Nem rég Spike Jonze nevét még a legújabb Jackass produkciónál lehetett olvasni, mint forgatókönyvíró. Most azonban az írás mellett még a rendező székbe is beleült, és nem is akármilyen filmet készített el nekünk. A nő az utóbbi évek egyik legjobban összerakott filmje, ami egyszerre elgondolkodtató, megbotránkoztató, és humoros, valamint romantikus.

Theodore Twombly magányosan él a nem túl távoli jövőben. Felesége már jó ideje elhagyta, ám a válási papírokat még nem írták alá. A munkája egyhangú, az otthona üres, a baráti társasága alig 1-2 főből áll. Azonban egy új operációs rendszer üti fel a fejét, ami mesterséges intelligenciával rendelkezik. Theodore nyomban ki is próbálja, ám arra nem számított, hogy hamar elcsábul a szexi hangú Samanthának…

Ritka az a film, ami minden tekintetben kiválóan teljesít, ráadásul még el is gondolkodtat egy-két dolgon. Mi lesz a jövőben? Milyen irányba megy el az ember és gép közötti kapcsolat? Vannak-e már jelei ennek a jövőképnek, stb… Spike Jonze sajátos jövőképe megmutat egy végkifejletet, ami bár első látszatra vicces, de ha belegondolunk, hogy már most is jelen vannak – no, nem ennyire – ezek a dolgok, akkor bizony rádöbbenünk, hogy ez nem is annyira poénos. Nyilván nem mostanában – talán sose – lesz efféle operációs rendszer, de már most egyre jobban a háttérbe szorul a hús-vér kapcsolat, ami egyértelműen a technológia fejlődésének tudható be. (Erről igazából órákat lehetne beszélni, de azt majd inkább személyesen tegyük meg, ha valamikor szóba kerül a Nő.)

Spike Jonze megteremtett világa nem mutatkozik meg teljesen, és talán emiatt néhányan majd húzhatják a szájukat, de véleményem szerint pont ebben rejlik a film erőssége, hogy nem markol nagyot, hanem pont annyit, amennyit elbír a játékidő. Csak és kizárólag Theodore Twombly karakterére koncentrál, és az ő cselekedeteit, reakcióit látjuk viszont. Nem utolsó sorban pedig mélyen megismerjük a karakterét, ami miatt megkedvelhetjük és megsajnálhatjuk. (Egy másik film keretein belül akár globálisan is be lehetne mutatni ezt a világot, és megismertetni az ember és gép közötti kapcsolatot)

Kis túlzással azt lehet mondani, hogy a filmben másfél főszereplő van. Az egyik Joaquin Phoenix, a másik pedig Scarlett Johansson. Előbbi ugyebár testben és lélekben is megmutatkozik – ráadásul ismételten remekül játszik – míg utóbbi csak a hangjával varázsol el bennünket. Eléggé nehéz dolguk lehetett, hiszen fizikai kapcsolat egyszer sem alakult ki közöttük, ennek ellenére simán, lazán elvitték a hátukon a filmet, és szinte teljesen elfeledtették a mellékszerepekben felbukkanó Amy Adams, Rooney Mara kettőst.

A nőnek van az utóbbi évek egyik legérdekesebb, és legeredetibb forgatókönyve (néha felidézte ugyan a Plasztik szerelmet, de ez mégis más volt), ami miatt nem is lehet sajnálni tőle az Oscar-jelölést (jelöléseket). Spike Jonze tehát megmutatta, hogy tud magas szintet képviselő filmet rendezni, és a megálmodott világáról még biztosan sokat fogunk hallani. Az is lehetséges, hogy ez a jövőkép az egyik lépcsőfok a mostani, és a Wachowski-fivérek által megteremtett világ között. Ki tudja? A jövőt nem látjuk, de vannak jelek, amik irányt tudnak mutatni, és amik ugyebár nem mindig pozitívak… 8/10

Dübörgő motorok, Ausztrália végtelennek tűnő országútjain száguldozó izomautók, az egyik lopott, a sofőr pedig egy őrült bűnöző, ám az őt üldöző rendfenntartók sem épp szokványosak. A kegyetlen hajsza végére aztán egy szófukar, leginkább westernhősre hajazó karakter tesz pontot, Max Rockatansky, azaz Mad Max. George Miller 1979-ben hozta tető alá dédelgetett álmát, egy nyers akciófilmet, az akkor még teljesen ismeretlen Mel Gibsonnal. Valószínűleg nem sejtette, hogy ezzel egy csapásra egy világsztárt, és egy kultuszfilmet is ajándékoz a világnak, de hogy ez így történt, azzal valószínűleg egy filmrajongó sem száll vitába.

Mindig érdekesnek tűnik a sci-fi – horror párosítás, ám a legtöbb esetben egy gyenge produkciót kapunk végeredményképpen. Sajnos ez a helyzet az Idegenek a pokolból című, Ben Rock filmmel is, mert bár ötletes volt, de rengeteg hibával rendelkezett, így az összkép eléggé csúfossá vált.

Egy kisváros szupermarketében a szürke hétköznapokat feldobja egy betörőknek látszó csapat. Lerohanják fegyverrel az épületet, és lövöldözni kezdenek, ám megvan az okuk erre, és az nem a pénz. A csapat idegen lényeket keres, és a bent lévő emberek nagy pechjére talál is. A pokol azonban akkor szabadul el, amikor hősködni próbálnak a túszok…

Szupermarket, idegenek… hmm, egy kicsit ismerős, és talán azért, mert egy ehhez hasonló film már napvilágot látott, ami a Köd címet viselte. Azonban az Idegenek a pokolból szintekkel rosszabb, és sajnos végtelenül buta. Olyannyira buta, hogy már-már kínos, és ez sokat rontott a filmélményen. A karakterek közötti kommunikáció rettentően gyenge volt, és ezek a hibák konfliktusokat okoztak, méghozzá olyanokat, amik megelőzhetőek lettek volna. De nyilván azért film a film, hogy történjenek dolgok, de ez esetben Ben Rockék átestek a ló túloldalára, és a konfliktusok miatt kialakult helyzetek nem adtak semmiféle pozitívumot az élményhez, inkább csak felidegesítettek. Az Idegenek a pokolból lehetett volna egy pörgős akció, sci-fi, horror, de ehhez másik rendezőnek és másik forgatókönyvírónak kellett volna megkapnia a munkát.

A színészekkel különösebb gond nem volt, hozták azt, amit a film. Nem lehet rájuk kenni a film gyengeségét, mert ha jobb stábot kaptak volna mögéjük, akkor ők is jobb teljesítménnyel rukkoltak volna elő. A legnagyobb sztár talán Rockmond Dunbar, aki a Szökés sorozatból lehet ismerős a legtöbb embernek, amiben Benjamin ’C-Note’ Franklint alakította.

A film tehát rossz, de nem nézhetetlen. Viszont csak legvégső esetben ajánlom a megtekintését. Sok-sok kihagyott ziccer, rengeteg hiba jellemzi, ami miatt nem tudok több pontot rá adni, mint 3/10.

1958. február 6. a legszomorúbb nap a Manchester United történelmében, ugyanis egy repülőgép-szerencsétlenség során szinte az egész csapat odaveszett, és már majdnem odáig fajultak a dolgok, hogy a klubnak be kell zárnia. Erről az eseményről készített filmet James Strong, aki egy teljesen korrekt módon tisztelgett a csapat egyik legtehetségesebb generációja előtt. Csupán olyan tehetségekről beszélhetünk itt, akik között ott volt egy Bobby Charlton is, illetve még ki tudja hány olyan játékos, akik az évek során a világfutball meghatározó alakjai lehettek volna.

A film viszont tényleg nem több mint egy tisztelgés az elhunyt focisták, és a klub előtt, mert önmagában kevés. Drámának túl giccses, történelmi filmnek pedig nem bontották ki eléggé, ezáltal rövid is lett. Ezzel viszont nincs gond, mert kellenek az efféle bemutató jellegű filmek is, mert sokszor jobb látni az adott dolgot, mint olvasni róla. Nem mellesleg a képi világa teljesen rendben van, illetve a színészek is jók voltak, főleg David Tennant, akinek különösen örültem. A United egy olyan film, amit a MU drukkereknek mindenképpen látniuk kell, de azok is bátran vessenek rá pillantást, akik amúgy nem szimpatizálnak a csapattal. Megrázó…

(Az utolsó csapatkép: Duncan Edwards, Eddie Colman, Mark Jones, Ken Morgans, Bobby Charlton, Dennis Viollet, Tommy Taylor, Bill Foulkes, Harry Gregg, Albert Scanlon, Roger Byrne)

Mi lenne akkor, ha Mary Shelley Frankenstein története igaz lenne, és a Szörny valóban létezne? Elhinné valaki? Lehetne bizonyítani? Valószínűleg nem, hiszen a Szörnyeteg elvesztette a hitét az emberekben, és aki a közelébe férkőzne - már ha lenne olyan, aki a keresésére indulna - akkor azt nagy valószínűséggel megölné. Andrew Weiner ezekre a kérdésre próbál választ adni, és bizony arra jut, hogy a Szörnyeteg…

John Venkenheim-t felfüggesztik az egyetemen, mert olyan kérdések fogalmazódnak meg a fejében, amik nevetségessé teszik. Ezért, úgy dönt, hogy egy filmezős bandát felbérel, hogy beigazolja a teóriáját, miszerint Mary Shelley története nem csupán kitaláció, hanem egy valós esemény, azaz a Szörny ma is létezik. A kaland jól indul, aztán…

Katasztrofálisnak tartom, amikor kézikamerás filmet forgat valaki, mert élvezhetetlenné teszik a legtöbb esetben az egész filmet, ráadásul mindig akkor kezdik el rángatni a kamerát, amikor azt kéne látni, hogy mi történik a karakterekkel. Értem én, hogy dokumentarista ábrázolás meg miegymás, de élvezhetetlen, és idegesítő. Azt nem mondom, hogy a kukába ezzel a stílussal, de nagyon kevés értékelhető filmet tudtak eddig így elkészíteni. A Franeknstein-teória esetében nem is nagyon volt ezzel baj, mert meglehetősen visszafogottan oldották meg, és a rángatásnak nyoma sem volt. Azon határon belül mozogtak, ami még nem rontotta a filmélményt. Azonban a film ettől függetlenül sajnos nem lett jó, mégpedig azért nem, mert a Szörnyről tulajdonképpen semmit nem tudtunk meg, csak azt, hogy létezik.

A film igazéból nem szól másról, mint néhány ember kalandjáról, akik téli tájakon mászkálnak, és beszélgetnek. Egyedül az utolsó 10-15 percben lépett abba az irányba a film, ahová addig is mennie kellett volna. De előtte mondhatni semmi érdemleges nem történt, még akkor sem, ha próbálták fokozni a hangulatot Mozart – Requiem dallamával. A film unalmas, és telis-tele van felesleges párbeszédekkel, sőt vannak jelenetek, amik csupán időhúzás jelleggel kerültek bele a film, de még ezekkel együtt sem tudták elérni a másfél órát.

A Frankenstein-teóriája tehát egy olyan film, ami ötletként jól funkcionál, de megvalósítani sajnos már nem tudták. Kidolgozatlan, gyenge, és érdektelen. Kár azért, hogy a legendás Szörny már csak bohóckodásra jó, mert bő 80 éve nem tudnak vele mit kezdeni. Akkor Boris Karloff zseniálisan keltette életre, de azóta semmi… 3/10

A zöld Conan, a dühös szörnyeteg, és az új világ megmentője. Ez mind Hulk, aki egy rajzfilm keretein belül mutatja be, hogy bizony van szíve, és nem csak zúzni tud. A Marvel 2010-ben kiadott egy rajzfilmet, ami talán az egyik, ha nem a legjobb alkotásuk lett, hála az eseménydús, és szórakoztató történetnek, és persze Hulknak.

A Bosszúállók csapata úgy dönt, hogy száműzik a fékezhetetlen szörnyeteget egy olyan bolygóra, ahol nem tehet kárt senkiben. Azonban Hulk dühe miatt az űrhajó nem a megadott bolygót veszi célba, hanem egy másikat, ahol bizony nem ülhet tétlenül egymagában. Hulk fogságba esik, és gladiátorküzdelmeken kell részt vennie. A végtelen ereje miatt viszont felkelti a király érdeklődését…

Nem vagyok kibékülve a Marvel rajzfilmekkel még akkor sem, ha nem akarom összehasonlítani a DC-vel. Üresek, néhol unalmasak, ráadásul többnyire erőltetettek. Olyan, mintha nulla energiát fordítanának a film elkészítésére. Ám a Hulk világa más, itt többnyire jól működtek a dolgok és a végeredmény egy szórakoztató rajzfilm lett.

Sam Liu és csapata nem fecsérelték az időt felvezetésre, drámázásokra, egyéb időhúzó dolgokra, hanem gyorsan feltekerték a fordulatszámot. Hulk megérkezik, zúz egy sort, majd pihen, és ezt a ritmust tolják végig a bő 80 perc alatt. Igazából jól is tették, hogy nem pakolták tele akciókkal, mert az valószínűleg megfeküdte volna a gyomrunkat. Az egyensúlyt megteremtették, és így kapott Hulk egy karakterdrámát, még ha felszínesen is. Szükség volt erre, mert annak ellenére, hogy a dühöngő szörnyetek egy megállíthatatlan katasztrófa, még akkor is van az izomzata alatt egy szív.

Viszont az már nem volt jó húzás, hogy túlságosan is kiszámíthatóvá tették a filmet, és Hulkot. Ő pont azért veszélyes, mert nem lehet kiszámítani, nem lehet tudni, hogy mikor kattan el, és zúz szét valamit a környezetében, de ebben az alkotásban szinte minden lépését előre lehetett látni. Ettől függetlenül persze élvezhetjük a kalandját, de akkor ütött volna igazán nagyot az egész, ha kivetítik a személyiségét az egész rajzfilmre.

A Hulk világa tehát egy ügyesen megalkotott Marvel rajzfilm, melyben volt fantázia. Szórakoztató, kellően komoly, így bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a zöld szörnyeteget, és azoknak is, akik eddig nem barátkoztak meg vele, mert hátha… 7/10

Egyszerű történet, egy helyszín, sok szereplő, és csak egyetlen egy győztes. Sose mondok ellent egy efféle horror/thriller filmnek, mert az esetek többségében a bő 90 perces játékidővel remek kikapcsolódást nyújtanak, ám a Would You Rather esetében kissé keserű szájízzel keltem fel a székemből, mert egy gyenge Fűrész utánzat lett a végeredmény.

Nyolc idegen ember kap meghívást egy vacsorára. Az este folyamán egy versenyben vesznek részt, aminek a tétje, nem kisebb, mint egy zsák pénz, valamint bármi egyéb, amire szükségük van. Azonban a verseny nem egyszerű, és az est szervezője a meghívás előtt elfelejtette elmondani, hogy akár az életükbe is kerülhet a részvétel…

Az alapötlet nem rossz, de a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után, még úgyis, hogy az esetek 99%-ban nem várunk el semmiféle meglepetést az efféle B kategóriás horroroktól. A Fűrész tudta csúcsra járatni az egy helyszínen játszódó filmeket, amiben különböző emberek versengenek a túlélésért. Ugyanezt kaptuk meg a Rettegés ízében is, ám jóval visszafogottabban, és unalmasabban.

A visszafogottabb tálalás még nem is lenne baj, de az, hogy unalmas, az már eléggé nagy gond. Pedig a képernyőn azt látjuk, hogy a verseny egyre keményebbé válik, és az embereken egyre jobban eluralkodik az állatias énjük, és a kegyetlenség áttöri a legnagyobb akadályokat is. Igazság szerint ez már alapból szórakoztató, ha valaki vevő az ilyesfajta élményekre, de itt ez valahogy mégsem működött. Nem tudott meghatni, és sótlan volt az egész. Erre rátett még egy lapáttal az is, hogy teljesen kiszámítható volt a történet, és még a legutolsó csavart is könnyedén ki lehetett találni.

A film főszerepében Brittany Snow volt látható, akire panaszunk nem lehetett, de az összes többi színész a felejthető kategóriába tartozott. És ami a legszomorúbb, hogy a pornós Sasha Grey sem tudott hozzátenni semmi pluszt a filmhez. Így összességében a Rettegés íze egy gyenge másodrangú horror, amiben sokkal több volt, mint amennyit kihoztak belőle. Kevés… 3,5/10

Itt az első sorozat-kibeszélő, ahol SPOILERekkel teletűzdelve, szubjektíven próbálom „kibeszélni” az adott sorozat adott részét. Mind ezt VELETEK. Hozzászólásban lehet érvelni, ellenérvelni esetleg elmondani a saját szemszögetekből, hogy éppen mi miért történt, és ami történt az tetszett avagy sem.

Mivel a Vámpírnaplók 100. részénél kezdem az egészet ami az 5.évad 11. részét jelenti kicsit összegezném mi történt az 5.évadban ez idáig. Silas távozott az élők(?) sorából, ugyanakkor Bonnie visszatért, és a legjobb barátnőivel Elenával és Carolineal próbálnak új életet kezdeni a Whitmore főiskolán, ahol akadályba ütköznek. Még pedig az Augustineokba. Természetesen mint eddig nagyjából mindent, ezt a problémát is sikerül megoldania a Salvatore testvéreknek. Viszont Katherine problémája nem oldódik meg mert az emberré válása miatt öregedik de gyorsabban a vártnál, ezért lánya Nadia aki "Utazó" próbálja megmenteni nem is akárhogy. Így jutottak el dióhéjban az 5.évad 11.részéig.

Ez a rész az 500 év magány címet viseli szóval már az elején tudhatjuk, hogy ebben a részben a főszereplő nem más mint Katherine Pierce, akit személy szerint gyűlöltem az elején viszont a sorozat haladtával egyre jobban megszerettem. Vele is kezdődik a rész egy flashback formájában 1490-ből Bulgáriából ahol elszakítják lányától szülése után és ő ezt tétlenül végignézi. Stefan tudatja mindenkivel, hogy az orvosok nem látnak esélyt Katherine felépülésére, erre a reakció Damon ivászatot "rendez" volt szerelme halálának a megünneplésére, és el is mennek rá többen mivel mindenkinek keresztbe tett már Katherine. Én ezen a részén be kell valljam jót nevettem.

Azonban Nadia nem, és kezébe veszi anyja sorsát. Elrabolja Mattet, ezzel mindenkit arra kényszerít hogy segítsenek neki. A terve, hogy kihasználva az Utazók képességét belebújtassa Katherinet a saját testébe (mármint ezt hiszi mindenki). Aztán elkíséri Elenát és Stefant egy házba, ahol fogságba esnek, és lecsapolnak tőlük egy rakat vért. Személy szerint ötletem sincs, hogy miért. Eközben Caroline, Bonnie és Jeremy is keresik Mattet az erdőben, de sikertelenül. Felvetődik a kérdés, és mit csinál Damon? Hát persze, hogy Katherinet trollkodja a halálos ágyán, és igazából meg is ölné de Liz meggyőzi Damont az ellenkezőjéről. Itt is látszik, hogy Damont még érdekli Katherine, különben Liz érve miszerint beviszlek az őrsre ha megölöd édes kevés lett volna plusz nem egy párnával próbálta volna megölni.Ezután jön egy sokak által várt jelenet. Caroline és a kedvenc színészem, karakterem a sorozatból Niklaus találkozása az erdőben. Ahol Klaus őszinte vallomást kér Carolinetól aki eleinte még úgy tesz, mintha látni sem akarná őt, ám a végére beadja a derekát, és ennek az egyenletnek az eredménye Caroline + Klaus = Klaroline. Így végre egymásra találnak, és kielégítik a kiéheztetett fanokat, meg egymást is. Mondjuk engem az elégítene ki, ha Klaust visszahoznák de hát arra ott az Originals.

Eközben Rebekah is rátalál Mattre, és kiszabadítja a koporsóból, így Nadianak nincs már lap a kezében..vagy mégis? Stefan megpróbálja széppé tenni Katherine halálát, ahogyan azt anno Damon tette Roseal. Ezzel egy időben a többiek társalognak, és Bonnie horgony képességével több régi szereplő is megszólal, köztük Vicky és az az Alaric aki a kedvencem volt. Itt Damonnel a kis beszélgetése szerintem epic lett. Ekkor megpillantja Bonnie Katherinet ami jelen esetben azt jelenti hogy meghalt, de előjött Katherinenek az a képessége ami miatt túlélte Klaust, és 500 évig magányos volt. A túlélési ösztöne ami olyan erős mint senki másé. Így visszatér a lelke a testébe, és Elenával találja magát, aki épp búcsút venne tőle. Majd elkezdenek beszélgetni, de ekkor jön a csavar a csattanó: belebújik Elena testébe az Utazók képességével, amit Nadia aktivál telefonon keresztül az igével, és ezzel újabb bonyodalmakat, kérdéseket vet maga elé a sorozat. Mondjuk, ha nem hülyék akkor rájönnek egyből, mivel Bonnien keresztül kellett volna mennie ahhoz, hogy végleg eltávozhasson, de nem tette..Szóval én kíváncsian várom a következő részt hogy mit tartogat számunkra.

Egy biztos. Van egy rakat kérdésünk a következő részig: Mi lesz Elenával, Klaus marad-e vagy Caroline megy? Egyik se? Mi lesz az Elena-Damon-Stefan triumvirátusból? Mire kellett Stefan és Elena vére?
Reméljük kiderül a következő részben.