Nagyon trendi dolog lett filmes naplót vezetni, azonban ezt sokan Excel-táblán vagy más alkalmatlan felületen (IMDb-watchlist) oldják meg mind a mai napig. Pedig egész frankó megoldások születtek ennek tökéletes kivitelezésére, így több hasznos infót is tudunk tárolni tizedannyi erőfeszítéssel. Míg a Tvtag (régebbi nevén GetGlue) - tudtommal - sokkal erősebben épít a közösségi élményre és a különféleképpen feloldható stickerekre (achievementekre), addig mai alanyunk, a Letterboxd, egy igényesebb keretet nyújt a naplózásnak, némi, a kritikus gondolkodást motiváló elemekkel.

Anno a Nyilvános vetítés egyik adásában hallottam a Letterboxdról, ráadásul nyáron, tehát relatíve régen, legalábbis ahhoz képest biztos régen, hogy még én is csak egy hónapja használom az oldalt. Akkoriban valamiért legyintettem rá, főleg, hogy egyszer már próbáltam vezetni filmnézési szokásaimat, kurva kevés sikerrel. Azonban tavaly év végén valahogy ismét elém került az oldal, és úgy voltam vele, hogy egye fene, kezdjük el, maximum ezt is megunom, mint egyébként bármi mást. De tökre bejött végül, és azóta sem bírom elképzelni, hogy lehet Excelben lenaplózni mindezt.

Ugyan a Letterboxd filmes adatbázisként nem az IMDb-t, hanem a TMDb-t használja, de azon kívül, hogy sorozatokban elég gyengén muzsikál az utóbbi, a feladatát bőven elvégzi. Eddig nem volt gondom egy film megtalálásával sem, relatíve nagy eséllyel megtalálod bármely megtekintett áldozatodat. Igaz, nem vagyok egy arthouse-fan, szóval nem tudom, miképpen vélekednek erről a ritka kincsek vadászai.

Minden másban a Letterboxd abszolút over-the-top munkát végez. Szabályosan eléd hányja az egyébként követésre bejelölhető, hangulatilag mégis családias community minden egyes favorizált, vagy éppen méltán utált filmjét. Tehát ha csak hétköznapi emberként szörfölgetnél az oldalon, akkor könnyen meg tudod jelölni a filmeket, amiket életed során láttál, ezzel végül meghökkentve saját magadat, hogy mondjuk 1000 film felett végeztél.

Az igazi móka természetesen ott kezdődik, amikor egy konkrét napon eldöntöd, hogy onnantól kezdve a megtekintés napjához kötöd a megtekintett filmeket, és mindezt más infókkal is megtoldod. Tehát naplót vezetsz, ahol a megtekintés napját, ismertetőt, értékelést, tageket, valamint rewatched vagy spoiler plecsnit is hozzácsapod a film címéhez. Ezeket az adatokat pedig utána könnyen nyomon követheted a diary menüpont alatt, vagy pedig feltárhatod őket akár évekkel később is, és nevethetsz egy jót magadon, hogy mekkora gyökér ízlésed volt.

Az oldal tartalmazza az IMDb-féle alapfunkciókat is (watchlistek és más listák létrehozását például), de például a nagy filmes adatbázis tízes értékelési rendszerét nem. Ehelyett a jóval érettebb öt csillagos rendszeren belül hallathatod hangodat, és ugyan nem átlagolja a filmek pontszámát, de amellett, hogy összegyűjti az összes felhasználói kritikát, oszlopdiagramos eloszlás formájában prezentálja értékelésüket. Nem tudom, nekem jóval kényelmesebb, mint egy semmitmondó átlagot látni.

Habár nem a világ leginnovatívabb oldala, mégis, a letisztultság és a hasznosság egy honlapon testesülnek meg, ráadásul egy elég értelmes közösség tolmácsolásában. Amíg egy oldal legnagyobb hátránya a botrányos profilkép-feltöltés (csak Gravatarral vagy Twitter-képet inmoprtálva), addig nagy probléma nem lehet.

Vagyis de: néhány haszontalan, de azért megszokott „webkettes” eszköz hiányán még túlteszem magam, de például regionálisan sehogy sincsen tagolva az oldal. Nehéz rákeresni a magyar felhasználókra. Szóval eme poszt szándékozzék összegyűjteni a már meglévő és a leendő magyar Letterboxd-felhasználókat egyaránt! Engem is megtaláltok, törzskönyvezett kutyanevemen, zsiráfos fejfedőben.

Talán egy kicsit úgy tűnik, hogy Jason Statham kezd belefásulni az akciófilmekbe. Az elmúlt években rendre szállította a közepesnél közepesebb akcióorgiákat, amik között egy olyan sem akadt, amire azt lehetett volna mondani, hogy „ez igen, ez tökös film volt”. Egyedül a Feláldozhatók 2-re lehetne ezt rásütni, de az nem is teljesen Statham film, hanem inkább egy nyugdíjas találkozó. Ám 2013 második felében Sylvester Stallone, valamint Gary Fleder segítségével újra nyeregben érezhette magát.

Phil Broker az ex-ügynök maga mögött szeretné hagyni múltját. Lányával egy város melletti házba költöznek, ahol nyugodt körülmények között élhetnek, legalábbis ezt gondolja Phil, hiszen a városban az emberek 99% egy elbaszott idióta, akik folyamatosan keresik a bajt. Philt viszont kemény fából faragták, így nem tudják kikészíteni. Azonban egy iskolai baleset miatt elszabadul a pokol…

A Harcban élve jó (de nem hibátlan). Jó arra, hogy a hétvégén leüljünk este a TV elé és megnézzünk egy fasza akciófilmet, ami nem tornáztatja meg az agyunkat, hanem kikapcsol. Kikapcsol, mert nem fogalmazódik meg bennünk világmegváltó kérdés, nem döbbent minket rá semmire, hanem egyszerűen csak pihentet, és a másfél órás játékidejét szórakoztatóan tölti meg. A forgatókönyvet Stallone írta, ám nem volt egyszerű dolga, mert meg volt kötve a keze, hiszen egy regényt kellett átírnia. De véleményem szerint egész korrekt munkát végzett, ellentétben a rendezővel, Gary Flederrel.

Fleder talán egy kicsit sokat akart. (A regényt nem ismerem, de a sima bosszúállós story sokkal jobban működött volna) Egy akciófilmben megpróbált drámázni (ez alapjáraton egyáltalán nem baj, de ha drámázunk, akkor csináljuk jól), és épp ezek voltak a gyengébb részei a filmnek. Egyszerűen Statham nem képes arra, hogy érzelgősködjön, nem a dráma az ő asztala. Tőle mást várunk, és amikor végre az ő terepére tévedt a történet, akkor bizony megállta a helyét, mi több egyenesen szárnyalt. Nagyon jól illik hozzá a kemény gyerek figura. Az akciójelenetek teljesen rendben vannak, a bunyók szintén, de azért utóbbi el is várható akkor, ha Statham a főszereplő.

A történet – 1-2 jelentet leszámítva – teljesen jól folyik, illetve a bosszúállós szál is jól bontakozik ki. Azonban a film rövidsége miatt néhol érződik a türelmetlenség, ám ha a filmnek nem lennének hibái, akkor alapból egy teljesen más értékelést kapna. A harcban élve akár jobb is lehetett volna, még akkor is, ha marad ez a szereplőgárda (más rendezővel). Statham karaktere egyszerű, de eléggé erőteljes volt, könnyen meglehetett szeretni. A drámai részek sokkal hatásosabbak lettek volna, ha a kislányt helyezik előtérbe, és arra fókuszálnak, hogy ő hogyan éli meg a helyzetét. Ezzel valószínűleg azt érték volna el, hogy bő 20 perccel hosszabb a film, de sokkal komolyabb lett volna az összkép. Ám így se rossz, csak éppen más kategóriát képvisel.

A harcban élve egy B akciófilm, de annak jó. Nem szabad tőle sokat elvárni, nem lesz tele óriási fordulatokkal, sőt eléggé kiszámítható, viszont a tálalás megfelelő arra, hogy jól szórakozzunk. Az utóbbi pár év egyik legjobb Statham filmje, (amiben csak rá fókuszálnak). 7/10

Ez itt a sorozat-kibeszélő, ahol SPOILERekkel teletűzdelve, szubjektíven próbálom „kibeszélni” az adott sorozat adott részét. Mind ezt VELETEK. Hozzászólásban lehet érvelni, ellenérvelni esetleg elmondani a saját szemszögetekből, hogy éppen mi miért történt, és ami történt az tetszett avagy sem.

Az előző részben ugyebár Katherine elfoglalja Elena testét, így nyilvánvalóan ez a rész leginkább erről szól, mint azt a cím is jelzi "Az ördög benned lakozik". Viszont én mégis csalódtam azért egy kicsit. Azt gondoltam a 11.rész után hogy ez a csavar amit a végére hagytak a következő részben hamar lelepleződik Bonnie által. Így is lett volna ésszerű, bár azt aláírom hogy ez egy olyan esemény amit ki kell használnia a sorozat készítőinek DE akkor miért van Bonnienak ilyen képessége HA NEM EZÉRT KÖNYÖRGÖM. Nézegetni meg tolmácsolni az elhunyt barátokat? Ez lenne mind Bonnie szerepe? Na de térjünk vissza a történethez ahol Katherine gyors talpalót vesz "Matty"-től hogy jól eltudja játszani Elena szerepét. Feltesz temérdek lényegtelen kérdést de a végére hagy egy olyat hogy: "Pontosan hogyan szakítottatok Elenával?" Akkor azt hittem, hogy ez sem lesz lényeges kérdés, de mivel ebben a részben már nem derül ki, hogy ezt miért kérdezte gondolom a következőben ki fog és ha nem lenne fontos akkor miért hagynák másik részre. Miközben Katherine végzi a dolgát, lánya is ezt teszi és próbálja visszaszerezni Katherine holttestét Damontől, aki nem hazudtolja meg önmagát és nem kegyelmez, nem adja vissza és még gúnyosan viccelődik is steppelés közepette. Ezért imádom őt. Az embertelen viccein, gúnyain rendkívül jókat tudok derülni. Remélem mindig is megtartja jó szokását.

Ezután kapcsolják nekünk Carolinet a fősuliról ahol lázasan takarít, ami egyébként szerintem jól áll neki...de Stefan sajnos megszakítja egy telefon hívással mégpedig azért mert senki nem látta sehol Elenát. Milyen érdekes. Katherine "meghal" és Elena eltűnik. Tényleg ilyen hülyék lennének? Eközben Elena lázasan küzd hogy kiszabaduljon és megszökjön, mivel leláncolta magát Katherine-i énje, hogy mikor Elena előjön ne tudjon elmenekülni. Itt már előre fogtam a fejem, hogy egy fakeretes ágyhoz láncolva akarnak bebörtönözni egy vámpírt és ha ez elég is lesz, akkor ki is nyomom ezt a részt, de szerencsére nem volt nagy falat Elenának és kiszabadult, bár hiába. Nadia pont vissza ért. Ezalatt Stefan és Caroline már Damon lelkét próbálja ápolgatni mind hiába. Tyler és Matt pakolnak mert bulit fognak tartani ahova hivatalos az egész baráti társaság, és egy rövid beszélgetésben megtudhatjuk hogy Tyler fő prioritása visszaszerezni Carolinet. Oh my god. Lassan Barátok közt feelingem lesz ettől a Caroline-Tyler-Klaus hármastól. Úgy facsarják jobbra balra az egészet hogy végül ugyanoda jutunk ahol elkezdtük. Azonban ne felejtsük ki a a történésekből Enzot sem aki meglátogatja Damont az utolsó Whitmoreal, Aaronnel egy hullazsákban aki még él. Enzo döntés elé állítja Damont aki kiáll a bosszúja (vagy Elena) mellett, ezért megvédi Aaront és ellátja jó tanácsokkal hova meneküljön. Itt azt gondoltam, hogy majd a jövőben lesz még valami szerepe de...nem. Ugrunk az időben és Tyler buliján találjuk magunkat ahol KatheElena a főszereplő. Találkozik Matt-el, Stefannal, aki kicsit beletapos a lelkébe VISZONT tudtán kívül elárulja Katherinenek hogy hol a holtteste, és így véglegesíteni tudják Katherinte Elena testébe. Carolineba is belebotlik és mikor Klausról fecsegnek, a háttérben áll Tyler nagyra nyitott fülekkel, és tudja meg  Caroline titkát hogy lefeküdt Klaussal. Ezt Katherine ki is használja arra hogy leléphessen. Ez után jön Magdi néni és Vili bácsi vitája, amit Géza lecsillapít. Miután vége a Barátok közt 234356. részének Katherine, Nadia és a varázslatot végző nő elkezdik a rituálét ám Elena "magához tér" .

Itt én Elena helyében egyből megöltem volna a varázslatot végző nőt, hogy ne tudja befejezni, de hát akkor nem várnánk a következő részt annyira mint így. Elena elmenekül és találkozik Damonel, ám ez semmit sem ér. A varázslatot így is betudják fejezni és Katherine teljesen átveszi az uralmat Elena teste felett. Ezután Katherine szakít Elena nevében Damonel, Tyler lelkizik Mattel, Caroline Stefannal. Egyébként szerintem Caroline és Stefan nagyon összeillenének. Ki tudja? Remélem a sorozat készítői is így gondolják majd egyszer. Bár Magdi néni és Géza együtt? Kicsit morbid lenne. Végezetül pedig Damon elkeseredettségében kiírtja végleg a Whitmoreokat Enzoval és vége a bosszújának és a részünknek, ami nem volt rossz de jó sem. Szerintem. Szerinted?

Sivatagi táj tárul szemeink elé, a kamera lassan svenkel, majd egyszer csak egy tántorgó alak lép be a képbe. Ahogy közelebb ér meglepődünk, arca eltorzult, rémisztő. Mi lehet ez, hát nem egy óriáspókos filmet nézünk? Az alak aztán eldől, majd ordas betűkkel kiíródik a film címe TARANTULA. Megnyugodhatunk.

A sivatagi kisváros orvosa értetlenül áll a dolog előtt, szerencsétlen flótás egy ritka betegségbe halt bele, aminek a lefolyása legjobb tudomása szerint sokkal hosszabb, mint amennyi idő alatt a férfival végzett. A szálak a helyi megszállott tudóshoz vezetnek, akit akár az öreg Lugosi Béla is játszhatott volna, élete utolsó nagy dobásaként, de sajnos nem így van. A prof valós problémára, a túlnépesedésre és az ebből adódó élelmiszerhiányra próbálja megtalálni a megoldást, egy újfajta hiperhatékony tápanyag kifejlesztésével. A szer azonban nem tökéletes, hiszen az emberek iszonyatos testi torzulásokon esnek át miatta, míg az állatokat rövid idő alatt sokszorosára növeli. A cucc természetesen radioaktív. Ez esetben teljesen logikus lépés ugyebár, hogy ne csak ártalmatlan rágcsálókon, hanem egy amúgy is méretes madárpókon is kipróbáljuk, hogy aztán az a film derekán elszabadulhasson.

Sokan félnek a pókoktól, egy hatalmasra nőtt emberevő szőrös ízeltlábú pedig a lelket is kiijesztheti az emberből, még akkor is, ha csak a mozivásznon tűnik fel. Főleg 1955-ben. A hidegháborús paranoiát, valamint az atombombától és a sugárzástól való rettegést roppant szórakoztató módon feldolgozó óriásszörny filmek hullámát (Gojira 1954, Them! 1954) meglovagoló Universalnál is így gondolhatták ezt. Persze miért is gondolták volna másként? Mondhatni biztosra mentek, hiszen a bejáratott sablonok mellett címszereplőnek egy olyan teremtményt választottak, ami normál állapotában is eléggé ijesztő. A rendezői székbe pedig a Creature from the Black Lagoonnal már bizonyított Jack Arnoldot ültették.

Gyakran fanyalgunk, hogy manapság nincs elég új ötlet, minden csak másolat, vagy a másolat másolata, nos, mint látjuk, volt példa erre régen is.

Mai szemmel nézve a film azért nem túl izgalmas, bár ezt kár lenne hibaként felróni neki, hiszen olyan elemekből építkezik, melyek bár már akkor sem voltak éppen ismeretlenek, azóta kismilliószor felhasználták őket. Másrészről viszont lehetett volna sokkal jobb is, abban az esetben, hogy ha már Tarantula a címe, akkor kicsit nagyobb teret engednek a dögnek, és hagyják egy kicsit játszadozni. Bár ebbe nyilván a költségvetés is beleszólhatott. A pók leginkább csak kepeszt ide-oda a sivatagban, van viszont egy jelenet, amiben megtámadja a prof asszisztensnőjének a házát, és bekukkant az ablakon, na az baromi jó. Erre a szcénára garantáltan emlékezni fogsz.

Az effektekről pár szót… Ezúttal nincs stop motion, vagy  hatalmas bábok, illetve utóbbi két snitt erejéig azért mégis, már ha jól ítéltem meg. A gigantizmusban szenvedő jószágokat két felvétel egymásra montírozásával oldották meg. Ez a módszer egyébként igen hatásos és valósnak ható jeleneteket eredményezett, kiváltképp a ketrecbe zárt kísérleti állatoknál működik jól, a tarantulatámadásoknál néha azért kilóg a pókláb.

A színészek hozzák azt, amit egy ilyen film esetében elvárhatunk, nincsenek egetverő alakítások, de rosszak se. A csodálatos Mara Corday pedig már megjelenésével is emeli az összképet. És most jön a legjobb! Feltűnik a filmben Clint Eastwood is egy nyúlfarknyi, ám dramaturgiailag annál fontosabb szerepben.

A Tarantula arachnofóbiában szenvedőknek nem ajánlott, hacsaknem a gyógyterápia részeként, a klasszikus sci-fi és horrorfilmek kedvelőinek viszont annál inkább.

Úgy egy hete került újra kezembe egy régi családi fotóalbumunk, amiben található néhány felvétel, melyeknek most szomorú aktualitása van.

Csakúgy, mint minden évben, most is kapunk egy csomó előzetest az NFL döntőben. Itt a blogon megtalálhatjátok az összes filmelőzetest, amit a Super Bowl XLVIII-on levetítenek, és amikért dollár milliókat fizettek a stúdiók, hogy még több nézőt nyerjenek meg, és még nagyobb bevételt szerezzenek. Íme…

Úgy gondoltam, hogy ideje elővenni a gyermekkorom legmeghatározóbb sorozatát, a Dragon Ball-t és írni róla valamilyen posztot. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy csapjunk bele egyből a közepébe és írjunk egy toplistát a legjobb pillanatokról. Hát mit mondjak, elég nehéz dolgom volt, mert a 291 rész alatt megannyi remek élménnyel gazdagodhattunk, és megannyi zseniális jelenetnek lehettünk szemtanúi. De mégis… melyek voltak azok, amikre azt lehet mondani, hogy maradandóak - igazából mind a 291 rész - és helyük van egy efféle listában.

A Weston-család feje, az író és alkoholista Beverly (Sam Shepard), egy nap váratlanul eltűnik, magára hagyva ezzel a teljesen életképtelen nejét, a gyógyszerfüggő Violet-et (Meryl Streep). A szomorú apropójú krízis pedig összerántja az egész családot, gyerekestül (pl. Julia Roberts), mindenestül. A feszültség egyre fokozódik, mígnem a konfliktusok és ellentétek felütik fejüket a halotti tor során.

Tracey Letts színjáték- és filmes író néhány hete rendkívül meglepett engem a Killer Joe-val. Ennek oka nem (csak) Matthew McConaughey pazar alakítása volt egy – egyébként – rendkívül röhejes szerepben, hanem a vége (is). Nem taglalnám részletesen annak, aki még nem látta, de ha most valaki bevállalja a valamivel közönségbarátabb Augusztus Oklahomában-t, akkor körülbelül értheti, hogy az elsőnek említett felnőttfilm milyen fináléval apellál: jól jellemezhető a „káosz” kifejezéssel, a szó valódi értelmében.

Nincs értelme tagadni, Meryl Streep szabályosan zseniális ebben a filmben. Szerintem nagyon jól állnak neki a nem történelmi és nem kosztümös szerepek, amilyen karaktert pedig ebben a filmben kapott, az egy „Akadémia kedvence”-színésznek jutalomjáték és izgalmas kihívás is egyben. Néha már túl kellemetlen is nézni egy ennyire összeomlott sorsú, reménytelen anyát. Ugyanúgy lubickolhat a többi női színész is: a film nagyon erősen épít a női problémákra, legyen az akármilyen. Nyilván a tragikusabb történetek érdekesek számunkra, abból pedig kapunk rendesen, mégpedig meglepően mélyen kidolgozva.

Azonban a film majdnem elhasalt mindezek prezentálásában: az első nekifutásra álomként ható férfi színészgárda (Ewan McGregor, Chris Cooper, Benedict Cumberbatch) csapnivalóan üres és felszínes írást kapott maga mögé, Tényleg, én értem, hogy ez egy csajdráma, de a fiúkat valamiért úgy állítja be, mintha a rájuk jutott, kisebb kaliberű problémákat totális életképtelenségük okán képtelenek lennének megoldani. Ebből az írói malőrből pedig sok-sok visszafogott színészi játék fakad. Ott vannak pedig a feszült helyzetek a filmbéli párok között, azonban túlságosan valóságtalanul hasalnak el ebben a férfiak.

Ez talán azért tűnhet fel, mert az utóbbi évek valami elképesztően erős férfi színészeket termeltek ki, és a nők sokkal nehezebben juthattak mélyebb drámai kidolgozásra. Ezért hiánypótló alkotás a film – meg azért is, mert a káoszt tényleg őrült és kellően kompromittáló helyzetekben prezentálja -, ugyanakkor mégis átesett a ló túloldalára. Nem biztos, hogy hiányzott volna az egyensúly, de egy ilyen valóságos és tragikus dráma megérdemelt volna valami realisztikusabb ábrázolást.

Akik láttak már egyet is Tracey Letts írásai közül, azoknak nyugodt szívvel ajánlom. Másoknak viszont csak kellő fenntartásokkal, mert a film csakis a forgatókönyvre és a színészi alakításokra támaszkodik, más figyelemre méltó aspektusa nincsen, vagy csak nehezen felfedhető. Ha esetleg ez még elárul valamit, én egy negyvenes-ötvenes nőkkel teli moziteremben néztem. 6,5/10