A kétezres évek második felére sajnos eléggé ellaposodott a horror műfaja, a dokumentarista jelleget imitáló, jump scare-ekkel operáló alkotások térhódítása ugyan pénzügyileg kiváló húzásnak bizonyult, de művészeti értékeket figyelembe véve már közel sem adott annyit a félelemkeltés mesterségéhez, mint amennyire népszerűsége predesztinálta volna. Szerencsére a következő évtizedre már filmes és sorozatos berkekben egyaránt jelentek meg, illetőleg mind a mai napig futnak olyan művek, amik már eséllyel pályáznak arra, hogy a jövőben klasszikusokként hivatkozzunk rájuk. A DC streaming szolgáltatásának legújabb üdvöskéje, a Mocsárlény a legelső részével megmutatta, hogy idővel a legnagyobbak közé emelkedhet.

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy mocsár. Így kezdődik a Wes Craven-féle Swamp Thing képregényadaptáció folytatása, a Mocsárlény visszatér. Majd egy hirtelen vágás és jön a hangulatos, rockzenei aláfestéssel bíró képregényes intró. Eddig tök jó mókának hangzik, nem?

Egyszer volt, hol nem volt

Az elmúlt pár évben a Blumhouse jó pár remek produkcióval ajándékoztatta meg a közönséget. Esélyt adott a kreatív ötleteknek, meglátta az egyszerű, de nagyszerű projectekben azt a szikrát, ami naggyá teheti őket. Ilyen volt Jordan Peele, Tűnj el! című alkotása, ami a remek fekete humor és társadalomkritika mellett a para faktor terén is fantasztikusan teljesített. Nem utolsó sorban Jordan Peele-t is feltette a horror műfaj térképére (kinek második filmje, a Mi már elég megosztóra sikeredett). Ám ők sem nyúlnak bele mindig a tutiba és bizony néha olyan rettenetek is kikerültek a kezeik közül, mint a Felelsz vagy mersz, melynek alapötlete ugyan sok potenciált rejtett magában, de a végeredmény közel borzalmas lett. Legújabb gyermekük pedig a Mami névre keresztelt horror-thriller féleség, melyben Octavia Spencer próbálja ráhozni a frászt pár fiatalra, és ránk nézőkre.

Bármennyire is elfogadhatatlannak tűnik az egykori akciósztárok számára az öregedés, mégis azt látom, hogy bőven van fantázia abban, hogy megöregedve kell a kamerák elé állniuk. Stallone a Creed-filmekkel már mutatott valamit ebből az irányból, Arnold is próbált drámázni, de úgy tűnik Van Damme is egyre inkább ezt a vonalat próbálja meg minél jobban kiaknázni. A Kickboxer-filmekkel már jelezte, hogy inkább lesz mester így 60-hoz közeledve, mintsem tanítvány, a We Die Young című 2019-es filmjével veteránt, a most említett Lukasszal pedig egy megtört, öreg testőrt kell alakítania.

Hálátlan feladatra vállalkoztam, amikor ordító szembeszéllel dacolva kitűztem célul e méltán nagysikerű klasszikus modern felhabarásának 10-es skálán való számszerűsítését. Számomra ez egy érdekes kísérlet volt, ugyanis az, ami most nehezíti a dolgom, általában ugyanúgy bennem is harsányan jelen van.

A Trónok harca megmásíthatatlanul véget ért. 8 évad és 73 epizód, milliónyi rajongó, rangos díjak és pop kulturális szinten mérhető jelentőség. SPOILERES ÍRÁS!

A Kelet-Ázsiai filmekkel való viszonyom körülbelül hasonló utat járt be bennem, miképp a tradicionális ételeik megítélése is. Az első említésre méltó találkozás tankönyvi mód talált be elevenembe, onnan pedig elég nehéz volt elengedni egymást. Attól fogva rendszeresen összejárunk, időről-időre friss levegőt engedve kapcsolatunknak némi szünettel, amikor lényem telítődik egzotikus fűszereitől. Egyszer-egyszer hosszabbra sikerült távollétünkben is tudom, hogy mindig tárt karokkal fog várni rám, amikor újra szükségem lesz rá. Ez az emlékezetes első alkalom pedig nem más volt, mint a remélem néhányatok számára ismerősen csengő, biztos kezű Chan-wook Park rendező ezredfordulós munkája, a Joint Security Area. Csengettek törire, kövessetek:

A világ újra Dragon Ball-lázban ég! Son Goku és társai nem is oly rég a 30. születésnapját ünnepelték a Z-szériának, pár hónappal ezelőtt túlélték az univerzumok csatáját, most pedig egyetlen egy fő feladatuk lett: Meg kell hóditani a magyar mozivásznat! Szóval készüljetek, szóljon a Kamehameha és győzzön a jóság! Játékra fel!