Ha hülyét csinálsz magadból, akkor könnyedén híres lehetsz, főleg a mai világban, amikor szinte minden felkerülhet a youtube-ra néhány kattintás után. A Jackass tagjai, Johnny Knoxville-al az élen anno hatalmas sikereket értek el azzal, hogy egymást szívatták és betegebbnél betegebb dolgokat műveltek saját magukkal. Több mozifilmet is megélt a banda, ám a 2013-as évben, a Knoxville által kreált, világi paraszt nagyapó kapott egy különálló mozifilmet. Sajnos itthon nem került a mozikba, pedig megérdemelte volna.

Irving Zisman feladatot kap, ami nem más, mint, hogy felügyelnie kell az unokájára és el kell vinnie az ország másik végébe az apjához. Bily anyja a börtönbe megy, az apja ez utolsó pöcs, de a nagyapa se 100-as. Ebben a helyzetben mégis mit kéne tennie? Nem maradt más hátra, mint a kevésbé rosszat választania…

A korábbi Jackass filmek rendezője (illetve a sorozatnak is társrendezője volt) Jeff Tremaine most egy teljesen új, és eddig nem látott dologgal próbálta meg felturbózni az egész produkciót, ami nem más, mint egy történet. A Bad Grandpa ugyanis történettel is rendelkezik, és így egy kerek egész alkotássá vált, ami néhol átcsapott reality show-ba. Utóbbi nem újdonság, hiszen eddig is dolgoztak már rejtett kamerákkal, hogy a poénok még ütősebbek legyenek, hála az emberi reakcióknak, amik ugyebár cseppet sem voltak megjátszva. Érdekes és tényleg jó ötlet volt ez (mármint a történet), de ennek is akadtak hátulütői, mégpedig az üresjáratok (annak ellenére, hogy bot egyszerűségű). A film első felében többször felütötte a fejét ez a jelenség, épp ezért voltak időszakok, amikor unalmassá váltak a látott képek. Úristen… egy Jackass lehet unalmas?

Sajnos igen, de végül nem vont le annyit az élvezeti értékből, mint amilyen rosszul hangzik így elsőre. A Bad Grandpa ugyanis egy nagyon korrekt vígjáték, ami az eredetiségével simán kitűnik a mai gagyi és végtelenül sablonos vígjátékok közül. Knoxville és haverja a kicsi Jackson Nicoll nagyszerű párost alkottak, és sok jó pillanatot okoztak az ökörködéseikkel. (Amúgy elképesztően jó a maszkolás a filmben. Első osztályú munka volt a sminkesek részéről!)

A Bad Grandpa tehát bőven megállja a helyét a vígjátékok között, de fontos megjegyeznem, hogy nem mindenkinek fog tetszeni. A Jackass-es humor néhol túlzó, néhol beteges, és ezért nem mindenki vevő rá. Így, akik nem ismerik őket, azoknak nem hiszem, hogy tetszene, de akik ismerik őket, és szeretik őket, azoknak erősen ajánlom, mert jópofa, ugyanakkor jóval visszafogottabban tolják a hülyeséget, mint amikor együtt van az egész csapat. 7,5/10

Az előzetes bemutatók alapján 2014-ben is érdemes lesz moziba menni, mert több nagyszabású projekt is arra vár, hogy megjelenjen a filmvásznon. Úgy gondoltam érdemes lenne összeszedni azokat, amikre valószínűleg özönleni fog a nép, annak ellenére is, hogy a minőség nem mindig lesz garantált. (De reméljük azért csalódni nem nagyon fogunk).

Nézzük is hát, hogy melyik 14 film lesz várhatóan az, ami bankot fog robbantani.

Peter Berg nem tartozik a legnagyobb rendezők közé, de azért néha elkapta a fonalat és leforgatott egy Amazonas kincse és egy Péntek esti fények című filmet. 2012-ben elérkezett számára a mélypont, hiszen a Csatahajó nevezetű katasztrófát is megrendezte, de hamar fordult nála a kocka, mivel egy évvel később leforgatta a karrierjének legjobb filmjét a Túlélőt.

A filmje az azonos című, megtörtént esetet feldolgozó Marcus Luttrell könyve alapján készült. 2005-ben négy Seal kommandós az afganisztáni Hindu Kush hegyei között próbált meg elfogni egy hírhedt Al-Kaida vezért. A bevetésük során egy nem számolt problémával találkoztak, ugyanis néhány afganisztáni kecskepásztor felfedezte őket. Ekkor még nem is lett volna baj, de miután a katonák élve elengedték őket, az egyikőjük riasztotta az ellenséges katonákat…

Berg filmje se rest tiszteletet állítani az amerikai katonáknak, épp ezért érezni lehet a filmjén, hogy ezt azért forgatta le, hogy ismételten megmutassa, hogy az amerikai katonák milyen nagy hősök, és mennyire nagy hazafiak. Ezt már sokszor láttuk, és sok rendező készített erről filmet. A történet nyilván itt más, de a cél itt is ugyanaz volt. No, de akkor a Túlélőt mégis hova lehet sorolni? A Túlélő egy olyan akció-thriller melyet érdemes volt megrendezni. Nem tocsog a nyálban, és a giccs is távol áll tőle, bár nem minden esetben, de messze nem ez jellemzi a filmet.

A Túlélő egyik nagy erőssége a forgatókönyv, amit a Forgatókönyvírók Szakszervezete (WGA) is észrevett, és nem is érdemtelenül. A 2 órás játékidő alatt nincsenek üresjáratok, ezáltal nem ül le a film, hanem szép tempót diktál, így kijelenthető, hogy Peter Berg remek munkát végzett a forgatókönyv terén is. Emellett az akciók kivitelezése is szót érdemel, mert hál’ Istennek Berg operatőrét nem kapta el az a „betegség”, hogy a harci jelenet közben eszeveszettül rángassa a kamerát. Ezt mindenképpen érdemes megemlíteni pozitívumként, mert manapság ez egyre ritkább… valamint a sminkelésre se lehet panasz, de ezt már csak így mellékesen jegyzem meg.

Ami még mindenképpen dicsérendő az a szereplőválogatás. Mark Wahlberg, Taylor Kitsch, Emile Hirsch, Ben Foster megállták a helyüket, mi több, egészen jól viselték a harcot a tálibokkal. Emellett még Eric Bana is tiszteletét tette a filmben, bár az ő szerepe nem volt olyan nagy.

A Túlélő tehát egy pofás akciófilm, neves színészekkel, és egy virágzó rendezővel. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a film nem lesz világmegváltó, nem lesz sokak kedvence, de mindenképpen korrekt a maga nemében, és aki egy tökös, és jól megrendezett akciófilmre vágyik, annak erősen ajánlom. 7/10

Batman 1939-ben látta meg a napvilágot, amikor Bob Kane és Bill Finger összeültek, hogy kitalálják a képregények egyik, ha nem a legnagyobb alakját. A DC Comics májusi számában találkozhattak vele az olvasók először, és az azt követő években egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el a nézők körében, mind a karakter, mind a képregény-kiadó.

De vajon mi a helyzet a filmekkel, vagy más néven az élőszereplős változatokkal? Mikor volt az első, és ki formálta meg Bruce Wayne-t? Ki volt a legsikeresebb, és ki okozta a legnagyobb csalódást?

Mindig nagy örömmel ülök le olyan film elé, amiben a 60-as, 70-es évek nagyágyúi kapnak főszerepet, és megmutathatják 70 vagy akár 80 év felett is, hogy ők a filmezésre születtek. Robert Redford 77 évesen vette fel a harcot a természet hatalmas erejével, és a tengeren hánykolódva mutatta meg, hogy az utolsó másodpercig küzdeni kell, ha az életünkről van szó.

Robert Redford (Hiszen nincs neve a filmben) a vitorlás hajójával vágtat az Indiai-óceán kellős közepén. Egy szerencsétlen baleset miatt a hajója megsérül, és folyamatosan telítődik vízzel. Megpróbál minden tőle telhetőt megtenni, de a természet nem engedi neki, hogy nyugta legyen. A folyamatos esőzések és viharok keresztülhúzzák Redford számításait, és nehezebb helyzetbe kerül, mint valaha…

J.C. Chandor filmje, már az első előzetes után a szívembe lopta magát, hiszen odavagyok az egy helyszínes, kevés szereplőt felmutató filmekért. Ilyenkor az már csak hab a tortán, ha egy sztár kapja meg a főszerepet. Robert Redford nagyszerű játékával színesíti az amúgy kissé vontatott, és a történethez képest hosszú filmet. (igen, egy bő 15-20 percet simán le lehetett volna vágni belőle). A szótlan főhős (Alig beszél benne. Hozzá képest még Goslingnak is szófosása van a Csak Isten bocsáthat meg című filmben) remekül adja át azt, amit percről-percre láthatunk a képernyőn, azaz a kilátástalan helyzetet. Olyan érzésünk lehet néha, mintha a Gravitációt néznénk, csak ez nem az űrben, hanem az óceánon játszódik. Tény, hogy nem annyira hatásos, mint Cuarón filmje, de a zene használatával J.C. Chandor is tudott egészen elképesztő jeleneteket forgatni, ami miatt érdemes meglesni a Minden odavan-t.

A színészi játék, és a zene mellett a fényképezést lehet még kiemelni, mert sok esetben olyan képet tárt elénk az operatőr, hogy a saját bőrünkön éreztük Redford kilátástalan helyzetét, illetve a sötét óceán nagyságát. Ide pont illik egy Jurassic Park-os idézet is, hogy „A természet mindig utat tör magának”, hiszen Mi emberek tehetünk akármit, ha a természet úgy dönt, hogy pusztít vagy erőt fitogtat. Ebben az esetben Mi mindig a rossz oldalon leszünk. Redford az utolsó pillanatig próbál küzdeni, de a karaktere percről-percre kezd rájönni, hogy a küzdelme mit sem ér, ha nem tűnik fel egy hajó a közelben. Redford csak veszíthet, de nem mindegy, hogy a helyszínt élve vagy holtan hagyja el.

A Minden odavan egy remek film, ami bár nem egy széles rétegnek készült, de aki vevő a kissé elvont monodrámákra, azoknak erősen ajánlom. Robert Redford nagyszerűen játszik, és Chandor a Krízispontja után egy újabb dicséretre méltó filmet készített. Kissé vontatott, kissé hosszú, de összességében remek. 7/10

Az előzetesek alapján Steve McQueen produkciója az idei Oscar-gála legfőbb száma, és ha minden igaz, akkor tarolni készül. De vajon megérdemli majd a sikert? Vajon tényleg jó film ez a 12 év rabszolgaság? Az a legnagyobb helyzet, hogy jónak jó film, de semmi több. Sok ziccer maradt ki, és az átütőerő is hiányzott a filmből, ami miatt nem lehet elégedetten felkelni a vászon elől. McQueen tud ennél többet is, és ezt a Szégyentelen című filmjével meg is mutatta.

Solomon Northup szabademberként él a családjával Északon. Hegedűművész a foglalkozása, és az élete mondhatni tökéletesen telik egészen addig, amíg el nem rabolják, és el nem adják rabszolgának. Solomon helyzete egyre kilátástalanabb mikor gazdáról, gazdára „vándorol”. Telnek az évek és Solomon nem tudja, hogy haza fog-e még térni valaha is…

Steve McQueen munkásága nem ismeretlen számomra, mert az Éhség című filmjével már megmutatta, hogy ért a rendezéshez. Ugyan a film nem igazán tetszett, de értékeltem a stílusát. Az azt követő alkotása a Szégyentelen viszont már óriási meglepetés volt a számomra, mert amit ott Fassbenderrel műveltek, a több mint nagyszerű volt. Azonban eddig egy filmje sem kavart akkora port, mint a 12 év rabszolgaság, amit Solomon Northup életrajzi könyve alapján készített el a direktor. Rengeteg Oscar-díjat jósolnak neki, de azért láttunk már pofára esést egy favorizált film kapcsán. Elég csak a Lincolnra gondolni.

A 12 év rabszolgaság legnagyobb hibája, hogy nem képes átadni Solomon gyötrődését. 12 évig volt rabszolgaságban, de ennek ellenére, mintha alig változott volna a karaktere. Szinte nulla fejlődést mutatott, és ebben bizony Chiwetel Ejiofor keze is benne van. Nem játszik ugyan rosszul, de ennek édes kevésnek kell lennie majd a díjátadón. Egyszerűen nem volt meg a kellő erő a karakterében, és a játékában, holott a vele történt események feljogosították volna arra, hogy mutasson valamit, mert azt nem hiszem el, hogy ha valakit elrabolnak a gyerekeitől és a feleségétől, az ne törjön meg, és ne látszódjon a tekintetén a 12 év keserűség. Emellett a játékidőre is lehet panaszkodni, mert egy jó 20-25 percet simán le lehetett volna vágni belőle. Sokszor indokolatlanul hosszúak voltak a jelenetek, főleg a film közepén.

No, de a hibák ellenére sem lehet azt mondani a 12 év rabszolgaságra, hogy rossz film lenne. Ugyan nem egy nézőbarát film, de hát végtére is egy Steve McQueen filmről beszélünk. A fényképezés nagyszerű volt, a film hangulata szintén ügyesen lett eltalálva, valamint zeneileg sem volt rossz. Ám a legnagyobb pozitívum, annak ellenére, hogy az egyik negatívumot is éppen emiatt írtam, az a színészi játék. Hiszen ezt a filmet a mellékszereplők viszik el a hátukon. Ez lehet dicséret is, de lehet leszólás is, hiszen Ejiofornak adott volt a lehetőség, de Fassbender és Lupita Nyong'o is lejátszotta a vászonról a főhőst. Mellettük volt még egy Brad Pitt, Paul Giamatti, Benedict Cumberbatch is, de ők nem sok pluszt tudtak hozzáadni a filmhez.

A 12 év rabszolgaság, tehát csalódás is meg nem is, mert vannak nagyon jó periódusai, de összességében nem elég jó ahhoz, hogy taroljon az Oscaron. A jelölései meglesznek, de ennél jóval több kellett volna, és McQueen tud is ennél többet. De valószínűleg a témája miatt (amiben amúgy elég erős) a zsűri szeretni fogja, így nem kel félteni a filmet. De nálam nem több mint 7/10

Eltelt a 2013-as év, mely sok szempontból fontos volt számomra, és a blog számára is. Ebben az évben fordult elő először, hogy kikerült valamelyik cikkem az Index-re, ami óriási meglepetésként hatott. Majd az azt követő hetekben egyre többször láttam viszont valamelyik kritikámat az oldalon, ami vagy az Index blogketrecében, vagy az Index 2-n köszönt vissza. Ezek általában elég szép számú látogatóval jártak, és a hónapok folyamán ez már a facebook oldalamon is meglátszott, hiszen gyűltek a like-ok. Jelenleg 411-en vagyunk, ami nagy meglepetés számomra, mert a blog indulásakor nem gondoltam volna, hogy valaha is összegyűlik ennyi ember. Viszont most már a cél, hogy átlépjük az 500-at, majd szépen sorjában, és végül az 1000 like-olót. Az Indexen mondhatni most már állandó helyem van, és már az a meglepő számomra, ha nem kerül ki valamelyik cikkem. És erre büszke is vagyok, és valószínűleg ez azt mutatja, hogy sikerült lépésről-lépésre fejlődöm.

2013-ban 338 filmet sikerült megnéznem, ami jóval elmaradt a 2012-es terméstől, de nem vagyok csalódott, mivel sokszor jó okom volt arra, hogy miért nem filmezek. De, amikor csak tehettem, akkor elindítottam egyet, aztán „láss csodát”. Ami viszont szembetűnő volt számomra, hogy 2013-ban előszeretettel vettem elő régebbi filmeket, amiket nosztalgia miatt néztem újra. 50 filmet ismételtem.

Eme cikk keretein belül egy olyan toplistát szerettem volna összeállítani, ami 1-1 konkrét zsánerre, vagy egyéb Legjobb címszóra fókuszál. Nézzük is tehát, hogyan néz ki a Supernatural Movies toplistája a 2013-as évről. (A legjobb filmet szándékosan nem írom bele, mert azt majd január végén, vagy február elején írom meg)

Sok esetben, ha moziba megy az ember, akkor azt azért teszi, hogy látványos filmet nézzen meg a nagyvásznon, mert otthon egyik TV sem tud olyan élményt nyújtani, mint a mozi, lehet akármilyen csúcsminőségű a TV. A technika fejlődésével évről-évre egyre szebb képeket láthatunk a termekben, és egyre grandiózusabb alkotások készülnek a pop-corn filmek között. De vajon idén, azaz 2013-ban mely filmeket illeti a leglátványosabb jelző?