[Supernatural Movies]

[kritika] Álmatlanul (2001)

2014. november 01. - csaky000

A mai alanyunk egy viszonylag kevésbé ismert darab, Dario Argento mester úr 2001-ben készült „giallo”-ja. Hogy miért tettem idézőjelbe a kifejezést? Mert szinte minden műfajbeli klisét felvonultat, viszont a művészeti ág, ha fogalmazhatok ilyen profánul egy giallo esetében, egyik legfontosabb eleme maradt szinte észrevétlen a film során, mégpedig a meztelenség és a szexualitás. Hogy értsük a röpke hiányérzetem, tudnunk kell, hogy ennek a stílusnak megvannak a maga szabályai, amit a ’70-es ’80-as években, csupa kellemes olasz úriember hozott létre. Alapvetés, hogy mindig nyomoznak a főszereplők egy gyilkos után, aki jobb esetben csak véget vet a hangosan sikoltozó áldozat életének, rosszabb esetben meg is becsteleníti a kis testét. A galád gyilkosunk mindig fekete kesztyűt hord magán, mi nézők szinte mindig csak ennyit látunk belőle, egészen a végéig, amikor meg bizony lehull a lepel. A legtöbb ilyen stílusú filmben a következő a metódus: csöcsvillantás-brutális gyilkosság-gond terhelt nyomozók vadul vizsgálódnak. Természetesen közben keverik a szálakat is elég rendesen, tehát, hogyha meg voltunk győződve a gyilkos kilétéről a tízedik percben, úgy összekeverik a szálakat, hogy a végén unottan csapunk a homlokunkra, hogy mi ezt ugyan tudtuk, de a drága jó alkotók megvezettek minket! Ha esetleg úgy érződik olvasás közben, hogy nem igazán kedvelem ezt a műfajt, az lehet igaz is, bár nem is utálom, de úgy gondolom, ha egyet láttál, az összeset láttad. Argento bácsi egyébként szinte csak ilyen stílusú filmeket tett le az asztalra azon kívül, hogy megírta a Volt egyszer egy vadnyugat forgatókönyvét, tehát el tudom képzelni a kellemes vasárnap esti vacsorákat az asszonnyal, meg a lányával.

álmat3.jpg

Tovább

[kritika] Batman és Drakula (2005)

2014. október 31. - REMY

Aki egy kicsit is jártas a Batman képregények terén, az nem fog tátott szájjal nézni, amikor meglátja egy címben azt a két nevet, hogy Batman és Drakula. Tény, elsőre kissé furcsa a helyzet, hiszen mit keres egy DC Comics rajzfilmben a leghíresebb vámpír, de belegondolva ez már nem egy nagy újdonság a Denevéremberre nézve. Korábban szerepelt ő együtt már Pókemberrel, Amerika kapitánnyal, Spawn-nal és még a Predatorral is egy képregényben. Szóval bármennyire is furcsa Drakula feltűnése, azért az újdonság hatása messze elkerülte a történetet. No, de a rajzfilmek terén azért mégis csak beszélhetünk egy kis eredetiségről, hiszen a korábban említett nevek mind-mind papírra vetett történetben elevenedtek meg, nem pedig a képernyőn.

vlcsnap-2014-10-30-20h44m18s98.png

Gotham városában sosincs béke. Amikor azt hinné az ember, hogy minden rendben lesz, hiszen Pingvin és Joker is az Arkhamban hűsöl, akkor történik valami megmagyarázhatatlan és elkezdődik az újabb háború a rosszfiúk és Batman között. Most azonban egy olyan ellenfél ütötte fel a fejét, akivel még sosem harcolt a Sötét lovag. Maga Drakula gróf éledt fel Gotham temetőjében és kezdett szörnyű mészárlásba…

Mindig érdekesnek tűnnek a crossoverek, de ilyenkor mindig az a legnagyobb kérdés, hogy vajon a történetet megtudják-e jól oldani, vagy megy az egész a kukába. A 2005-ös rajzfilmnél majdnem az utóbbi következett be, de egy-két elemnek hála azért odaért a nézhető kategóriába és olykor-olykor még szórakoztató is tudott lenni.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a Batman és Drakulát, mivel egészen horrorisztikus hangulatot tudtak teremteni a játékidőnek. Bár Gotham romlott világa is megelevenedett, de Drakula miatt a horror is felütötte a fejét, aminek hála egy érdekes és meglehetősen újfajta hangulat köszönt be Gotham utcáira. A történet, miszerint Drakula egy élő-halott hadsereget szeretne toborozni, tempósan lett tálalva, ami azt eredményezte, hogy a cselekmény nem vált unalmassá. De igazából a pozitívumokat ezzel le is tudtam. Addig rendben is vagyunk, hogy ez a crossover érdekes, de sajnos túlságosan bugyuta lett a kivitelezése. Pingvin és Joker kegyetlenül bénán sikerült, míg a rajzolás is sokat rontott az összképen. A dialógusok és a hangok se érték el azt a színvonalat, amit a jobb DC Comics rajzfilmeknél megszoktunk.

vlcsnap-2014-10-30-20h54m06s131.png

Így végül csak annyit tudok mondani az egész műröl, hogy nem vállalhatatlan, de sokkal több volt az alapanyagban, mint amit végül sikerült kihozni belőle. Lelkiismeretesebb stáb kellett volna, és akkor talán a végeredmény is szebb képet mutatott volna magáról. 5/10

[kritika] Drakula (1979)

2014. október 30. - lutánnia

48 évvel az eredeti Drakula után, az Universal stúdió elérkezettnek látta az időt, hogy ismét moziba küldje a Sötétség fejedelmének történetét. Mindezt abban az évben, amikor szinte rekord számú Drakula feldolgozás született, kezdve a Nosferatu remake-kel, majd jött a Szerelem első harapásra, és a német Graf Dracula is, bár utolsó kettő inkább vígjáték. Szóval egy igen erős évben próbálkoztak meg vele, de sajnos nem tudták megismételni a ’31-es sikert.

drakula79.jpg

Sötét viharos éjszakán, egy hajó hánykolódik a tengeren. A kapitány utasítására a rakományt, ami nem más, mint földel teli ládák, a legénység egymás után dobálja ki. Ám az egyik láda belsejéből, a legénység legnagyobb rémületére, egy kéz tör ki. Majd pedig farkassá változva az áruló és gyáva legénységet legyilkolja.

A hajó, irányítás nélkül, hamarosan a brit partoknak csapódik, egy közeli elmegyógyintézet mellé....

 Minden elismerésem az alkotóknak, ezért a remek indításért, mely teljesen mellőzi Bram Stoker regényének szokványos nyitányát, Jonathan Harker ügyvéd zarándoklását a vadregényes erdélyi kastélyba. Ezzel szemben Drakula londoni házát ruházták fel azokkal az elmekkel, amivel a címszereplő előbb említett lakhelyét szokták. Plusz megfejelték az amúgy is több tonna por és pókhálót tartalmazó volt apátságot, azzal, hogy egy Mont Saint Michel szerű szigetre helyezték.

drakula79-2.jpg

Mint a 1931-es verzió, ez is a könyvből készült színdarab alapján íródott, de, hogy az unalomig ismert történetet, jobban felpörgessék, jelentősen átírták azt. Így fordulhatott elő azaz érdekes eset, ami engem is először meglepett, hogy Mina és Lucy karakterét felcserélték. Szóval, Lucy (és nem Mina, ahogy a könyvben) Jonathan menyasszonya, és persze Seward doki lánya. Ami Minát illeti, elég meglepő, de ő Van Helsing lányaként, kap kevés szerepet, mert a többi filmváltozat ellenében, Drakula elsőnek őt támadja meg, és egy éjszaka alatt le is csapolja a vérét (bár ezt nem mutatják, és a vért is jelentősen kispórolták a filmből).

 Én még nem láttam olyan filmverziót, amiben Drakula történetének romantikus vonulata ennyire erős lett volna. Coppola a saját feldolgozásában is próbálkozott hasonlóval, de ekkora erős szenvedélyt még ő sem tudott beletuszkolni. Ez talán azért is van, mert itt a címszerepben Frank Langella, aki Lugosi Bélához hasonlóan először Brodway-en játszotta el a vérszívót, még egy Tony Award jelölésig (ami kb. a színházak Oscar-jának felel meg) is sikerült eljutnia. Az ő Drakulája kinézetben kicsit, Al Pacino és Benedict Cumberbatch nem létező szerelemgyermekére hasonlít. Viselkedésileg is azt a külföldi úriember szerepet hozta, amit Lugosi, de az ő arcában sajnos nincs az a vadállatias szögletesség, mint a mi Bélánkban megvolt, úgy is mondhatnám ő a legbabarcúbb Drakula.

drakula79-3.jpg

A környezet is mind a címszereplő oldalán áll. Mintha direkt akarnák elidegeníteni a rendes emberszereplőket a filmben. Mondok egy példát, amikor Mina vérét kiszipolyozta Drakula, a következő reggel Lucy és Jonathan megrökönyödve nézik, ahogy Dr Sewart nagyban reggelizik. Majd megkérdik, mégis mi okozhatta a sebeket Mina nyakán, a doktor simán ennyit felel: „Talán felsértette, amikor megkötötte a hálóingjét.” Míg a regényben cselekvő személyiség aki, Lucy-nek udvarol, ebben a filmben, kábé a töketlen felnőtt szerepét osztották rá, aki ráadásul még nagyon bunkón is viselkedik. Őt egyébként Donald Pleasence játssza, akinek első körben Van Helsing szerepét, kínálták fel. De ő azzal a mondattal utasította vissza, hogy a Halloween-ben már játszott hasonló figurát, ő már ebből nem kér.

Így landolt a szerep a film fő húzó nevénél Laurence Olivier-nél. Az ő Van Helsingje ebben az alkotásban, sajnos nem a külföldi profi, akit Seward azért hív ide, mert szükség lenne a szaktekintélyére. Nem, itt egy gyászoló szülő, és így a motivációja teljesen átértékelődik. Itt a megkeményedett szívű apa figurát osztották rá, kábé azt amit Liam Neeson szokott az Elrabolva filmekben játszani. Az eredeti változatban, ugye azért akarta Drakulát megsemmisíteni, mert ő megrontja a nőket, elcsábítja Jonathan feleségét, egyszóval maga a megtestesült erkölcstelenség. De itt inkább a bosszút tudom motivációjaként felfogni, (Drakula megölte a lányomat, ezért bűnhődni fog! Hogy ő vámpír? Az még jobb, legalább a világ is hálás lesz, ha elpusztítom.)

Ráadásul itt Jonathan is egy elég töketlen figura, semmi férfias nincs benne (és idétlen a bajsza!). Mina halála után, menyasszonyával Lucy-vel, elég vérszegényen (höhö, érted?) elválnak egymástól. Majd Jonathan hirtelen felszívódik a filmből, eközben Lucy-t forrón körbeudvarolja Drakula, ami a '70-es évek James Bond filmek nyitányait megszégyenítő szerelmes árnymontázsba torkollik (Drak és Lucy összefonódó párosát láthatjuk, napkitörésekkel a háttérben, amúgy elgondolkodtató ilyenkor mit csinálnak, mármint a gróf szívja Lucy vérét, vagy simán csak d**nak?).

Na de mivel Jonathannal szakított, így Lucy részéről semmi tiltott gyümölcs érzés nincs, ami a többi filmben olyan erősen körbe lengi Drakulát. Sőt ez inkább egy romantikus filmbe illő mindent elsöprő szerelem, sem mint a gonosz gróf ármánykodása. Majd egy félóra múlva Jonathan visszatér a filmbe (hogy hol volt, mit csinált, az nem derül ki), magának követelve Lucy-t, Drakulától, akit még meg is akarnak ölni Van Helsinggel összefogva. Utána, amikor ez nem sikerül Lucy-t bezárják a gumiszobába, hogy még véletlenül se találkozzon Drakulával. De ekkorra már rég Drakulával szimpatizálunk, és véletlenül sem az igazi jófiúkkal.

drakula79-1.jpg

Ugyanúgy elbántak a sztori legérdekesebb alakjával Renfield-el is a forgatókönyvírók. Bár ő itt is őrült lesz, de egy egyszerű rakodó munkásból, akinek semmi hatása nincs a körülötte történő eseményekre. Majd a film végén, mint rendesen, Drakula végzi ki, bár az ok itt nagyon sántít (mert elvileg elárulta a grófot, de a film során igazából semmit nem csinált).

Szóval, hiába próbáltak valami újat belerakni a jól ismert történetbe, az valahogy nagyon izzadva állt össze. Ezen még a zene sem tudott nagyon segíteni, hiába kérték fel John Williams-et, a kor sztár komponistáját, a zenéje leginkább az egy évvel később készült Birodalom visszavág Felhőváros témájára hajaz (4:17-nél, és 2:11).

Amúgy ha a készítés évét is megnézzük (1979) és a konkurens horrorokra is kitekintünk (Alien, Zombi 2. hogy csak a legismertebbeket említsem), akkor is érthető a sikertelenség. A készítők sajnos egy eléggé unalmas horrort gyártottak, ami nem tudta felvenni a kesztyűt, és a "Drakulák csatájából" is nem ez, hanem Werner Herzog Nosferatuja jött ki megérdemelt kritikai győzelemmel. Így bár hiába az igyekezet, a film inkább a "futottak még" Drakula filmek sorát erősíti. 6/10

 

[kritika] Drakula (1931)

2014. október 29. - lutánnia

Ez a régi film több szempontból is igen érdekes. Nekünk magyaroknak, pedig filmtörténeti szempontból lényeges, mivel ha jobban belegondolunk, nem tudunk olyan színész mondani, akinek akkora kultusza lenne, mint Blaskó Béla Ferenc Dezsőnek, ismertebb nevén Lugosi Bélának. Aki Drakula az alakításával, maga az alfája és ómegája a Hollywoodban meghonosodott vámpír képnek.

drakula1.jpg

Tovább

[kritika] Hetedik (1995)

2014. október 28. - csaky000

„A mai világban már teljesen elhidegültek egymástól az emberek!” Hányszor lehetne egy nap ismételni ezt az unalmas frázist, és bár mint minden közhely, ez is igaz, változtatni úgy tűnik, egyikünk se szeretne. Tegye fel a kezét, aki még felfigyel egy autó riasztójának a hangjára, vagy ránéz a szomszéd idős nénire, ha már egy hete nem látta! Legyünk őszinték, a mai felgyorsult világunkban (ehh, egy újabb közhely…) már nem nagyon foglalkozik senki a másikkal, szinte csak a saját dolgai, vagy maximum a családja ügyes-bajos eseményeit tudja/akarja követni az ember, és nincs kedve mással törődni. Számtalanszor hallani a bekövetkező családi tragédiáknál a „szemtanúk” nyilatkozataiban, hogy „pedig milyen rendes emberek voltak!”, vagy „náluk egy hangos szó nem hangzott el sosem!”, pedig lehet ezek mind nem igazak, csak nem figyelt oda senki a jelekre. Az a helyzet, hogy minél nagyobb egy adott város népsűrűsége, annál valószínűbb, hogy áldozata leszel egy bűncselekménynek, és mondjuk akár fényes nappal is megtörténhet ez, mert manapság az emberek nem akarnak belekeveredni semmibe, így direkt elfordítják a fejüket, ha ilyet látnak. A nagyobb baj, hogy ezt az elkövetők is tudják. Gondolj bele, ha mondjuk Veled történik ilyen esemény, és nincs ki segítsen! Nagyon magányosnak éreznéd magad, még akár nagy tömegben is, ez biztos! Persze, lehet mondani, hogy le kell verni a támadót/támadókat mint a taxiórát, de ez jellemzően nem szokott megtörténni akkor, ha ilyen esemény áldozata lesz valaki. Egyrészt ott a félelem, amit hívhatunk természetes életösztönnek is, másrészről még ha erősebbnek is érzed magad a támadódnál, nem biztos, hogy a legracionálisabb megoldás az ellentámadás. Van azért egy „jó” hírem is, ez az egész nem tegnap kezdődött, csak egy lépéssel beljebb kerültünk ebbe a mocsárba, ugyanis David Fincher 1995-ben a Hetedik című filmjével a lehető legközelebb hozta hozzánk ezt a dagonyát.

he3.png

Tehát, a sztori szerint egy nagyvárosban járunk, hogy melyikben és mikor az teljesen mindegy, mert lehetne bármelyik a világban. A lelkileg kiüresedett, a nyomozó szakmától épp visszavonulni készülő Somerset (Morgan Freeman) új társat kap, a fiatal, nagyszájú Mills (Brad Pitt) személyében. A városban a folyamatosan zuhogó eső mellett bizarr gyilkosságok zavarják meg a nyugalmat, amik valamilyen különös módon kapcsolódnak egymáshoz, az összekötő kapocs pedig nem más, mint a bibliai hét főbűn. Igazából a rendező úr nem nagyon cicózik, egyből beledobja a nézőt az események sűrűjébe, és meg sem áll a katartikus végkifejletig. A legjobb amit tehetett Fincher úr, hogy a lehető legközelebb hozza hozzánk nézőkhöz a brutális gyilkosságokat, már szinte érezzük a holtak áporodott szagát, ami lassan ízzé változik a nyelvünk hegyén. A stáb félelmetesen jó munkát végzett, és ezt nem csak a gyilkosságok helyszíneire értem, hanem mindenre! Még az olyan helyeknek is megvan a maga nyomasztó hangulata, mint például Mills-ék lakása. Persze lehet, hogy csak nekem jön így át, de én úgy éreztem, hiába nem jár a cselekmény gyilkossági helyszínen, mindent beborít a város szennye. A legjobban ez abban a jelenetben érezhető, amikor Mills felesége Tracy (Gwyneth Paltrow) megosztja legféltettebb titkát Somerset nyomozóval, mégpedig, hogy gyermeket vár. Abban a jelenetben benne van minden fájdalom amit egy ember érezhet egy kiüresedett közegben.

Utólagos engedelmetekkel viszont visszakanyarodnék a gyilkosságokhoz. Mint említettem már, a hét főbűn inspirálja őket, bár az elején még nem több mint egy idióta ember segélykiáltása a nyomozók szemében sem. Aztán ahogy merülünk alá a mocsokba, úgy derül fény egyre jobban John Doe (ezt a kifejezést használják az ismeretlen férfi megnevezésére az usákok) valóban segítségért kiált. Viszont egy olyan emberé, aki távolról sem idióta, mert a gyilkosságait óramű pontossággal hajtja végre, és szinte űzi a nyomozókat, hogy találjanak rá, ám a végén mégis ő megy be a rendőrségre feladni magát. Hogy miért? Mert ez is a terv része! Abban a jelenetben, amikor haladnak az autóval és hárman beszélgetnek, a néző számára is értelmet nyer John Doe valódi motivációja. Bár a gyilkosság, mint puszta tény elborzasztó, de kiket is ölt meg? Csupa velejéig romlott szemétládát, akiknek megváltás volt a halál. Felvet egy kérdést, hogy játszhatunk-e istent Isten helyett? Ítélkezhetünk-e mi magunk mások sorsa fölött? Dönthetünk-e valakiről úgy, hogy nem érdemli meg az életet? Ha igen, mi különböztet meg minket azoktól, akiket elítélünk, ha pedig nem, akkor miért állítunk fel bíróságokat, rendőrségeket, hiszen ítélkezni csupán az Úr dolga. Persze lehet, hogy nagyon lecsupaszítom a kérdést, és a film sem ilyen egyszerűen teszi fel, de attól még válaszra vár.

he1.jpg

Igaz, Doe sosem állítja magáról, hogy szent, sőt a végén még be is vallja, hogy ő is bűnbe esett, bár a gyilkosságokat nem érzi annak. Pedig ha már Biblia, akkor a Tízparancsolatban pedig az áll, hogy Ne ölj! A gyilkos ez alól elegánsan felmenti magát, a fentebb említett ténnyel, hogy ő csak megtisztította a világot. Fogjuk rá, de ettől még nem lett szebb hely a Föld, és nem döbbent rá senki, hogy milyen mocskos módon él, maximum a rettegés fogta el. Rettegés, hogy egy őrült elveszi a szaros kis életét, a kettő pedig korántsem ugyanaz.

No, de elég a vasárnapi filozófiából, térjünk inkább rá, a szokásos strukturális elemekre!

A színészi játékra szerintem nem elég jó kifejezés, hogy kiváló, amit a színészek a vásznon művelnek, az lehengerlő! Persze itt is elővehetjük azt a közhelyet (ha-ha, már megint!), hogy ekkora színészek alakítsanak is jól, de itt olyan szintű átlényegülést láttam a tisztelt csepűrágó uraktól és hölgyektől, hogy az valóban leírhatatlan, ezt látni kell! Azt viszont fontos megjegyezni, hogy nem csak a főszereplők játéka tetszetős, hanem minden karakter alakítója ugyanolyan jól dolgozik a kamera előtt. Egy olyan ember rendezésében alakítják életük egyik legjobbját, akinek ez a második (!) rendezése! A Végső megoldás a Halál sokaknak nem tetszik az Alien quadrológiából, de én nagyon szeretem, szerettem már gyerekként is. Később tudtam csak meg, hogy ezt a filmet úgy forgatta le, hogy az előző kirúgott rendező helyére berakták, a kész díszletek közé, úgy, hogy odáig csak videoklipeket rendezett. Ennek tudatában pláne kiváló része lett a kánonnak, főleg annak tudatában, hogy milyenek szoktak általában lenni a harmadik részek! Zseni ez a pali, és ezt azóta bizonyította is!

A stáb elképesztő munkájáról már esett szó, kiváló munkát végeztek, essen szó a látványról, a zenéről, vagy éppen a forgatókönyvről! Egyébként a film forgatókönyv írója is vendégszerepel a filmben, ő a Falánkság! Mondhatom, ritka nagy fricska ez saját magának is!

he2.png

Mint már mondtam, bátran ajánlom ezt a filmet mindenkinek, akinek van gyomra hozzá, bár hozzá kell tennem, hogy azalatt a lassan húsz év alatt, ami eltelt a bemutatása óta, kicsit nőtt az ingerküszöb, de ettől függetlenül borzasztó gusztustalan esetek vannak benne bemutatva. Hála Istennek Finchernek volt annyi lélekjelenléte, hogy a legdurvábbat azért nem mutatja, csak sejteti! Én magam évente újranézem ezt a filmet, és ajánlom mindenkinek, mert én is észreveszek mindig egy újabb kis eseményt, amitől megtekintésről megtekintésre jobb lesz. Lehetne benne hibákat keresni, de nem akarok és ha illik, ha nem, megadom a 10/10-et rá. Jó szórakozást mindenkinek!    

10 király filmzene a 2010-es évekből - 5. rész

2014. október 27. - REMY

Bár a mostani évtized még javában tart, de már most össze lehet állítani egy olyan 10-es listát, amiről érdemes beszélni, és érdemes felhozni. Úgyhogy vágjunk is bele a közepébe, és zárjuk le az 5 részes zenei sorozatot.

drive másolata.jpg

A korábbi részekről itt olvashattok.

10 király filmzene a 70-es évekből

10 király filmzene a 80-as évekből

10 király filmzene a 90-es évekből

10 király filmzene a 2000-es évekből

Tovább

[kritika] Hirtelen halál (1995)

2014. október 26. - REMY

Gondolkodtatok már azon, hogy milyen lenne egy Die Hard film Bruce Willis nélkül? Amennyiben nem tudjátok elképzelni, elő kell venni Peter Hyams Hirtelen Halál című filmjét, amiben John McClane-t Jean-Claude Van Damme alakítja, méghozzá nem is rosszul. Azonban azt a kis apróságot hozzá kell tenni, hogy maga a film nem érhet fel Willis klasszikusaihoz, hiszen minden téren legalább egy szinttel gyengébb, ám ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szórakoztató!

hirt1.jpg

A Stanley Kupa döntőjében több mint 17 ezer ember várja azt, hogy ki lesz a végső győztes. Az eseményen az USA alelnöke is megjelenik, hogy tovább emelje a színvonalat. Ám senki nem sejti, hogy a háttérben rosszfiúk munkálkodnak azon, hogy több millió dollárt tegyenek zsebre alig néhány perc alatt. Darren McCord-ot éri az a megtiszteltetés, hogy leszerelt tűzoltóként megmenthet több ezer életet, illetve a két gyermekét, akik a helyszínen várják a végső sípszót…

Van Damme karrierje a 90-es évek közepére egy kicsit kifakult. Kezdett bejönni egy új hullám az akciófilmek terén, amiben a régimódi akcióhősöknek nem osztottak lapot. Peter Hyams erre úgy reagált, hogy megleste John McTiernan klasszikusát, a Die Hardot, amiből kiemelte azokat az elemeket, amik megteremtették a Bruce Willis féle hőst. Tehát legyen fáradékony a főszereplő, ne legyen túlképzett és ne irtson ki egy egész hadsereget egy fogpiszkálóval. A pörgő rúgások és a spárgák elmaradtak, a Die Hard 2.0 pedig elkészült.

Mondhatnám azt is, hogy a csúnya, gonosz Hymas úgy ért el sikert, hogy lemásolt egy sikertörténetet. De nem teszem. Méghozzá azért nem, mert hiába van a két film között hasonlóság, a Hirtelen halál mégis csak egy JCVD film. Megvan a sajátos hangulata és stílusa a főszereplőnek hála, így a közös dolgok ellenére is egy másfajta szórakozást nyújt. Miután a film szinte minden elemében B-színvonal, így fele annyira lehet komolyan venni, mint a csúcskategóriás társait. Mindenesetre a történet jó, a főgonosz vicces, a főhős pedig menő. Szóval nincs baj a Hirtelen halál című alkotással.

hirt2.jpg

Lényegében Van Damme-nak ezt a vonalat kéne megcéloznia, mert erre talán még ma is vevők lennének az emberek. Jó lenne, ha újraindítaná a karrierjét, mert nekem hiányzik! 7/10

[kritika] Oroszlánszív (1990)

2014. október 25. - REMY

Jean-Claude Van Damme-nak nagy a szíve! Szembeszáll az idegenlégió vezetőjével, nagy utat tesz meg a családjáért, valamint összevereti magát a pénzszerzés reményében. Sheldon Lettich először dirigált a belga akciósztárnak rendezőként. A végeredmény pedig egy néhol akadozó, de összességében vállalható akciófilm a 90-es évek elejéről.

vlcsnap-2014-10-19-13h32m04s226.png

Lyon Gualtier az idegenlégióban szolgál. Egy családi ügy miatt azonban haza kéne mennie, de a felettesei nem engedik. Lyon úgy dönt, hogy márpedig neki nem fognak parancsolni, így megszökik a táborból, hogy aztán üres zsebbel Amerikába utazzon, ahol találkozhat a haldokló bátyjával. A katonaság azonban ezt nem nézi jó szemmel, így minden áron vissza akarják vinni Lyon-t a tengerentúlra…

Az Oroszlánszívet sose tartottam Van Damme legjobb filmjei között. Valahogy itt nem állt össze az igazi B-mozi, amit tőle, Arnoldtól, Stallonétől kaptunk meg anno többször is. Bár 1990-ben már befutott sztár volt, szinte mindenki ismerte, így nem csoda, hogy megpróbáltak minél nagyobb volumenű filmeket köré építeni. Az Oroszlánszívnek talán ez volt a legnagyobb problémája. Olyan érzésem volt, miközben néztem, hogy túl sokat akar, de nem bírja el, sem Van Damme, sem pedig a rendező. Épp ezért kaptunk egy rahedli gyenge drámai jelenetet, meg a film végén egy rakás giccses, erőltetett jópofizást. Természetesen ezek ellenére sem tudom azt mondani, hogy ne szeressük ezt a filmet, mert igenis vannak pofás részei, de el kell fogadni, hogy Van Damme tud ennél többet is.

Mégpedig azért sem tudom a legjobbak között emlegetni, mert hiányoltam a hatásvadász zenéket, illetve a méltó főgonoszt. Attila bár jó bunyót vívott a belgával, de mégsem maradt emlékezetes. A Bolo Yeung, Tong-Po kettőstől messze elmaradt. Mindenesetre összességében látványos harcokat láthattunk, illetve megkaptuk a mélyrepülést, majd a hirtelen csúcsrajutást, ami elengedhetetlen egy Van Damme bunyóban.

vlcsnap-2014-10-19-17h31m08s45.png

Összességében tehát az Oroszlánszív messze nem hibátlan a B-mozik táborában, de a hangulat, és maga Van Damme miatt érdemes nekiülni, mert a szórakozás még így is garantált. 6/10

süti beállítások módosítása
Mobil