Véleményem szerint a nézők körében Jack Black az egyik legmegosztóbb személyiség ma Hollywoodban. A színészi, zenészi, illetve komikusi pályát is folytató sztárt, az emberek vagy nagyon szeretik, vagy kifejezetten idegesítőnek találják. (Én inkább az előbbi réteghez tartozom) A legtöbbször csak mellékszerepeket betöltő Black, karrierjének csúcsára véleményem(!) szerint a 2006-os évben ért fel, a Tenacious D című zenés vígjátékkal.

JB és KG arról álmodoznak, hogy világhírű rockzenészek lesznek, ám a tehetségük igen csak megkérdőjelezhető, viszont rendkívül elszántak. Egy nap ráadásul rájönnek a siker titkára, és az újdonsült céljuk az lesz, hogy megtalálják a Végzet Pengetőjét, aminek a segítségével a legrosszabb zenészekből is sztárok lesznek…

Ha bírod Jack Black-et, akkor ezt a filmet látni kell, ha szereted a rockzenét, akkor ezt a filmet hallani kell, ha olyan szerencsés vagy, hogy mind a kettőt szereted, akkor bizony ez a te filmed!

A Tenacious D nevezetű zenekart, 1994-ben alapította meg Jack Black és barátja, Kyle Gass. A zenéik alapjaiban véve a rockzene stílusát követik, ám ők csavartak egyet a műfajon és komikussá formálták. Ez a csavar érezhető a T-D filmen is, hiszen az első perctől kezdve egy hatalmas komédia az egész. Vagy esetleg mondhatnám azt is, hogy egy zenei album, ami egy 90 perces klippel van fűszerezve. Egy biztos, hogy ötletes, de ez nem feltétlenül jelenti azt is, hogy jó - már, ami a cselekményt illeti -, mivel a zseniális dalok közötti időszakok sokszor erőltetettre sikeredtek (igen, még Jack Blackhez mérve is). Ettől függetlenül hamar eltelik a játékidő, hála az itt-ott elég ütősre írt poénoknak, valamint a már említett daloknak.

A zenék mellett érdemes árgus szemekkel nézni a filmet, ugyanis a két főszereplő mellett feltűnnek még olyan nevek is, mint Tim Robbins, Dave Grohl, Ben Stiller, illetve Ronnie James Dio. És bár nem szerepelnek sokat, de hozzáadják a maguk plusz adagját az ökörködéshez.

A Tenacious D egy tipikusan olyan film, amit egy percig sem szabad komolyan venni. Nem érdemes, mert azzal csak magunknak teszünk keresztbe. JB hozza a formáját, és aki nem vevő az ő hülyeségeire, az nagyon csalódni fog. Ugyanakkor, ha mégis úgy döntünk, hogy végignézzük, és eljutunk a film utolsó perceihez, akkor bizony olyan zúzást láthatunk, amit nem fogunk egy könnyen elfelejteni! 8/10

Jean-Claude Van Damme mostanában sokat szerepelt az interneten, hála az új Volvo reklámnak. A spárgakirály azonban nem csak a youtubeon tűnik fel, hanem a dzsungelben is, hiszen nem sokára érkezik a Welcome to the Jungle című vígjátéka. Kíváncsi vagyok, hogy mire megy a poénokkal...

Az Addams Family újrázása után kíváncsi lettem, hogy mi lett abból a gyereksztárból, aki életre keltette Wednesday Addamset, majd Casperrel bohóckodott. Christina Ricci nagy népszerűségnek örvendhetett akkoriban, de vajon ő is csak tizenévesként tudott jól szerepelni a filmvásznon, mint mondjuk Macaulay Culkin? A válasz a kérdésre. Nem.

A volt blues énekesnek, Lazarusnak az élete zátonyra futott. A felesége megcsalta, majd elhagyta, így kénytelen volt visszavonultan élnie az életét a saját kis házában a várostól nem messze. Egy nap azonban rátalált Rae-re, aki az út mellett feküdt félmeztelenül és összeverve. A lányt hazavitte, majd megpróbálta észhez téríteni a sajátos módszereivel. Rae ugyanis a helyi lotyó volt, akin szinte mindenki átment már…

Craig Brewer a blues zenét használta fel a Lánc című filmjéhez, mellyel egy parádés hangulatú alkotást hozott létre a 2006-os évben. A Lánc megmutatja, hogy van kiút a legmélyebb gödörből is, és ha valaki a kezét nyújtja segítség gyanánt, akkor ne utasítsuk el, valamint, hogy mennyire tudunk kötődni egyes emberekhez. Mindezt hangulatosan, és remek színészi játékkal körítve.

A lánc legnagyobb erénye a zene, és ezt Brewer is tudta. Ahol csak lehetett, ott fel is használta, hogy leglaposabb részek is élvezhetőek legyenek. A film csúcspontja is ehhez köthető, ugyanis, amikor megszólal Blind Lemon Jefferson - Black Snake Moan száma, akkor elérjük a tetőfokot. Mindazonáltal a film jóval kevesebb lett volna, ha a főszerepekben nem Christina Ricci és Samuel L. Jackson szerepeltek volna. Előbbi meglehetősen jól hozza a számkivetett, nimfomán lányt, aki láncra verve várja a megváltást, miközben a szexuális éhsége egy fikarcnyit sem csillapodik. Utóbbi, azaz SLJ a lecsúszott, de óriási szívvel rendelkező öreget, már-már apát formált meg, aki a zene és a hit segítségével próbálja meg jobbá tenni Rae életét. (Mondjuk Jacksontól csak jó játékot lehetett várni, hiszen minden szerepben zseniális!). Ketten együtt nagyszerű párost alkottak, akik mindenkit lejátszottak a vászonról. Megemlíteném még, hogy Justin Timberlake is szerephez jutott a filmben, de ő közel sem volt olyan figyelemreméltó, mint az említett kettős.

A Black Snake Moan történetileg sem elhanyagolható, hiszen sok fontos dologra próbál rámutatni, amiket többé-kevésbé érthetően magyaráz el. Ha röviden szeretném összefoglalni, akkor egy bő két órás blues zenét hallgathatunk meg, amihez Craig Brewer készített klipet. Egy igazi, csupaszív drámát kapunk, ha megnézzük az említett filmet, és én úgy gondolom, hogy érdemes rá időt szakítani. 7,5/10

Az elmúlt hetekben összeállítottam a 80-as, 90-es évek legnagyobb akciósztárjainak (+ Statham) TOP 5-ös listáját: Van Damme, Stallone, Statham, Arnold, Lundgren, Willis, Jackie Chan, Wesley Snipes. Ők voltak a legtökösebbek, és ők szállították a legjobb akciófilmeket – nyilván nem mindenkinek, de nagyon sokan rajtuk nőttek fel – és többen is legendává avanzsáltak az évek során. A toplista sorozat végeztével úgy gondoltam, hogy érdemes lenne összegyúrni őket és megnézni, hogy miként nézne ki egy TOP 10-es lista.

Mielőtt belekezdenék a felsorolásba, szeretném leszögezni, hogy milyen szempont szerint válogattam ki a filmeket. A legfontosabb, hogy a filmben főszerepet játszanak a fegyverek, robbanások, lövöldözések. Nyilván így kiesett jó néhány film, pl.: Rocky, 12 majom. De én most az efféle akciófilmekre akartam fókuszálni. Nyilván a lista szubjektív, és valószínűleg mindenki máshogy, más szempontok alapján válogatná össze a filmeket, mivel a toplista ilyen. Sose lesz egyetértés. 

Nézzük tehát, hogy melyeket érdemes pótolni, ha esetleg valakinek kimaradtak volna:

Rengetegen odáig meg vissza vannak a Marvel képregény-adaptációktól, ami nem is csoda, hiszen több kiváló alkotás is született az elmúlt években. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a szuperhősök nem mindig tudtak szórakoztatóak lenni a filmvásznon, és erre tökéletes példa a Tim Story által rendezett Fantasztikus négyes és az Ezüst utazó című film.

A galaxis egyik szegletéből érkezik ellenség a Földre, hogy elpusztítsa a bolygót és lakóit. Az Ezüst utazónak nevezett egyén kegyetlenül gyors, és hihetetlenül erős, és csak egyetlen egy csapat képes szembeszállni vele, a Fantasztikus négyes. A harc folyamán viszont több érdekes és fordulatos dolog történik, ami megnehezíti a jók dolgát…

Sajnos már az első rész sem volt olyan „hű, de jó”, de azért azt sem lehetett rá mondani, hogy rossz volt. Az első Fantasztikus Négyes arra tökéletes volt, hogy akik nem ismerték a négy hőst, azok láthassák őket a vásznakon, és megtudják, hogy mire képesek. Egynek elment, de semmi több. Viszont a folytatás már az elfogadható kategóriába sem fér bele, sőt a szuperhősös, akciófilm helyett egy mondhatni romantikus, gyerekes paródiát láthattunk, melyben néha betalált egy-egy poén, de összességben egy erőltetett és kínos végeredmény született.

Nyilván nem volt olyan elvárásom, hogy a filmben eluralkodjon a komolyság, és drámázzanak egy sort, de mégis voltak olyan részek a filmben, amikor illett volna egy kicsit megpakolni olyan elemekkel, amik hatásvadászként hatnak. Bár igazából ehhez az egész projektet újra kellett volna szervezni és felbérelni egy jobb forgatókönyvírót, jobb zeneszerzőt, és egy tapasztaltabb rendezőt. Tim Story és csapata messze nem voltak a helyzet magaslatán, és ennek eredményeképpen egy olyan képregény filmet kaptunk, amit felírhatunk egy olyan csoport közé, ahol már szerepel egy Hulk, Zöld Lámpás (DC), Superman visszatér, Batman (Schumacher-féle verziók). Ne mondanám, hogy ez egy veretes névsor, így a dicséret elmarad Story számára.

Az alapötletből sokkal többet kellett volna kihozniuk. Adott volt egy érdekes karakter, az Ezüst Utazó, illetve egy másik nagyágyú, akit csak Galactus néven emlegetnek. Isten igazából nem sokat tudunk meg róluk, és ez baj, főleg annak tudatában, hogy Galactus egy igen elismert gonosz a Marvel univerzumban.

A színészekkel nekem nem volt különösebb bajom, így őket nem is akarom nagyító alá venni, de minden más katasztrófára sikeredett. A Fantasztikus négyes 2 kapcsán kijelenthető tehát, hogy messze nem a legjobb emberek dolgoztak a filmen, így a minőségi kalandra még várnunk kell. 4/10

Felnőttként sok minden megváltozik. Legyen itt szó ízlésről, gondolkodásmódról, vagy éppen egy film iránti rajongásról. Ez a helyzet az Addams Familyvel is, mivel sajnálatos módon, felnőttként megnézve már nem tudott olyan élményt nyújtani, mint a 90-es években. Bár ettől függetlenül még mindig szerethető, és jó!

Sok-sok éve már, hogy a jó öreg Fester eltűnt a Föld színéről. Gomez a családfő minden évben szellemidézést hajt végre, hogy viszontláthassa eltűnt bátyját. 25 év után végre sikerrel is járnak, és az ajtón bekopogtat Fester, ám közel sem olyan, mint régen. Sok kérdés fogalmazódik meg a családtagok között, és még a legfiatalabb családtag, Wednesday is kételkedik Festerben…

Addamsék a világ legfurább emberei. Náluk minden másként működik, hiszen a halál és a kín élteti őket. A gyerekek késekkel rohangálnak, és szabadidejükben rémmeséket olvasnak, illetve egymást kínozzák. A szülők szenvedélyesen rajonganak a fájdalomért, ami véleményük szerint a leggyönyörűbb dolog az életben. Az ő kertjükben nem almafák, hanem sírkövek vannak, a házukat nem virágok díszítik, hanem pókhálók. Normális inas helyett Izé és Lurch rohangál a házban, valamint a Mama sem almás pitét süt az unokáinak.

Ezt a különc, de annál viccesebb családot egy bizonyos Charles Addams találta ki még a XX. század első felében. Az amerikai karikaturista óriási sikert ért el anno, és a 30-as években a The New Yorker magazin rajzfilmsorozataként jelent meg az AF. Addams ötlete alapján a 90-es években Barry Sonnenfeld mozifilmet készített a Galád családról, mely szintén nagy sikert jelentett, mind a kitalálónak, mind a rendezőnek. A hibái ellenére is meghatározó filmmé, valamint az akkori fiatalok kedvencévé tudott avanzsálni.

A film magán viseli azon stílusjegyeket, amiket a 80-as, 90-es években láthattunk. (Beetlejuice, Reszkessetek betörők, Ace Ventura, stb) Némileg erőltetett humor, - nem kínosan – valamint olyan karakterek, akik a puszta megjelenésükkel is röhögést váltanak ki az emberből. Minden egyes helyzetben valami vicceset, valami oltári nagy ökörséget próbálnak csinálni, ami végül egy fantasztikus vígjátékká alakul. Az efféle filmekben soha nem a történet marad meg bennünk, hanem egy adott jelenet, egy adott beszólás, vagy csak az egyik szereplő arcképe. (A jó öreg Christopher Lloyd)

Az Addams Family az Oscar-gálán is képviseltette magát a legjobb jelmeztervezés kategóriájában. Hozzáteszem nem is érdemtelenül. Az öltözékek, a sminkek és a díszletek mind-mind egyediek voltak, és rendkívül hangulatossá tudták varázsolni a filmet. (A zenéről nem is beszélve)

Végezetül pedig még annyit írnék, hogy érdemes nekiülni azoknak, akik eddig még nem látták a filmet, mert egy igazi klasszikusról van szó, amiben a színészek, a hangulat, és sok más egyéb is maradandó élményt tud nyújtani. Akkoriban nekem az egyik kedvencem volt, de mára már nem tekintek rá úgy. Ugyanakkor az egyik álmom válna valóra, ha Tim Burton fogná magát és elkészíteni az ő stílusa alapján az Addams Familyt. Biztos vagyok benne, hogy sikeres lenne, és vissza is tudna térni a csúcsra. Ez pont az ő világa. 7,5/10

A DreamWorks sikeres rajzfilmjének folytatásához is érkezett egy poszter. Az Így neveld a sárkányodat 2 a 2014-es év nyarán fog megérkezni a mozikba. 

Hugh Jackman évről évre egyre jobb, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a legújabb filmje, a Fogságban. A 2012-es Nyomorultak című film már meghozta neki az Oscar-jelölést, de kétség sem fér hozzá, hogy a következő gálán is ott lesz a neve a jelöltek között. Jackman eddig is jó volt, de úgy érzem, hogy a közelmúltbeli alakításai miatt szintet is tudott lépni.

Keller Dover életébe beköszönt a rémálom, ugyanis a kislánya eltűnik a legjobb barátjával együtt. A családon és az apán a kétségbeesés lesz úrrá. Az egyetlen nyom, amin elindulhatnak egy rozzant lakókocsi. A helyi detektív, Loki, nyomban le is tartóztatja a lakókocsi sofőrjét, Alexet, de a bizonyíték hiánya miatt szabadon kell engednie. Ezek után az apa úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az ügyet, mert a rendőrség képtelen megtalálni az elkövetőt…

Denis Villeneuve a Felperzselt Föld című filmjével már bizonyította tehetségét, és azt, hogy ügyesen tele tudja pakolni a viszonylag hosszú játékidőt élvezhető elemekkel. A Fogságban az utóbbi évek egyik legjobb dráma/thriller produkciója.

Ugyanakkor közel sem korszakalkotó, mert túlságosan is ismert elemekből épül fel, de ettől függetlenül óriási szórakozást nyújt. Elég csak arra gondolni, hogy az események a szürke, napfénytől mentes városkában történnek, ahol naphosszat esik az eső, és az emberek arcán a boldogság helyett szomorúság ül. Erre rátesz még egy lapáttal a zeneszerző a drámai, feszültségfokozó dallamaival is, így tehát kijelenthető, hogy hangulatilag nagyon magasra tette a lécet a film.

Villeneuve kezei alatt egy olyan szereplőgárda dolgozott, akikre igencsak büszke lehet. A színészek egytől-egyig remekül alakítottak, de közülük is a Hugh Jackman, Jake Gyllenhaal, Paul Dano trióra érdemes odafigyelni. Jackman talán élete alakítását nyújtotta ebben a filmben, hiszen kézzel fogható volt, azaz energia, amit kisugárzott a képernyőről. Nem lennék meglepve, ha meg is kapná érte az Oscart.

A Fogságban egyetlen hibája talán, és amibe bele lehet kötni, az a forgatókönyv. A legtöbb esetben nem kapna kritikát az efféle munka, mert tény, hogy minőségi, de ha a film többi eleme mind a helyén van, akkor bizony észrevehető a gyengébb láncszem. Aaron Guzikowski még mondhatni kezdő a szakmájában – ettől függetlenül tehetséges – és bizony nem merte elhagyni azokat a kliséket, amelyeket már mindenki ismert. Ha egy kicsit bátrabb lett volna, akkor mennybe mehetett volna…

No, de egy szó, mint száz a Fogságban egy nagyon korrekt film, amit mindenképp érdemes megnézni. Hiába hosszú a játékidő, a film minden perce élvezhető. Akik drámára, thrillerre, vagy éppenséggel krimire vágynak, azok mind bevállalhatják, mert csalódni nem fognak. Ott van az év legjobbjai között. 8,5/10