I waited for you

Leigh Whannel neve nagy valószínűséggel sokaknak semmit nem mond, pedig elég fontos dolgokban volt benne a keze az elmúlt 20 évben. Egyfelől ő a Fűrész széria egyik megalkotója (az első és a harmadik részben még szerepelt is), de az Insidious filmek is az ő fantáziájának szüleményei. Az írói feladatok mellett még a produceri tevékenykedéseket is nagyon sok film esetében magára vállalta, ám aztán 2015-ben, az Insidious harmadik részével (mely kis hazánkban „A gonosz lélek” alcímet kapta) a rendezéssel is megpróbálkozott. Viszont az igazi áttörést nem ez a film hozta meg számára, hanem a 2018-as Upgrade, amit sajnálatos módon nem mutattak be nálunk. Egy remekül megírt és megalkotott cyperbunk sci-fi lett, mely mind kritikailag, mind a nézők oldaláról pozitív fogadtatásban részesült, ráadásul mindössze öt millió dollárból készült, viszont az összképen ez egyátalán nem volt észrevehető. Nem is kellet sokat várni a következő projectjére, ugyan is a Dark Univerzum csúfos buktája után, magához édesgette, a korábban még Johnny Depp főszereplésével tervezett láthatatlan embert, majd újraértelmezte ezt a jól ismert, ősrégi receptet. És milyen jól is tette.

Régen megszoktuk már, hogy a mesék legtöbbször happy enddel végződnek, nagyon ritkán borús hangulatúak és mindig a jó győzedelmeskedik/nyeri el méltó jutalmát. Persze vannak kivételek, mint mondjuk a Vadregény vagy a Grimm című filmek. Így igen csak üdítően tűnik ki ebből az átlagos posványból a Mondj egy mesét antológia sorozat, mely a világszerte ismert meséknek a sötét és kicsavart pszichológiai thrillerbe ágyazása.

Az ezredforduló környéke Christopher Lamberttel sem volt kegyes. Kis túlzással a karrierjének érdemli része ez idő tájt ért véget és a korszaka lényegében lezárult. Ám még mielőtt lekerült volna a tékák polcairól, zsarunak állt és elhozta a Feltámadást.

Sötét vizeken gondolatébresztő film, ami lassan indul be, viszonylag száraz témát dolgoz fel, néha a tempó is döcögős, így nem mindenkinek fog tetszeni. Azonban egy égetően fontos problémára irányítja rá a figyelmet. Rob Billott harca és kitartása pedig igazán szükséges a vegyipari cégek tevékenységének magasabb fokú ellenőrzése miatt. Hiszen kellenek az olyan (kis)emberek, akik kiállnak a céljaikért és szem előtt tartják, hogy ha ők feladják, akkor a hétköznapi, elesett emberek (és a bolygónk) veszít. 

A programozó Miles (Daniel Radcliff egész szórakoztató hakni üzemmódban) egy sörrel, chipssel és netes trollkodással átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy ő az egyik főszereplője a Skizm nevű underground viadalnak, ahol erőszakos gyilkosok és bűnözők küzdenek egymással az utolsó vérig, miközben az egészet élőben közvetítik a dark weben. Ellenfele a dögös-szőke, kokainfüggő Nix (Samara Weaving az Aki bújt után ismét könyékig merül a vérben), akinek a combjainál csak a fegyverének csöve hosszabb, nem mellesleg régóta verhetetlen. Hogy Miles helyzete még szánalmasabb legyen, kézfejéhez és ujjainak csontjaihoz két jókora pisztolyt csavaroztak, egyenként ötven golyóval a tárban, újratöltés nincs. Ezzel a játék kezdetét veszi, éljen az erősebb, haljon a gyengébb!

Mindig aktuális a túlnépesedés kérdése a Földön, de vajon mi a megoldás? Hozzuk törvénybe, hogy egy párnak maximum 1-2 gyereke lehet? És mi van azzal, aki megszegi? Egy biztos, előbb vagy utóbb radikális döntéseket kell hoznunk nekünk, embereknek, ha nem akarunk olyan világot, amit egy rakás sci-fi filmben láttunk már. De ez egy másik történet…

Christopher Lambert előbb a Tarzannal szerzett nevet, majd a Hegylakó című kult klasszikus mozijával ténylegesen a halhatatlanok táborába került. Noha az amerikai színész végül nem vált színészóriássá a későbbi években, sőt még csak A-listás sztárrá sem, de annyit legalább sikerült elérnie, hogy a 90-es években több kevesebb sikerrel, de szórakoztató alkotásokban üsse fel a fejét. Ez az évtized róla IS szólt.

Nem biztos, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy a 80-as évek volt a legtesztoszteron szagúbb évtized Hollywoodban. Akire feljött egy kis izom, az már nyomta is az akcióhős filmeket, mert hát ez volt a trendi és a menő. Noha itt is megvoltak a nagyágyúk Stallone, Arnold és társaik személyében, meg persze voltak az olyan nevek, mint például Carl Weathers, akit szintúgy ismert már mindenki, de legfőképpen inkább csak egy adott szerep, nem pedig egy több éves/ évtizedes karrier miatt.