Ezt a felettébb érdekes és elborult filmet, William Friedkin rendezte, aki a pályafutása során olyan filmekkel lepett meg minket, mint a Francia kapcsolat vagy az Ördögűző. Ennek tudatában, plusz az olvasott kritikák alapján magabiztosan ültem a film elé.

A történet rendkívül perverz és egyben szórakoztató is. Azt mindenképp meg kell említenem, hogy szükséges az erős gyomor hozzá.
A filmben betekintést nyerünk egy család életébe, ahol a családi kötelék nem éppen mondható szorosnak. Folytonos viták, trágár beszéd és egyéb fura dolgok jellemzik a családtagokat. Egy nap a fiú (Emile Hirsch) pénzt kér az apjától (Thomas Haden Church), mert szeretné rendezni a tartozásait. Persze az apának semmi pénze nincs, így más megoldást kell találniuk. A megoldás nem más mint egy bérgyilkos felfogadása abból a célból, hogy végezzen a gyerekek anyjával (már nem él a családdal), mivel az életbiztosításából tudnák fedezni az ügyeiket…

Friedkin a helyszín remekül megválasztotta a filmhez. Nekem mindig külön öröm, amikor a texasi látképet nézhetem 1-1 alkotásban. De a legfontosabb elemei a filmnek a színészek voltak. Egytől egyig jól játszottak. Az idióta karaktereket Church és Hirsch jól megformálták. A női vonalból Juno Temple volt meglepetés, aki főszerepet vállalt a film legbetegebb jelenetében is Matthew McConaughey, azaz Killer Joe oldalán. McConaughey messze a legerősebb karakter volt a filmben. Elképesztően jól és természetesen játszott. Talán az eddigi pályafutása során a legnagyobb alakítást nyújtotta. Amúgy szerintem nem rossz színész, csak éppen rengeteg feledhető filmben szerepelt és ez nem vetett túl jó fényt a megítélésére.

Egy lassú folyású thrillerről beszélünk. Sajnos ez a lassúság itt nem válik a film előnyére, mert több üresjáratot is látunk emiatt. Ugyanakkor meglehetősen felpörögnek az események az utolsó fél órára és egy elképesztően jó, feszültségekkel teli finálét kapunk. A film végeztével egy sor káromkodás mindenképpen garantált lesz.

Tehát összességében azt mondom Gyilkos Józsiról, hogy jó film, de messze nem tökéletes. Akik viszont szeretik a fekete humort és a beteg filmeket, azoknak ajánlott. 7/10

Nem gondoltam, hogy David Lynch valaha is meglepetést fog okozni, hisz nem rajongok a filmjeiért, sőt... anno a Dűne akkora csalódást okozott, amelyet kevés film tudott az életem során. Aztán a Mulholland Drive se váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és így hanyagolni kezdtem a munkásságát. Végül erőt vettem magamon és egy ajánlás miatt nekiültem a filmnek. A végeredmény magáért beszél. 

Először is a film egy életrajzi drámát dolgoz fel, melyben Joseph Merrick életének egy részét ismerhetjük meg. Joseph 1862-ben született Leichesterben. Akkor még teljesen normális külsővel rendelkezett, mivel a betegségének az első jeleit csak 5 éves korában észlelték. A kamaszkorára teljesedett ki és torzult el a külseje úgy, hogy a mostohaanyja is eltaszította. Később egy cirkuszi társulathoz került, ahol a nézőket riogatták a kinézetével. Egy nap viszont megtalálta a szerencse és Dr. Frederick Trever, a londoni kórház orvosa kimentette őt a kiszolgáltatott helyzetből. Az élete ezek után teljesen megváltozott és barátokra lelt...

Minden elismerésem Lynché, mivel ezt az életrajzi filmet elképesztően jól megrendezte. Ha a színészi játék nem lenne ennyire kifinomult, akkor simán azt mondanám, hogy egy 40-es, 50-es évekbeli film. És ezt nem csak a fekete-fehér képi világ miatt mondom, hanem az egész film ábrázolási módja miatt. Rendkívül korhű és szerencsére nem pakolták tele giccsekkel. Egyszerű a nagyszerű - tartja a mondás, és ez is az egyik erőssége a rendezésnek.
A színészek közül leginkább John Hurt játékát kell kiemelni, mert nagyon jól játszotta Merrick szerepét. Nem lehetett könnyű, hisz a mozgásai korlátozva voltak a testi elváltozások miatt. Hurt mellett a legnagyobb sztár kétségkívül Anthony Hopkins volt, aki szerintem itt nem volt kiemelkedő, bár a hangsúly egyértelműen nem rajta volt, ezért nem is kellett annyira megfeszülnie.

Amit elmesél nekünk a film az rendkívül elszomorító és elgondolkodtató. Elképesztő, hogy mennyire kitudja használni az ember a másikat és mennyire semmibe tudja venni a másik érzéseit. Sajnos ez manapság is probléma, és nem hiszem, hogy változni fog, de azért reménykedem benne. Más nyomorán rengetegen tudnak röhögni... A film ezért is egy kőkemény dráma, mert rádöbbent minket az ilyen dolgokra és megmutatja, hogy egy hátrányos helyzetű embernek mennyi mindent kell kiállnia az élete során.

Ezek után a filmet mindenkinek ajánlom, mert tényleg egy minőségi alkotásról beszélünk. Azt azért nem mondom, hogy többszörnézős, de egyszer mindenképp látni kell. 8/10

Ha azt mondom, hogy Mexikó, börtön illetve egy amerikai, akkor tuti biztos, hogy valami nagy zűr van kilátásban. Ezt bizonyítja Adrian Grunberg, Börtönregény című filmjei is, mely a rendező legelső saját filmje. Régebben segédkezett már olyan filmekben is, mint a Korcs szerelmek vagy az Apocalypto, de most úgy gondolta, hogy elkészíti a saját filmjét is. A forgatókönyvíró munkálatokban az egyik társa Mel Gibson volt, akinek a főszerepet is oda adta. A kétszeres Oscar díjas színésznek ez már a 3. filmje volt a hosszas pihenője után, mely 2004-től 2010-ig tartott.

A story alapján egy remek akció filmet kaptunk tőlük, melyben a főhős egy bűnözőt alakít, akit a mexikói rendőrség lekapcsolt, mivel egy halom lopott pénzzel akart átjutni a határon. Lekapcsolása után Gibsont egy nem mindennapi börtönbe zárják, ahol a raboknak önellátóknak kell lenniük. Van aki boltot üzemeltet, van aki az "ingatlanokkal" foglalkozik és van aki drogokkal üzletel. Persze itt is, mint mindenhol van egy befolyásos rab, aki mindenki felett áll és mindenki tiszteli, kivéve pár embert. Az amerikai férfi az idők folyamán összebarátkozik egy fiatal kisfiúval és az anyjával, akikkel közösen megakar szökni...

Rettentő sokat nem vártam a filmtől, de a végére kellemesen csalódtam. A kezdeti nehézségek után nagyon szépen ível felfelé a film. Néhol persze izzadságszagúnak éreztem, bár a film után úgy érzem, hogy ez már csak részletkérdés. A film képi világa a helyszín miatt tetszetős lett. A karaktereknél a megszokott rétegződést lehetett észlelni. Viszont Mel Gibson karaktere hatalmas meglepetés volt. Az első 30 percben semmi extrán nem láttunk tőle, nem volt meg a kellő ereje a karakterének. Aztán ahogy telt az idő, úgy fejlődött Gibson is. Az utolsó 15-20 percre elérte a csúcspontot és elkezdett oktatni. Ez szerintem egy remek húzás volt.
Ami viszont nem tetszett, hogy voltak részek, amikor leült a film és ez egy bő 90 perces filmnél nem előny. Ugyanekkora a rövid játékidőhöz mérten elég sok infót és akciót kapunk. Vannak olyan filmek, amiknél a két óra sem elég ahhoz, hogy ennyi mindent elénk tárjanak. Úgyhogy összességében azt kell mondanom, ez egy hétvégi kikapcsolódásra teljesen alkalmas mozi volt. 7/10

8.07 A Little Slice Of Kevin

Castiel kijut a Purgatóriumból – Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) teljesen ledöbben, mikor Castiel (Misha Collins) egyszer csak újra megjelenik a Földön, emlékek nélkül azonban, hogy hogyan szabadult ki a purgatóriumból. Eközben Mrs. Tran (vendégszereplő Lauren Tom) megnyer magának egy boszorkányt (vendégszereplő Cyrina Fiallo), hogy kotyvasszon neki egy démon bombát, de a boszorkány keresztbe tesz Mrs. Trannek és Kevinnek (vendégszereplő Osric Chau), és feladja őket Crowley-nak (vendégszereplő Mark Sheppard).

forrás: www.cwtv.com

Bizton állíthatom, hogy a filmtörténelem egyik legbizarrabb alkotása ez a film. 1929-ben mutatták be egy zártkörű rendezvény keretein belül ezt a fantasztikus alkotást, melyet a kor egyik legnagyobb rendezője, Luis Buñuel, illetve a világhírű katalán-spanyol festőművész, Salvador Dalí készített. Az Andalúziai kutyát a nézők a filmtörténelem legelső szürrealista alkotásként láthatták a filmvásznon.

Ha röviden és tömören kéne jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy egy elborult művészfilm. No, de mégis miért, hiszen azokban az időkben az emberek azért jártak filmvetítésekre, hogy kikapcsolódjanak és szórakozzanak. Persze Dalí és Buñuel célja más volt, hiszen teljesen más szempontok alapján szerettek volna hatást gyakorolni a nézőkre. Egy olyan filmet hoztak létre, melyet nagyon nehéz befogadni és nincs egy normális lineáris cselekménylánca, azaz a jelenetek nem kapcsolódnak egymáshoz. A filmben groteszk, illetve abszurd módon ábrázolt képeket kapunk, melynek a célja, hogy a nézőt meghökkentse és sokkolja. Ezt a hatást még 80 év után is simán eléri és ezért is lett a mozgóképes történelem egyik kiemelkedő alkotása. Olyan híres jeleneteket láthatunk, mint a felmetszett szem vagy a hangyákkal teli tenyér. (aki nézegetett már filmes könyveket, az biztos, hogy találkozott már velük)
Magyarul a film alapvető célja, hogy ok nélkül is hatást gyakoroljon ránk. Buñuel is kijelentette, hogy nem kell logikát és értelmet keresni a filmben. "A film címe azért Andalúziai kutya, mert nincs benne sem andalúz, se kutya."

Összefoglalva azt mondom, hogy ezt a filmet mindenképp látni kell egyszer az életben. A játékideje is bőven átvészelhető, hisz kevesebb mint 20 perc. Ugyebár némafilm és fekete-fehér, de ez nem szabad, hogy ez eltántorítson bárkit is, mert megéri megnézni. 9/10

Ha azt mondom, hogy George Lucas, akkor mindenkinek a Star Wars filmek ugranak be elsőre, ami nem is csoda, hisz a neve az idők során egybeforrt a sorozattal. Emellett a rendezői pályafutása nem is bővelkedik sok nagyjátékfilmmel, így nem nagyon tudunk, mit hozzákapcsolni a nevéhez. A Csillagok Háborúja széria mellett a legtöbben az Amerikai Graffitit ismerik tőle, holott akad egy THX 1138 című sci-fi film is a tarsolyában, amiben nagyon pozitívan csalódtam. Ez a film volt a legelső igazi mozija, de az évek múlásával a feledés homályába merült. Én viszont bátram ajánlom minden sci-fi rajongónak, mert remek élményt nyújt az alig több mint 80 percével. Persze azt nem mondom, hogy tökéletes alkotás, mert nem az, de erről majd később.

A film egy negatív utópiát mutat be, melyben totális diktatúra gyakorolja a hatalmat. Az emberek teljesen alárendelt szerephez jutnak a világban, hisz a számítógépek vették át az uralmat a földalatti világban. Az embereknek már nincsen személyiségük, mert folyamatosan gyógyszerezik őket, ezáltal az érzelmeiket teljesen elfojtják. A mindennapi robotmunka mellett az egyéneknek már saját nevük sincsen. Helyette egy kódot kap mindenki, ami számokból és betűkből áll. Viszont az egyik nap gyökeresen megváltozik az élet a föld alatt, mert a bizonyos THX 1138-as (Robert Duvall) személy öntudatra ébred és megismeri az érzéseket. A rendszer ezt hibának észleli, ezért ki akarják iktatni a problémát…

Lucas már az első filmjével bebizonyította, hogy a sci-fi témához nagyon ért, ezért is sajnálom, hogy nem rendezett többet ebben a műfajban. A rendezés mellett ellátta a vágó és a forgatókönyvíró szerepet is. (az utóbbi szakterületen azért jóval többet dolgozott, mint bármelyik másikban. Olyan filmekben segédkezett mind például az Indiana Jones filmek/sorozatok) A THX-ban a jövő ábrázolása elképesztően jó volt. Végig érezzük a képi világban a negatív dolgokat, a szürkeséget. Ezáltal a film atmoszférája könnyen magával tud ragadni. Ezek mellett a színészek is jól hozzák a szerepüket, mert a cselekedeteikben látszik, hogy nincsenek érzéseik és önkívületi állapotban vannak. A film legnagyobb sztárja az Oscar díjas Robert Duvall volt. Őt a legtöbben a Keresztapa filmekből vagy az Apokalipszis Mostból ismerhetik, de játszott még olyan pop-corn mozikban is, mint például a Deep Impact vagy a Tolvajtempó.

Ezek után térjünk is rá a film hibáira, mert sajnos van belőle. Egyrészt a remek storyhoz kevés volt a film 86 perces játékideje. Másrészt sokkal többet kilehetett volna hozni a történetből. A játékidőhöz hozzálehetett volna csapni még bő 20-30 percet és akkor az egész jövőbeli világot sokkal jobban megismerhettük volna. Így egy kicsit szűkebb látókört kaptunk, mert az egész film szinte csak THX-re és LUH-ra van fókuszálva. Kicsit olyan az érzése az embernek, mintha egy jövőbeli Love Storyt néznénk, holott sokkal mélyebb a film mondanivalója. Mert ugye részben társadalomkritika, részben a gépek fejlődésének a hátulütőjét, azaz az emberek alárendeltségének a fejlődését is látjuk.

Elgondolkodtató film és egyszer mindenképp érdemes nekiülni, mert az élmény nem marad el. 8/10

Csakúgy mint a Skandinávok, a Britek és az Írek is egyedi stílusban szoktak filmet készíteni. Jellemzően a képi világban és a kamerázásban lehet észrevenni ezt az "egyedi" stílust. Ezeket a jegyeket a Wake Wood is tartalmazza, úgyhogy aki szereti a horrort + az említett országok filmjeit, annak érdemes meglesnie. A filmet, nem éppen egy szakmában jártas rendező készítette, hisz ez volt a 4. filmje, de mégis meglepetésként ért az egész alkotás, miután végeztem vele.

A film egy kis család történetét meséli el, melyben szörnyű tragédia történik, amikor a szülők elveszítik a kislányukat. A történtek után elköltöznek, hogy új életet kezdjenek Wake Wood-ban. Ott viszont az egyik este Louise egy fura szertartásnak lesz a szemtanúja. Mint később kiderült a rituálé útján visszahozhatjuk az elhunyt szeretteinket 3 napra ismét a való világba....

A mozi egyik erőssége, hogy az operatőr nem volt rest megbotránkoztatni minket, néhány gyomorforgató képsorral. Szerintem szükség is volt erre, mert a film hangulatéhoz nagyon illettek. A képsorokon kívül a cselekménybe bevont csavarok is remekül voltak megoldva, mert sokszor kiszámíthatatlanná tették a folytatást, ezáltal a néző tekintetét is a képernyő elé tudták szegezni. Viszont a csavarokkal volt egy óriási negatívum is, mert a legutolsó csavart szerintem hagyni kellett volna kibontakozni. Sokkal jobb lehetett volna a film, ha azt a bizonyos dolgot engedik még 25-30 percet érvényesülni. A film játékideje még ezzel együtt sem érte volna el a 2 órát, úgyhogy bőven meg lehetett volna oldani. Amit még negatívumként meglehetne említeni az a néhány üresjárat, amit láthattunk a filmben. Emiatt voltak részek, ahol pár percre leült a film.

A színészek közül 2 volt számomra ismert. Az egyik Timothy Spall, de legtöbben csak Peter Pettigrewként ismerik a Harry Potter filmekből. A másik Aidan Gillen, akit szintén egy másik műből ismernek, ami nem más mist a Trónok Harca, melyben Petyr Baelish alakítja. Egyiküknek sem ez a film volt a megváltás, de azért jó volt látni őket. Rajtuk kívül nem tudok kiemelni senkit. A film amúgy sem követelte meg az Oscar díjas alakításokat.

Tehát összességében nem volt rossz film, de jóval többet is kilehetett volna hozni belőle. Egyszer érdemes nekiülni. 6/10

A romantikus drámákban nem igazán vagyok jártas, holott ebben a kategóriában is lehet remek filmeket találni. Nicholas Stoller új filmje az Ötéves jegyesség is ezt bizonyította. Stoller már több nagyobb filmben is közreműködött íróként, mint például Az Igenember, Dick és Jane trükkjei vagy éppen a Muppetsben. Viszont most a forgatókönyvíró szerep mellett, a rendezői székben is megmutatta, hogy mit is tud.

A film egy fiatal szerelmes pár útját meséli el egészen az esküvő napjáig. Az esküvőt természetesen a legideálisabb, legjobb pillanatra tervezték, melyet ugyebár nagyon nehéz eltalálni. Ezt is bizonyította, hogy több akadállyal is meg kellett küzdeniük az idők során. De mint tudjuk, a szerelem mindent legyőz...

Mint már említettem, nem igazán vagyok jártas a témában, így csak kevés ehhez hasonló filmekkel találkoztam. Eddigi legjobb a Szerelmünk lapjai volt, de egy kisebb meglepetésre, ennek a filmnek sikerült megközelítenie. Legfőképpen talán a forgatókönyve miatt, amiben Stoller mellett Jason Segel is segédkezett. Segelt a legtöbben az Így jártam anyátokkal című sorozatból ismerhetjük Marshallként. Mivel én is követem az említett sorozatot, így kissé fura volt nem Lily oldalán látni őt. De azt kell, hogy mondjam Emily Blunttal nagyon jó párost alkottak, így könnyen szerethető karakterekké váltak a filmben. Rajtuk kívül aki még meglepetés volt számomra az Rhys Ifans, akit ebben az évben többen Lizardként ismerhettünk meg az új Pókember filmben. Azt meg kell hagyni, hogy remekül áll neki a professzori szerep.

A filmben mindenből kapunk egy keveset. Gondolok itt a poénokra, amiket nagyon jól használtak a filmben. Egyet sem éreztem erőltetettnek, mert mindegyik a helyén volt és nem akarták túlzásba vinni. Tettek bele néhány sablont is, bár ettől a film nem lett se több, se kevesebb. Viszont amit a legjobban találtak el a filmben, az a drámai szál volt. Remekül adagolták a nézőknek a drámaiságot. Apránként, egyre többet dobtak oda nekünk, és amikor már túlzásokba estek volna, akkor jött a forduló pont.

Úgyhogy összességében egy remek rendezés volt, egy jó storyval és színészekkel. Bátran meglehet nézni. Egyáltalán nem a tipikus rózsaszínfelhős romantikus tini film volt. 7,5/10