[Supernatural Movies]

Szerelmem, Hiroshima / Hiroshima mon amour (1959)

2012. október 06. - REMY

A filmet nem más, mint Alain Resnais, a Francia újhullám egyik kiemelkedő alakja rendezte. Tőle olyan műveket láthattunk még többek között, mint a Tavaly Marienbadban, vagy A háborúnak vége stb. A Szerelmem, Hiroshima az első nagyjátékfilmje volt, melyben felhasználta a dokumentumfilmes tapasztalatait is. Eredetileg dokumentumfilmnek indult az egész alkotás, de ezt az ötletet később elvetette, bár így is kapunk egy kis ízelítőt az eredeti ötletből, néhány bevágott eredeti felvétellel.

hiroshima-mon-amour-59-08-g.jpg

A történet egy francia nőről szól (Emmanuelle Riva), aki viszonyt kezd egy japán építésszel (Eiji Okada) Hiroshimában, ahová egy filmforgatás miatt érkezett. Kettejük között szerelmi viszony alakul ki, de ez nem minden, mivel a szerelem mellett a háború borzalmainak felidézése, rendkívül mély érzelmeket és emlékeket vált ki Elleből....

Mit ne mondjak, a film rendkívül jól kezdődött. Az első perctől kezdve lebilincselő látvány fogadott, melyet a megbotránkoztató képsorok, illetve a drámaiasságot fokozó zene jelentett. Rendkívül jól ötvözték az eredeti képeket a filmmel, ráadásul ehhez tökéletesen asszisztált a fekete-fehér kombináció is. Emellett a háttérben megszólaló női hangon is érezni lehetett a Hiroshimában történt borzalmak súlyát.
Ez sajnos 30 percig tökéletes is volt, de utána rohamosan esett a filmélmény számomra. Unalmasnak és vontatottnak éreztem az egész produkciót.

Valamiért eddig nem sikerült megbarátkoznom a francia újhullámmal és teljes mértékben azt kaptam, amit vártam. Pedig a film eleje kellemes meglepetés volt számomra, de utána megváltozott minden. Talán még nem jött el az ideje annak, hogy teljes mértékben értékelni tudjam ezeket a filmeket. Pár év múlva lehet, hogy másként látnám a dolgokat.

5,5/10

Odaát: Hivatalos epizód ismertető (8.02)

2012. október 06. - REMY

8.02 What’s Up, Tiger Mommy?

Mrs. Tran csatlakozik Samhez és Deanhez – Kevin (vendégszereplő Osric Chau) rábeszéli Samet (Jared Padalecki) és Deant (Jensen Ackles), hogy találkozhasson az anyukájával (vendégszereplő Lauren Tom), és megnézhesse, jól van-e. Amikor megérkeznek, észreveszik, hogy Crowley (vendégszereplő Mark Sheppard) és a démonai körbevették az asszonyt, ezért kiszabadítják, és magukkal viszik, hogy megtalálhassák a táblát. Ám hamarosan rá kell jönniük, hogy Kevin nem viccelt, amikor azt mondta, hogy az anyukája erős akaratú nő, miután megpróbált kiállni Crowley ellen.

forrás: www.cwtv.com

supnat2.jpg

Vendégkritika : Faust - Cosmopolis (2012)

2012. október 05. - REMY


A következő remek kritikát Faust, a Madridista.hu egyik szerkesztője küldte a blognak. Köszi! :)

Cosmopolis-Poster.jpg

Cosmopolis

Ezt is megértem, megérkezett a magyar felirat, végre megnéztem.

Anno, amikor megérkezett az első teaser, majd a trailer, iszonyatosan örültem, hiszen úgy tűnt, Cronenberg visszatért régi önmagához, akit valamikor az eXistenZ után ottfelejtett valahol a padláson. Aztán megérkeztek az első kritikák Cannesból, és eléggé lelohadt a kedvem a filmmel kapcsolatban, hiszen 10-ből 7 ember úgy lehúzta, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A filmet megnézve meg is értem.

Szóval a fogadtatás igencsak negatív volt, de azért olvastam pár pozitív véleményt is, és közben magyarul kiadták a film alapjául szolgáló, Don LeLillo által írt könyvet is, nagyon nehezen tudtam magam rávenni, hogy ne vegyem meg (most már nincs ilyen problémám, mer' nincs pénzem), mert a filmet akartam először látni. A stáblista lepörgése után két dolog egészen biztos: a film rohadtul tetszett, de muszáj lesz elolvasnom a könyvet hozzá. No, nem mintha bánnám.

A legtöbb kritika magát a stílust, a tempót érte. Az alapmatéria anno elég nagy kultuszkönyv lett, már-már profetikus módon jósolta meg a közelgő pénzügyi válságot, és az egész kontinensen haldokló kapitalizmust, viszont a tartalma mellett a formája is "megfilmesíthetetlennek" minősítette: az egész könyv nem áll másból szinte, minthogy a főszereplő ül atombiztos, ultramodern limójában, és a dugóban ülve (alapszituáció: New Yorkba látogat az amerikai elnök, aki ellen hatalmas utcai tüntetések alakulnak ki, emellett egy híres rapsztárt is éppen temetnek. Eredmény: városszerte hatalmas káosz, pánik - és forgalmi dugó. A főszereplő, a fiatal, életunt, zseniális szellemi képességekkel (látnoknak is hívják a "szakmában") megáldott multimilliárdos ebben a káoszban határozza el, hogy átviteti magát a város másik végében lévő fodrászszalonba, levágatni a haját) különböző, a cégénél dolgozó emberekkel folytat diskurzusokat a pénzügyi és a morális világ összefüggéseiről, és egyéb témákról.

A filmbe ezt egy az egyben átvitték: szinte az egész alkotás egy hosszú dialógfüzér, mely néhol egészen elmés és érdekes, máshol meg valljuk be: érthetetlen és unalmas. Legalábbis elsőre. Számomra így volt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig getteltem a pointot, párszor vissza is tekertem, mert nem értettem, miről beszélnek.

Szóval abszolút megértem a lehúzó kritikákat, de le kell szögeznem, nekem baromira tetszett a film. Az egésznek van egy egészen különleges, engem egyből berántó hangulata, ami nem eresztett el egy pillanatra sem. Nagyon tetszett a dialógok többsége (még ha néha nem is értettem teljesen, miről van szó), nagyon tetszett a limóban uralkodó nyugodt, már-már stilizált légkör, és a kinti őrjöngő indulat és tömeg ütköztetése. A zene egészen kiváló, bár Cronenbergnél abszolút szokatlan hanghordozású. A fényképezés profi, és néhol - ez sem volt soha jellemző a direktor úrra - egészen hosszú beállításokkal dolgozik a film, sokszor percekig nem vágnak. Ez csak akkor szokott probléma lenni, ha a színészek nem állnak a helyzet magaslatán, de szerencsére ez itt nem így van.

cosmopolis5.jpg

Igen, elérkeztünk a film egyik legsarkallatosabb pontjára, Robert Pattinsonra. Egyik Twilightot sem láttam, nem is akarom, az ipsét pedig csak a mittudoménemelyik Harry Potterben láttam szerepelni. Hatalmas kérdés volt a szakma és a közönség részéről is, hogy a khm...kevésbé tehetséges címkével felruházott fiatal színész miként fog teljesíteni egy olyan filmben, ahol szinte minden egyes képkockán szerepel (amúgy Pattinson félt is a szereptől, mert nem akarta az egész filmet elrontani, ám Cronenberg meggyőzte az ellenkezőjéről).

Pattinson baromi jó. Tényleg, nem tudok rá mást mondani, élmény figyelni a játékát.

Szóval elég nehéz néznivaló, a dialógok sokszor igen nehezen értelmezhetőek, és a tempó sem túl nézőbarát. Olyan, mint a devizaárfolyam. Hosszú percekig nem történik szinte semmi, egy fikarcnyit nem mozdulunk előre a sztoriban, aztán pár perc alatt annyi minden történik, hogy csak nézünk.

A sztori. Na a sztori az, amiről bevallom férfiasan, fingom nincs, miről akart szólni, de úgy érzem, ennek a filmnek nem is ez a lényege. Abszolút a dialógokra, és Eric karakterének fejlődésére, "felszabadulására" van felépítve az egész, egészen az utolsó 15-20 percig, ahol aztán jön a konklúzió. Nem spoilerezek semmit, de a film vége egyszerűen annyira...pozitívan "anyádpicsája!" kategória (szó szerint, a végefőcím felbukkanásánál az asztalra csaptam, és röhögve csóváltam a fejem), ami utoljára a filmográfiában szintén az eXistenZ-nél jelentkezett. Így befejezni egy filmet, zseniális...

Eleget ajnároztam. Bár nekem nagyon tetszett, és a pontszám is előkelő lesz, ha esetleg valaki kedvet kapna rá, ne csodálkozzon, ha élete egyik legrosszabb filmélménye lesz. Igyekeztem minden szemellenző nélkül nézni a filmet, de hogy sikerült-e? Nem tudom, remélem igen.

Nicely done, David. "I want a haircut."

8/10

Temetetlen múlt / What Lies Beneath (2000)

2012. október 01. - REMY

Ha azt állítom, hogy Robert Zemeckis a legnagyobb, illetve a leghíresebb rendezők tartozik, akkor nem biztos, hogy nagyon túloztam. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Vissza a jövőbe trilógia, Forrest Gump, Roger nyúl a pácban vagy a Számkivetett. Egytől egyig remekmű az összes alkotás. Ezek ismeretében nagy reményekkel ültem a Temetetlen múlt című filmje elé, de egy kicsit csalódnom kellett benne.

A film nagyon hullámzó volt számomra, mert voltak részek, amik teljesen odaszegezték a tekintetemet a monitor elé, de voltak olyanok is, amiknél teljesen meguntam a filmezést. (Lehet velem volt a gond, lehet rossz volt az időzítés. Nem tudom :/ ) Pedig maga a storyval nem volt gond, sőt kifejezetten tetszett.

whatliesbeneath4.jpg

Egy magányos asszony (Michelle Pfeiffer) nem tudja mit kezdjen magával, mivel a lánya kollégiumba jár és a férje reggeltől estig dolgozik. Egy alkalommal viszont Claire furcsa hangokat hall a szomszédból, mivel semmi dolga nem volt, így utána járt a dolgoknak, hogy vajon mi lehetett az a fura hang. A szomszéd házaspárt látja meg, akik veszekednek. Ezek után hatalmába keríti egy gondolat, miszerint a férj megölte a feleségét és a közeli tóba dobta a holttestet. Az asszony kezd egyre jobban beleőrülni a dolgokba és ezt az aggódó férje is észreveszi már rajta. Ő azt hiszi, hogy a régi autóbaleset gyötri, ezért egy pszichológushoz küldi. Ott viszont érdekes tanácsot kap Claire....

A film egy kicsit lassan indult be, de egy bizonyos jelenet annyira megváltoztatja az egész film összképét, hogy az események nagymértékben felgyorsulnak és a feszültség is a tetőfokán lesz. Sajnos ez nem tartott számomra sokáig, mert viszonylag hamar leült a film ismételten. És a legnagyobb baj abból indult ki, hogy elkezdték betolni a sablon jeleneteket, amiket már mindenki ismert. Majd felvetődött a kérdés, hogy miért kell minden egyes helyiségben 98 tükröt tenni? Teljesen lerombolták a filmet ezzel az erőltetett dologgal.

Valahogy ezt Zemeckis most nem tudta rendesen kivitelezni. Kicsit mellényúlt, bár azt hozzáteszem, hogy nem egy elveszett film ettől függetlenül. Főleg, hogy remek színészeket láthatunk a képernyőn. Először is Michelle Pfeiffer kiválasztása egy jó döntés volt, mivel a játéka tetszett, emellett egy jó párost alkottak a hőn szeretett régészprofesszorunkkal, aki nem más, mint Indiana..... őőő Harrison Ford.

Tehát összességében azt kell mondjam, hogy egy korántsem tökéletes, de minőségi horror/thrillert kaptam. 6,5/10 pontot megér nálam.

Odaát: Hivatalos epizód ismertető (8.01)

2012. szeptember 29. - REMY

8.01 We Need To Talk About Kevin

Sam és Dean egy év elteltével ismét találkoznak. Dean (Jensen Ackles) kiszabadul a purgatóriumból, de nem egyedül teszi azt. Majd egyenesen Samhez (Jared Padalecki) indul, azonban a találkozás nem egészen úgy alakul, ahogyan azt elképzelte. Sam maga mögött hagy mindent, hogy csatlakozhasson bátyjához, de elhagyni azt az életet, amiben jól érezte magát, nem tűnik könnyű feladatnak. Dean és Sam megkeresi Kevint (vendégszereplő Osric Chau), akinek időközben sikerült kiszabadulnia Crowley (vendégszereplő Mark Sheppard) karmaiból, de válságossá válik a helyzet, amikor elmeséli a fiúknak, hogy mit is akar Crowley.

forrás: www.cwtv.com

(Minden szombaton délben érkezik az újabb rész ismertetője)

supnat1.jpg

Végzetes túra / Vertige (2009)

2012. szeptember 29. - REMY

Azt hiszem, tényleg rákaptam a B kategóriás horror filmekre, amit végül is nem bánok mert nem lehet mindig TOP filmeket nézni. A Végzetes túra egy tipikus vasárnap esti TV-movie egy 16-os karikával, ami kikapcsolódás gyanánt próbál hatni az emberre. Ezt többé kevésbé el is éri. 

Magával a storyval nem volt bajom, mivel szeretem az ilyesmi féle filmeket, ahol egy baráti társaság túrázni indul, majd jönnek a kellemetlen meglepetések.
Jelen esetben a Horvát hegyvidék a helyszín, ahol az 5 fiatal egy sziklamászó kalandot tervezett be, de mint kiderül nincsenek egyedül....

Vertige_2.jpg

A film nem egy korszakalkotó mű, de nem is ezt várná el az ember, úgyhogy aki egy kicsit is komolyan veszi ezt a filmet az inkább bele se kezdjen. A rendező nem sok újat talált ki, mivel ha ismerjük a Gyilkos túra, illetve a Halálos kitérő filmeket, akkor láthatjuk, hogy ez a film, azoknak a keveréke. Tehát sablont, sablon hátán látunk.
A filmben néhol rendkívül idegesítő cselekedeteket hajtanak végre a szereplők, amiktől a falra tudtam volna mászni, ráadásul ehhez hozzájárul 1-2 idegesítő karakter is. Viszont ezek után mégis azt tudom mondani, hogy élveztem a filmet a maga módján, úgyhogy egynek jó volt.

A következő zárójeles rész SPOILER-t is tartalmazhat!

(Miután megnézek egy ilyesféle filmet, mindig felvetődik 1-2 kérdés. Mégpedig az, hogy miért tud kezelni bármiféle vadászfegyvert egy olyan erdőlakó, aki már a gyerekkora óta távol a civilizációtól él?! De ez még a kisebb gond, hisz a "főhősünknek" mindig szuper ereje van, aki egyszerűen nem lehet megölni. Majd ezek után megpróbálják, úgy beállítani a filmet, mintha valós eseményeken alapulna. Hát nem tudom, végtére bármi lehetséges.)

Mindent egybevéve a film egyszer elment, de a nagyon gyenge és idegtépő finálé miatt kénytelen vagyok lepontozni a filmet, így csak 4/10

És hamarosan a sötétség / And Soon the Darkness (2010)

2012. szeptember 28. - REMY

Úgy néz ki, mostanában horror filmek akadnak a kezeim közé. Ezt nem is bánom, mert oda vagyok a műfajért, ráadásul elég széles réteget tudok befogadni közölük. A mostani film egy 1970-es horror remake verziója, amit ha be kéne sorolnom akkor a B jelzővel illetném. 

Ezt alátámasztja a sok sablon cselekedet, amik az utóbbi időkben készült horrorokat jellemzik. Ezért sem tud igazán kiemelkedni ez a film a tucat alkotások közül. Holott alapjáraton egy egész jónak mondható storyt kapott. Egyszerű, de mégis nagyszerű.

sötétség.jpg

Két fiatal lány, Stephanie (Amber Heard) és Ellie (Odette Yustman), Argentína tájait járják be kerékpárral. A túrájuk utolsó napján egy eldugott kis faluban szállnak meg. A környékről tudni lehetett, hogy több fiatal is eltűnt az utóbbi években, de ők fittyet hánytak ezekre a hírekre és bulizni kezdtek éjszaka. Majd másnap lekésték a buszt, amivel tovább kellett volna menniük, ezáltal "nyertek" még egy plusz napot a térségben. Ezek után azt tervezték, hogy lazulnak egy kicsit, de összevesztek és szétváltak az útjaik. Majd amikor kiakartak volna békülni, Ellienek nyoma veszett, így Stephanienak új kalandba kellett vágnia....

A film eladhatóságát sokban segítette a 2 főszereplő csaj. Kettejük közül talán Amber Heard az ismertebb színésznő, akit már láthattunk például Nicolas Cage oldalán a Drive Angryben.
Viszont Odette Annable-t is láthattuk már 1-2 nevesebb filmben, gondolok itt a Transformersre vagy a Túlvilág szülötte című filmekre.
Mellettük Karl Urban kapott még kisebb nagyobb szerepeket a film során, aki szintén egy ismertebb név a szakmában, ráadásul ő lesz a következő Dredd bíró.

Ha összesíteni akarom a látottakat, akkor azt mondanám, hogy egy átlagon felüli horrort kaptam, ami kikapcsolódásnak remek volt. Könnyed, trancsírmentes mozit láthattam.
6/10

A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)

2012. szeptember 28. - REMY

Tobe Hoopernek sikerült létrehoznia egy korszakalkotó filmes műfajt, amit leggyakrabban csak "Slasher horror"-nak nevezünk. Sorozatgyilkosokról szól, ahol a vér és a trancsír főszerepet kap. 

A történetet sok helyen úgy állítják be, mintha igaz történet lenne, holott maga a rendező mondta, hogy ő találta ki az egészet. Viszont volt egy inspiráló alanya a sorozatgyilkosra, nevezetesen Ed Gein, aki az 50-es években követett el brutális gyilkosságokat, bár inkább sírrablóként volt ismert. Erre karakterre ráakasztott egy láncfűrészt és már kész is volt a nagy sikerű horror film.
A Bőrpofa történetéhez hozzácsaptak 5 fiatalt, akik a régi otthonukat szerették volna ismét megtekinteni, de a kis kalandjuk érdekes fordulatot vesz, miután ketten eltévednek....

texasi_1.jpg

Sokáig tévhitben éltem a filmmel kapcsolatban, mert pár évvel ezelőtt elkezdtem nézni, de 20-30 perc után kikapcsoltam, mondván ez gagyi. Viszont a napokban újra előjött a téma és ismét belevágtam, aztán kiderült, hogy ez egy teljesen más film, mint amit elkezdtem nézni néhány éve. (valószínűleg a 2. részt nézhettem anno)
Hát mit ne mondjak, nekem nagyon tetszett ez a film. És így, miután láttam, bátran merem állítani, hogy ez egy időtálló alkotás. Mind a jelmezek, mind a díszletek fantasztikusak voltak. Megállják a helyüket a mai világban is, ahol sokkal többet akar egy néző látni a filmvásznon. Már a bevezető képsorokkal felállítanak egy mércét, amit a későbbiek során még jobban fokoznak. A képi világa sokkal bizarrabb, mint a remake verzióké, pedig azokat nagyon szeretem, de így utólag már túl giccsesnek tűnnek. Ez sokkal jobban átadja az akkori kort és valósághűbb az egész.

Bőrpofa szerintem nagyon jól meg lett alkotva. Érzelem mentes és könyörtelen volt, de mégis irányíthatóvá vált, amikor az apja szólt hozzá.
A cselekménysorozat folyamán megismerhetjük a családjának a többi tagját is, azaz a testvérét, az apját és a nagyapját.

Véleményem szerint nagyon jól fel lett építve a történet és végig élvezhető volt. Biztos vagyok benne, hogy a 70-es években a film több nézőt is sokkolhatott, mivel akkoriban nem voltak felkészülve az ilyen filmekre.
Tehát összességében kellemesen csalódtam, így adok rá 8/10-et

süti beállítások módosítása
Mobil