannak még az emberei, akik a tipikus, nagyszájú magyar stílusban kegyetlenkednek, és bárki bármit mond, azért ezt jó látni. Még ha furcsán is hangzik ez.

Ami még picit furcsán és helyenként idegesítőnek hat, hogy Hajdu Szabolcs érthetetlen okokból, de rendre megszakítja a film ritmusát a vágásokkal. És itt nem egy egyszerű, hátköznapi vágásról beszélek, hanem a totális elsötétedésről. Megy a jelenet, akár egy akció, kezd felforrósodni, előjön a feszültség, erre puff…a kép elsötétül és 2-3 másodperc erejéig bámuljuk a fekete vásznat. Majd visszatér a kép, és folytatódik tovább a jelenet, egyes esetekben csak pár másodperc különbséggel, mint ahol az elsötétedés előtt tartott. Érthetetlen, hogy ezt miért csinálta, mert főleg a vége felé, amikor már be is indulnak az események zavaró ez, mert totálisan képes lerontani az amúgy se túl pörgős ritmust.

Összességében tehát kijelenthető, hogy Hajdu Szabolcs nagy fába vágta a fejszéjét, és bár bele nem bukott, de azért kicsit megcsorbult. Az alapjáraton rendben lévő hangulat valamint a negatív szereplők mentik meg a filmet attól, hogy ne legyen totális, csak enyhe csalódás. Ám azt azért el kell ismerni, hogy ez a hangulat, bizony helyenként nagyon erős, amihez hozzájárul az imént említett rabszolgatartó brigád, valamint a zseniális, helyenként 10/10-es operatőri munka. De a film egyik nagy erénye az is, hogy meri a karaktereit idegen nyelven megszólaltatni, ezzel érzékeltetve, hogy hiába Magyarországon vagyunk, azért itt sem minden ugyan az, ami régen. Kár a bosszantó és helyenként érthetetlen hibákért, mert egy picivel jobb kidolgozással és odafigyeléssel, ez bizony egy zseniális film lehetett volna, nem csupán egy szelet a tortából. 6/10

Oké… azt hiszem hivatalosan is odaadható a Vasembernek a minden idők legcoolabb első másfél perce díj. A Marvel megcsinálta. A stúdió már a film elején érzékeltette a nézőkkel, hogy mi fog várni rájuk az elkövetkezendő években, ugyanis a Marvel stúdió egy olyan univerzumot kezdett el építeni, ami nem csak, hogy egyedülálló a filmtörténelemben, de még stílusos is. A stílust pedig maga Robert Downey Jr. formálta meg.

Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen a legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a katonai csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Tony élete veszélyben, és sajnos az idő se neki dolgozik. Elrablói azt kérik tőle, hogy készítsen egy szuper rakétát, ami végzetes pusztítást tud végrehajtani. Tony el is kezd dolgozni, de nem a rakétán, hanem egy páncélon, ami nem csak, hogy segít neki a szökésben, de még az életét is megváltoztatja…

Továbbra sem lehet vitatni azt a tényt, hogy Vasember a Marvel arca és az aranytojást tojó tyúkja. Jon Favreau-ék talán nem is gondolták anno, hogy a filmjük sikeressége éveket fog átölelni, és alapköve lesz egy olyan precízen és masszívan felépített univerzumnak, mint amit évről évre láthatunk bővülni a különböző Marvel szuperhősös filmekkel. 6 év telt el az első Vasember óta, de még mindig az a legnagyobb kérdés, hogy vajon Robert Downey Jr. ott lesz-e a következő filmben, vagy, hogy Vasember túlfogja-e élni  következő harcot. Egy ikon, egy arc, egy márka lett a konzervdobozból, a stúdió, és a nézők lehető legnagyobb örömére.

Sokáig egész egyszerűen nem tudtak normális, épkézláb, szórakoztató szuperhősmozikat készíteni. Természetesen voltak kivételek, de rengeteg melléfogás is jellemezte a nagyjából, 2005-ig bezáródó időszakot. Nolan Batmanje változtatta meg az egész világ hozzáállását a képregényhősökhöz, amiből természetesen a Marvel is kivette a részét. Jon Favreau-ék többet akartak, mint egy szimpla földhözragadt, túlzottan is realisztikusnak mondható blockbustert. Épp ezért a Marvel egy olyan utat kövezett ki magának, amiben keveredik a kettő. Legyen szürke is és legyen színes is. Így ebből kiindulva azért egy kicsit megdőlni látszik, azaz elmélet, miszerint a DC Comics akar mindenáron elszakadni a Marveltől, hiszen a DC is fontos szerepet játszott abban, hogy most a szuperhősök aranykoráról beszélhetünk. A Marvel váltott, a váltás pedig jó döntésnek bizonyult, mert így mindenki megkaphatta azt, amit szeret. Válogathattunk a különböző szuperhősös mozik közül, hiszen volt drámai, és volt humoros is. Magyarul, DC nélkül nincs Marvel, Marvel nélkül nincs DC.

A Vasember film pedig pont az alfája és omegája a Marvel filmek kikövezett útjának. Tökéletes felvezetése a legnépszerűbb Bosszúállók karakternek, aminek majdhogynem minden perce aranyat ért. Hiszen gondoljunk csak bele. A történetvezetés, a hangulat, a stílus, az akciók is remekül működtek. Ráadásul sikerült egy olyan színészt leszerződtetni a szerepre, aki nem egyszerűen csak eljátszotta a karaktert, hanem Ő MAGA volt a karakter. Robert Downey Jr. Vasembernek született.

Azonban mégsem tudok teljesen elégedett lenni a filmmel. Ugyanis egy pontont homokszem került a gépezetbe. Mégpedig a főgonosznál. Az magától értetődő, hogy egy eredettörténetnél nem fogják ellőni a legnagyobb ágyúkat, de azért egy jól felépített filmnél elvárhatnánk azt a kis apróságot, hogy ne csak a főhős legyen korrektül megírva, hanem az is, aki az életére tör. Jeff Bridges Obadiah Stane-ként jól mozgott, de maga a karakter nagyon egysíkura, és érdektelenre készült, aminek hála a film után már el is felejtjük, hogy kivel harcolt Vasember. De igazából ez az összes Marvel filmre kivetíthető, mert a rosszfiúk bemutatása terén igencsak el vannak maradva a DC-től.

Mindazonáltal a Marvelnek sikerült egyből megdobnia azt a bizonyos 6-ost a kockával. Így a későbbiekre nézve már meg volt a kezdő sebességük, ami tovább tudta vinni őket a siker útján. Úgy gondolom, hogy szerencsések lehetünk, hogy elkezdődött ez az univerzumépítés projekt, mert igenis szükség van ezekre a filmekre. A Vasember pedig nagyon oda lett rakva! 9/10

2008-ban, 5 évvel az első igazán komolyan vehető Hulk film után (Lou Ferrigno alkotásait nem számolnám bele…) Hollywoodban elérkezettnek látták az időt egy Hulk reboothoz, ami konkrétan a kukába helyezi majd Ang Lee próbálkozását. A reboot gondolata jó ötletnek bizonyult, ám Edward Nortonnal sem sikerült megugrani azt a lécet, amit a Bosszúállók többi tagjai felállítottak az évek során. A Hihetetlen Hulk a leggyengébb Avengers film lett.

Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gamma-sugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot. Banner kénytelen bujkálni és száműzetésben élni, mert ha egyszer valaki felbosszantja, akkor bizony nincs megállás. Az amerikai hadsereg azonban nem feledkezett meg róla. Ross tábornok minden használható eszközt bevet annak érekében, hogy megfékezze Hulkot…

A legnagyobb pozitívum a 2008-as újrázásban, hogy itt már kevesebbet drámáztak. Többet kaptunk magából Bruce Bannerből, és Hulkból. Azonban a végeredmény itt sem olyan fényes... Továbbra is tartom, hogy sem Bana, sem pedig Norton nem alkalmas Hulk szerepére. Egyszerűen nem tudós alkatok. Mark Ruffalo épp ezért volt tökéletes a szerepre a Bosszúállókban. No, nem magukkal a színészekkel van bajom, mert egytől-egyig kiváló színészek, de ami nem passzol azt nem kéne erőltetni. Ráadásul a Hihetetlen Hulkban még egy másik casting hibát is vétettek. (Nem, nem Liv Tylert) Nevezetesen Tim Roth-nál éreztem azt, hogy „Vajon mit keres ebben a filmben? Ő, mint szuperkatona? Na neee…” Így a Hulk még ebben is kitűnik negatív irányba a többi Avengers filmhez képest, mert míg azoknál szinte hibátlan a szereposztás, addig itt nem igazán akartak összeállni a dolgok.

Azonban a hibái ellenére is élvezhető a Hihetetlen Hulk. Louis Leterrier pont azt a színvonalat hozta, ami egy élvezhető, de nem emlékezetes blockbusternél elvárható. Nagyjából ez a Titánok harca minőség, egy badass zöld hőssel. A film története, és Hulk eredettörténete teljesen más vonalat követ, mint Ang Lee alkotása. Leterrier és gárdája az akciókra, és egy ici-pici drámára ment rá, de ez utóbbi szinte észrevehetetlen. Hulk jóval többet szerepelt, és jóval nagyobb pusztítást végzett, mint 2003-ban. És igen, ezt várja szinte mindenki Hulktól. Romboljon, ordítson, és verje szét az ellenfelét. Az egész hős erről szól.

A legjobban azt sajnálom, hogy második próbálkozásra se sikerült egy olyan Hulk filmet összehozni, ami emlékezetes tud maradni. Alig van pozitív tulajdonsága, nincsen stílusa, túl felületes, így egész egyszerűen nem jelent többet egy egyszer nézhető mozinál. Annak viszont teljesen korrekt. A képregényrajongók viszont ennél többet akarnak, úgyhogy gyerünk Marvel, kell nekünk az a Mark Ruffalo-féle Hihetetlen Hulk mozi! 6/10

ui: Az utolsó jelenet azért megér egy misét. 

Ang Lee ide vagy oda, Hulk filmet készíteni nem egy álommeló. No, nem azért, mert a technika nem teszi lehetővé, hogy a zöld óriás jól mozogjon a filmvásznon, hanem mert maga a zöld óriás nem teszi lehetővé, hogy egy önálló film keretein belül jól mozogjon a filmvásznon. Túl erős, túl nagy, így nagyon egyoldalúvá válik a története, ami csakúgy, mint Supermannél, itt sem tud tökéletesen működni. Hulk nagy király, de egyedül veszélyes.

Bruce Banner genetikust az egyik kísérlet során súlyos gamma-sugárzás éri. A férfi különös változáson megy keresztül. Ha feldühítik, a testében felgyülemlő adrenalin hatására fékezhetetlen, zöld szörnyeteggé változik. Az elkapására és megsemmisítésére az amerikai hadsereget kérik fel, ugyanis úgy gondolják a fejesek, hogy óriási veszélyt jelent a társadalomra…

Azt vettem észre, hogy a Bosszúállók közül Hulk az egyik legközkedveltebb figura, ám mégis ő az a karakter, akinek még nem adatott meg, hogy egy önálló filmben mutathassa meg az igazi arcát. Bár készült két film is belőle, utóbbi már csatlakozott a Bosszúállók univerzumához is, de mégis hiányérzete lehet a nézőknek, hiszen a Hulk filmek minősége messze elmaradt attól, amit a Marvel produkált a későbbiek során. A 2003-as évben Ang Lee számára nem is hozott elsöprő sikert a mozija, ugyanis pont abba bukott bele, hogy egy „más”, egy saját stílusra épülő filmet akart elkészíteni. Hulkot ketrecbe zárta, és inkább a drámára fókuszált, amiben az apa-fia, illetve a nő-férfi kapcsolatot próbálta meg szemléltetni. A méreteket, az erőt egyszerűen nem helyezte előtérbe, ezáltal kinyírta a zöld óriást. Bár a film utolsó 40 percében próbált akciókat rendezni, de a sivatagban játszódó kalandon kívül nem is volt igazán emlékezetes momentuma Hulknak. A végjáték pedig egyenesen botrány.

Ang Lee továbbá túlságosan is jelezni akarta, hogy ő egy képregényadaptációt készít. A játékidő egésze alatt szinte nem volt olyan perc, ahol ne vágott volna be egy új jelenetet a jelenleg is futóba. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy a filmje olyan hatást érjen el, mintha a néző egy képes füzetet lapozgatna. Ötletnek nem is rossz, de itt rettentően erőltetettnek tűnt az egész, ami nem pozitív, hanem erősen negatív irányba vitte el a filmet.

A 2003-as Hulk filmet azonban mégsem tudom lehúzni teljes mértékben, mert bár sok sebből vérzik, ráadásul Eric Bana castingja is hagy némi kívánnivalót maga után, de a viszonylag hosszú játékidő még így is hamar eltelik. A hibái ellenére is élvezhető (A helyén kezelve), ami akkor üt igazán, ha az elvárásaink nincsenek az egekben. 5,5/10