Jack Kerouac könyve immáron a filmvásznakon is látható, „hála” Walter Salles rendezőnek. Egy igazi Road Movie-ról beszélünk, melyben a fiatalok keresztül-kasul beutazzák az Államokat, majd egy rövid időre áttérnek Mexikóba is, és mindeközben kábítószereznek, írnak, szexelnek, és élik az életüket.

A fiatal, feltörekvő író, Sal Paradise találkozik a furcsa, ám stílusos Dean Moriartyval, valamint az ő elbűvölő feleségével, Marylouval. Úgy gondolják, hogy a szürke, unalmas élet helyett a kalandos, szórakoztató életet választják, így hát útra kelnek, hogy érezzék a szabadságot és felfedezzék a világot…

A könyvet nem olvastam, így nem tudom összehasonlítani, de a hallottak alapján nem igen lehetett ezt a könyvet megfilmesíteni, és sajnos ezt a végeredmény is bizonyítja. A történet nem a legegyszerűbb, és valószínűleg a könyvben sokkal mélyebben és hangulatosabban mesélik el az egészet. No, de ez más tészta, most a filmről kell beszélni.

Walter Salles olyan hibákat követett el, amiket egyszerűen nem lehet megbocsájtani egy rendezőnek, ha egy minőségi alapanyag van a kezébe tolva. Addig rendben is van a dolog, hogy nehéz megfilmesíteni, (A Pi életére is azt mondták) de hogy olyan alapvető elemeket elhanyagolni, mint a hangulat, egyszerűen nem megengedett. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg az üresjárat, s ezáltal elképesztően unalmassá vált a film. Az Úton egy lelketlen, üres alkotás. Hol van az Easy Rider Road Movie hangulata, hol van a Nyár királyai szabadságérzete, hol van a hangulat? A rossz zeneválasztás már csak hab a tortán. Semmit nem ad a filmhez, pedig az operatőri munka kifejezetten jó volt, és a minőségi fényképezéshez jó lett volna, ha tudnak társítani egy – az se baj, ha hatásvadász – rendes dallamot.

A film egyetlen igazán pozitív oldala a színészi játék. Amennyire rossz a film, olyan jól alakítanak benne a színészek, és itt legyen szó a főszereplőkről vagy éppen arról, aki csak másodperceket szerepel a képernyőn. Sam Riley és Garrett Hedlund karakterére még azt is rá lehet sütni, hogy jól vannak megírva, nem úgy, mint szerencsétlen Kristen Stewart-éra, aki csak úgy felbukkan, rácuppan néhány „szerszámra” majd eltűnik. Igazából nem alakít rosszul, sőt, szerintem kifejezetten jól áll neki a szerep és nem okoz csalódást (pláne, hogy nem volt rest megmutatni magát a kamerának), de sajnos, olyan semmit érő szerepe van. A film során feltűnnek még olyan nevek, mint Amy Adams, Kirsten Dunst, Viggo Mortensen, Terrence Howard, és Steve Buscemi.

Én személy szerint szerettem volna szeretni ezt a filmet, mert izgalmas találom a 40-es, 50-es évek Amerikáját, de nem lehetett, a már említett hibák miatt. A könyv ismerete nélkül nem is igazán ajánlom megtekinteni a filmet, mert két óra tömény unalom vár arra, akit az első percekben nem kap el a film, vagy arra, aki szimplán leül megnézni a filmet. Sok-sok ziccer lett elrontva benne, és bizony óriási nagy csalódás lett ezáltal az Úton. Nem is szaporítanám tovább a szót… 4,5/10

Ui: A filmes jogokat már 1979-ben megszerezte Francis Ford Coppola, de talán jobb lett volna, ha sosem kerül fel a filmvásznakra.

Szükségünk van egy hősre, egy vezetőre, egy olyan emberre, aki képes szembeszállni a legádázabb ellenséggel is. Szükségünk van Danny Trejora, azaz Machetére! Robert Rodriguez a B filmek rajongója az idei évben ismét elhozta nekünk a pengés darabolót, bár a mostani kalandja egy kissé erőltetettre sikeredett, sajnos.

Machete megbízást kap az Egyesül Államok elnökétől, hogy végrehajtson egy veszélyes küldetést. Cserébe megkapja az amerikai állampolgárságot. A feladata, hogy megállítsa az őrült Mendezt, aki a mexikói kartell vezetője. Mendez azt tervezi, hogy rakétákat lő Washingtonra…

Danny Trejo, 2010-ben megkapta a hozzá legközelebb álló szerepet, és a számtalan mellékszerep után végre elvitt a hátán egy alkotást. Olyannyira sikeres volt a karaktere, hogy Trejo második neve, azóta csak Machete. (nyilván nem, de jól hangzik)

Robert Rodriguez stílusa nem mindennapi, így eléggé leszűkíti a kört, mert nem mindenki hajlandó leülni egy efféle bugyuta, ökörködés elé. A Machete gyilkollal ráadásul még az is probléma, hogy nem jó. Unalmas, erőltetett, de valamilyen szinten mégis szórakoztató, bár ezt a színészeknek köszönhetjük.

Rodriguez abban a szerencsés helyzetben volt, hogy ismét egy impozáns szereplőgárda állt a rendelkezésére. Danny Trejo mellett voltak visszatérő arcok, és újak is: Mel Gibson, Demian Bichir, Amber Heard, Michelle Rodriguez, Sofía Vergara, Charlie Sheen, Lady Gaga, Antonio Banderas, Cuba Gooding Jr., Vanessa Hudgens, Alexa Vega. Azt nem mondom, hogy mind jó színész, de itt, ebben a filmben tökéletesen helytálltak és mindannyian pluszt adtak a filmhez. Elég csak abba belegondolni, hogy Sheen az USA elnöke, vagy Amber Heard Miss San Antonio (mondjuk ez még lehetséges is), illetve Sofía Vergara a csöcseivel lő.

Míg az első rész Trejo vezetésével egyedi volt – annak ellenére, hogy a rendező a stílusát már több filmben is bemutatta – addig a folytatás már olyan hatást keltett, mintha elfogyott volna az ötlet. Kevesebb poén, ötlettelen gyilkolások, és egy megáradt főszereplő, és még a hangulat sem volt tökéletes. Ugyanakkor azt nem mondom, hogy nézhetetlen, mert vannak benne ütős poénok, meg vicces kivégzések, de a nagy beharangozó után többre számított volna az ember.

Sajnos a Machete gyilkol messze nem ér fel az első részhez, és ha a direktor nem lesz képes előhúzni valamit a tarsolyából, akkor felesleges is lesz folytatást készítenie ehhez a filmhez. Lehetett volna egy A kategóriás B filmet készíteni belőle, mert az alapanyag megvolt hozzá, csak éppen nem sikerült összerakni a darabokat egy egésszé. 5,5/10

A svéd, aki bár nem szerepelt olyan nívós filmekben, mint a legnagyobb akciósztárok, de mégis bérelt helye van a legnagyobb hősök között. Volt ő modell, kipróbálta a rendezést, valamint harcművész is volt, mi több egy sikeres sportoló, hiszen 1980-ban és '81-ben megnyerte az európai nehézsúlyú full-contact karate bajnokságot, ami azért elismerésre méltó. Dolph Lundgren a filmvásznon egy igazi B színész, de a megjelenésének hála őt sem lehet egy könnyen elfelejteni. Elengedhetetlen szereplője volt a 80-as, 90-es éveknek.

A pályafutását 1985-ben a James Bond - A View to a Kill című filmmel kezdte, majd ugyan ebben az évben szerepelt a Rocky IV-ben, és alakította a kíméletlen öklöst, Drago-t. Utóbbi film beindította a karrierjét és szépen ívelt felfelé. A következő tíz évben sok minőségi B filmet szállított le nekünk, amik a mai napig a kor klasszikusai között vannak számon tartva, és nem is érdemtelenül. Viszont a 90-es évek közepétől egy lejtmenet kezdődött el nála, ami a 2000-es évekkel – mely az összes sztárnak betett – ki is teljesedett, és persze ezt nem pozitívumként kell érteni.

No, de visszatérve az igazi Lundgrenre, nézzük, hogy mik voltak a legjobb filmjei.

Az ausztrál horrorfilmek eddig ismeretlenek voltak számomra, és sajnálatos módon a Véres hétvége nem az a film, mely meggyőz arról, hogy érdemes lenne tovább keresgélni. Természetesen nem egy filmből kell kiindulni, de jelenleg nem tudok máshoz viszonyítani. Jamie Blanks egy majdnem jó filmet hozott össze, de csak majdnem…

Peter és Carla házassága a romokban. Unják egymást, folyton veszekednek, és még a vakációzás sem segít rajtuk, pedig Peter úgy gondolja, hogy egy jó kis vadkempingezés újra összehozhatja őket. Azzal viszont nem számol, hogy a tetteik ellen fellázad a természet és a mulatságos pihenés helyett egy szörnyű kaland vár rájuk…

Mindjárt bele is vágnék a közepébe, és ott kezdeném, hogy a két főszereplő egészen ügyesen hozzák a szerepüket. Érezhető rajtuk az ellentét, az egyre erősödő feszültség, mely nem csak rájuk, hanem az egész filmre igaz. Blanks nagyon jól érzett rá arra, hogy hogyan lehet feszültséget teremteni a semmivel. A történetben semmi extra nincs, de mindig várjuk a csavart, az ijedtséget, és a sablonelemek megjelenését. Egyik sem történik meg, és pont emiatt lehetett volna egy jó film, hiszen nem a jól bevált módszerekre támaszkodik. Ennek hatására a feszültség a legtöbb helyen az egekbe szökik, de sajnos a maradék időszakban unalomba fullad és szinte már kézzel fogható a kontraszt a két véglet miatt.

A film másik hibája, hogy több szálat is bemutat nekünk, de nem képes elvarrni őket. Nyitva hagyja, és nem válaszolja meg a kérdéseinket. Ez néhol jól is elsülhet, de itt nem éreztem azt, hogy jobb a tudatlanság.

A Véres hétvége ötletnek szuper, de a kivitelezés nem az igazi. Talán az eredeti – hiszen ez egy remake – sokkal többet ad, de oda még nem jutottam el, hogy megtekintsem. Majd egyszer… talán. Ajánlani ezt a filmet nem igazán tudom, esetleg csak akkor, ha tényleg nincs más ötlet, de akkor is inkább a Rémségek könyvét mondanám, amit szintén Blanks rendezett, méghozzá Jared Letoval a főszerepben. (az egy árnyalattal jobb) 4,5/10

A francia filmgyártás volt, van, és lesz. Dicséretre méltó, hogy mindig képesek olyan filmet adni a nézőknek, amiről naphosszat lehet beszélni, illetve nem fog rajta az idő vasfoga. 1993-ban is egy olyan film látta meg a napvilágot, melyre a mai napig örömmel emlékeznek vissza az emberek, és mely a vígjátékok között is előkelő helyet foglal el.

Comte Godefroy de Montmirail, középkori lovag a hű fegyverhordozójával, Jacquouille-el egy problémát szeretnének megoldani, amit csak úgy tudnak, ha visszamennek az időben egy pár órát. A szenilis varázsló készít is nekik egy varázsfőzetet, mellyel az időben tudnak utazni, de a főzet hiányos lesz és nem a múltba, hanem 1000 évvel későbbre repíti őket. A két középkori meglepődve tapasztalja, hogy nem ott vannak, ahol kéne, hogy legyenek, így minden erővel azon fáradoznak, hogy visszatérjenek a saját korukba…

Óriási, egyszerűen fenomenális az alapstory, amit Jean-Marie Poiré a csúcsrajáratott. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi humorforrása lehet egy olyan történetnek, amiben keverednek a középkori és a modern emberek. Különböző nyelvjárás, szokások, öltözködés, stb. Poirénak nem kellett mást csinálnia, mint belegondolni, hogy vajon miként viselkednének a múltból jövő emberek, hogyan reagálnának a XX. századi kütyükre, majd írni Christian Clavier társával egy egyszerű forgatókönyvet, amiben a kaland és a felfedezés játszik főszerepet. Ha ezt megcsinálják, akkor a többi már jön magától.

Mondanom sem kell a francia humor segítségével a Jean Reno és Christian Clavier kettős úgy ontották magukból a poénokat, hogy levegőhöz alig engedték jutni a nézőket. Nem telt el úgy perc a játékidőből, hogy ne csináltak volna valami oltári nagy ökörséget, de hát ez is lenne a lényege egy vígjátéknak. Pontosabban az, hogy a poénok ne mesterkéltek legyenek, hanem zsigerből jöjjenek elő, mert azok ütnek igazán.

A jöttünk, láttunk, visszamennénk tehát a vígjátékok között kiemelkedő, és a hét bármely napján neki lehet ülni, mert sosem fog csalódni benne az ember. Elképesztően jó dialógusokkal és poénokkal fűszerezett filmről van, amit mindenkinek látnia kell. 8,5/10

Mit kell tenni ahhoz, hogy egy folytatás megállja a helyét, esetleg felülmúlja az elődjét? Szerezzünk sok pénzt, grandiózusabb megvalósítás, erősebb forgatókönyv, jobb rendező, minőségibb CGI munka, és persze Thor. A Sötét világ minden elemében veri az első részt, így nem lehet okunk a panaszra (néhány apróságot leszámítva).

Thor, birodalomról birodalomra utazik, hogy a békét fenntartsa, ám egy szerencsétlen véletlen folytán a több ezer éve halottnak hitt Malekith újra felfedi magát, és bosszúra szomjazik. Asgard és a Föld, valamint az összes birodalom veszélybe kerül, mert a sötétség serege (elfek/tündérek… kinek hogy tetszik.) újra összeáll, hogy a fényt elűzzék az univerzumból…

A stúdió legjobb döntése az volt, hogy Alan Taylort ültette a direktori székbe, mert ő végre tudta, hogy mi kell Asgardnak és Thornak. Általa sokkal többet kaptunk Odinék életéből, valamint a hazájuk sem hasonlított már egy műanyag, csili-vili városra. Végre érezhettük, hogy milyen is az a királyság, amiért Thor valójában harcol.

Az első résszel ellentétben itt nem pakolták tele a játékidőt mindenféle kibontatlan szállal, amiből végül semmi nem lett. Jóval kerekebb lett a story, és Taylor tálalásának köszönhetően a különféle filmes elemek, a komédia, a fantasy, a dráma, az akciók mind-mind jól működtek egymás mellett. De ezek közül is talán a komédia volt az, ami a lehető leghatásosabb eredményt érte el (pláne a zseniális cameoval). Nem estek át a ló túloldalra, nem váltak kínossá a viccek, hanem pont ellenkezőleg, mindig betaláltak az adott pillanatban. Ehhez természetesen kellett egy Loki, aki ismét megmutatta, hogy miért utálják a filmben a különböző karakterek, és mi nézők, miért is szeretjük őt. Nélküle szinte már el sem lehet képzelni a Marvel filmeket.

A Thor – Sötét világ óriási szakadékot vájt a két film közé, ami a monumentálisabb világkép miatt volt érezhető. Nyilván az egyre bővülő Marvel univerzumban elengedhetetlen az, hogy ne szélesítsék ki az univerzumról alkotott képünket, de itt most egy hatalmas lépésnek lehettünk szemtanúi. Ugyanakkor ehhez kapcsolódóan van is egy negatívum, mégpedig a gyenge ellenfél. Malekith – akit amúgy Christopher Eccleston nagyon jól formált meg – beáll azon ellenfelek táborába, akiknek nagyobb volt a füstjük, mint a lángjuk. Úgy érzem, hogy sokkal több volt a karakterében, és ezt sajnos nem sikerült kihozni belőle. (Remélem, hogy Thanost nem fogják elcseszni)

A Sötét világra ugyan nem lehet azt mondani, hogy a legjobb Marvel film lett, mert nem, de annyi biztos, hogy erre már büszkék lehetnek a stúdióban. Az új Thor tehát jobb, mint az első, és bár nem hibátlan, de még azok is tehetnek vele egy próbát, akiknek az első nem igazán jött be. Ez ütősebb, sötétebb, látványosabb, és jobb! 8/10

ui: KETTŐ stáblistás jelenet is van, tehát ne nagyon menjetek ki a moziból idő előtt!

Asgard trónörököse, a rettenthetetlen Thor, aki a pörölye segítségével uralja a villámokat és a csatákban nem talál legyőzőre. Azonban a természetéből adódóan, alkalmatlan a királyi trónra, ráadásul még apjával is szembeszáll, aki ezt már nem nézi tétlenül. Odin a Földre száműzi Thort, és reménykedik benne, hogy fia tanul a leckéből…

A Marvel filmek első fázisából talán a Thor a leggyengébb láncszem, no nem mint hős, mert úgy a legerősebb(?), de mint önálló film sajnos több sebből is vérzik. Ettől függetlenül persze egy élvezhető alkotás, de semmi több. A Marvel képes jobb produkciókat is készíteni, s ezért volt valamelyest csalódás az asgardi kaland.

A legnagyobb hibája a filmnek, hogy túl sok mindenbe fogott bele és semmit nem bontott ki igazán. Kaptunk királydrámát, testvérharcot, szerelemi szálat, száműzetést, és két külön világ háborúját. Ez túl sok egy filmben, és sajnos meg is lett az eredménye, ami nem más, mint egy összecsapott film, ami ettől függetlenül nézhető, de nem lehet rá azt mondani, hogy „Ez igen, ez most ott van a szeren!” Ez persze alapvető hiba szokott lenni egy eredettörténetben, és nagyon nehéz tökéletesre fejleszteni, és mindenkinek megfelelni, de úgy gondolom, hogy a Thor 2-ben ezen csak javítani tudnak majd, és a kezdeti nehézségek (első rész) után majd kapunk egy igazi Thort. (ezt majd a héten meglátjuk).

Ugyanakkor nincs mentség a rossz CGI-re, mely túlságosan is steril, és műanyaghatásúvá tette a környezetet. Valamilyen szinten persze érthető ez, mert az asgardi pompát át kellett adniuk, de 2011-ben ennél többet várna el az ember. Azért ezen remélem változtatnak majd a folytatásban.

De, hogy ne csak a negatívumokról beszéljünk, térjünk is rá a film erősségeire is. Először leszögezném, hogy a szereplőválasztás mondhatni tökéletes volt, és Chris Hemsworth, valamint Tom Hiddleston simán elvitték a hátukon a filmet. Ráadásként még ott volt egy Natalie Portman, Anthony Hopkins és Stellan Skarsgård is, úgyhogy nem volt okunk panaszkodni ezen a téren. Emellett néhány helyen a hatásvadász elemek is jól működtek, így nem lehet teljes mértékben keserű szájízzel visszagondolni a Thor-ra.

Végül még annyit, hogy én élveztem a hibái ellenére is a filmet, mert kedvelem az eredettörténeteket, valamint a szuperhősöket, így mindenképpen ott leszek a folytatás premierjén. Az első rész bemutatta a karaktert, aminek én nagyon örülök, viszont most már több kell! 7/10

A sokak által várt ökörség, a LEGO Movie kapott két karakterposztert, melyből megtudhatjuk, hogy az adott figura kinek a hangján fog megszólalni. 

Update: Batman és Will Ferrell is kapott egy-egy posztert.