Amikor egy előzetes nem csupán csak lenyűgöz, hanem bolonddá és megszállottá változtat, akkor nincs mit tenni. Ott kell lenni az első vetítésen, mert az álmok csak akkor válhatnak valóra, ha végre láthatod azt a filmet, amit már hónapok óta kinéztél magadnak, és ami nem hagy nyugodni. James Gunn legújabb filmje, a Galaxis őrzői olyat mutatott az első képsoraival, kiszivárgott jeleneteivel, amit már nagyon rég óta nem láttunk. Egy blockbustert, ami nem csak egyszerűen jól van összerakva, hanem van saját stílusa, és abból akkor sem enged, ha rászakad az ég.

Peter Quill egyik munkája során ellop egy titokzatos gömbszerű valamit. Naivan azt gondolta, hogy ha megszerzi, majd leszállítja az árut, akkor megkapja a kis pénzét, aztán éli tovább az életét. Ekkor tűnik fel Ronan bandája, akik minden erejükkel azon vannak, hogy megszerezzék a gömböt, mert csak azzal tudnak világuralomra törni. Quill bajba kerül, és csak úgy mászhat ki belőle, ha a galaxis legidiótább, legfurcsább élőlényeivel köt szövetséget…

Először is. Semmit, de tényleg semmit nem tudtam a Galaxis őrzőiről egészen addig, amíg be nem jelentette a Marvel, hogy készítenek egy ilyen képregényadaptációt. Mondom oké… biztos jó lesz, mert többnyire eddig is kellemesen szórakoztam a kiadott filmeken, de arra egy cseppet sem számítottam, hogy egy ismeretlen csapat, így levesz majd a lábamról. Gunnék ugyan nem sok újat, sőt igazából semmi újat nem mutatnak a történetmesélés terén, de mégsem érezzük azt, hogy ezt már láttuk, és hogy ez már unalmas lenne. Gunn fogta a legapróbb sablondarabkákat, majd szépen egymásra helyezte, hogy meglegyen az a masszív alap, amire aztán ráöntheti a Galaxis őrzői sajátos stílusát, aminek a segítségével egyeduralkodóvá tudott válni a Marvel filmek között. Stílus. Az, ami ennek a filmnek volt. Az, ami ezt a filmet naggyá és valamilyen szinten egyedivé tette. Míg a Vasember 3-ban a poénok többsége vakvágányra futott, addig itt nem csak, hogy betaláltak, hanem egyenesen kibillentettek a foteledből.

Szóval az a kijelentés, miszerint ez a legjobb Star Wars film a Star Wars eredeti trilógiája óta, téves. Mert ez a film bármennyire is jó, soha nem válik majd olyan fontos, és filmtörténeti remekművé, mint Lucas akkori filmjei. Viszont, a zsánerében, a Marvel filmes univerzumban előkelelő helyet követel magának, amit még évekig, sőt évtizedekig birtokolni szeretne. Ez meg is lehet neki, mert bátor húzás volt a stúdiótól egy viszonylag ismeretlen (a többségnek biztosan) képregényt, egy sajátos stílusban megfilmesíteni. A kockáztatás bejött, mert a film a blockbusterek terén majdhogynem hibátlan lett, hála a stáb nagyszerű munkájának.

Azonban a legnagyobb kérdés az volt a film előtt, hogy az ötfős társaság, hogyan működik majd együtt, a kamerák előtt. Jól, sőt remekül! A kapcsolatot mindig lehetett érezni közöttük, még akkor is, amikor még ellenségként tekintettek egymásra. Jól megírt, ügyesen megformált karaktereket láthattunk viszont a filmvásznon, akik ráadásul nem fogták vissza magukat, ha egy kis ökörködésről volt szó. Mindegyikőjükben ott volt az a kis ördög, ami arra ösztönözte őket, hogy az egyenes úton is kacskaringózva menjenek végig. Persze mindezt úgy, hogy végig élvezzék azt, amit csinálnak. Mi nézők pedig szakadtunk a röhögéstől, mert régen láthattunk ennyi vérbeli idiótát a kamerák előtt. Bár a szinkron többnyire jó volt, de mégis úgy gondolom, hogy ezt a filmet eredeti hanggal kell megnézni, mert úgy fog teljes erejéből betalálni.

Chris Pratték tehát elhozták a nyár, sőt az év, de talán az elmúlt évek legjobb blockbusterét, aminél végre nem csak két-három dolgot lehet kiemelni, hanem igazából mindent. Forgatókönyv, színészek, KARAKTEREK, ellenfelek, ZENE, akciójelenetek (na, jó… azért 1-2 helyen elbírták volna a kevesebb vágást is.) illetve ami a legfontosabb, hogy át tudták lépni a saját árnyékukat a stúdiónál és végre bevállalták a nehezebb utat. Az éltető kritikák tehát nem csak a reklámkampánynak köszönhetőek, hanem annak, hogy ez a film tényleg király lett, úgyhogy irány a mozi, mert aki ezt kihagyja, az az év egyik legnagyobb sikerét fogja kihagyni. Száz szónak is egy a vége. A kritika röviden. I am Groot. 10/10 

A jó film nem csupán arról ismerszik meg, hogy kellemes érzéssel hagy távozni: néhol megteheti – és meg is teszi -, hogy másfél órára egy jobbkormányos BMW-be zár egy férfival és annak minden nyomasztó problémájával, mígnem London felé tartva már vele együtt teszel tanúbizonyságot a káoszba torkollt élet feletti kontrollvesztésről.

Kell-e még hangoztatnom Tom Hardy zsenialitását? Kiéheztetett hiénaként csaphat le most rajongótábora a Locke-ra: már két éve, hogy legutóbb képernyőn láthattuk. Azonban nem is akármilyen ez a visszatérés. Hardy a film egyedüli látható szereplője, és az egyetlen helyszín, ahol játszania kell, egy komfortos BMW, kihangosítóval felszerelve. Mégsem királyi a kényelem, sőt mindamellett, hogy Tom Hardy a forgatás során valóban náthásan küszködött a hátralévő kilométerekkel (miközben telefonpartnerei egy közeli szállodából játszották el csupán hallható szerepeiket), leküzdendő problémái már önmagukban embert próbáló küldetések bármely férfi számára, hát még egy kiadós vezetés alatt egybesűrítve! A színésznek előző szerepei során kimértebb karaktereket kellett hoznia, melyek mögött ott lapult a vadállat, és csak akkor tombolhatott, ha például demagóg nézeteit kellett megosztania a (képregény)világgal. Most viszont minden érzelmét kibeszéli magából a lélektani út alatt, ezzel pedig önmagához képest is simán dobogós szerepet hozott. Nem a legjobbat, de azért bőven sikerült új elemekkel bővítenie saját eszköztárát.

Mindez viszont egy másodpercig sem jelenti azt, hogy Ivan Locke lenne a férfiak megtestesített példaképe, vagy éppen „Anglia legjobb embere”, amivel az egyik beszélgetés során méltatták. Az út folyamán egy élet három szignifikáns pillére felett születik ítélet, és e végzéseknek pláne nem kell mindenki számára békés konklúzióval bírniuk. De Steven Knight célja nem is ez volt: az általa megírt értékrend abszolút szubjektív, szóval nem meglepő, ha érdekellentétek lépnek fel közted és őközte, sőt ez szerintem teljesen magából értetődő. Annál inkább érdemes végigkövetned egy bukott helyzet két lábra állítását, legalábbis annak szándékát, a konfliktusok elsimításáért való törekvést. Továbbá pedig nem vitatható el Locke tragédiájának igazi unikuma sem, a prezentálás, amely szempontból bármely eddigi mobildráma elhalványul (már ha az eddigi próbálkozások, mint mondjuk a Cellular, képesek voltak definiálni egy efféle műfajt). Nem kell forradalmi ötleteket keresni a forgatókönyvben: a vonal túloldala enélkül is élettel teli, szinte magad előtt látod a történéseket, pedig még mindig csak egy gondterhelt sofőrt vesz a kamera, senki mást.

Ritkán jutnak el ehhez hasonló ötletek hazai mozikba, és sajnos ez sem érte el a vásznakat. És mégis, valamiért úgy érzem ez nem probléma, hisz’ a Locke egy tipikusan magányos filmélmény, de ezt már az Empire is megírta helyettem: kisebb vásznú, sötét helyiségért kiált az év egyik legnehezebb utazása. 8/10

David Ayer neve nem hangzik rosszul, hiszen olyan műveket köszönhetünk neki, mint a Nehéz idők, az Utcai királyai, és a 2012-es év egyik meglepetés filmje, az Utolsó műszak. Ezek ugyan nem tökéletes filmek, de szórakoztatóak, emellett, ha Isten is úgy akarja, akkor bizony az idei év második felében Ayer fogja az egyik legnagyobb durranást szolgáltatni a Fury című filmjével. De még mielőtt Brad Pitték kimennek a harcmezőre, vessünk egy pillantást a Szabotázsra, melyben Arnold Schwarzenegger mutatja be nekünk, hogyan is kell szivart szívni.

John 'Breacher' Wharton egy elit drogelhárító osztag vezetője. Az egyik munkájuk során kirabolják az egyik drogkartellt, hogy a megszerzett pénzt elosszák egymás között. Azonban a pénz eltűnik, a csapat tagjai pedig elkezdenek hullani, mint a legyek…

Kijött az első előzetes… „Húú, ez király!!! Ez tökös és véres lesz!” Gondolja a legtöbb ember. Majd szépen ráeszmélünk arra a kis apróságra, hogy a forgatókönyvet az a Skip Woods írta, aki eddig az összes munkájánál egy rakás szart hozott létre. No, tehát akkor mégis mi lesz a Szabotázzsal? Semmi jó. Egy közepes, nagy potenciállal rendelkező alkotás lesz végül, amit tönkretesz a forgatókönyv. És így is lett…

Míg David Ayer próbált alkotni, addig Skip Woods ellene dolgozott. A Szabotázs alapjáraton egy fasza akció-kriminek készült, amit el is ért volna, ha nem egy Skip Woods szintű okostojás dolgozik a stábban. Maguk a karakterek ütősek, és jópofák voltak, ráadásul izomszag is volt bőven. Arnold pedig színészkedett! De tényleg… ennyi nagyszerű karakterrel lehetett volna valami igazán faszát csinálni, mert végre nem a PG-13-as korhatár besorolás lett a veszte a filmnek. Adott volt minden ahhoz, hogy az utóbbi évek egyik legstílusosabb, legbetegebb és legvéresebb akciófilmjének legyünk szem és fültanúi, amiben ráadásul az Osztrák Tölgy parádézik. 

Azonban akkora káosz kerekedett ki a filmből, ami miatt sem kriminek, sem pedig akciófilmnek nem lett jó végül. Talán Ayer sem pörgött 100%-on, mert tudta, hogy neki majd a Furyval kell tarolnia. Persze, ettől függetlenül ez nem lehet kifogás arra, amit itt láthattunk. Bár az utolsó 2-3 perc annyira badass, hogy arra nincsenek szavak. (Ez némi plusz pont)

A Szabotázs, végeredményében messze alulmúlta a várakozásaimat, aminek hála csak azoknak ajánlom az alkotást, akik szeretik Arnoldot. Minden más esetben egy hatalmas nagy csalódás, és nagyjából 2 óra veszteség lesz az életünkből. Kár érte, mert volt benne fantázia, de amíg ilyen Woods-ok odaülhetnek az íróasztal fölé, és dolgozhatnak Hollywoodban egy rakás pénzért, addig sok efféle csalódást fogunk még megérni. 5/10

A sablonos tini horrorokból Dunát lehetne rekeszteni. Tudjátok azokból, amelyekben egy rakás fiatal szerepel, akik bulizni, vagy kirándulni indulnak, de a kalandozásuk során összefutnak a csúnya gonosz ellenségekkel, majd végül jól rábasznak. A mostani szereplők Brazíliában kirándulnak, no de nem a Foci VB miatt…

A Végzetes kitérő is ezt a jól bevált, már-már unalomig használt receptet használja fel a siker érdekében, ám hiába a viszonylag jól csengő Josh Duhamel és Olivia Wilde névsor, amikor a John Stockwell által rendezett film, összességében nem mutat többet, mint a zsáner tucat alkotásai. Ugyanakkor mégsem tudom azt mondanám rá, hogy nézhetetlen lenne, ugyanis 1-2 helyen sikerült olyan atmoszférát megteremteni, ami miatt már elismerő szavakkal tudjuk éltetni az film egyes részeit. (Gondolok itt a barlangos jelenetekre, vagy éppen az elhagyatott ház környezetére.)

A legnagyobb probléma Stockwell filmjével, hogy az első fél óra konkrétan elveszi a kedvünket a továbbiaktól, ugyanis semmi érdemleges nem történik benne. Lassan halad a story, ráadásul élvezhetetlen. Viszont, ha túléljünk ezt a részt, akkor beindulnak a dolgok. Kapunk egy kis vérengzést, egy kis thrillert, de a végeredményt tekintve így sem leszünk teljesen elégedettek. A Végzetes kitérő tulajdonképpen egy hullámzó középszerű horrorfilm, amit csak azoknak merek ajánlani, akik kedvelek ezt a tini horroros zsánert, mert amúgy teljesen felejthető. 4/10

Rest in Peace, Bro!

Egy vadonatúj DLC érkezett a napokban a Devolver Broforce nevezetű játékához, melyben a Feláldozhatók 3 szereplőivel zúzhatjuk szét a pályát kedvünkre, miközben természetesen a küldetéseket is toljuk. (Steamen ingyenes!) A Broforce-ban már megismerhettük azt az érzés, hogy milyen a 80-as és 90-es évek legnagyobb akciósztárjaival/ figuráival aprítani, de most azt is átélhetjük, hogy milyen Feláldozhatónak lenni. Belebújhatunk Broney Ross (Sylvester Stallone), Bro Christmas (Jason Statham), Trent Broser (Arnold Schwarzenegger), Bro Caesar (Terry Crews), Bronar Jensen (Dolph Lundgren), Toll Broad (Randy Couture), valamint Broctor Death (Wesley Snipes) bőrébe is, hogy elkapjuk a gonosz Mel Gibson-t.

Noooooo…

Töménytelen mennyiségű tesztoszteron társult az amúgy is férfias akciójátékhoz. A játszható karakterek nem csak nevükben, de a fegyvereiket tekintve sem maradnak el a filmben látottaktól. Tehát, Snipes és Statham pengékkel, Stallone pisztollyal, Crews pedig (Nekem személy szerint Crews karaktere jött be a legjobban, mert Ő szolgáltatta a nagybetűs zúzdát.) egy minigunnal teszi próbára Mel Gibson hadseregét. De természetesen a többiek sem okoztak csalódást. 

Mission Failed!

Sajnos a tesztoszterontól duzzadó játékmenetet nem sokáig élvezhetjük, ugyanis a 10 küldetésből álló kiegészítőt legrosszabb esetben is maximum 1 órán keresztül lehet játszani single player módban. Bár tény, hogy ez az egy óra majdhogynem felejthetetlen élményekkel fog minket gazdagítani, de sajnos összességében kevés a tökéletes boldogsághoz, úgyhogy kapjuk elő az eredeti Brocforce játékot, mert az Expendabros csak egy kis szelet az egészből, ami szép és jópofa ugyan, de sajnos rövid. 7,5/10

Nem sokat kellett volna alakítani a magyar címen, hogy tényleg helyénvaló fordításnak legyünk szemtanúi, ugyanis a tökéletes cím úgy nézett volna ki, hogy Pofáznak és VÉGÜNK! Tim Story egy újabb gyöngyszemmel kedveskedett a nagyérdeműnek, melyben az ezerszer lerágott buddy-cop kliséket rakosgatta egymásra úgy, hogy végül semmit nem sikerült felépítenie.

Ben, a gimnáziumi biztonsági őr az elmúlt hónapokat azzal töltötte, hogy megpróbálta bebizonyítani Jamesnek, az atlantani rendőrség nyomozójának, hogy megérdemli a húgát, Angelát. Amikor Ben felvételt nyer a rendőrakadémiára, akkor úgy érzi, hogy ezzel kivívta James tiszteletét. A nyomozó azonban bizonyítékot akar Ben rátermettségére, így Ben kénytelen egy napot eltölteni a rendőrök való világában…

Nincs azzal semmi gond, ha sablon-sablon hátán van, de amikor már a kreatív ötletek teljes hiányát tapasztaljuk, akkor kissé húzhatjuk a szánkat. Tim Story legújabb alkotása semmi, de tényleg semmi újat nem tud felmutatni. A film története ráadásul döcögve halad a célja felé, amiben a nagydumás, stand-up comedy műfajban igencsak aktív Kevin Hart beszél megállás nélkül. Ez teljesen rendben is lenne, ha Hart poénjainak lenne értelme, és nem csak a levegő beszélne másfél órán keresztül.

A Ride Along lehetett volna jó film, de pont az hiányzott belőle, ami miatt ezt a filmet leforgatták. A poénok! Annyira gyenge, és annyira kevés viccet hallhattunk a másfél óra alatt, amennyit egy átlagos drámai filmben. Se Ice Cube, se Kevin Hart nem tudott betaláló, egyszerű, de nagyszerű beszólásokat összerakni, ami miatt a film inkább hasonlított egy akció-bűnügyi filmre, mint egy vígjátékra. A végeredmény azonban így sem lett szebb.

Egyetlen egy pozitívum van a Pofázunk és végünkben, hogy egyáltalán nem nézhetetlen. Ez azért nagy szó, mert kiemelkedő dolgokat nem tapasztalhattunk a játékidő alatt, de az összkép valahogy mégsem lett vállalhatatlan. Nagyon úgy tűnik nekem, hogy a buddy-cop filmeket nem lehet elrontani, maximum jobbra vagy gyengébbre készíteni. A filmet igazából azoknak ajánlom, akik szeretik a buddy-cop zsánert, vagy akik tényleg nem tudják, hogy mit nézzenek. Egyszer simán vállalható. 5/10

Az 1973-as Ördögűző sikerét nem kevesen irigyelték, így van ezzel az Il medaglione insanguinato (magyarul véres medálra fordítható, de Amerikában The night child címen is forgalmazták) című olasz alkotás is, mely az eredeti filmhez nem tudott felnőni, de még sajnos a korszak más ördögös filmjeihez képest is unalmas alkotásnak bizonyult. Mai szemmel nézve az alcíme (Perché?) is hirtelen többlet tartalommal bír, mert ez ugyebár azt jelenti magyarul: Miért van ez?

Michael Williams-ra rájár a rúd, most veszítette el feleségét egy tűzesetben, és lánya Emily is egyre furcsábban kezdett viselkedni a balesete óta. (legalábbis a Jill Perkins szerint, aki a lány dadája, és reménytelenül szerelmes Michael-be). Szóval szegény embernek a démonokról készülő dokumentumfilmje miatt a festői szépségű olaszországi Spoleto-ba kell utaznia, hogy egy igen érdekes ördögöket ábrázoló képről konzultáljon Cappelli grófnővel, aki óva inti a festmény felhasználásától. Közben összejön Joanna Morgan-nel a film gyártásvezetőjével, - a lánya össze-vissza vizionál - majd cigizni kezd és rohamai lesznek. De mi köze lehet a volt felesége medalionjának az egészhez? Ki festette a különös ördögös képet? Mi lesz a Michael-Jill-Joanna szerelmi háromszög vége?

Az első, amit le kell szögeznem, hogy a film atmoszférája kiváló. Nem hiába volt a rendező Massimo Dallamano Sergio Leone első két westernjének (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért) fényképésze. Ez a késő nyári idő, amely a filmre rátelepszik, mint egy finom kávé gőze, mely a mozi első negyven percében olyan kecsesen elbódít, majd lassan álomba ringat. És bizony ez a figyelem rovására megy, 90 perces a film, de simán két órásnak érzi a néző. Lassan, szinte óvatosan hömpölyög előre a cselekmény, amelyet néha-néha Emily hülye látomásai vagy rohamai zavarnak meg. A felvázolt rejtély (ki festette a képet, ember vagy ördög?) olyan feszültségmentesen van elénk vázolva, hogy kár szót vesztegetni rá.

A fő vonzóerő, amiért én is megnéztem a most taglalt alkotást, az az Emily, a poszttraumás stresszben (?) szenvedő kislány. A súlyos Elektra komplexusban (ez adja a végső csavart) szenvedő lánykára próbálják az Ördögűző filmből koppintott rohamokat ráhúzni, de ne aggódjon senki, egyik jelenetbe köpköd és cigizik, a másik jelenetben meg már apjával és új barátnőjével krikettezik.  Hát ez nem túl horrorisztikus, ahogy az sem, hogy 53 percet kell várni az első gyilkosságra, és az sem valami fantáziadús. Plusz negatívum, hogy a film jócsajának, Joanna Cassidynak még vetkőzős jelenete sincs. Hát mi ez a prűdség kérem? A legszimpatikusabb alak a filmben Capelli grófné, aki „látó” képességgel van megáldva, még sem hallgat rá senki sem, pedig a történet felében azt szajkózza, hogy itt bizony hullák lesznek. Mondjuk egy 17. századi lincselésre alapozza meséjét, (pontosabban Emily-re hasonlító megölt kislány szellemére jelenik meg előtte) ami valamiért nem túl meggyőző fenyegetés szereplőink számára.

Így visszatekintve a filmre, leginkább az eurohorror-fan embereknek, a kísérletező kedvű és a szigorúan korhatár nélküli horrorfilmekre utazó (egyáltalán van ilyen?), nézőknek ajánlanám. Mivel nem rossz film ez, csak csöppet vontatott. De egy borongós nyári délutánon simán rá lehet hangolódni. 6/10

Azt hiszitek, hogy Robert Downey Jr. a leglazább Marvel hős? Tévedtek! David Hasselhoff mindenkin túltesz, bár maga a film, amiben játszik nem ér többet egy marék döglött lepkénél, de hát ez kit érdekel, amikor a jó öreg Hasselhoff a főszereplő. Köztudott, a Marvel képregénykiadó alapanyagai a régi időkben nem muzsikáltak valami fényesen a televíziók képernyőjén, és ezzel a kijelentéssel még visszafogott voltam... Értékelhető élőszereplő film nem is nagyon látott napvilágot.

A terrorelhárítás központjából elrabolják Baron Von Strucker holttestét és vele együtt a Halál arca nevezetű gyilkos vírust. A gyilkos kór egyetlen szakértője az a Dr. Armin Zola, akit Berlinben őriznek. A mindenre képes Hydra szervezet hadat üzen Nick Furynak, aki minden eddiginél nehezebb kalandba keveredik…

Úgy gondolom, hogy elég nagy kritika egy filmnek az, ha David Hasselhoff a legnagyobb pozitívum az egész alkotásban. No, de még mielőtt rátérnék a film értékelésére, fontos megjegyeznem, hogy számos ismerős név tűnt fel a Zűrös csodaügynökben, akivel találkozhatunk/találkozhattunk a jelenleg is táguló Marvel-filmes univerzumban. Gondolok itt Armin Zola-ra, akit az Amerika kapitány filmekből ismerhettünk, vagy arra a Baron Von Strucker-re, aki a Bosszúállók 2. részében fog feltűnni, illetve arra a Nick Fury-ra, akit jelenleg Samuel L. Jackson formál meg.

A Nick Fury film sorsa amiatt pecsételődött meg, hogy az alkotást eleve a televíziók képernyőjére szánták, ezáltal a büdzsé igen alacsony volt, amit pillanatok alatt észre is lehetett venni. A lelkesedéssel ugyan sose volt gond, de ha megnézzük, hogy az eleve TV-filmnek készülő Marvel produkciók mire vitték a 90-es években, akkor nem is nagyon lepődünk meg a gyenge végeredményen. Igazság szerint magával a filmmel nem is lenne akkora baj, mert egy Dredd bíró vagy Spawn színvonalat simán tudott volna hozni, de pénz nélkül, olcsó kellékekkel nem nagyon lehet mit kezdeni. Rod Hardy rendező nem is valami nagy név a szakmában, de az író, David S. Goyer már annál inkább. Ugyebár ő a későbbiek során olyan filmeknél működött közre, mint a Sötét lovag trilógia vagy az Acélember.

Az olcsó, TV-filmes kivitelezés arra volt jó, hogy Hasselhoff keménykedhessen egy kicsit, de másra igazából nem. A Hydra szervezet tele volt képzetlen, ezüstre festett katonákkal, akiknek az élén az a Vipera nevezetű egyén volt látható, akit valószínűleg egy elmegyógyintézetből szalajtottak a forgatás előtt. A végeredmény egy sablonos, cseppet sem élvezhető Nick Fury film lett, amit csak azoknak merek ajánlani, akik David Hasselhoff rajongók (Van ilyen?) vagy hardcore Marvel fanatikusok. 3,5/10